Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-12 / 235. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 12. RÉGIÓ 3 FELSŐZELLÖ Holland technológia a gazdaságban A legkorszerűbb holland technoló­gia alkalmazásával folyik a terme­lés a Kvetozel üvegházi gazdaságá­ban. A virágok közül a piachoz és a közízléshez idomulva sokáig a szegfű volt a legközkedveltebb virág, most a több mint másfél hektáron termesztett gerbera a „sláger", melynek háromnegyedét Csehországban értékesítik. Két hektárt meghaladó területen fog­lalkoznak paradicsom-termesztés­sel, négyzetméterenként közel 50 kg-os terméshozammal. Figyelem­re méltó, hogy tisztán biológiai szerekkel védekeznek a kártevők és betegségek ellen, (-bgy-) 1 • L p— t "1 1 m —— M > Az 1910-ből származó régi vásárcsarnok 350 milliós felújítását ebben az évben fejezik be. Ismét járhatnak uszodába a kassai polgárok, az alkalmazottakat nem fenyegeti a munkanélküliség réme Már kint vannak a vízből Ismét üzemel a kassai fe­dett uszoda, mely a Slávia tornaklub által felhalmo­zott tetemes adósság miatt volt kénytelen bezárni ka­puit, épp a nyári szezon kezdetén. KASSA Mivel a Slávia hónapok óta nem fi­zetett az energia- és a vízszolgálta­tónak, ez utóbbi úgy döntött, el­zárja az. ivóvizet az objektumban így az uszoda a higiéniai előíráso­kat nem tudta betartani, ezért a klub kénytelen volt bezárni a léte­sítményt. A kassaiak nincsenek elkényeztet­ve fürdési lehetőségek tekinteté­ben, ezért az Óváros önkormány­zata, mely városrész területén az uszoda található, tárgyalásokat kezdett az intézmény tulajdonosá­val és üzemeltetőjével. A tárgyalá­sok témája az uszoda megvétele, illetve átvétele volt. Mivel megvé­telről jogilag nem lehetett szó, a városrész átvette az intézményt, természetesen annak tartozásaival együtt. A kassai viszonylatban „gazdag" városrésznek számító Óváros pol­gármestere Süli János az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a huszonöt uszodai alkalmazottat nem fenyegeti elbocsájtás, fel kí­vánják velük újítani a munkaszer­ződést, mivel továbbra is szükség van szakértelmükre. Az ajándéko­zási szerződést a polgármester csak azután írta alá, miután tisz­tázódott a tartozás összege és az összes többi anyagi és jogi kérdés. Egy új uszoda építése több, mint félmillió koronába kerülne, ezért az önkormányzat nem engedheti meg, hogy tönkremenjen ez a lé­tesítmény, illetve, hogy egy új tu­lajdonos más célra használja az épületet - mondotta a polgármes­ter. (juk) Az eltelt év, hála az időjárásnak is, sok helyen a megalakulás óta a leggyengébb terméshozamot nyújtotta Mindenki máshol keresi a boldogulást NAGYKÜRTÖS Nemrégiben értékelték a Regioná­lis Mezőgazdasági és Élelmiszer­ipari Kamara tagjai az idei aratás eredményeit a régióban. Mint azt Milan Boroš igazgató lapunknak nyilatkozva megjegyezte, a Nagykürtösi járás megalakulása óta eltelt három évtized legnehe­zebb és leggyengébb hozamokkal kísért aratását tudhatják maguk mögött a gazdaságok. Már tavaly ősszel nyilvánvaló volt - amikor a gyakori esőzések követ­keztében a tervezett terület felén sikerült csak elvetni az őszieket ­hQgy a fennmaradó táblák tavaszi­akkal való pótlása következtében eleve kisebb gabonaterméssel szá­molhatnak. A júniusi jégverések és kiadós eső­zések egyik-másik gazdaságban többmilliós károkat okoztak a nö­vényekben. Azt már az aratás kel­lős közepén tudni lehetett, hogy máshol 50-70 százalékkal keve­gazdaságonként nagy eltérések sebb gabona termett. így aztán ért­mutatkoznak a gabonahozamok- hető, hogy 1,1 és 3,68 tonna kő­bán. Volt, ahol a tavalyinál 25, zött mozogtak az átlagos hektár­A szerző felvételén az ipolykéri mezőgazdasági szövetkezet lezárt gazda­sági telepe látható. hozamok, ebből adódóan a járási átlag alig haladta meg a két és fél tonnát. Az agrárágazat nyomorúságos anyagi helyzete egyre kilátástala­nabb, és félő, hogy a kisebb gazda­ságoknak megpecsételődik a sor­suk. Sajnos, már példa is van rá, ugyanis néhány hónapja lakat ke­rült az ipolykéri szövetkezet kapu­jára. Sok helyen távolabbi vidékek ag­rárvállalkozói művelik a megszűnt mezőgazdasági üzemek földjeit. Az évekkel ezelőtt felbomlott bussai mezőgazdasági szövetkezet határának egy részét rozsnyói, a másik részét ólublói vállalkozók bérlik. Ennek az lehet az oka, hogy a sajátjaiknál jobb minőségű földe­ket kerestek, miként arra is van példa, hogy az itteni vállalkozók közül sokan a Lévai, az Érsekújvári vagy éppen a Komáromi járásban vettek bérbe földeket, (dzsár) GÖRGŐ Porszívó, fazekak, pokrócok Betörők jártak a Görgői-tavak melletti két üdülőházban. A tettesek leütötték a házak ajtaján lévő lakatot és minden mozdíthatót magukkal vittek - tányérokat, fazekakat, evőeszközöket, poharakat, porszívót, gázmelegítőt, pokrócot és ágyhuzatot -, amit az épületben találtak. A tulajdonos kára mintegy 15 ezer korona, (bégyé) ALSÓSAJÓ Ami a kezük ügyébe került Hasonló eset történt a község határában lévő egyik nyaralóban. A betörők innen is porszívót és edényeket vittek el. A tulajdonos a helyi községi hivatal, kára 11 ezer korona. (B. L.) ROZSFALVA Ifjú banditák Két rabló támadt rá otthonában egy idős asszonyra. Az elkövetők az illemhely ablakán keresztül másztak be a családi házba, megkö­tözték a tévét néző nénit és fenyegetéseikkel 1800 koronát csikar­tak ki tőle. A rozsnyói rendőrségnek néhány nap múlva sikerült fényt derítenie a banditák személyére. A nyomozók Ivan K. fiatal­korú és Vojtech K. kiskorú nagyszabosi (Slavošovce) lakosokat gya­núsítják a bűncselekmény elkövetésével, (b.gy.) SZÉCSÉNYKOVÁCSI Nyomtalanul eltűnt Egyelőre ismeretlen az elkövetője, és még csak gyanúsítottja sincs annak a lopásnak, amely a minap történt az Ipoly-parti településen. Világos nappal, délután fél négy és fél óra között, amíg a ház asszo­nya szokásos teendőit, az állatok etetését végezte családi házuk ud­varának hátsó részében, tolvaj járt a házban. Nem tudni, hogy biztos „tippre" ment-e, vagy csak az alkalomnak engedett, az viszont tény, hogy magával vitt négy bankkönyvet (69 ezer korona összbetéttel), 15 ezer korona készpénzt, aranyláncot, aranygyűrűt és egy szentké­pet is. Az okozott kár értéke eléri a 104 ezer koronát, (-br-) KASSA Ajándék a városnak Egy holland-kanadai cég a napokban jelentős összeget ajándékozott városának. A pénzből hamarosan folytatni lehet a Szent Mihály-ká­polna felújítási munkálatait, melyek jelenleg szünetelnek. Nem titok, hogy a pénz a Kelet-szlovákiai Vasmű és a város közti kapcsolatok ré­vén kerülhetett a kasszába, azaz a cég nem kifejezetten a kápolna fel­újítására adta az összeget. A kassai vezetés viszont igyekezett a leg­égetőbb problémát orvosolni, és a kápolna állapota miatt a felújítás nem tűr halasztást. (J. K.) SZKLABONYA Tízéves a Palóc Társaság Egy évtizede, 1989. augusztusának egyik vasárnap délutánján néhány irodalombarát, népművelő szalonnasütésre gyűlt össze a szklabonyai Mikszáth-ház udvarán. „Akkor járatlan ösvény volt, amin elindultunk" - mondta Urbán Aladár elnök - „de az eltelt évek alatt nagy lelkesedéssel végeztük amit vállaltunk. Minél mélyebb nyomot hagyva szerettük volna megörökíteni elődeink emlékét. Segítettük a magyar iskolákat, felkaroltuk a tehetsége­ket, könyveket, kiadványokat jelentettünk meg, versenyeket szerveztünk, egyszóval hagyományt teremtettünk". A Palóc Tár­saság a tízéves évforduló alkalmából gránitból készült, művészi kivitelű emlékoszlopot állít a megalakulás helyszínén, a Mik­száth-emlékház udvarán, (dzsár) ZSITVABESENYŐ Emléklapokat osztottak ki Vasárnap a Csemadok 50. évfordulóját ünnepelték, majd a régi ta­gok számára emléklapokat osztottak ki. Az évforduló jegyében ke­rült sor a szüreti ünnepségre is. (d) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 15 - 19 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.08 - nyugszik 18.09 órakor. A Hold kel 09.50 - nyugszik 19.59 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 315, árad; Medve: 150, apad; Komárom: 210, apad; Párkány: 130, apad. Továbbra is kelle­metlen ködös, bo­rongós, esős idő várható. Jelentős mennyiségű csa­padékra számít­hatunk, az égbolt az ország nagy része fölött délután is borult ma­rad, a hőmérséklet sem emelkedik az eddigi napokhoz hasonlóan 15­19 fok fölé. Az éjszaka folyamán kissé megerősödik a nyugati szél, ám a nappalihoz képest nem vár­ható nagymértékű lehűlés: 7-11 fokra számíthatunk. Holnapra ismét hasonlóan hűvös idő várható, 12-16 fokos nappali hőmérséklet, de kevesebb lesz a csapadék. A tegnapi hely­zethez képest kis­sé csökkennek a negatív hatások, ám a frontátvo­nulás miatt fan­tomfájdalmak és viszketegség for­dulhat elő, a túlérzékenyek egy ki­adós főfájásra, migrénre számítsa­nak. A reggeli ködös, nyirkos idő hatására ldújulhatnak a reu­matikus rohamok, a hátgerincbe­tegek különösen kíméljék magu­kat. Az ízületi gyulladásokon át­esett személyek pontosan tartsák be a kezelőorvos utasításait, ugyanis ilyenkor nagy a valószínű­sége a betegség kiújulásának. Hol­nap sem várható változás. Szerdán DIGITAL. LÄ AZ UJ HO MELLEKLETE • Végződik • Kiskapu • Processzorok az antitrösztper a Windowsban kínpadon

Next

/
Oldalképek
Tartalom