Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)

1999-09-15 / 215. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 18. G AZDASÁG ÉS F OGY ASZTÓK - HIRDE TÉS Beszélgetés Németh Ilonával arról, hogy a negyvennyolcadik Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále idején az érdeklődőknek ingyen adják a szlovákiai képzőművészetet Világjáró narratív rajzok és absztrakt motívumok A lagúnák és a gondolák vá­rosa immár negyvennyolca­dik alkalommal fogadta a vi­lág képzőművészeit, hogy egy több hónapig „mindenki és minden számára" nyitott kortárs művészeti szemlén adjon lehetőséget napjaink vizuális művészetének pre­zentálására. TALLÓSI BÉLA Szlovákia több alkotó, köztük Né­meth Ilona munkáját kínáló tetoválóstúdióval van jelen az idei Velencei Nemzetközi Képzőművé­szeti Biennálén. Látogatóként többször is jártál már a biennálén. Sőt, ahogy a pozsonyi Priestor Galéria meg­nyitó kiállításán számot adtál róla, Anish Kapoor installációi­nak köszönhetően egyik megha­tározó művészi élményedet ép­pen az olasz város adta. Az idén munkád is van a szlovák pavi­lonban, tehát résztvevő vagy. Más így ott lenni Velencében? Eddig nem volt módom belesni a kulisszák mögé, vagyis olyankor végigjárni a kiállításokat, amikor azok a nagyközönség számára még zárva vannak. Résztvevőként az idén tudtam meg, hogy három nappal a hivatalos megnyitó előtt a sajtó és a szakma számára hoz­záférhetővé teszik a kiállításokat. A három nap alatt a helyszínen tartózkodik az összes kiállító mű­vész, ott vannak a kurátorok és új­ságírók a világ minden tájáról. Ez alatt az idő alatt nyílik lehetőség arra, hogy az egyes nemzeti pavi­lonok kapcsolatokat teremtsenek más országok képviselőivel. Hogy melyik ország hogyan, mennyire tudja kihasználni az adott lehető­ségeket, az egyrészt anyagi felté­telein, másrészt kint lévő szakem­bereinek a tehetségén múlik. Szlovákiából az idén nagyon sok művész munkája került el Velencébe. Mi, szlovákiai képzőművészek azért jutottunk ki többen, mert az idei biennálén Szlovákiát egy tetoválóstúdió, vagyis egy olyan projekt képviseli, amelyben negy­venhat képzőművész vehetett részt. A magyarok közül rajtam kí­vül Bartusz György, Rónai Péter és Varga Emőke szerepel a kiállítá­ben, amelyek nincsenek összefüg­gésben egymással. A pavilon elosz­tása az idén elég aránytalan, mert túlnyomó részét a cseh fél tölti ki, itt Veronika Bromová videoins­tallációja látható, a szlovák teto­válóstúdió pedig a térnek csupán egy kisebb hányadát kapta meg. Ez egy valódi tetoválóstúdió? Igen. Annyiban tér el a hasonló szalonoktól, hogy itt az érdeklődő negyvenhat szlovákiai képzőmű­vész által alkotott mintákból válo­gathat. A két kurátor, Sandra Kusá és Petra Hanáková felkértek kép­il Q !3ESKR i inT-ernBaziona az amerikai pavilonban. Mindösz­sze annyi az egész, hogy a fehérre meszelt teremben a plafon és a fa­lak csatlakozásánál körös-körül van egy alig látható rés, és onnan rendszertelenül hull a piros pig­ment. És a biennále ideje alatt va­lószínűleg a teljes tér megtelik pi­ros pigmenttel. Ez egy olyan mo­numentális hatású munka, hogy egyszerűen nem lehet tőle szaba­dulni. A biennálén éppen a hatal­mas mennyiségű információ mi­att ezek a tiszta gesztusok azok, amelyek megmaradnak a látoga­tóban. Persze lehet ilyen gesztus a tetoválóstúdió is, csakhogy az emberek nem azt fogják megje­gyezni, hogy kik azok a művé­szek, akik kiállítottak, hanem azt, hogy volt egy tetoválóstúdió, ahol a legtöbb napon tetováltatni sem lehetett. Te milyen tetoválási mintát osz­togatsz ebben a stúdióban? Azt az elemet, amelyikből kiin­dulhattam a tetoválási motívum­hoz, a már elkészült munkáim kö­zül abban a labirintusban talál­tam meg, amelyet a nagyszomba­ti zsinagógában állítottam ki. En­nek az anya-gyermek labirintus­nak az alapötletéből merítve két tetoválási tervet készítettem. Az egyik egy úgynevezett ready made, tehát talált objekt. Ez egy ősi indiai tetoválás, ami az anya­gyermek labirintusnak egyfajta változata. Alatta természetesen ott van az utalás, vagyis az instal­lációmról készült fotó. A másik tervem az ujjlenyomatom, amely­nek azt a címet adtam, hogy Hand made, vagyis kézzel csinált. Az ujjlenyomatom rajzolata is hason­ló, mint egy felülnézetből szem­lélt labirintus. Ez végül is egy sze­mélyes aláírás. Jelent-e valamilyen rangot a bi­ennálén való részvétel? Annak ellenére, hogy sokan meg­kérdőjelezik a velencei biennále jelentőségét, a gyakorlat azt mu­tatja, hogy igenis, az elkövetke­zendő években azokat a művésze­ket keresik, azoknak a munkáit ál­lítják ki Európa- és világszerte, akik a velencei biennálén részt vettek. Tehát mégiscsak nagy je­lentőséggel bíró nemzetközi se­regszemle ez, hiszen mindenkép­pen van hatása. így aztán nem mindegy, hogy ki jut ki, hogyan jut ki, mit tud ott bemutatni, s hogy az adott ország mit tud kez­deni a Velencében adódó lehető­ségekkel. Mely műfajok dominálnak a ki­állításokon? Nagyon sok a video. És a videó­nak is egy olyan vállfaja, amely nagyon egyszerű technikai meg­oldásokkal készült. Ma már nin­csenek olyan hatalmas videoépít­mények, mint amilyeneket hat éve láthatott az ember. Ezek tel­jesen eltűntek. A video ma nem a technikai trükkökről szól, hanem mélyebb tartalmakat próbál kö­zölni, nagyon egyszerű hétközna­pi történeteket elmesélni, illetve a „testbeszédre" épít, a test felé fordul, és részletesen végigpász­tázza azt. A fotó is népszerű még mindig. Ez a műfaj sem a trük­kökre épít már, hanem megjelent egy újfajta dokumentarista fotó nagyon emberi témákkal. Ezek szárazon csak a tényeket mutat­ják. A tanulság, hogy egyszerűbb technikai eszközökkel is lehet jó munkákat csinálni. Tehát nem le­het arra hivatkozni, hogy azért nem tudunk jó videót csinálni, mert nincsenek meg hozzá a technikai eszközeink. Ez ugyanis így nem igaz. Szobában, egyetlen kamerával is lehet jó videós anya­got forgatni. Folytatva a sort, az installációk és az objektek szin­ténjelen vannak még mindig. „Annak ellenére, hogy sokan megkérdőjelezik a velencei biennále jelentőségét, a gyakorlat azt mutatja, hogy Milyen benyomásokkal jöttél igenis, az elkövetkezendő években azokat a művészeket keresik, azoknak a munkáit állítják ki Európa- és haza, mit tapasztaltál a három világszerte, akik a velencei biennálén részt vettek." (Dömötör Ede felvétele) nap alatt, amíg kint voltál? Szlovákiának saját pavilonja van? Nem, Csehországgal közös. Saj­nos, az ország különválása óta két olyan kiállítás látható egy terem­Az idei, vagyis a negyvennyolcadik Velencei Nemzetközi Képzőművé­szeti Biennále katalógusa zőművészeket, hogy készítsenek rájuk jellemző motívumokból te­toválási mintákat. Ezek ki vannak állítva, és a közönség válogathat belőlük. A kiállítás címe Slovak Art for Free, vagyis szlovák művé­szet ingyen. Tehát aki betér a stú­dióba, és tetováltat magára egy motívumot, ingyen jut hozzá egy szlovák műalkotáshoz, amelyet aztán reklámozhat a világban. A három nap alatt, amíg ott voltam, azt tapasztaltam, hogy van érdek­lődés, hiszen többen voltak elő­jegyzésben, akik arra vártak, hogy tetoválják őket. Nem tudnám megmondani, hogy melyik terv volt sikeresebb vagy kevésbé sike­res, mert mindenki mást válasz­tott, a legegyszerűbb mintáktól kezdve az egészen különös rajzo­kig. A pozsonyi Képzőművészeti Főiskola architektúra tanszékének a vezetője építészként végletesen egyszerű mintát kínál: húzott egy két milliméter vastag és tíz centi­méter hosszú vonalat, és azt is vá­lasztották. De mondjuk Laco Teren mintáit, amelyek narratív rajzok, vagy Eva Filová kifejezet­ten feminista ihletettségű rajzait is tetováltatták. Viszont nekem, mivel nincs szándékomban tetováltatni ma­gam, nincs miért bemennem a velencei szlovák szalonba. De igen, mert a Slovak Art for Free kiállítás valójában három részből áll: az alap maga a beren­dezett tetoválószalon, amelyben egyrészt a tetováláshoz előkészí­tett tervek, motívumok vannak ki­állítva, másrészt a tetovált szemé­lyekről készült polaroid fényké­pek. Egészen a biennále végéig mindenkit lefotóznak, aki ingyen viszi el magával, illetve magán a szlovákiai művészetet. Sajnos, nincs mindennap tetováló mester a helyszínen, mert erre nem volt anyagi fedezet. Jó ötletnek tartod, hogy Velen­cében egy tetoválóstúdió képvi­seli Szlovákiát? Is-is. Jó azért, mert valami más, mint amit Velencétől megszok­tunk. Viszont sokkal jobb ötletnek tartottam volna akkor, ha ez egy valódi képzőművészeti kiállítás mellett kísérőrendezvényként lett volna jelen. Azt gondolom ugyan­is - főleg, hogy nincs mindennap tetoválás -, hogy ennél többet kellett volna vinnünk Szlovákiá­ból. A biennále jellege szerint mű­vészorientált, és nem kurátorori­entált. Nem tudom, volt-e már rá precedens, hogy egy ország kurá­torokkal képviseltette volna ma­gát. Mi művészek ott vagyunk ugyan negyvenhatan, de nem a mi kiállításunk ez, hanem a kurá­toroké. Én azt gondolom, hogy akkor, amikor a szlovák képző­művészeknek olyan kevés lehető­ségük van arra, hogy külföldön prezentálják magukat, egy ilyen A hatalmas mennyi­ségű információ miatt a tiszta gesztusok azok, amelyek meg­maradnak a látoga- , . tóban. \\ lehetőséget nem lett volna szabad kihagyni. Másrészt, ha ennek a stúdiónak sikere lesz a biennálén, talán mert egy ilyen különös dol­got csináltunk, azt a művészt, aki két év múlva Szlovákiából eljut Velencébe, nagyobb figyelem fog­ja kísérni. Ahhoz ugyanis, hogy bejöjjenek a szlovák pavilonba, részint az kell, hogy ismerjenek bennünket, részint az, hogy egy tiszta, érthető gesztussal legyünk jelen. Az amerikaiak például Ann Hamiltonnal képviseltetik magu­kat. Egyetlen installáció látható ­READY MADE TATTOO ILONA NÉMETH, 1999 /Ivkn „Az ujjlenyomatom rajzolata Is hasonló, mint egy felülnézetből szemlélt labirintus. Ez végül is egy személyes aláírás. A címe Hand made vagyis Kézzel csinált." (Archív felvétel) Azt hiszem, hogy az idén nagyon erős a kelet-európai rész. Díjat kapott például a lengyel Ka­tarzyna Kozyra, aki nagyon érde­kes videoinstallációt mutatott be. Egy budapesti fürdő férfi részle­gében forgatott anyagot, csinált belső felvételeket rejtett kamerá­val. A magyar vagy a román pavi­lon is nagyon erős. Az utóbbi kü­lönlegessége, hogy Angel Judit személyében magyar kurátora van. Másik érdekessége a kiállító művész, Dan Perjovshi, aki ko­rábban a Stúdió erté fesztiválon is részt vett, s aki most ötven-egy­néhány évesen jut el azokra a ki­állításokra, ahova harmincéves korában a vasfüggöny mögül nem tudott kikerülni. Megfigyel­tem, hogy nagyon sok a nőmű­vész. A három nap alatt azt is lát­tam és tapasztaltam, hogy bizo­nyos régiók közösen fellépve na­gyobb sikert tudnak elérni. Pél­daértékű lehetne számunkra az északi népek, a svédek, a norvé­gok, a finnek magatartása, akik közös akciókat is szerveztek a bi­ennále hivatalos megnyitása előtt. Palotát béreltek Velencé­ben, és meghívták egy partira a szakmabelieket; lehetőséget kí­náltak a kapcsolatteremtésre, és hogy a vendégeik ilyen formában is ismerkedjenek a művészetük­kel. Ugyanezt megcsinálták a szlovénok, a luxemburgiak vagy az izraeliek is. Úgy érzem, hasz­nos lenne, ha Szlovákia, mondjuk a volt szocialista országokkal, va­lami hasonlót finanszírozhatna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom