Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-09 / 233. szám, szombat

8 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 9. Zsírmentes étrenddel a rettegett Alzheimer-kór ellen Valójában ki hódította meg elsőként az Északi-sarkot? Frederick A. Cook és Robert Edmund Peary vetélkedése Korai következtetések? HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az Alzheimer-kór előfordulási gyakorissága és az étkezési szokások között talált kapcsolatot William Grant amerikai kutató 11 ország lakóinak étrendjét tanulmányozva. Eszerint magas zsírtartalmú étrend mellett nagyobb e félelmetes betegség előfordulásának valószínűsége, ezért azt ajánlja az amerikaiaknak, hogy 15-20 százalékkal csökkentsék zsírfogyasztásukat, ne fogyasszanak többet napi 2500 kalóriánál, s szedjenek antioxidánsokat és nyomelemeket. Denis Evans, a Rush Alzheimer-kór Központ kutatója, valamint az Alzheimer Társaság szakéretői azonban korainak tartják még Grant doktor következtetéseit, mivel szerintük nemzetek helyett inkább egyének táplálkozási szokásait kellett volna vizsgálat alá venni. Mindenesetre az érintettek fontosnak tartják és támogatják a további kutatásokat, mivel az Egyesült Államokban jelenleg 5 millió ember szenved Alzheimer-betegségben és számuk 10 éven belül várhatóan eléri a 15 milliót. (CNN News) Az ausztrálok dinnyemag nélküli dinnyét termesztenek Génkutatók trükkje HÍRÖSSZEFOGLALÓ Hamarosan megszabadulhatunk a kellemetlen dinnyemagoktól. Ausztrál génkutatók találtak ugyanis egy gént, amely a növényt saját magjuknak megtámadására és elpusztítására készteti. A kísérletek dohánynövényeken sikeresek voltak, így most a citromfélékkel és szőlővel próbálkoznak. A mag nélküli fajták hagyományos módon történő termesztésénél mindig az a probléma adódott, hogy a termés íze és alakja is megváltozott: vagyis teljesen más fajták keletkeztek. Az új gén révén ezzel szemben lehetőség nyílhat arra, hogy a meglévő gyümölcsfajtákból egyszerűen mag nélküli változatot állítsanak elő. Ám mindenekelőtt biztosítani kell, hogy a gén a vadon termő növényekre ne terjedjen át, mert akkor terméketlenné válnának. (Bild der Wissenschaft) Szófelismerő mesterséges neuronhálózatot alkottak Számítógép vakoknak HÍRÖSSZEFOGLALÓ A Drezdai Műszaki Egyetemen olyan szófelismerésre képes számítógépes programot fejlesztettek ki, amely alkalmas arra, hogy világtalan emberek beszédük segítéségével irányíthassanak egy számológépet. Az újdonság a megoldás megvalósításában rejlik, ugynanis a szavak felismerését egy úgynevezett mesterséges neuronhálózat végzi. Ez nem más, mint egy miniatűr idegrendszer modellje, ami képes arra, hogy folyamatosan módosítsa magát, egyre növelve a felismerés pontosságát. Ez a fajta megoldás így alkalmas arra, hogy a felhasználó egyéni kiejtéséhez, akcentusához, beszédtempójához igazodjék a rendszer. (Bild der Wissenschaft) Várhatóan 2007-ben váltják fel a Hubble-ürteleszkópot Újabb űrtávcső készül HÍRÖSSZEFOGLALÓ A jelenleg Föld körüli pályán lévő, és a 2005-ben visszatérő Hubbleűrtávcsövet felváltó következő generációs űrtávcső (Next Generation Space Telescope, NGST) előkészületeiről számolt be Anne L. Kinney (Space Telscope Science Institute, Baltimore). A Hubbletávcső tükrének átmérője 2,4 méter, a tervezett új távcső tükrének átmérője a tervek szerint 8 méter lesz. Remélhetőleg 2000-ig kiválasztják az NGST gyártóját, a berendezést 2003-ig elkészítik, a felbocsátást pedig 2007 májusára tervezik. Az új generációs űrtávcső fényereje a Hubble-távcsövének tízszerese lesz, a színképet közeli infravörös tartományra optimalizálják, nem lesz szükség karbantartásra, és megközelítőleg tíz éven át tartózkodhat egy távoli, Föld körüli pályán. (Astronomy) Mi okozhatta a hatalmas Akkád Birodalom bukását? Éghajlat és politika HÍRÖSSZEFOGLALÓ A kutatók nagy része eddig úgy gondolta, hogy egyértelműen éghajlati változás okozta az időszámításunk előtt 24. század közepétől az i. e. 23. század közepéig fennálló Akkád. Birodalom bukását. Az ókori Közel-Kelet területén időszámításunk előtt 2200 körül egy szárazabb időszak vette kezdetét, amely valószínűleg az átmenetileg gyengébb intenzitású monszuntevékenységnek és óceáni feláramlásának volt köszönhető. A tengerfenék üledékében található homok megnövekedett mennyiségét döntő bizonyítéknak tekintették arra nézve, hogy a légkörbe a korábbiakhoz viszonyítva több homok került, az időjárás pedig szárazabb lett, s végül is ez vezetett az Akkád Birodalom bukásához. Frank Hole vetette fel elsőként, hogy az éghajlati tényezők mellett esetleg kulturális változások is szerepet játszhattak a politikai viszonyok megváltozásában. Tony Wilkinson, a Chicagói Egyetem Keleti Intézetének munkatársa úgy gondolja, hogy a klimatikus változásnak jelentős szerepe volt a csapadéktól egyébként is érzékenyen függő térség történetében, ugyanakkor azonban szíriai és dél-török régészeti ereményekre támaszkodva amellett érvel, hogy a térség egyes részeit nem egyformán érintette ez a változás: egyes telepek csak hanyatlottak, de nem néptelenedtek el teljesen, máshol pedig éppen ebben az időszakban nőtt meg települések száma és nagysága. Emellett a lakosság a szárazabb időszak miatt megváltozott életkörülményekre rugalmasan reagált: a nomád, ill. letelepült életforma között kimutatható kiegyenlítődés véleménye szerint arra utal, hogy a társadalom természetes úton vezette le az éghajlat megváltozásából eredő feszültséget, így a klimatikus változások mellett más tényezők is szerepet játszhattak a birodalom bukásában. (Science) Egy pólus, két rivális, három név Ez év áprilisában emlékezett a világ arra az emberre, akit a történelemkönyvek általában az Északi-sark meghódítójaként emlegetnek. Robert Edmund Pearyrôl (18561920) van szó, aki egész életét az északi sarkvidék kutatásának szentelte, s célja eléréséért mindenre - akár még tisztességtelen eszközök alkalmazására is - hajlandó volt. LACZA TIHAMÉR Az eseménynaptárak szerint Robert Edmund Peary, a fanatikus amerikai férfi 90 évvel ezelőtt (egészen pontosan: 1909. április 6-án) elsőként érte el az Északi-sarkot és döfte bele a jégtáblába az amerikai nemzeti lobogót. Mint tudjuk - éppen Pearynek is köszönhetően - az északi pólus környékén semmiféle szárazföld nem található, ezért aki gyalogosan ide igyekszik, annak számot kell vetnie minden veszedelemmel: a rettenetesen alacsony - olykor a -50 fokot is meghaladó - hőmérséklettel, a kiszámíthatatlan időjárással, az egyszer összetorlódó, máskor pedig széles csatornákat kialakító jégtáblák szeszélyes játékával, s természetesen az errefelé otthonosan mozgó jegesmedvék alattomos támadásával is. Peary 30 évesen, 1886-ban vágott neki először az északi sarkvidéknek, abban a tudatban, hogy Grönlandról szárazföldön jut el az annyira áhított célig. Az első évtized tulajdonképpen a feladattal való megismerkedés időszaka volt: bejárta Grönland északi területeit, miközben megtanulta, hogyan kell a szánhúzó kutyákkal bánnia, s rádöbbent arra is, hogy az útvonal mentén táborhelyeket kell kialakítania és raktárkészleteket kell felhalmoznia. Mindez persze vajmi keveset ért volna az eszkimók segítsége nélkül. Ók nemcsak az élelmiszerkészletek feltöltésénél és a vízhatlan bőrruha elkészítésében jeleskedtek, hanem vállalkoztak a kísérő szerepére is. Az 1890-es évek elején még Peary hűséges társa volt az a német származású, de nevét angolosan író orvos is, akivel később annyi konfliktusa támadt: dr. Frederick A. Cook. Peary, az Eszaki-sark „hivatalos" meghódítója (Archívumi felvétel) A szívós Peary több ízben is megpróbálkozott az Északi-sark elérésével, de sokáig csak megközelíteni tudta a célt, eközben azonban jelentős felfedezést tett: bebizonyította, hogy Grönland végeredményben egy hatalmas sziget, s a pólusig vezető utat a befagyott tengeren kell majd megtennie. Mindez 1900-ban történt, de a sikerre még további 9 évig kellett várni. Az utazó közben sok megpróbáltatáson ment át. Az élete többször is csak hajszálon függött, megfagyott lábujjait amputálni kellett. Ezekben az években mások is megpróbálták az Északi-sarkot meghódítani - például az olasz Cagni, az orosz Makarov, az amerikai Baldwin vagy a félig cseh, félig osztrák Fiala. Az utóbbi kettőt egy Ziegler nevű milliomos pénzelte, a várt eredmény azonban elmaradt. Még szerencse, hogy a derék mecénás nem érte meg a kudarcot: nem sokkal az expedíció visszatérte előtt meghalt. Peary is rádöbbent, hogy sok pénzre lesz szüksége, ezért honfitársai nemzeti érzéseit meglovagolva létrehozta a Peary Arctic Club elnevezésű szponzorcéget, amely pénzt gyűjtött Peary vállalkozásaihoz, hajót épített és felszerelte azt minden szükséges eszközzel és berendezéssel. Az utolsó nagy nekirugaszkodására 1908-ban szánta el magát: június 6-án a Roosevelt nevű hajó kifutott New Yorkból és egészen Grönland északnyugati csücskéig hajózott. Útközben friss rozmárhússal és más élelmiszerrel töltötték fel tartalékaikat, behajóztak közel 250 kutyát és 49 eszkimó is csatlakozott az expedícióhoz. Peary 1909. február 22-én hagyta el a jégbefagyott hajót, de már hónapokkal előtte fokozatosan áthordatta a jégen kialakított táborhelyekre az élelmiszert és a sátrakat. A stratégia a következő volt. Az előőrs egy hosszú szakaszon kijelölte az útvonalat, ezen haladt a főcsapat, mögötte pedig az utóvéd, amely egyfajta biztosíték volt arra az esetre, ha valamilyen bonyodalmak támadnának. Peary természetesen nagyon ügyelt arra, hogy a végcélnál csak néhány eszkimó és hűséges néger szolgája, Henson legyen ott, más fehér ember még véletlenül sem. Végül 1909. április 6-án reggel már csak 3 mérföldnyire volt az Északisark feltételezett pontjától, de anynyira elfáradt, hogy néhány óráig mozdulni sem tudott. Majd erőt vett magán és 18 mérföldes körzetben bejárta a vidéket, elvégezte a szükséges méréseket és kitűzte a csillagos-sávos amerikai nemzeti zászlót. A vissza vezető út semmivel sem volt könnyebb, de végül ezen is túlvoltak és szerencsésen megérkeztek New Yorkba. Peary boldogsága szinte leírhatatlan volt. Nagy üdvrivalgással fogadták, az Egyesült Államok elnöke magas kitüntetést adott át neki. Mindez azonban csak rövid ideig tartott. Kiderült ugyanis, hogy egykori társa, Frederick A. Cook már egy évvel korábban - saját feljegyzései szerint 1908. április 21-én -járt az Északi-sarkon. Peary természetesen nem akarta ennyiben hagyni. Beindította hatalmas propagandagépezetét, hogy ellehetetlenítse vetélytársát. Már a pólushoz vezető úton sejthetett valamit, mert elkobozta Cook raktárkészleteit, kihasználta hátrahagyott embereinek nyomorúságos helyzetét és arra kényszerítette őket, hogy „önként" átadják neki az esetleges bizonyítékokat. Később Cook valóban nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy járt azokon a helyeken, amelyekre beszámolójában utalt. Az eseményekről zavarosan nyilatkozó két eszkimó kísérője sem győzte meg a kételkedőket, így a szakemberek többsége azt a következtetést vonta le, hogy Cook csaló. Ezt megerősíteni látszott az a tény is, hogy korábban a német származású orvost már egy hazugságon rajtakapták. Azt állította ugyanis, hogy megmászta Észak-Amerika legmagasabb csúcsát, a Mt. McKinley-t, erre azonban soha nem került sor. Évekig folyt a pereskedés és a sajtóháború a két sarkkutató között, míg aztán Peary kitartásának és főképpen hatalmas pártfogóinak köszönhetően diadalmaskodott. A különös párbaj azonban felvetette azt a kérdést is: vajon maga Peary járt-e az Északi-sarkon? Ebben már több kortársa is kételkedett, s évtizedekkel később még többen vitatták. 1997 februárjában Robert Bryce amerikai történész eleve kizárta, hogy Cook eljutott volna a pólusra, Pearyvel kapcsolatban pedig felhívta a figyelmet egykori néger szolgájának, Hensonnak a kijelentésére, mely szerint Peary, látva készleteik vészes fogyását, váratlanul közölte, tévesen számította ki tartózkodási helyük földrajzi adatait és valójában már elérték a sarkot. Bryce az expedíció naplójának alapján azonban arra a megállapításra jutott, hogy a pólustól még 160 kilométerre voltak, amikor a nemzeti lobogót kitűzték. így továbbra is kérdéses: ki járt először az Északi-sarkon. Robert Bryce úgy véli: az első ember, aki gyalog eljutott az északi pólusra, Joseph Fletcher volt 1952-ben. Az „utolsó viking", aki különleges hajókkal expedíciókat szervezett a Húsvét-szigetektől egészen Egyiptomig Heyerdahl 85 éves MTI-INFORMÁCIÓ Nyolcvanöt éve, 1914. október 6-án született Larvik városában Thor Heyerdahl, norvég utazó, régész, néprajzkutató, aki az ősi hajózási technikával szervezett expedícióival az ősi népek feltételezett tengeri útvonalait járta be. A Kon-Tiki-től a Rá-ig című könyvének előszavában szárazföldi patkánynak nevezte magát, szinte eszelősen félt a víztől, mígnem 22 éves korában egy folyóba zuhanva át nem esett a tűzkeresztségen. 1937-38-ban az egyetem támogatásával részt vett egy expedícióban az óceániai Marquisesszigeteken. A polinézek között polinéz módon élt, és ekkor merült fel benne az a gondolat, hogy a sziget első telepesei Dél-Amerikából érkeztek. 1941-ben közzé tette elméletét, a tudományos világ azonban komolytalannak ítélte az elképzelést. Heyerdahl 1947-ben megszervezte a Kon-Tiki expedíciót. Perui Callaó kikötőből öt társával útrakelve, balsafa tutajon 101 nap alatt elérte a Tuamotu szigeteket, így bizonyítva, hogy Dél-Amerika és a polinéz szigetek között lehetséges a kapcsolat. Az 1948-ban Oslóban kiadott Kon-Tiki expedíció könyve világszerte ismertté tette nevét, az expedícióról készült dokumentumfilmért Oscar-díjat kapott. A tudós világ ellenben továbbra is kétkedve vagy közönyösen fogadta az elmélet bizonyítását. Heyerdahl válaszul könyvet írt Amerikai indiánok a Csendes-óceánon címmel, és új expedíciót tervezett. Az ötvenes években Heyerdahl a Chiléhez tartozó Húsvét-szigeteken lévő Aku Aku óriás-szobrok titkát kutatta. 1969ben pedig Marokkóból kísérelt meg áthajózni Barbadosra a Rá nevű papiruszhajón, amelyet egy egyiptomi falfestmény alapján alkotott meg. Építési hiba miatt 55 nap múlva a hajó szétesett, az átkelési kísérletet fel kellett adni. Egy évvel később, a marokkói Safi kikötőből indult a hajó módosított változata a Rá-II, melyen Heyerdahl és társai 57 nap alatt tették meg az 5150 kilométeres utat. 1977-ben a Perzsa-öbölben bocsátották vízre a Tigris nevű nádhajót, melyet Heyerdahl egy ősi sumér hajóról, a Ma-gurról másolt. Ezzel az utazással bizonyította, lehetséges volt a tengeri összeköttetés a sumérok mondabeli őshazája, a mai Bahrein-sziget és az Indus völgyi mohendzsodáro civilizáció között. Expedícióiról minden alkalommal könyvet is írt, élvezetes olvasmányt adva a kalandokat és tengeri utazásokat kedvelők kezébe: Aku-aku, A Húsvét-sziget titka, A Rá-expediciók, A Kon-Tikitől a Ráig, Fatu Hiva, Tigris. Tagja a Norvég Tudományos Akadémiának, s ő alapította az oslói Kon-Tiki Múzeumot. A Húsvét-szigeteken található kőfejek titkával a világhírű norvég utazó is foglalkozott (Archívumi felvétel)