Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)
1999-09-09 / 208. szám, csütörtök
EL POLITIKA ŰJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 9. Eltűnt egy diáklány Námesztó. Még a hét elejénjelentette be Miloš B. námesztói lakos, hogy eltűnt a lánya. A tizennégy éves Katarína szombaton délután ment el otthonról, és a mai napig nem adott magáról hírt. A lány 165 cm magas, karcsú, haja hosszú, gesztenyebarna. Eltűnése napján bársonynadrágot, fehér pólót és fekete tornacipőt viselt. (TA SR) Sklenár-párti a baloldal Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja nem szavazza meg a parlamentben Ladislav Sklenár leváltását. „Nem látok okot arra, hogy nagyobb felelősség terhelje a Nemzeti Vagyonalap alelnökét, mint az elnökét" nyilatkozta Jozef Migaš. Ľudovít Kaníknak, a vagyonalap elnökének leváltásáról a DBP elnöke nem nyilatkozott. Migaš szerint a Nafta Gbely-ügyben a Vagyonalap nyilatkozatai nem győzték meg sem a közvéleményt, sem a kormányt. (SITA) Schuster Ukrajnába Pozsony. Rudolf Schuster Leonyid Kucsma meghívására holnap Jaltára, Ukrajnába utazik. A köztársasági elnök egy nemzetközi konferencián vesz részt, melynek témája a baltikumi-feketetengeri együttműködés, és az integrálódás a határok nélküli Európába a 21. században. (TA SR) Rudolf Schustert Leonyid Kucsma hívta meg a nemzetközi konferenciára (ČTK-felvétel) Szakszervezeti szolgáltatás Pozsony. Jaroslav Volf (Szlovákia Szociáldemokrata Pártja) egyetért a Szakszerveze tek Konföderációjának azzal a követelésével, hogy tevékenységét azok is támogassák, akik nem tagjai a konföderációnak. A képviselő úgy érvelt, a szakszervezet a kollektív tárgyalásokon minden alkalmazott érdekeit képviseli, természetes tehát, hogy anyagilag mindenki támogassa. Volf úgy értékeli, a bonyolult gazdasági és szociális helyzet a '89 előtti politikai helyzetre emlékeztet. (SITA) Szabadlábon a vádlott Besztercebánya. Hétfőn a legfelsőbb bíróság kiengedte a vizsgálati fogságból a 27 éves Richard K.-t, akit a Besztercebányai Kerületi Bíróság gyilkosság és testi sértés miatt ítélt tizenegy évi szabadságvesztésre. Az ügyész és a vádlott fellebbezett, de mire az ítélet jogerőre emelkedett, letelt a vizsgálati fogságban eltölthető három év. (TA SR) Katasztrofális anyagi helyzetben vannak a főiskolák Elégedetlenek a rektorok Renault-ból a Scénic a sztár a Nyitrai Autószalonon Ma kezdődik és tizennegyedikéig tart a VII. Nyitrai Autószalon Idén rangos márkák maradtak távol Nyitra. Ma a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a több alkalommal és nagy pompával beharangozott VII. Nyitrai Autószalon. VAS GYULA Az írott sajtóban, rádióban stb. megjelent számtalan lelkendező előrejelzés után most már annak is eljött az ideje, hogy kimondjuk: nem tett jót Nyitrának a pozsonyi autószalon felett aratott fényes és látványos győzelem. Az, hogy bekerült a Nemzetközi Autógyártók Szövetségének (ó. I. C. A.) rangos naptárába, és ott három évre bérelt helye van, túlságosan is magabiztossá, mondhatni kapzsivá tette a nyitrai szervezőket. Több autóimportőr egybehangzó állítása szerint szemérmetlenül sokat kértek a részvételért, aminek következtében több rangos márka - Nissan, Ford, Mazda, Jaguar stb. - úgy döntött, nem jön el. Márpedig ezek nélkül nem az igazi egy autószalon, Több rangos márka - Nissan, Mazda, Ford, Jaguar - úgy döntött, nem jön el. mégha az oly neves O. I. C. A. címkével büszkélkedhet is. Akik viszont eljöttek, értékes anyagot hoztak. Elsősorban a BMW, mely elhozta a jeSzlovákiában kevés pénzt áldoznak a rákkutatásra, holott ez a megelőzést segítené Esély a rákos betegeknek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A daganatos betegségek okainak feltárása nemcsak a gyógyítást segíti, hanem a megelőzést is. Szlovákiában a rákkutatás mégis alulfinanszírozott - ismertették a helyzetet az 1993 óta működő, kutatásra összpontosító alapítvány létrehozói. Dr. Margita lÔobušická elnöknő szerint a hazai rákkutatók a pénzhiány ellenére kiváló eredményeket érnek el. A leukémiát, a vastagbél-, pajzsmirigy- és mellrákot okozó gén elkülönítésével nagyobb eséllyel gyógyíthatók a betegek. Azzal, hogy a Kísérleti Onkológiai Kutatóintézet laboratóriumaiban DNA-ból elkülönítik a „rákfelelős" gént, a gyógyítók testre szabhatják a kezelést. Tudatosítani kell, hogy míg pl. a vastagbélrákban szenvedő gyógyítása 200-300 ezer korona, a mellrákosé 300-800 ezer korona, a vér elemzése csupán 7000 koronába kerül. Pénz híján viszont nem kerülhet rá sor minden rászorulónál, pedig a pontos kivizsgálás a túlélés esélyét növeli. Pl. a gyermekleukémiában szenvedők 70-80 %-a ennek a vizsgálatnak köszönhetően gyógyítható. A kutatásra összpontosító alapítvány - noha szorosan együttműködik a Rákellenes Ligával - nem titkolt célja a két létfontosságú műszerhez szükséges pénz összegyűjtése. Hétmillió korona kellene, ám megelégednének évi egymillióval, ugyanis a műszergyártó a részletfizetésbe is beleegyezne. Az alapítvány augusztus 26-án, „Uram, ne hagyj el" címmel jótékonysági koncertet szervez Pozsonyban, amelynek bevételét a rákkutatásra, a műszervásárlásra fordítja. Az AP Projekt Kft. Spiritual way címmel kiad egy CD-t, s minden eladott példányból 10 korona az alapítvány számláját növeli. Az alapítvány számlája: 167534-012/0200 VÚB Bratislava, IČO: 31782582 (erf) Állítólag a Szovjetunió ellenezte a felkelés kirobbanását Kettős támogatás Valóban tőkés puccsisták voltak? SITA-HIR Besztercebánya. Karol Fremal a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem történelem tanszékének munkatársa szerint egyes jelek arra utalnak, hogy a Szovjetunió ellenezte a szlovák nemzeti felkelés kirobbanását. Véleménye szerint állítását Stemenko tábornoknak, a vezérkar egykori főnökének emlékiratai is alátámasztják. A tábornok a felkelés vezetőit tőkés pucssistáknak nevezte. Fremal a Besztercebányán tegnap kezdődött konferencián ismertette nézeteit. A lengyel, a cseh, a bolgár, a macedón és a szlovák történészek, illetve pedagógusok különböző történelmi eseményeket és azok új értelmezését prezentálták. Az antifasiszta harcosok szövetségének elnöke, Ján Husák hangsúlyozta, a sznf a varsói felkelés, a bolgár katonai felkelés, illetve a jugoszláv és albán függetlenségi háborúk mellett a legjelentősebb antifasiszta felkelés. A konferencia több mint száz résztvevője a macedón és a szlovén felkelések Jugoszlávia-ellenes vonatkozásaival is foglalkoznak. Támogatott távoktatás Pozsony. Szeptember 13-án az SZTV-ben kezdődik a munkanélküliek távoktatási programja, melyet a Nemzeti Munkahivatal finanszíroz és a Szakszervezetek Konföderációja is támogat. A televízión át bárki bekapcsolódhat a 3 hónapos programba. A műsorokat hétfőnként 10.30tól sugározza a tv. A program célja növelni az állástalanok versenyképességét a munkapiacon. A résztvevők előnyt élveznek az átképzéseken. A Munkahivatal ötmillió koronát fordít a programra, mely 2000. január elsejétől az egész ország területén hozzáférhető lesz. (TA SR) TA SR-HlR Pozsony. A Szlovák Rektori Konferencia (SRK) kritikusnak és aggasztónak tartja a szlovákiai főiskolák helyzetét. Az SRK arra kéri a kormányt és az oktatási minisztert, vonja vissza az elrendelt intézkedéseket, úgymint a '99-es költségvetés négy százalékos lekötését és a nem pedagógiai dolgozók tíz százalékának elbocsátását. A rektorok úgy vélik, a főiskolák jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé az iskolák és kollégiumok működtetését, az oktatás feltételeinek biztosítását és a tudományos programok folytatását. A költségvetés négy százalékának lekötésével veszélybe került a tanítás is a téli szemeszterben. A konferencia arra kéri a szaktárcát, gyorsítsa meg a felsőoktatás reformját, mert ez jelentheti a kiutat a jelenlegi helyzetből. Milan Ftáčnik miniszter azt javasolta, hogy az SRK képviselői a kormányfővel és a pénzügyminiszterrel beszéljék meg az intézkedések főiskolákra gyakorolt hatásait. Igor Hudoba elnök elmondta: elégedetlenségüknek nem az utcán akarnak hangot adni, a reális megoldást támogatják. A főiskolák költségvetésének 170 millió koronás lefaragásával az állami költségvetés bevételi oldala mindössze 5 százalékkal nő, ami nem oldja meg az ország problémáit, a főiskoláknak viszont a túlélést jelenti. A DBP számára elfogadhatatlanok a koalíció alternatívái Átlátható magánosítást (ČTK-felvétel) lenlegi leggyorsabb dízelkocsit, a 740d, a 400 lóerős M5 sportlimuzin és a konszern legnagyobb újdonságát, a Rover 75-öt. A Renault standján az új Sténic jelenti a legnagyobb vonzerőt, de a Škoda pavilonjában is akad egy-két figyelemre méltó újdonság, elsősorban az óctavia „hármasfogara" (4x4, WRC, Laurin & Klement). Az idei évfolyammal kapcsolatban csak dicsérően szólhatunk a csütörtöktől keddig tartó rendezvényről; így a szombat-vasárnapi nagy látogatódönpinget várhatóan nem a csomagoló kiállítók fogadják. A belépőjegy ára 60 és 30 korona; a jegyeket az utolsó napon kisorsolják, a fődíj egy Daewoo Nubira. TA SR-HlR Pozsony. A koalíció szakértői csoportja által a természetes monopóliumokban való állami részesedés kérdésének megoldására kidolgozott három alternatíva közül a Demokratikus Baloldal Pártja számára egy sem elfogadható. Erről a párt képviselői és miniszteri klubja döntött. Ladislav Orosz, a DBP frakciójának elnöke elmondta: pártja a nagyprivatizációs törvény második olvasatának keretében a parlament elé terjeszti hat módosító javaslatát. Ezek lényege, hogy a jogszabály határozza meg, a stratégiai vállalatok mekkora hányadának kell az állam kezében maradnia, illetve biztosítsa, hogy a parlamentnek is legyen beleszólása a privatizációs folyamatba. A baloldaliak szerint javaslataik a kormányprogrammal összhangban átláthatóbbá teszik a magánosítás folyamatát. Orosz bízik abban, hogy a baloldali képviselők felkészültek a vitára, és érveikkel meggyőzik koalíciós partnereiket. A szakértői vélemények alátámasztották a döntést Egymillió az X-alctákért TA SR-HlR Pozsony. A Rádió- és Televíziótanács egymillió koronás pénzbírságot szabott ki a Markíza televízióra, mert 22 óra előtt sugározta az X-akták sorozat epizódjait. Jarmila Grujbárová, a frekvenciatanács elnöke elmondta, a bírságot még 1998 májusában rótták ki a magántelevízióra. A Markíza azonban a legfelsőbb bírósághoz fordult az ügyben, mely a határozat kiegészítésére kötelezte a tanácsot. Az utólagos szakértői vélemények alátámasztották a frekvenciatanács döntésének helyességét, ezért a Markíza kénytelen lesz megfizetni a bírságot. A Rádió- és Televíziótanács tavaly januárban már figyelmeztetett, hogy az X-akták 6 és 22 óra közötti vetítésével a Markíza megsérti a vonatkozó törvényt, mely arra kötelezi a műsorszórókat, hogy ebben az időben ne sugározzanak olyan műsorokat, melyek veszélyeztethetik a gyerekek és a fiatalkorúak szellemi, illetve erkölcsi fejlődését. Elképzelhető, hogy a nemzeti érzelműek támadni fogják Nemzetek megbékélése TA SR-HlR Pozsony. A szlovák-magyar megbékélés jelenleg is időszerű, és az egyezség megszövegezésébe a magyar és a szlovák parlamentnek is be kell kapcsolódnia - jelentette ki Csáky Pál, kisebbségügyi és emberi jogi miniszterelnök-helyettes. A megbékélés és a jövőbeni együttműködés gondolata már 1991-ben megfogalmazódott - szögezte le Csáky. Meggyőződése, hogy a jelenlegi politikai légkör hozzájárul ahhoz, hogy a problémakörnek az eddiginél nagyobb teret szenteljenek. A kormány alelnöke úgy véli, a Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom ezt arra fogja felhasználni, hogy támadja a szabad polgárok és a demokratikus politikai erők véleményét. A civilizált szlovák-magyar kapcsolatokat rögzítő tervezetet érthetően kell megfogalmazni. Az új Szlovák Nemzeti Színház befejezésére sincs pénz, honnan teremtsek a Tháliára? - Milan Kňažko kulturális miniszter (jobboldalt) ezt is magyarázhatta Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek a tegnapi kormányülés után (TA SR)