Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-19 / 241. szám, kedd

6 POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 19. Starr távozik hivatalából Washington. Ezen a héten hi­vatalosan is távozik tisztségé­ből Kenneth Starr független ügyész, aki a Lewinsky-ügy­ben a Clinton elnök elleni ­végül sikertelen, de messze­menő politikai kihatású - jogi eljárást kezdeményezte. Starr visszatér a magánügyvédi gyakorlathoz, a független ügyészi tisztségben pedig Ro­bert Ray lesz az utódja, aki eddig egyik legfontosabb munkatársa volt. (MTI) Illegális volt a látogatás? Belgrád. A Tanjug hírügynök­ség szerint illegálisan tartózko­dott Koszovóban Paskal Milo albán külügyminiszter. A dip­lomata a hét végén tett látoga­tást Koszovóban: személyében ötven év óta először járt albán külügyminiszter az ENSZ át­meneti igazgatása alá vont szerbiai tartományban. Belg­megindításá MTQf£Sj!&ások ta diplomáciai kapcsolatait Ti­ranával, hivatalosan még nem reagált az útra. (MTI) Hatalmi nem az ellenzéknek Belgrád. A szerb kormány ve­zetői elutasították az idő előtti választásokra vonatko­zó ellenzéki követeléseket, s a voksolás legkorábban jövő ta­vasszal történő kiírása mellett szálltak síkra. Vojiszlav Seselj radikális pártiminiszterelnök­helyettes visszautasította a múlt heti szerb ellenzéki ke­rekasztal követelését, hogy a hónap végéig tisztázzák a voksolás feltételeit. (MTI) Zorán Djindjics, a Demokrata Párt vezetője a vasárnap esti Milosevics-ellenes tüntetésen (TASR/EPA-fotó) Püspöki vizit a kormányfőnél Bukarest. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői­vel folytatott megbeszélést Ra­du Vasile román miniszterel­nök. Az egyházfők kérésére létrejött találkozón Csiha Kál­mán és Tőkés László reformá­tus, Mózes Árpád evangélikus és Szabó Árpád unitárius püs­pök, valamint Tamás József katolikus segédpüspök az el­kobzott ingatlanok visszaadá­sának felgyorsításához és a fe­lekezeti oktatással kapcsolatos problémák megoldásához kér­te a román kormányfő segítsé­gét. (MTI) SFOR: a hatodik főparancsnok Szarajevó. Tegnap az ameri­kai Ron Adams tábornok át­vette az SFOR főparancsnoká­nak tisztét Montgomery Meigs tábornoktól, aki az Európában állomásozó amerikai erők pa­rancsnoka lesz. Adams, az SFOR hatodik főparancsnoka leszögezte, hogy a katonai erő az ő irányítása alatt is változat­lan határozottsággal teljesíti feladatait. (MTI) London, Groznij, Moszkva. Csecsenföldön október kö­zepéig az orosz erők 178 ka­tonát vesztettek, a sérültek száma elérte a 400-at. MTI-HLREK A csecsenek 2 és fél ezer embert vesztettek. Ezt a nagy-britanniai lá­togatáson tartózkodó Valerij Manyi­lov tábornok, az orosz vezérkari főnök első helyettese közölte. Az orosz csapatok tegnap bejutottak a csecsen főváros, Groznij elővárosá­ba anélkül, hogy ott ellenállásba üt­köztek volna. „Már a dombokon va­gyunk Pervomajszkaja felől, ahon­MTI-TUDÓSÍTÁS Bécs. Ausztriában lassan megindul­ni látszanak a puhatolózó megbe­szélések, amelyekre Thomas Klestil államfő (kormányalakítási tárgyalá­sok helyett) megbízást adott Viktor Klima kancellárnak, az Osztrák Szo­ciáldemokrata Párt (SPÖ) elnöké­nek, de a tegnap napvilágot látott nyüatkozatokból az derül ki: válto­zatlanul patthelyzet áll fenn. Klima a tamperei EU-csúcs idején megáll­nan tisztán látjuk és lőhetjük Groz­nijt..." - közölte a mozdoki (Észak­Oszétia) orosz támaszpontról egy forrás. Az belügyi alakulatok egysé­geit hétfőtől fokozott készültségbe helyezték, mert Moszkva csecsen terrorakcióktól tart. „Csecsenföld nem tárgyal a Moszkvában hatal­mon levő terroristákkal, és meg­apodott eddigi koalíciós partneré­vel, Wolfgang Schüssellel, az Oszt­rák Néppárt (ÖVP) elnökével, hogy konzultációkat kezdenek. Schüssel ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a kormányalakítást tekintve pártja „nincs benne a játékban". Klima ki­fejtette: az ÖVP elé terjeszti munka­programját, mire Schüssel úgy rea­gált, hogy egy SPÖ kisebbségi kor­mánynak legfeljebb 14 napot adna. Jörg Haider, az Osztrák Szabadság­párt (FPÖ) vezetője viszont azt ér­nyeri a háborút, még ha az 25 évig tart is - mondta Vaha Arszanov cse­csen alelnök. - Jelenleg senki nincs a moszkvai vezetők között, akivel tárgyalni lehetne. Azok, akik hatal­mon vannak, mint például Vlagyi­mir Putyin miniszterelnök, nemzet­közi terroristák, akik felett a hágai törvényszéknek kellene ítélkeznie." zékeltette, hogy pártja megtűrne néppárti és szociáldemokrata ki­sebbségi kormányt is. Haider szerint Klestil elsősorban „vörös" - azaz szociáldemokrata - kancellárt akar, de ha Klima kudarcot vall, akkor őt, Haidert fogja megbízni a kormány­alakítással. Klestil figyelmeztetett: nincs válság, nincs ok pánikra. A tegnapi lapok azonban szinte egy­behangzóan úgy vélekednek, hogy Schüssel és Haider is valójában Kli­ma megbuktatására törekszik. Madeleine Albright: „Sületlen" sajtóhír Washington. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter „sület­lenségnek" minősítette az Obser­ver című brit lap állítását, hogy a NATO a Jugoszlávia elleni hadjá­rat során valójában szándékosan hajtott végre rakétatámadást a belgrádi kínai nagykövetség ellen. Albright megismételte: az incidens tragikus tévedés volt. Azt azonban megerősítette, hogy a kínaiak kémtevékenységet (is) folytattak a nagykövetségen. (MTI) MTI-JELENTÉS Tel-Aviv. Izraeli lapjelentés szerint az ország védelmi minisztériuma engedélyezte a legnagyobb állami tulajdonú hadiipari cégnek, hogy kézi lőfegyvereket és lőszert adjon el Jordániának. „Ez az első eset, hogy izraeli cég fegyvert adhat el arab államnak" - jegyzi meg hétfői jelentésében a Háárec. Meg nem nevezett hadiipari forrás a Reuters Csiang Londonban Körúton hat országban Peking, London. Csiang Cö-min tegnap Pekingből hat országot érintő körútra indult. A kínai ál­lamfő november 3-áig tartó körútja során ellátogat Nagy-Britanniába, Franciaországba, Portugáliába, Marokkóba, Algériába és Szaúd­Arábiába. Csiang Cö-min tegnap este érkezett Londonba; személyé­ben először látogat kínai államfő Nagy-Britanniába. Csiang találko­zik II. Erzsébet királynővel és Tony Blair miniszterelnökkel. (MTI) érdeklődésére megerősítette a hírt. Az izraeli védelmi minisztérium és az érintett cég nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lap jelentését. Arról azonban nincs szó, hogy a vállalat máris készen állna szállítá­sok lebonyolítására. Izrael és Jor­dánia öt évvel ezelőtt békét kötött. Az engedélyezés hívei arra hivat­koznak, hogy a fegyvereladások a „stratégiai együttműködés termé­szetes kibővítését" jelentenék. Ausztriai kormányalakítási puhatolózások - mindenki mindenkiről nyilatkozik t r ' 1 j-1 1 j-j-.'K 1 Kézifegyverek és lőszer kivitelének engedélyezése Változatlanul patthelyzetben T 1U T— r J Izraelből Jordaniaba? Scharping „lehűtötte" a reményeket Berlin. A német védelmi miniszter „lehűtötte" azokat a reménye­ket, hogy az Európai Unió esetleg hatni tudna Moszkvára a cse­csenföldi konfliktus békés megoldása érdekében. Rudolf Scharping úgy fogalmazott, hogy az „uniós szövetségesek eszményeinek ha­tósugara sokszor nagyobb, mint valós lehetőségeik". (MTI) Berlini fal - évforduló Xanana Gusmao kelet-timori függetlenségi vezető csak az önállóság jakartai jóváhagyása után tér haza Elégetett holttestek, felgyújtott házak Darwin. Indonéz katonák és in­donézbarát milicisták a hét végén lemészároltak több mint ötven embert Kelet-Timoron - közölte tegnap az ausztráliai Darwinban Xanana Gusmao kelet-timori füg­getlenségi vezető. Harcostársá­val, a függetlenségi mozgalom másik legjelentősebb személyisé­gével, Jósé Ramos-Hortával közö­sen tartott sajtótájékoztatóján el­mondta, hogy a kelet-timori füg­getlenségi mozgalom fegyveres szárnyának, a Falintil nevű szer­vezetnek a parancsnoka tájékoz­tatta az incidensről. Az indonéz katonák és a milicisták 12 teher­autóval érkeztek a nyugat-timori határhoz közel eső területre, és lemészároltak több mint ötven személyt. A holttesteket eléget­ték, a térségben a házakat felgyúj­tották. Gusmao azt is bejelentet­te, hogy későbbre halasztja haza­térését, mert több kelet-timori függetlenségi vezető nem kap ví­zumot Indonéziától. Hozzátette: akkor tér majd haza, ha a jakartai parlament már jóváhagyta a füg­getlenségről döntő kelet-timori népszavazás eredményét. Gus­mao és a Timori Ellenállás Nem­zeti Tanácsának (CNRT) magas rangú tagjai Darwinban gyűltek össze, hogy megtárgyalják a Kis-Szunda-szigetekhez tartozó sziget keleti felének újjáépítését. Jósé Ramos-Horta, a CNRT alel­nöke elmondta: a hét végén több­ször is tanácskoztak az ENSZ kép­viselőivel az átmenet következő szakaszáról. A népszavazási ered­mény ratifikálásával lehetővé vá­lik, hogy az ENSZ kéksapkás bé­kefenntartó erői (UNTAET) átve­gyék az irányítást az INTERFET­től, és átmeneti közigazgatást hozzanak létre. Az UNTAET köte­lékében legkevesebb 9 ezer béke­fenntartó érkezne Kelet-Timorra. Gorbacsov, Bush, Kohl Moszkva. Mihaü Gorbacsov hajda­ni szovjet államfő, George Bush egy­kori amerikai elnök és Helmut Kohl volt német kancellár is részt vesz a berlini fal leomlásának 10. évfordu­lójára emlékező rendezvényeken. A moszkvai Gorbacsov Alapítvány közlése szerint a három politikus a Berlinben november 6-án tartandó vitafórumokon szólal majd fel. Gor­bacsov november 10-én ott lesz a német parlament rendkívüli ülésén is. Előzőleg - november 2-án ­Svájcban tesz látogatást, ahol ugyancsak a berlini fal leomlásának 10. évfordulója alkalmából tartan­dó konferencián vesz részt. (MTI) Minden frakció a függetlenség mellett Jakarta. Az indonéz parlament minden frakciója tegnap támogatá­sáról biztosította Kelet-Timor elszakadását Indonéziától. Bár Kelet­Timor függetlenné válását - amelyről a helyi lakosok népszavazá­son döntöttek - a jakartai parlamentnek, a Népi Konzultatív Gyűlés­nek még hivatalosan is jóvá kell hagynia, all frakció beleegyezésé­nek fényében ez a lépés már csak formalitásnak számít. (MTI) Európai uniós reformlépések: három szakértő jelentése Nem lehet tovább várni MTI-TUDÓSÍTÁS Brüsszel. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság szerepének nö­velését, a vétójog csökkentését java­solja egy nemzetközi szakértőcso­port az Európai Unión belüli döntés­hozási rendszer javítása érdekében. A három szakértő - Jean-Luc Deha­ene volt belga kormányfő, Richard von Weizsácker egykori német ál­lamfő és David Simon hajdani brit kereskedelmi miniszter - a brüsszeli bizottság megbízására készített je­lentést arról, milyen korszerűsítésre szorul az EU hat államra tervezett intézményrendszere a keleti bővítés előtt. A szakértők megerősítették, hogy jövőre le kell bonyolítani azt a kormányközi találkozósorozatot, amelyen a reformokat megvitatják és jóváhagyják. Leszögezték, hogy a módosítások sürgősek és nélkiMez­hetetlenek, ezek nélkül a keleti bővítés nem sikerülhet. Javasolják, hogy a ma még csak konzultatívjog­körű Európai Parlamentet vonják be minden területen a döntéshozatal­ba. Tovább növekedne az Európai Bizottság és különösen a bizottsági elnök szerepe a döntések előkészíté­sében. A bénító vétójogot szerintük az összes lehető területen meg kell szüntetni. Dehaene elmondta, hogy nem látják értelmét tovább várni a reformokkal. ,A keleti bővítéshez vezető folyamat annyira felgyorsult, hogy nincs helye a további kivárás­nak, függetlenül az újabb csatlako­zási tárgyalások kezdetének időpontjától is" - tette hozzá. A je­lentés alapján dolgozza ki saját re­formjavaslatait az Európai Bizott­ság. Ezt követően a decemberi hel­sinki állam- és kormányfői találko­zón döntenek az EU-tagországok ar­ról, hogy jövőre elindítják a kor­mányközi egyeztetést. Pakisztán: visszavonulnak az előretolt alakulatok narfItflTElteÍÜvatali tevékenységét Javier Solana az Európai Unió külpolitikai és védelmi főképviselőjének újon­(középen) és a testület üülügj^ffíiaP-Brüsszelben találkozott Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével megígérte, hogy szorosan együtt fog működni, mirítegjPeííKflnel. (jobboldalt). Az EU külpolitikáját alakító trió longásokat jósoltak közöttük, (m) ' =>mplvek hatásköri vil­Csecsenfőldi orosz veszteségek: 178 halott, 400 sebesült - gyűrű a főváros körül Látják, lőhetilc Groznij t Washingtoni nyomás MTI-JELENTÉS larkjuiábád „Az Egyesült Államok nai vezetőkkel, de égyut'iai 'vyo mást is gyakorol rájuk a demokrá­cia gyors helyreállítása érdekében ­jelentette ki tegnap William Milam, az USA iszlámábádi nagykövete. ­Washington úgy tapasztalja, hogy a katonai puccs népi támogatást él­vez, és ez a körülmény kedvezően befolyásolja az új pakisztáni vezető, Pervez Musarraf tábornok amerikai megítélését." A pakisztáni hadsereg meekezdte előretolt alakulatainak téből. A parancs aiViiiJt/it-ír törze­natkozik a vitatott Kasmírt megosz­tó katonai választóvonal mentén te­lepített csapatokra, hanem csak a nemzetközileg elismert pakisztá­ni-indiai határ mentén állomásozó, erősítésül kiküldött erőkre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom