Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)
1999-10-15 / 238. szám, péntek
10 Tévé és Rádió ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 15. Holnap este ünnepel a húszéves Hajós Komárom. Holnap este 19 órakor kezdődik a városi művelődési központban a Hajós Néptáncegyüttes jubileumi műsora, amellyel megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli az együttes. A Ha jós az ünnepi esten legújabb műsorát mutatja be, melyben a Csallóköztől a Bodrogközig minden egyes tájegység tánca szerepel. Az est vendége lesz Túri György Magyarországról, valamint Hégli Dusán, Ftirik Rita, Kis Gergely Márton, Lakatos Róbert és barátai. A műsorban fellépnek az együttes egykori táncosai is. (tb) Hétköznapi Vetületek szóban és képen Komárom. Ma negyed héttől a Jókai Színházban Csütörtöki László Hétköznapi Vetületek című verseskötetét mutatják be. A kötet illusztrátorának, Téglás Attilának a műveiből összeállított kiállítást szintén megtekinthetik az érdeklődők. A kiállítást Kiss Péntek József, a Jókai Színház igazgatója nyitja meg. Közreműködnek a stűdió-SOKK. (as) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Nabucco 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Koldusopera 19 KIS SZÍNPAD: Orfeus alászáll 19 RUŽINOVI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Cyrano 19.30 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Szilfidek, Vérnász, Edith Piaf 10 Traviata 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Szerelem 19 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Vadiúj vadnyugat (am.) 15.30,18, 20.30 Pikáns kísértés (am.) 22.30 YMCA: Vadiúj vadnyugat (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: 101 kiskutya (am.) 17 Mondd, mi a szerelem (svéd) 19 Az elveszett paradicsom visszatér (cseh) 18 Mr. Magoo (am.) 18.30 Aludj csak, én álmodom (am.) 20.30 Amikor egy férfi szeret egy nőt (am.) 20.30 Vertigo (am.) 20.15 Gyengédség (szl.) 20 KASSA TATRA: Star Wars: Baljós árnyak (atn.) 15.30,18,20.30 CAPITOL: Vadiúj vadnyugat (am.) 15.45, 18, 20 ÚSMEV: Pikáns kísértés (am.) 16, 18, 20 DRUŽBA: Bigyó felügyelő (am.) 16, 18, 20 IMPULZ: Loch Ness (am.) 16.15, 19.15 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: 10 dolog, amit utálok benned (am.) 17, 19 LÉVA-JUNIOR: Kundun (am.) 16.30, 19.30 SLOVAN: Mátrix (am.) 19 GALÁNTA - VMK: Sztárom a párom (am.) 17.30, 20 ZSELÍZ-VÁROSI MOZI: Antónia (hol.) 19 GYŐR CINEMA CITY: Csúcsformában 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30 Csillagok háborúja: Baljós árnyak (am.) 14.30, 17, 18.30, 19.45, 21, 22.20 Ösztön (am.) 13.15, 16 Apafej (am.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15,22.15 Múmia (am.)18,20.15,22.30 Szájkosaras kosaras (am.) 14,16 Sztárom a párom (ang.) 14.30,17.45,20,22.30 Az Átok (am.) 14.30, 17.10, 19.50, 22.30 Tökéletes katona 2. (am.) 14, 16, 18.15, 20.15, 22.15 Bigyó felügyelő (am.) 14.15,16.15,18.15, 20.15, 22.15 Vendégként Komáromban. Dér Denissa ma este mutatkozik be Barta Lajos Szerelem című darabjában Már átlépte az országhatárt Okos, energikus, erős kezű lány Szalay Nelli. Saját állítása szerint higgadt és megállapodott. „Engem már megcsípett a dér" - jelzi korát nem tagadva. Érett, céltudatos szerelmével meg is hódítja a kiszemelt férfit. SZABÓ G. LÁSZLÓ Érett, céltudatos színészetével Dér Denissa különös fényt ad Nellinek, a Szalay-ház legidősebb lányának. Határozottságában fokozatosan mutatja meg a ragaszkodást, az odaadást, a gondoskodást, a féltést, az őszinte, nagy érzelmet. Szavai mögött olykor-olykor a „messziről jött ember" hanglejtését hallani, sodró erejű játékával azonban erre is magyarázatot ad. Nelli ideges. Most az egyszer nem veszíthet. Paradox helyzet. Szlovákiai magyar színpadon, szlovák anyanyelvű színész magyarul, méghozzá budapesti vendégként most játszik először. Első filmszerepeit Pozsonyban kapta, aztán Sándor Pál Csak egy mozi című filmjének forgatása közben 1984 nyarán megismerkedett Andrással, és Denisa Kučerovából Dér Denissa lett. Azóta Budapesten él, és színészi pályáját is ott folytatja. Több filmben (Hajnali háztetők, Meteo, Szibériai nyár, Európa messze van) kapott kiemelkedő szerepet, de már színházi produkciók is kötődnek a nevéhez. Szlovák társulatban, furcsa mód, még sosem lépett színpadra. András rendezéseivel Magyarország több nagyvárosában is megfordultam már, Pozsonyban, szlovák nyelven ez idáig valóban csak kamera előtt játszottam. Nagy vágyam, hogy végre ez is megtörténjen. Szeretném, ha az anyukám és a testvérem is értené, amit a színpadon mondok. Én Pozsonyt is kedvelem. Igazából mégiscsak ott vagyok otthon. De most átléptem a határt, itt vagyok Komáromban, és valahogy úgy érzem, szakmai vonalon is közelebb kerültem Pozsonyhoz. Beke Sándorral, aki „áthozta a réven", hol találkozott? Egerben. Ott játszottuk Paul Claudel Angyali üdvözletét, és ha jól sejtem, talán ennek a hatására osztotta rám a francia nevelőnő szerepét a Szent Péter esernyőjében. Több szempontból is örültem a felkérésének. Először is azért, mert Sándor nagy tudású, széles látókörű, tapasztalt rendező, aki pontos instrukcióival remekül irányítja színészeit. Amit külön tisztelek benne: meg is tudja mutatni, hogy mit kér. A Mikszáth-darab előtt ráadásul mindig csak drámai szerepeket játszottam. Jólesett, hogy végre más hangon, másfajta helyzetekben kellett megmutatkoznom. Raccsolhattam, reppelhettem a francia verset, Gyurikát, amikor túlzásba vitte az udvarlást, karatémozdulattal tettem le a földre... sok mindent csinálhattam, amire korábban nem volt lehetőségem. A Szerelemben sem kell meghalnom a végén, mert Nelli élete sem torkollik tragédiába. A darab 1913-ban, a Monarchia idején íródott. Helyenként archaikus, megmosolyogtató a szöveg. „Ezt a fiatalembert magamnak preparáltam" - mondja Nelli, miközben Komoróczyért küzd. A hadnagyra mutatva pedig csípősen jegyzi meg, hogy „Ez sem unja meg a fensterlizést". Nekem nagyon tetszenek ezek a német beékelések. Hozzák a kor hangulatát. A próbák hat hete alatt hogyan rendezte be az életét? Ki sem kellett tennem a lábam a színházból. Bent aludtam az öltözőmben. Állandóan az járt a fejemben, hogy mit miért csinálok, miért mondok a színpadon. Mintha vetéstől aratásig a mezőn éltem volna. Vendégnek lenni mindig más érzés, mint huzamosabb ideig egy helyben játszani. A vendég jön és megy, nem kell gyökeret eresztenie. Ez mindig veszélyes alaphelyzet. Egerben azért volt nehezebb dolgom, mert oda egyedül mentem. Ilyenkor, érthetően, sokaknak megfordul a fejében, hogy „Hát ez meg miért jött? Vagyunk itt elegen..." A Szerelemben hárman vendégeskedünk, de úgy érzem, és ezt őszintén mondom, nem kellett megküzdenem semmiféle elSzeretném, ha az anyukám és a testvérem is értené, amit a színpadon > mondok. * lenérzéssel. Én az első napokkal, ilyen tekintetben, amúgy sem foglalkozom. Igyekszem mindenkihez szeretettel közeledni, és eszemben sincs megjátszani magam. Amit nem tudok, abban segítséget kérek, amit pedig a többiek akarnak megbeszélni velem, azt megbeszélik. Mindenre időt hagyok. Gondolják át, amit első látásra képzeltek rólam, aztán felejtsék el, ha tévedtek. Én az igaz érzések híve vagyok. Közvetlen partnereivel, a húgait alakító Varga Szilviával és Vincze Emőkével, valamint a „sárga" adótiszttel, Mokos Attilával hogyan dolgozott? Sokáig keresték a közös nyelvet? Egyáltalán nem kerestük. Az első próbától fogva adott volt. Nagyon szeretek velük lenni, mert tehetséges, érzékeny emberek. De ugyanez a véleményem a többiekről is. Itt senki sem dolgozott a másik ellen. Mindenki jó előadást akart. Mától visszaáll az életébe a megszokott rend. „Kiköltözik" az öltözőjéből, és már csak játszani jön Komáromba. Budapesten, gondolom, már új szerep várja. Egy rendhagyó passiójátékra készülünk, amelyet a budapesti, az egri és az esztergomi bazilikában is bemutatunk majd a feltámadás ünnepnapjain. Szép gondolat, tudom, adja Isten, hogy sikerüljön. Egy erdélyi templom Szűzanyaszobrának a talapzatából került elő az 1700-as évekből származó passió szövege, még a Ceausescuérában. Most jutott el hozzánk, és mondhatom, érdekes anyag. Útlevéllel a kezében külföldi vagy hazai színésznek érzi most magát Komáromban? Külföldi vagy belföldi...?! Megtanultam magyarul, aminek nagyon örülök, mert én is azt vallom: ahány nyelvet tudsz, annyiszor születtél. „Itt senki sem dolgozott a másik ellen..." (Dömötör Ede felvétele) Verdi Aidájának október 12 -i előadásán nem volt szükség díszletekre. Az egyiptomi hadvezér és az etióp királylány tragikus szerelmének története ezúttal a legautentikusabb színhelyen, a gizehi piramisok tövében elevenedett meg. (TA SR/AP-felvétel) A magyar adás kétnapi kínálatából válogathatnak Hétvége a rádióban MŰSORAJÁNLÓ Szombat reggel 8 órakor indul a műsor a Hétről hétre című magazinnal. Ebben egyebek között szó lesz az időszerű politikai történésekről, Miklós László környezetvédelmi miniszter a visegrádi négyek környezetvédelmi minisztereinek legutóbbi találkozójáról nyilatkozik; Magyarország 1944-es sikertelen kiugrási kísérletének 55. évfordulóján a történész, Kiss József beszél a kevésbé ismert háttérről. A szerkesztő Melaj Erzsébet. 11.30kor Hazai Tükör, amelynek szerkesztője Csicsó községbe látogat el. 13.00-kor az Élő reménység című egyházi műsorban folytatódik a harmincas évek elején indult árvaházi mozgalomról készült beszélgetés, valamint szó lesz a magyarországi Szentírás Szövetségről. 14.05-kor Zenei galéria, benne George Sand különös búcsúja Fryderyk Chopintől. 14.35-től Slágermúzeum, majd 15.00-tól Irodalmi mozaik, amelyben egyebek között beszélgetés hangzik el az ötvenéves Kulcsár Ferenccel, valamint Csontos Vilmos kitüntetéséről is szó lesz. 15.30-tól a zenei élet újdonságaiból hallgathatnak. Az összeállítást a 16 órai hírek, majd a Köszöntő követi. Vasárnap a 8 órai híreket követően a hét legfontosabb eseményéről lesz szó. 8.30-kor ismeretterjesztő műsor gyerekeknek - témája Kipling műve, A dzsungel könyve. A 9 órakor kezdődő Világosság című egyházi műsorban Rákay Sándor körtvélyesi lelkipásztor az Isten kereséséről és segítségül hívásáról beszél. A századok zenéje című összeállításban a magyar adás történetében először csendül fel Fryderyk Chopin egyik zongorajátékának kamaraváltozata. 10.05-kor Randevú Puha Józseffel. Témák a műsorból: Hogyan buliznak manapság a fiatalok?, új darabot próbál a Forrás Diákszínpad, a Kiwi első randevúja. A két órai híreket követően Lanstyák István olvassa fel nyelvművelő írását. Utána a már elhangzott beszélgetésekből válogat a szerkesztő. A 15.30-kor kezdődő Hazai tájakon nyitracsehiből mutat be szüreti szokásokat. 16.05-kor csendülnek fel a Köszöntő nótái és dalai, (levi) Ifjúsági napok nem mindennapi programokkal A Rovástól a Hiltonig ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kassa. Ezen a hétvégén bizonyára nem fognak unatkozni a kassai, Kassa-környéki, illetve a városban vendégeskedő magyarországi fiatalok, mivel háromnapos rendezvény várja őket, nem mindennapi meghívottakkal és programokkal. A Magyar Iljúsági Közösség immár négyéves helyi csoportja ma este nyolctól Kvarda Józsefet, az MKP önkormányzati ügyekért felelős alelnökét, valamint Gilányi Istvánt, a Királyhelmeci Városi Akadémia igazgatóját látja vendégül - a Jedlik utcai kollégiumban kötetlen beszélgetésre kerül sor a hazai felsőoktatás helyzetéről. Szombat reggel Szepsibe látogatnak a fiatalok, ahol Szabó Ottó képzőművész mutatja be nekik a Rovás Városi Galériát, jó idő esetén pedig kirándulni lehet Szádellőbe. A tervben szerepel még a jászói barlang és az apátság megtekintése is. Délután négytől Harna István építésügyi miniszterrel találkozhatnak az érdeklődők a Thália Színházban. Este a szepsi Hilton Szálló felé veszik az irányt az autóbuszok, ahol bálozhatnak a táncos lábú fiatalok. Másnap szepességi autóbuszkirándulás következik Mihályi Molnár László idegenvezetésével, a következő útvonalon: Kézsmárk, Lőcse, Igló, Topore. A szervezők szerint máris nagy az érdeklődés, eddig 172 fiatal jelezte részvételét az akcióra. A rendezvény információs vonala: 0905 600 274. (juk) Szabó Ottó: Elmélkedés