Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-29 / 250. szám, péntek

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 29. KOMMENTÁR Egy év és 3 esztendő TÓTH MIHÁLY Egyfajta tabu a politikusok, de még az újságírók számára is a (papír­forma szerint) legközelebb 2002 nyarán esedékes általános választá­sok lehetséges eredményeinek latolgatása. Még sem a kormánypalo­tából, sem a hatalomgyakorlás alacsonyabb szintű színhelyeiről nem sikerült teljesen kiszellőztetni az illatorgiát, amely az előző négy év alatt az újgazdagok párizsi parfümjének és a legeslegnemzetibbek tűzrőlpattantjai kapcaszagának elegyéből kelettkezett. Mečiar van annyira realista, hogy számol ezzel, gondolván: várjunk még egy-két évet, hadd feledjék el az emberek, milyenek voltunk. A koalíció politi­kusai sem tartják célszerűnek túlhangsúlyozni, hogy 3 év múlva ismét választások lesznek. Ami e kormány működésének első esztendejé­ben történt, az - nagyon enyhén szólva - nem kívánkozik kirakatba. Pedig akár kívánja ezt a koalíció vagy ellenzék, akár nem, a kormány egy esztendőnyi működése után illendő dolog számadást készíteni. Ma még úgy-ahogy erkölcsös dolog arra hivatkozni, hogy milyen siva­tagot hagyott maga után az előző kormány. De csak akkor erkölcsös, ha az 1998 őszén diadalt aratottak azt is bevallják, hol követtek el hi­bát. Egy esztendeje, azt követően, hogy a parlamentben alkotmányos többségre tett szert Mečiar korábbi ellenzéke, Dzurindáék érezték, hogy van néhány tennivaló, amelynek végrehajtása nem késhet, mert a korábbi rablóprivatizáció miatt felháborodott lakosság természetes erkölcsi érzéke ezt diktálja. Ilyen tennivaló a vagyon újrafelosztása kedvezményezettjeinek, elsősorban az alagútépítő újgazdagoknak a megnevezése volt. Nagy dérrel-dúrral megígérte a koalíció, hogy ne­vesítik a vállalati részvényeket. Az eredmény: ma sem tudunk sokkal többet, mint egy éve arról, kinek a páncélszekrényében vannak a részvénycsomagok. Tudjuk, hogy a nevesítés nem lett volna egészen összhangban a piacgazdaság alapelveivel. De vajon a szabadrablás, a politikai hovatartozás szerinti gyárosztogatás összhangban van vele? További, legalább fél tucatnyi hasonló, elodázhatatlan tennivalót le­hetne felsorakoztatni. A voksoló állampolgárok elvárásával ellentét­ben még mindig csak ígérgeti a koalíció a közigazgatási térkép éssze­rűbbé rajzolását. Sok kis járást kreált Mečiar, hogy sokakat tudjon funkcióosztogatással lekötelezni. Ma is sokan várnak valamilyen posztra, mert sok a párt, így nem érdeke a koalíciónak sem, hogy ro­hanvást visszacsinálja, amit a mozgalmárok elrontottak. Az elnapolt teendőket még hosszan sorolhatnánk. A megbízatási idő 4 évéből 1 már letelt. Az idő még a Dzurinda-kormánynak dolgozik, de csak ak­kor, ha a hátralevő 3 esztendőben nemcsak tűzoltásra, válságkezelés­re lesz képes, hanem fejlesztésre is. JEGYZET Csodaszer a matrica? GAÁL LÁSZLÓ Kétszázezer darab vízummatrica gyártását kezdték meg a napok­ban a belügyminisztérium meg­rendelésére. A matricákat de­cember 15-ig elkészítik, és a ter­vek szerint a jövő év január else­jével kezdik bevezetni. Lényege, hogy megnehezítsék a vízumha­misítást, az útlevélbe ütött ví­zumpecsétet ugyanis aránylag könnyen lemásolták, a úti ok­mányba beragasztott, és vélhető­leg többfajta hamisítás elleni vé­delmijeggyel ellátott matrica azonban bonyolítja a hamisítók dolgát. A rendőrség nem is ta­gadja, hogy ezt a módszert első­sorban az ukrán állampolgárok megszűrésére kívánják bevezet­ni, megakadályozandó az ún. fe­ketemunkára tömegesen járókat, illetve az ukrán alvilág „közkato­náinak" beutazását. Mert az igazi bűnözőknek az útlevélhamisítás sem gond, akkor miért lenne gond a matricáé. Más a helyzet az úgynevezett zöldhatáron elfo­gott határsértőkkel. Velük szem­ben csak szigorúbb törvényekkel lehet eredményesen fellépni. A legnépesebb bevándorlók, az af­gánok újfajta cselet alkalmaznak - amint szembe kerülnek a ha­tárőrökkel, azonnal politikai me­nedékjogot kérnek. Ebben az esetben pedig a határőr nem te­het egyebet, mint hogy a mene­kültet átadja a migrációs hivatal­nak. A hivatal pedig a törvény ér­telmében gyűjtőtáborba utalja a kérvényezőket. Onnan viszont nem nehéz kereket oldaniuk. Né­hány nap múlva az osztrák hatá­ron kapják el ugyanazokat a sze­mélyeket, akiket ily módon Szlo­vákiába toloncolnak vissza. És megint csak a szlovák adófizetők pénzén kell őket eltartani, amíg hosszas intézkedések után innen is kitoloncolhatok. Csupán szep­temberben 143 afgán állampol­gár kért politikai menedékjogot Szlovákiában, miközben a rend­őrség is tudja, hogy többségük gazdasági indokból próbált Szlo­vákián keresztül eljutni a fejlett nyugati országok valamelyikébe. De nemcsak a törvényeken kelle­ne szigorítani, hanem a korrupt tisztviselőktől is meg kell tisztíta­ni az illetékes hivatalokat. Mert olyan esetről is hallhattunk már, hogy az illetékes állami hivatal­nok írástudatlan Sri Lanka i kér­vényezőnek adott ki beutazási ví­zumot - főiskolai tanulmányok folytatása címén. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238312), Tallósi Béla- kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma ­(58238338), P. Malik Éva - régió- (58238310), Kovács Ilona - mellékletek ­(58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, 53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@voxnova.sk - Bohócnak beváltál, de a Számvevőszékkel gondok lesznek (Peter Cossányi karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA Ľudovít Černák gazdasági exmi­niszter nemrég megjegyezte: őt a politikusok egymás között tévedés­nek nevezik. Lemondásával nem­csak a miniszteri, hanem a képvise­lői székből is távozott, ennek ellené­re a Szlovák Demokratikus Koalíció elnökségében maradt, tehát „el is ment, meg nem is". A Pravda jegy­zetírója megállapítja: valamiféle in­dok bizonyosan létezik Černák ma­radása mellett - ki lehetne követ­keztetni, hogy az SZDK egységes párttá való alakítását tervezik. A va­lószínűbb feltételezés szerint azon­ban nem erről van szó: épp ellenke­zőleg, az SZDK mai arcát szeretnék meghagyni. A kormányfő óvatos, hiszen fenyeget az ötpárti koalíció réme. Mindenesetre ma nyolc biztos szavazatra számíthat az SZDK el­nökségében, és végeredményben ennek a testületnek a „szóvivője" ­fogalmaz a cikkíró. A Keresztényde­mokrata Mozgalom Ján Čarnogur­ský vezette szárnya ugyan nem tá­mogató erő, de a többiek: Palacka, Hort, Figeľ, Šimko és a Demokrata Unióból Černák, Kukán, Kňažko és Budaj segítségével biztos kézzel fog­ja a gyeplőt. Érthető tehát Černák maradása - állítja a Pravda. Örményország esetében eddig is nehéz volt standard politikai helyzetről beszélni - a gazdasági helyzet aggasztó A nép nevében lőttek az örmény reményeknek Nairi Unanján volt újságíró és elszánt nacionalista amo­lyan családi vállalkozásban ­bátyja és nagybátyja is a tá­madók között volt - szerdán szétlőtte az örmény parla­mentet és az ország demok­ratizálódási reményeit - a nép nevében. GÖRFÖL ZSUZSA „Eleget szívtátok a vérünket" - ki­áltotta oda Unanján a kormányfő­nek, amikor betörtek az üléste­rembe. „Érted dolgozunk, és a gye­rekeid jövőjéért" - válaszolta Vazgen Szárkiszján, s többet nem is mondhatott, mert Unanján köz­vetlen közelről több lövéssel leterí­tette. Ezt még rögzítették a mikro­fonok és kamerák, megfosztva a történészeket attól a dicsőségtől, hogy majd ők .jegyezzék fel" a kor­mányfő utolsó szavait - az aktuális politikai széljárásnak megfelelően. Egyébként el kell ismerni, méltó szavak ezek egy politikushoz. Tá­vol áll tőlem, hogy e tragikus ese­mény kapcsán ironizáljak, de mi mást mondhatott volna a négy-öt (vagy hat?) fegyveres vezetőjének, aki államcsínyt kiáltva beront a parlamentbe? Örményország esetében egyéb­ként is nehéz standard politikai helyzetről beszélni. A gazdasági helyzet meglehetősen aggasztó, a 3,8 millió lakosú állam külső adós­sága 666 millió dollár, 1997-ben az egy főre jutó bruttó nemzeti ter­mék 560 dollár volt, a munkanél­küliség 20 százalékos. Az 1991­ben kikiáltott függetlenség után volt egy nagy fellendülés, a privati­zálás igazán jól sikerült. Az állam­kasszába befolyt a nagy pénz - de felemésztette a karabahi háború. Mint oly sok más regionális vi­szály, a Hegyi Karabah körüli is szovjet örökség. Az örmények lak­ta területet 1921-ben egyszerűen Azerbajdzsánhoz csatolták. Itt kell megemlíteni: 301-ben Örményor­szág volt a világ első országa, amely a kereszténységet az állami vallás rangjára emelte. Erre a zse­niális szovjet vezetés egy muzul­mán államhoz csapta Karabahot, mintha soha nem hallott volna például a törökországi örményel­ienes pogromokról. A reváns A térségben több mint tíz éve minden Karabahról szól. 1988-ban kezdődött, s csak 1994­ben sikerült az EBESZ-nek kiesz­közölnie a tűzszünetet. Hat év alatt 15-20 ezer emberéletet köve­teltek a harcok, amelyek azóta is fel-fellobbannak. Örményországban így aztán több mint tíz éve minden Karabahról szól. A tönkrement gazdaság, a menekültek tízezreinek és a fenn­tartó nélkül maradt családoknak a nyomorúsága, no meg persze a politika. Szerdáig a karabahi vete­ránok álltak az ország élén is, má­ra csak egy maradt a nagyok kö­zül: Robert Kocsarján. Tavaly feb­ruárban lett államfő, miután le­mondott Ter-Petroszján elnök, akit ellenfelei a karabahi örmé­nyek érdekeinek elárulásával vá­doltak. Kocsarján korábban Ka­rabah „elnöke" volt, s karabahi ve­terán volt a most meggyilkolt Szárkiszján kormányfő is: a 90-es évek elején A haza védelmezői ne­vű önkéntes örmény zászlóalj pa­rancsnoka, közben védelmi mi­niszter, Ter-Petroszján tanácsadó­ja. Amúgy civilben pedig tanár volt, majd újságíró - s mindössze 40 éves. Karabah jelölte meg Karen Demir­csján meggyilkolt parlamenti el­nök sorsát is: 1974-től 1988-ig az Örmény KP első titkára volt, s a szovjet politbüró tagja. Brezs­nyevnek jó embere, de Gorbacsov nacionalizmus vádjával menesz­tette őt, mert kiállt Karabah Örmé­nyországhoz való csatolása mel­lett. A tavalyi elnökválasztáson második lett Kocsarján mögött, de Szárkiszjánnal létrehozott párt­szövetségének győzelme után a május végi parlamenti választáso­kon, diadalmasan tért vissza a nagypolitikába. Unanján és társai már lakat alatt vannak, de még nem igazán tudni, mit is akartak a „nép javán" kívül. Unanján közölte, hogy csak a mi­niszterelnököt akarta meggyilkol­ni, a többi halott „véletlen" áldo­zat. Magyarázkodása, hogy a par­lamenti merénylet volt az egyedüli lehetőség a nép felrázására, meg­lehetősen zavaros gondolkodás­módról tanúskodik. Néhány moz­zanat arra enged következtetni, hogy éppen az, úgymond, kara­bahiak térnyerése, a tény, hogy minden vezető posztot ők foglal­Jerevánban a karabahi veteránok vették át a hatalmat. tak el, váltotta ki az erősen nacio­nalista érzelműnek ismert Unan­ján haragját. Ha az ügy az marad, aminek eddig tűnt, egy véres incidensnek, akkor nem lesz gond. Ha elindít egy bel­ső vitát Örményországban, akkor már rosszabb a helyzet. Strobe Talbott amerikai külügyminiszter­helyettes, aki néhány órával a lö­völdözés előtt utazott el Jereván­ból, ugyanis nagyon optimista volt az örmény - s az előző napon az azeri - vezetéssel folytatott tárgya­lásai után. Volt tehát reális remény arra, hogy Karabah lekerülhet az idült konfliktusok hosszú listájá­ról. Lehet, hogy már szertefoszlott. Ez rövidesen kiderül, legkésőbb az EBESZ novemberi isztambuli csúcstalálkozóján. VISSZHANG Ad: A farok csóválja a kutyát, Új Szó, 1999. október 23. Működőképes platformokat Egyetértek a cikk írójával, Takács Györggyel, mivel világos tárgyila­gossággal sikerült rátapintania a lényegre. Kiegészíteném néhány időszerű gondolattal. Az MKP két­ségkívül kényszerhelyzet szülemé­nye, amit a volt kormány még ma is érvényben levő választási törvé­nye tett lehetővé. Az annyit prokla­mált és favorizált egység látszat­egységgé fajult, mivel a rafinált ki­szorítósdi fő munkamódszerré vált, főleg a volt Együttélés egyes tagjainál, amely az utóbbi években az alig 1 százalékával a legalacso­nyabb támogatottságú magyar párt lett. Meglepő, mégis mennyire túl­fűtöttek hatalmi ambícióik! A meg­oldást ígérő platformokat eddig csupán az alapszervezetek egy ré­sze vette komolyan, mivel hiányoz­nak az áttekinthető és igazságos já­tékszabályok. Vezető politikusaink is különbözően nyilatkoznak e fon­tos témáról, mivel még az alapsza­bályban sincs egyértelmű álláspont a platformok működéséről és poli­tikaijogköreiről. Ezért is nagyon kellene egy új és jó alapszabályzat­javaslat elfogadása. A liberális plat­form még önállóan fest (a volt MPP-tagokat tömöríti), a keresz­tény-konzervatív platform viszont egy ideológiailag, de a gyakorlati politizálás szempontjából is nehe­zen összeegyeztethető tagságból tevődik össze (a volt MKDM és Együttélés tagjai). Nehéz elképzel­ni egy igazi keresztény-konzervatív politizálást egy nagyszámú, rózsa­színné halványodott tömbbel, ami­kor ráadásként Durayék még nem is olyan régen a Liberális Internaci­onálé tagjaként tetszelegtek! Az utóbbi években a keresztényde­mokrácia lett a legerősebb magyar politikai erő (4,4%-os támogatott­sággal). Ez komoly kötelezettséget jelent választóink felé, hiszen az MKP szimpatizánstáborának a na­gyobbik felét képezi! Mégis félő, hogy egy ilyen közös platform a magyar kereszténydemokrácia csendes felszámolásához vezetne, amit igazol a teljes vagy részleges kiszorítása a járási elnökségi testü­letekből. A háttérben érezhetően lappang (és kísért) egyesek végső megoldást remélő csendes óhaja ­a párt fokozatos homogenizálódá­sa. Vajon ez a folyamat folytatódik a november 13-i országos tisztújító konferencián is? Az egyesítés utáni tapasztalataink alapján a megol­dást az MKP­ban működő három önálló irányzatú platform létreho­zásajelentené: a liberális, keresz­ténydemokrata és egy harmadik (szociáldemokrata? népi?). Adjunk ennek a platformnak is nevet és politikai tartalmat, így minden MKP-tag az alapszervezetében va­lamelyik platformhoz tartozna. A szlovákiai magyarságnak igenis igénye van másképpen is politizál­ni, mint csupán emikai, nemzeti alapon. A pusztán nemzeti pártok Európa-szerte a politikai spektrum peremére szorultak! Meggyőződé­sem, egy esetleges ilyen jellegű és irányzatú MKP-nak hosszabb távon nem lesz igazi jövője a formálódó új Európában! Róm Tibor, Palást

Next

/
Oldalképek
Tartalom