Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)
1999-09-13 / 211. szám, hétfő
EL POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 13. Megszüntetett üzemzavar Pozsony. Legkevesebb tízmillió koronás kárt okozott az a tűzeset, amely Ligetfaluban egy telefonvezetékeket tároló aknában történt pénteken este. A tűz következtében kiestek a pozsonyi, az ausztriai és a magyarországi telefonvonalak. A távközlési vállalat szakemberei még szombaton elhárították az üzemzavart. (SITA) Megvitatott koncepció Pozsony. A környezetvédelmi és a gazdasági minisztérium képviselőinek részvételévefSzlovákia energetika-politikája kerül terítékre az Astorka Korzo '90 színházban ma este hétkor. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet lakossági fórumának fő témája a kormány, illetve a kormányon kívüli szervezetek által szorgalmazott energetikai koncepció. (SITA) Középre tart a DSZM Pozsony. A liberális, a konzervatív, a szocialista és a magyar pártok koalíciója alkotják az elfogadható politikai áramlatokat Szlovákiában -jelentette ki Pavol Hrušovský az SZTV Öt perccel tizenkettő előtt című vitaműsorában. Ivan Gašparovič (DSZM) szerint a Mečiar-vezette mozgalom párttá alakulását követően a politikai paletta közepén helyezkedne el, és magához közelinek érezné a népi jelzőt is. (TA SR) Népi jellegű középutas párt lesz a DSZM-ből, ha átalakul Integrációs előkészületek Pozsony. A kormány miniszteri tanácsának Pavol Hamžík vezette integrációs kérdések konzultációs bizottsága ma áttekinti annak lehetőségét, hogy a kormányon kívüli szervezetek, a tudományos intézmények és a szakszervezetek miként járulhatnának hozzá az ország törvényalkotási folyamatának legmegfelelőbb előkészítéséhez. (SITA) Ľudovít Černák visszakozott Pozsony. Ľudovít Černák gazdasági miniszter elismerte, hogy a Szlovák Villamos Művek által az oroszországi deblokációra kiírt pályázat nem felelt meg teljesen az előírásoknak. Az üggyel kapcsolatban Ivan Mikloš, a gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes cáfolta Černák kijelentését, aki szerint Mikuláš Dzurinda kormányfőtől döntési jogot kapott a pályázat elbírálása kérdésében. Černák csak felügyeletijoggal bírt. (TA SR) A határon túli magyarokkal való kapcsolattartás jegyében hívta meg idén a tízéves Pro Rekreatione Alapítvány a külhoni lapok főszerkesztőit Négy év után Velence volt a világ közepe Mindenki számára máshol van a világ közepe. Olyan hely ez, ahol boldogok vagyunk vagy voltunk, amelyet minden olyan embernek szeretnénk megmutatni, akihez kötődünk, akiről úgy gondoljuk, megérti, miért olyan kedves számunra éppen az a táj. GRENDEL ÁGOTA A Velencei-tó és környéke Magyarország határain túl hosszú ideig nem sokat jelentett, eltörpült a nagy Balaton-imádat mellett. Azoknak, akik ott éltek, élnek, mindennél többet jelent. Mert bár kicsi, de mint egy ékszerdoboz, hatalmas értékeket rejt magában. Tíz éwel ezelőtt írták alá a Pro Rekreatione Alapítvány Alapító Okiratát. A cél egyszerű volt: a Velencei-tó környezetvévv A cél egyszerű volt: a Velencei-tó környezetvédelme, az emberek, s hangsúlyozottan az ifjúság egészségénekjavítása és őrzése, a műveltség előremozdítása, a rászo- .. rulók segítése. \\ delme, az emberek, s hangsúlyozottan az ifjúság egészségének javítása és őrzése, a műveltség előremozdítása, a rászorulók segítése. Később hozzávették a határon túli magyarokkal való kapcsolatEzúttal kamaratalálkozót szerveztünk (Dömötör Ede felvétele) tartást. Ennek jegyében szervezték meg idén a Szomszédolás sajtótalálkozót, melyre külhoni magyar lapok főszerkesztőit hívták meg tapasztalat- és eszmecserére, azzal a szándékkal is, hogy részletes és alapos tájékoztatást adjanak a Pro Rekreatione Alapítvány működéséről, terveiről. így lett három napra áttételesen is a világ közepe Velence. Az első sajtótalálkozót hat évvel ezelőtt, 1993-ban szervezte Vashegyi László. Mi volt a találkozó célja, mi adta az ötletet? Egy kicsit úgy éreztem, Magyarországon elhanyagolják az újságírókat. Senki sem figyel arra, hogy a határon túl élő, dolgozó szerkesztőknek is szükségük lehet arra, hogy rendszeresen találkozzanak, közvetlenül tájékoztassák egymást annak az országnak a helyzetéről, ahol élnek, s az ott fellelhető magyar kisebbség életéről. Alaposan utánajártam, volt-e már a történelem során a miénkhez hasonló rendezvény, ám kiderült, még Horthy Miklós idejében sem. Úgy gondoltam, borzasztó nagy bűnt követünk el, ha nem tesszük lehetővé, hogy a magyar médiák képviselői találkozhassanak. Egy ilyen vállalkozás meglehetősen pénzigényes. Szerencsére sikerült támogatókat találni, fő szponzorunk akkor Zalakaros volt, ez az akkori jegyző úrnak, Kiss Mihálynak köszönhető, aki azóta is betölti ezt a posztot. Vendégeinket akkor Antall József kormányfő, Göncz Árpád köztársasági elnök és Szabad György, a parlament elnöke is fogadta. Ez éppen azon a napon volt, amikor Moszkvában az elnöki palotát lőtték, mégis mindhárman szakítottak időt az újságíródelegációra. Mivel azt tapasztaltuk, hogy az akció sikeres - például azért is, mert itt találkozott két főszerkesztő, mindkettő Amerikában készít magyar lapot, az egyik harminc, a másik harmincöt éve, s addig nem tudtak egymásról -, 1994-ben ismét szerveztünk egy találkozót, aztán volt még egy, 1995-ben, majd négyéves szünet következett. Gondolom, akik a korábbi találkozókon részt vettek, hiányolták az eszmecsere folytatását. Sokan, sokszor megkérdeztek, lesz-e folytatás. Erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy újra megteremtsem a lehetőséget a határon túl élő újságíróknak a találkozásra. Ezúttal kamaratalálkozót szerveztünk. Azért is, hogy azok, akik eljöttek, alaposabban megismertethessék egymással munkájukat, gondjaikat, s azért is, mert szerettük volna, ha minél többet megtudnak az alapítvány tevékenységéről. Az alapítvány tízéves, ügyvezető elnöke, energiaforrása, Springer Ferenc hetvennyolc. A Pro Rekreatione tevékenysége egyik magyarországi alapítványéhoz sem hasonlítható. Ennek oka, hogy a hetvennyolc éves Springer Ferenc és felesége, Richvalszky Éva a Velencei-tó és a Vértes megszállottja - nekik ez a világ közepe. Az alapítvány két szálvv Ez ideig 5 800 gye** rek nyaralt a Velencei-tónál ingyen Erdélyből, Szlovákiából, a Kárpátaljáról, a .. Vajdaságból. \\ lodát üzemeltet, ezek bevételéből üdültetik ingyen a határon túli magyar gyerekeket. Ez ideig 5 800 gyerek nyaralt a Velencei-tónál ingyen Erdélyből, Szlovákiából, a Kárpátaljáról, a Vajdaságból. Nem tudok róla, hogy lenne még egy ehhez hasonló alapítvány, amely vállalkozása nyereségét ilyen tevékenységre fordítja. Tulajdonképpen bármit vehetnének, házat, újabb szállodát, vitorláshajót. Ók azonban másként gondolkodnak; adni akarnak. Ezt szerettük volna megmutatni a külhoni főszerkesztőknek, s általuk a határon túl élő magyar kisebbségnek. A szlovák és magyar állami tisztségviselők ígéretet tettek a terv támogatására Nemzetközi határátkelőt terveznek KMOTRIK PETER Cserehát. Szlovák-magyar tárgyalóbizottság alakult szeptember Í0én Szepsiben azzal a céllal, hogy a Bódvavendégi (Hosťovce-Szlovákia) és Tornanádaska (Magyarország) települések közötti szlovákmagyar határátkelőt nemzetközivé bővítsék, és megnyissák a teherforgalom számára. A bizottság vállalta, hogy tárgyal a szlovák és magyar kormány tagjaival a határátkelő mielőbbi bővítése érdekében. A találkozón részt vett Miklós Zoltán, a szlovák építésügyi minisztérium vezérigazgatója, a közlekedési- és távközlési minisztérium, a Kassai Kerületi Hivatal vezető tisztségviselői, Köteles László parlamenti képviselő, Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és a Csereháti Településszövetség elnöke, országgyűlési képviselő, a két ország vám- és határőrségének tisztségviselői, a régiók polgármesterei. A határátkelőt jelenleg csak a szlovák és magyar állampolgárok vehetik igénybe - május elejétől szeptember végéig 6.00 és 20.00, október elejétől április végéig 8.00 és 17.00 óra között. A két régió vezetői szeretnék elérni, hogy a két ország nyilvánítsa és fejlessze nemzetközi határátkelővé, nyissák meg a súlykorlátozáshoz kötött teherforgalom számára, nyitvatartási ideje legalább 7.00-től 19.00 óráig tartson. A határátkelő lehetőségeinek bővítése új távlatokat nyitna a két régió gazdasági együttműködésében, az idegenforgalmi és kulturális fejlődés terén. A szlovák és magyar állami tisztségviselők ígéretet tettek a terv támogatására, amely a Szlovák Köztársaság 1997-ben életbe lépett kerületi területfejlesztési terveiben is szerepel. A településszövetségek képviselői együttműködési szerződést írtak alá a két régió együttműködésről és fejlesztéséről. Ha bővül a határállomás, lehetővé válik a szlovák mezőgazdasági üzemekből összegyűjtött tej feldolgozása Magyarországon, s a kész áru értékesítése mindkét országban. Hasonló együttműködésre van kilátás a két régió erdőgazdaságai és gyógynövényfelvásárló üzemei közön is. Újságírók agyszüleménye Slota rivális nélkül Pozsony. Az SZNP központi tanácsának hét végi ülése a párt szeptember 25-ei nyitrai kongresszusa előkészítésének jegyében zajlott. Ján Slota pártvezér szerint bár Anna Malíková alelnök eltérő nézetet vall, versengésről szó sincs köztük. „Nem tekintem riválisomnak" szögezte le. Úgy véli, a párton belüli vetélkedésről szóló elméletek az újságírók agyszüleményei. Ha igazak lennének, a kormánykoalíció is dörzsölné a tenyerét. A kongresszust eredetileg 26-ra tervezték, Slota kérésére hozták előbbre. Néhányan attól tartanak, hogy az elnök szeretné elodázni a személyéről szóló döntést. (SITA) Polgári engedetlenség kell Kaotikus látomás Pozsony. A polgárok nem várhatják ölbe tett kézzel, hogy megváltoznak a parlamenti erőviszonyok. Polgári engedetíenség megszervezése nélkül nem lesz változás - jelentette ki Mečiar a VTV Miért? című műsorában. A volt kormányfő elmondta, a DSZM kész az esetleges megmozdulások kaotikus jellegét szervezetté nemesíteni. A polgároknak a szerinte jövő júniusra előrehozott választáson kellene hangot adniuk elégedetlenségüknek. Úgy véli, a tiltakozó megmozdulásokra mielőbb sort kell keríteni. A kezdeményezés nem befolyásolná az országértékelést, Pozsony nem maradna ki az EU-bővítés első köréből - véli Mečiar. (SITA) Holnap zárul a több márkaimportőr által kényszerből ignorált 7. Nyitrai Autószalon, melyen így is volt néhány szívfájdító álomautó Foghíjasan is vonzó látványosság VAS GYULA Nyitra. Aki csütörtöktől még nem látta, ma és holnap még megtekintheti a Nyitrai Autószalont az Agrokomplex kiállítási központban. Aki holnap megy, személyesen is részt vehet azon a sorsoláson, amelynek fődíja egy Daewoo Nubira, második és öt harmadik díja pedig egy Sony autórádió, illetve 4-4 liter Castrol motorolaj. A részvételhez nem kell más, mint bedobni az erre rendszeresített urnákba a megfelelő módon kitöltött belépőjegyet. Csütörtöki tudósításunkban utaltunk arra, hogy az autószalon, rangja besorolása ellenére is jócskán foghíjas: a szervezők - kissé megittasulva Nyitra fényes győzelmétől Pozsony felett - alaposan elgaloppírozták magukat az árakkal. Igaz,joggal mondhatnák: csak mi ne csináljuk? Mindenesetre tény, hogy éppen emiatt maradt távol néhány neves márka. Hogy melyek, azt ezúttal tessék abból kisilabizálni, hogy tételesen felsorolunk minden jelenlevőt: Alfa Romeo, ARO, Audi, BMW, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Honda, Hummer, Chrysler, Jeep, Kia, Lada, Lancia, Landrover, Lexus, MG, Mercedes, Mitsubishi, Opel, Peugeot, Renault, Rover, Škoda, Seat, Subaru, Suzuki, Toyota, Volkswagen, Volvo, plusz Yamaha motorkerékpárok. Ezen kívül van még veteránok pavilonja, egy nagyon gazdag Mercedes kis- és nagyteherautó-részleg az Év Nyergesvontatója Actrosszal koronázva, valamint egy-két figyelemreméltó Renault-furgon, mindenekelőtt a teljesen új Mascott. A személygépkocsik közül a legértékesebb az Audi expozitúrája, amelynek közepén ott ragyog a TT roadster-változata, körülrakva a komplett S sorozattal (3, 4, 6, 8). Egy autóbarát szemének igazán pazar látvány! A BMW-ről már csütörtökön elmondtuk, hogy elhozta a világ leggyorsabb dízelkocsiját, a 740d-t, valamint a szolid küllemű, ám ijesztő paramétereket felvonultató 400 lóerős M5-öst; most tegyük hozzá, hogy a Z3 Coupé nevű gyönyörű ékszerdoboz is megtekinthető a standjukon. A Toyotánál elsősorban Yaris látható minden mennyiségben, de érdemes figyelni a nagy sikerű 100-as alá besorolt, újdonságnak számító LandCruiser 80-asra is. A Hummer végre úgy mutakozott be, ahogyan ilyen autókat prezentálni kell: fél pavilonnyi területen, más autókat közelbe nem engedve, a kerekeket sziklára mászatva. Éppen a két Hummert nevezhetnénk a kiállítás legattraktívabb darabjainak, de aki nem vonzódik a terepkocsikhoz, az a Chrysler standján látható gyönyörű, ezüstmetál színű Viperre szavazna. Némi hiányérzetünk a távolmaradt Chrysler Viper GTS Coupé. Nyolcliteres, tízhengeres motor, 384 lóerő, 0-ról 100-ra 4,8 másodperces gyorsulás, 285 km/órás végsebesség. Tiszta Amerika, a sebességkorlátozásaival együtt... (A szerző felvétele) márkákat leszámítva is volt. Legjobban a Škoda Fabiát hiányoltuk, de az Opel is elhozhatta volna például a Brünnben bemutatott Speedstert, vagy az új Omegát. A Citroen Xsara Picasso a márciusi genfi bemutató óta nem újdonság - Szlovákiában még nem láttuk. Az sem lepett volna meg bennünket különösebben, ha egy-két új Puntót is találunk a Fiat standján, elvégre O.I.C.A. autószalonról van szó. Ez van, ezt kell szeretni. Még ma. Azért tegyük hozzá: így is volt mit látni.