Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-06 / 230. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 6. KOMMENTÁR Bizalom, feltételekkel PÁKOZDI GERTRÚD A Világbank 2002-ig várhatóan 400 millió dolláros kölcsönt folyósít Szlovákiának. A nem jelentéktelen hitelcsomagból jövőre 150-200 millió dollárt kapnánk, amelynek a banki szféra talpraállítását kellene szolgálnia. A hírt Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes a múlt héten hozta New York-ból. Hozzátartozik, hogy a Világbank - látva a szlovák kormány határozottabb reformlépéseit - a kölcsön folyósítását immár nem köti a Nemzetközi Valutaalap (IMS) készenléti hitelének felvételéhez. Ez ugyan nem zárja ki, hogy a valutaalap ajánlására mégis igénybe vegyük a reformfolyamatok gyorsítását segítő hitelcsomagot is, de erről csak azt követően döntenek, hogy az október közepén Szlovákiába látogató IMS-küldöttség elkészíti újabb értékelését gazdaságunk alakulásáról. Ivan Mikloš szerint jobb lenne mellőzni a készenléti hitelt; a külföld szívesebben venné, ha problémáinkat magunk oldanánk meg. A két pénzintézet Szlovákiával kapcsolatos nyilatkozatai egyértelműen tükrözik: az év első 8 hónapjában elért makroökonómiai eredmények alapján bíznak az ország gazdaságában. Abban a reményben hangoztatják a fentieket, hogy a kormány nem torpan meg a nagy nehezen elkezdett gazdaságélénkítő intézkedés folytatásában. Ami a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és gazdaságpolitikusai szempontjából kívánatos gyakorlatnak számít, a reformlépések következményeit leginkább megsínylő rétegek számára korántsem örvendetes. A robbanásveszélyt is magában hordozó több mint 18 %-os munkanélküliség, a fogyasztói árak drasztikus, a múlt év augusztusához képest 15 %-os emelkedése láttán a lakosság jó része nem lát esélyt helyzetének belátható időn belüli jobbra fordulására. Ennek ellenére a lakosságnak még mindigjelentős hányada elfogadja a kormány gazdaságpolitikai lépéseit. Igaz, fenntartásokkal, ami a drágulásokat leginkább megsínylők szempontjából teljesen érthető. És mivel nincsenek kevesen, a kormány a még hátralevő, mindenképpen drágulásokat gerjesztő megszorító intézkedések megfogalmazásakor nem hagyhatja figyelmen kívül a legszegényebbek életkörülményeinek várható alakulását. Nem utolsósorban azért, mert az elszegényedő rétegek minden gondjuk ellenére még mindig bíznak a kormány megszorító intézkedéseinek eredményességében. A többség nem szeretné a Mečiar-korszak visszatérését. A kormány tehát (már?) élvezheti a külföld bizalmát, ami abból a szempontból sem mellékes, hogy az EU miképpen viszonyul majd hozzá Helsinkiben. És élvezheti (még!) a lakosság bizalmát is, ami lényegében feljogosítja őt a reformlépések folytatására. Nem lenne jó, ha akár az egyik, akár a másik fél bizalmát eljátszaná. JEGYZET amúgy is annyit és olyan mohón habzsoltak, hogy a háromhetes „vízkúra" többeknek meg sem kottyan. A mozgalmi éhségsztrájk az ország külkereskedelmi mérlegére is pozitív hatással volna: csökkenne a hazai élelmiszer-fogyasztás, azaz többet lehetne exportálni és kevesebbet kellene importálni. De nem csupán a kiviteli-behozatali egyensúly helyreállása vagy javulása lenne az egyedüli eredménye a tervezett tiltakozássorozatnak. Más pozitívuma is volna. Rendőrségi kihallgatása során ugyanis esetleg bebizonyosodna, hogy Mečiar többet tud az előző államfő fiának külföldre hurcolásáról, mint amennyit elárult, és hogy tudta jól azt is, miért rendelt el az ügyben kétszer is amnesztiát. Ha az egykori miniszterelnöknek nincs vaj a fején, akkor nyugodt szívvel vallomást tehet a hatóságok előtt. Tanúként, sőt gyanúsítottként is. Ám inkább éhségsztrájkba kíván kezdeni. Ő is tudja, miért, mi is tudjuk, miért. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kulníra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásén felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@voxnova.sk Hát csak éhezzen! MADI GÉZA Ha eltekintünk a körülményektől, igazat kellene adni Vladimír Mečiarnak, hogy éhségsztrájkba akar kezdeni, amiért Vladimír Mitro, a titkosszolgálat vezetője az ifj. Michal Kováéügyben felmentette titoktartási kötelezettsége alól. Noha az egykori miniszterelnök, az „önelrablás" mítoszának megteremtője ismét néhány napja nem mutakozott a nyilvánosság előtt, azaz nem tudjuk, milyen az erőnléte, mégsem képzelhető el, hogy legutóbbi szereplése óta olyan állapotba került volna, amilyenben nem bírná ki az előrejelzett, 22 napos éhségsztrájkot. Ha annyira kívánja a fogyókúrát, hát éhezzen. Tizenöt-húsz kiló „ledobása" nem okoz maradandó egészségkárosodást, főleg állandó orvosi felügyelet mellett nem. Országlása idején a DSZM-ben Ártatlan vagyok, lerohant, mint az oroszok Csecsenföldet! (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA A Rimaszombati járás hosszú ideje bajlódik a magas munkanélküliségi aránnyal, mely elérte a 36 százalékot. Az állást keresőknek az újonnan megnyílt SOS-központ jelenthet segítséget. A centrum az azonos elnevezésű polgári társulás kezdeményezésére alakult. A pozsonyi után ez a második Szlovákiában. A központban a munkahivatalok személytelen ügyintézésétől eltérően valódi párbeszédet folytatnak az állástalanokkal. A fő cél nem a munkaközvetítés - bár ezt is tervezik -, hanem azoknak a szociális falaknak a lerombolása, melyekkel a hosszú ideje munkanélküli emberek körbeveszik magukat. Ingyenes tanácsadással is szolgálnak. Egy francia alapítvánnyal együttműködve 15 tagú csoportot hoztak létre, melyet az önfoglalkoztatásra készítik fel. Ők várhatóan a központ anyagi támogatásával saját vállalkozásba kezdenek. A Szlovákiai Magyar Ösztöndíjtanács példája reformra kell, hogy ösztönözze az összes érintettet Elkerülendő az 1999-es fiaskó A Szlovákiai Magyar Ösztöndíjtanács (SZMÖT) esete nem egyedülálló, jellegzetesen mai történet. Arra ösztönzött, hogy - konzultációk után megírjam ezt az írást. JARÁBIK BALÁZS Tény, hogy az SZMÖT több, mint egyszerű döntéshozó testület. Évről évre azt hivatott eldönteni, kik részesülnek abban a kegyben, hogy a magyar állam ösztöndíjasai lehetnek, és mentesülnek a külföldi diák számára esedékes költségtérítéstől. A tanács döntése ellen évek óta tiltakoznak azok, akik nem kapnak, s a növekvő kritika a tanács oly fokú „bomlásához" vezetett, hogy Budapesten, az Oktatási Minisztériumban „kézi irányítás" alá helyezték, ott döntöttek a szlovákiai ösztöndíjasokról. Előre bocsátom, hogy magam is érintett vagyok, saját bőrömön érzem a problémát. A szülők egyébként érthető, emocionális panasza gyakran takarja el az ügy igazi gyökerét. Ez pedig a Szlovákiai Magyar Ösztöndíjtanács koncepciójának hiánya, döntéseinek áttekinthetetlen háttere, a kommunikáció hiánya az érintettekkel és a közvéleménnyel. Az SZMÖT-t 1995. február 28-án alapították. Már ennek körülményei, s főleg a kései dátum árulkodnak arról, hogyan keletkezhettek a hibák. 1999-re kiderült, Magyarországról kell irányítani. Az ösztöndíjak története azonban már 1990-ben kezdődött. A rendszerváltás után ezrével érkeztek fiatalok elsősorban Erdélyből, később a Vajdaságból, s már-már veszélyeztették a magyarországi iskolarendszer menetét. A határon túli magyar politikai és szakmai szervezetek nyomására próbálták jogszabályokkal racionális mederbe terelni a Magyarországon tanulni vágyó határon túliak ügyét. Mivel ehhez szükséges intézményrendszer nem volt, az MDFkormány „négy személyiséget" bízott meg lebonyolításával. Á Duray Miklós, Dobos László, Gyurcsík Iván, Popély Gyula kvartett döntései már akkor kisebb botrányt okoztak: természetesen azok, akik nem kaptak ösztöndíjat, úgy vélték, politikai szempontok alapján döntöttek. Csak 1993. december 24-én alakult meg Budapesten a Határon Túli Magyar Ösztöndíjtanács (HTMÖT), amely a mai napig kezeli a Felvidékre, Erdélybe, Kárpátaljára, Vajdaságba folyósított ösztöndíjak ügyét. Egyfajta ellenőrző szerepet is betölt, jó példa erre a szlovákiai magyar hallgatókkal szembeni eljárás 1999ben. A koncepció részeként bekerültek az egyes határon túli területeken megalakított ösztöndíjtanácsok, a szlovákiai 1995. február 28-án. A koncepció szerint az ösztöndíjtanácsok feladata, hogy a „közösség érdekeit tartsa szem előtt", s „nem segíti az ösztöndíjasok letelepedését Magyarországon". Biztosítani kell minden magyar anyanyelvű diáknak legalább egy szemeszternyi részképzést, amely alatt megismerheti a magyarországi tanmenetet. A felvétel sorrendjének eldöntésére azonban nem alakítottak ki rendszert. Nincs meghatározva, hogy az ösztöndíj tanulmányi vagy szociális. Bár a szakértők kijelentették, tanulmányi ösztöndíjról van szó, arra a kérdésre, mit keres a kérdőívén az a kitétel, amely a jelentkező, ill. családja anyagi hátteréről gyűjt információt, csak a fejüket csóválták. Ha az ösztöndíj valóban tanulmányi, ez diszkriminatív. Főként, ha számításba vesszük az 1996. június 10-én megváltoztatott, az 1998/99-es tanévtől életbe lépett működési rendet, mely szerint csak az államközi megállapodás keretében, vagy a HTMÖT ösztöndíjával Magyarországon tanuló határon túli magyar diákok vehetnek részt államilag finanszírozott képzésben. Vagyis az a tanuló, aki nem rendelkezik a tanács ösztöndíjával, nemcsak tandíjra, hanem költségtérítésre is kötelezhető. Ez annyit tesz, hogy az „ösztöndíj nélküli tartózkodási engedély megszerzése nehezebb, nem biztosított a kollégiumi elhelyezés, képzési díjat kell fizetni, mely évi 110 000 Ft-tól akár 700 000 Ft-ig is terjedhet" - írja egy magyarországi szakmai konferencia háttéranyaga. Világos, hogy csak dúsgazdag szülők csemetéi engedhetik meg maguknak az ösztöndíj nélküli diákéletet. Senkinek sem jutott eszébe, hogy a megváltozott körülményekhez jó lenne az ösztöndíjak kiosztásának „környezetét" is megváltoztatni. Hangsúlyozom, nem elsősorban az SZMÖT összetételére gondolok. A tanács bármilyen összetételben ugyanilyen, vagy hasonló hibákba esett volna. Mivel a hiba koncepcionális, elsősorban egy modern és transzparens kritériumrendszer kidolgozásáról van szó. Annyi azért bizonyos, hogy történtek hibák az SZMÖT tagjainak összeállításakor is. Dicséretes, hogy az akkori magyar kormány nem a politikai pártokra épített, hanem egy szakmai társulásra - jelen esetben a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetségre. Sajnos, az akkori illetékesek nem vették kellően figyelembe az akkor Az első probléma: az SZMÖT koncepciójának teljes hiánya. divatba jött pluralizmus szó jelentését. Csak így történhetett, hogy a 13 tagú testületbe 5 tagot az SZMPSZ vezetése, 2-t a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság, 1-1-et a Konstantin Filozófus Egyetem és a Komenský Egyetem diákszervezetei, ill. SZMPSZ-alapszervezetei (sic!), 1-1-et pedig a katolikus és református egyházközösség delegálhat. Felötlik az emberben, hogyan s mikor dolgozik a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság, vagy miért nincs ott például a Katedra Társaság. Az SZMPSZ uralja a tanácsot, ami egy működő demokráciában csúnya dolog. Az ügyet bonyolítja, hogy az SZMPSZ „uralma" idején nem történt meg az SZMÖT infrastruktúrájának kiépítése. Érthetetlen, hogy egy sorsokat eldöntő szervezetnek nincs irodája, a megadott telefonszámok az SZMPSZ számai, a médiával való kommunikáció csapnivaló, az igénylőkkel, ösztöndíjasokkal való kapcsolattartás ismeretlen fogalom. Egy internetes honlap hiú ábránd. Egy szó, mint száz, elszállt az idő az SZMÖT felett. Az Oktatásügyi Minisztérium már elkezdte az Ösztöndíjtanács koncepciójának kidolgozását. Ríz Ádám, az OM határon túli magyar ügyekkel foglalkozó főosztályvezetője megbízta Fodor Attilát egy szlovákiai magyar szakértői találkozó összehívásával. El kellene gondolkodni azon a felvetésen, hogy a tanács számára prioritásként kéne alkalmazni az adott felsőoktatási intézmény felvételijén elért pontszámokat, mint a tanulmányi ösztöndíj legfontosabb kritériumát. Ezzel ki lehetne húzni a protekció és lobbyzás méregfogát. Az SZMÖT pedig nyugodtan kidolgozhatná észrevételeit, háttéranyagait, szakmai munkát folytathatna, amire nagy szükség lesz, ha beindul a már ígért, de még eddig nem látott határon túli magyar oktatást, ill. támogatási rendszert megreformáló koncepció. Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy az Új Szó 1999. szeptember 22-i mellékletében Füri Béla és Lovász Gabriella egymással folytatott meddő - s csak a beavatottak szűk köre által ismert műhelytitkok megszellőztetésére szolgáló - vitát. Szeretném újra hangsúlyozni, hogy a jelen írás nem az SZMÖT, netán tagjai ellen irányul, csak ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy a szlovákiai magyarság tisztában legyen a magyarországi továbbtanulás szempontjából létszúkségletű ösztöndíjak körüli perpatvar valós okaival. Az SZMÖT problémája nem az, hogy az elnök vagy bárki az SZMÖT-ből hányszor járt Budapesten, kiért és milyen módszerrel lobbyzott. A probléma igazi megoldása a kritériumok minél pontosabb meghatározása, egy működőképes és átlátható rendszer kidolgozása, amely - ahogy Ríz Ádám írta az Új Szóban - a felvidéki magyarság részvételével kell, hogy történjék. Csak így kerülhetjük el a fiaskókat. OLVASÓI LEVÉL Üres kalász Október van, az iskolában javában folyik a tanítás. A diákok ülnek a padokban, s hallgatják tanítóik oktató szavait. Sajnos, sokan hallgatják, de nem értik. Azok a magyar kisdiákok, akiket téves eszméktől elvakított szüleik szlovák iskolába írattak. Idővel megtanulják az idegen nyelvet, de tudatuk mindig hasadt és zavaros lesz. Gyökereiket egyik kultúrába sem tudják igazán beleereszteni. Otthon nem tapasztalják meg az egy nemzethez való tartozás érzését, az iskola tanítása pedig ellentétben áll a környezetükben szerzett tapasztalatokkal. Gyermekeiket is ebben a langyos értékrendben nevelik. Ha az ilyen szellemben felnőtt apuka vagy anyuka bemegy egy videokazettaboltba, olyan rajzfilmet vesz csemetéjének, amelyen vízfejű, kistestű, véreres szemű figurák gyilkolászszák egymást. Otthagyja viszont az igazságos Mátyás királyról szóló gyönyörű meséket, hiszen azt ő maga sem érti. A költöző gólyáról és fecskéről sem tudja, hogy a magyar tanyavilág póriasan szép madarait látja. S ha egy bevásárlás vagy kirándulás alkalmával Budapestenjár, a Lánchídon mendegélve morog a lassú forgalom miatt. Nem jelenik meg lelki szemei előtt a döblingi elmegyógyintézet homályában üldögélő Széchenyi István elborult tekintete, s nem hallja a pisztolydörrenést sem, amellyel a iegnagyobb magyar önkezűleg oltja ki életét. Húsvétkor, karácsonykor ha (divatból) elmegy a templomba, s a derék lelkipásztor a Himnusz eléneklésével teszi szebbé az ünnepet, emberünk csak tátog. Nem látja Kölcsey arcát, akinek fél szemében az egész magyar nép múltja tükröződik. A mag, amelyet a felelőtlen szülők elvetettek, kalászba szökkent ugyan, de termést nem hozott. Ha pedig gyönge vagy közepes tanulmányi eredményei ellenére valamelyik korrupt, az alma mater méltóságát megcsúfoló felsőoktatási intézményben mégis sikerül oklevelet szereznie, igazolva látja téves nézeteit, melyek szerint érvényesülni ebben az országban csak szlovák iskolával lehet. Ebben az esetben a gyökértelenség mellé gőg is párosul. Ekkor nyer bizonyítást a régi magyar bölcsesség: Üres kalász fent hordja a fejét. Sárközi János Szentpéter