Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)

1999-09-11 / 210. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 11. A TÉMA: SzínHázI nyitrA '99 NAGYRŐCE Nincs negatív visszhangja Mint azt megtudtuk Solymos Jó­zseftől, a Nagyrőcei Járási Hivatal elöljárójának helyettesétől, lemon­dott posztjáról a Tornaijára kihe­lyezett iskolaügyi szakosztályveze­tője. Galo Pál Vilmos magánjellegű okokra hivatkozva kérte felmenté­sét. A megüresedett helyre keresik a megfelelő embert, a munkahely betöltésére ugyanis nem írnak ki pályázatot, mivel a koalíciós szer­ződés szerint erre a helyre az MKP javasolhat alkalmazottat. Solymos József kérdésünkre elmondta, hogy a Magyar Koalíció Pártja je­löltjének idő előtti lemondása nem váltott ki semmilyen negatív vissz­hangot a koalíciós partnereknél, ettől függetlenül azonban szeret­nék mielőbb betölteni a megürese­dett posztot, -sk­VAJÁN Kapuzárás előtt Nem az országos kőolajszállítás le­állítása miatt szűnt meg a termelés három évvel ezelőtt a Slovnaft vajáni üzemében, tudtuk meg a mi­nap az üzem területén járva. A pri­vatizálást követően ugyanis a meg­határozó részvényesek nem tartot­ták gazdaságosnak a kőolaj feldol­gozását ebben az üzemben, ezért a szállítási jellegű szolgáltatásokra állították át az objektumot: tartá­lyok raktározására, tartálykocsik átszivattyűzására. Ám ezzel csak tovább romlott a feldolgozó hely­zete és fokozatosan leépült. Mára csupán az őrök és néhány tűzoltó maradt meg a munkahelyén a 220 dolgozó közül. Elképzelhető, hogy hamarosan végleg kapuzárásra ke­rülhet sor, ha nem sikerül jövedel­mezőbben hasznosítani az egyko­ron virágzó üzem területét és meg­maradt berendezéseit, a milliókat érő épületeket, (kat) BUSSA Felaranyozva távozott Tolvaj járt a minap este a Virág ut­cában álló házak egyikében, aho­vá a rendőrségi tájékoztatás sze­rint könnyűszerrel hatolt be. Ami­kor a tulajdonosnő nem tartózko­dott otthon ,a tettes alapos kuta­tásba kezdett. Több mint négy­ezer korona készpénzt talált egy pénztárcában, magával vitt öt bankkönyvet, négy aranylányot és három pár arany fülbevalót. A ház asszonyát 28 ezer koronát meghaladó kár érte. -bégyé­VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAGYON MELEG, DERÜLT IDŐ, 25 ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.24 - nyugszik 19.12 órakor. A Hold kel 07.45 - nyugszik 20.15 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 310, apad; Medve: 150, apad; Komárom: 240, változatlan; Párkány: 160, változatlan. Az ország terüle­tének nagy ré­szén derült idő, a reggeli órákban a völgyekben ködképződés. Az évszakhoz képest nagyon meleg lesz, a csúcshőmérséklet 25-29, Árvában, Liptóban és a Sze­pességben 23 fok. Közepes erejű északi, később északkeleti szél. Előrejelzés vasárnapra és hétfő­re: tovább tart a napos, meleg idő, a reggeli órákban az alacso­nyabban fekvő területeken köd­képződés. Az éjszakai hőmérsék­let 9 és 13, a nappali 24 és 28 fok között várható, északon csak 22 fok. Általában az idő­járás kedvező ha­tásai érvényesül­nek, javul a fizi­kai és szellemi teljesítőképesség meg a koncentrációs készség. A mély és nyugodt alvás elősegíti a szervezet regenerálódását. A szív­és érrendszeri betegek ennek elle­nére ne becsüljék túl erejüket, ke­rüljék a komoly fizikai megterhe­lést és a stresszhelyzeteket. Az ala­csony vérnyomásúaknái viszont gyakoribb lehet a migrénes jellegű fejfájás, enyhe hányinger kíséreté­ben. Az időjárásra érzékenyek va­sárnap is a maihoz hasonló hatá­sokkal számolhatnak. Hétfőn a poia'mAc • Egymillió dollár két atlétának • Milyen lesz szűkített hoki Extraliga? •Interjú Borbély Lászlóval, a Siófok labdarúgócsapatának edzőjével -29 FOK A Gölnicbanyai (Gelnica) járásban vágni kell a környezetszennyeződéstől szenvedő fákat (TA SR-felvétel) Az Unicorn háza táján egyelőre semmi változásról nem számolhatunk be Dönt: a naggyűlés A kassai vasmű tavalyi prog­ramja értelmében a vasmű az idén valamennyi olyan le­ányvállalatát eladja, amely nem kapcsolatos a kohászat­tal, így az évek óta nyeresé­gesen működő tornaijai Unicornt is. TORNALJA A 180 dolgozót foglalkoztató üzemet felajánlotta annak a bel­ga vállalkozónak, aki az Unicorn szomszédságában már működtet a vasművel egy közös vállalatot, LVD 2 néven. Krokavay Zoltán szakszervezeti elnök szerint kez­detben úgy tűnt, hogy a felek meg is egyeznek. A belga vállal­kozó azonban az üzemet csak nyolcvan dolgozóval kívánta mű­ködtetni, tehát száz munkás ke­rült volna az utcára. A cég beje­lentette a Nagyrőcei Munkaügyi Hivatalba, hogy 100 dolgozót el­bocsát. „Ez az üzlet nem lett volna jó sem az Uncornnak, sem a vasműnek, az adásvételi szerződés végül is nem íródott alá.,, - tájékoztatott Krokavay Zoltán. - "Egy másik változat szerint a belga vállalko­zó és a vasmű, az LVD 2-höz ha­sonlóan közös vállalatként mű­ködtette volna az Unicornt. Ebből sem lett semmi. Szerdán tárgyaltunk a belga vállalkozó szlovákiai megbízottjával, mert felmerült az üzem bérbe vétele is. A tanácskozáson nem született egyezség, tehát minden maradt a régiben. Időközben a VSŽ vezető­sége hozott egy határozatot, amelynek értelmében szeptember 22-ig, a rendkívüli nagygyűlésig nem adnak el leányvállalatot." Az Unicorn egyébként a termékei­nek mintegy háromnegyedét kül­földön értékesíti. Az évek óta nye­reséges vállalat, a tavalyi eszten­dőhöz viszonyítva az idén a bére­ket 16.6 százalékkal növelte, még 1992-ben, másodikként az or­szágban, termékeik elnyerték a nemzetközi minősítést. Jó minő­ségükért eddig számos díjjal jutal­mazták az általuk gyártott külön­böző fémhajlítókat, lemez- és vas­formálókat. Krokavay szerint a nagygyűlésig az Unicorn háza táján rendkívüli ese­mények nem történhetnek, a ta­nácskozás után pedig visszatérünk a témához, (farkas) Részt vesznek a magyarországi és holland alapítvány közös versenyéns Magyar-holland pályázat GALYASÁG, GÖMÖR Az idei nyár elején hirdette meg pályázatát a magyarországi Jósvafőért Alapítvány a holland KNHM alapítvánnyal közösen, melyen a Galyaság, Gömör és Cserhát településein élő közössé­gek vehetnek részt. A verseny két fordulóból áll, amelyen a résztvevők egy színda­rabot mutatnak majd be egy 2000 májusában megrendezen­dő fesztiválon. Minden csoport, amelyik előad egy darabot, száz holland guldennek megfelelő összeget kap. Ahhoz azonban, hogy itt szerepelhessen egy csa­pat, meg kell jelölni egy célt ­játszótér, sportpálya építése, kö­zösségi ház, templom, iskola stb. felújítása - melyet az adott tele­pülés közössége önerőből kíván elvégezni. 2000 novemberében a zsűri minden felajánlott beruhá­zást felkeres, s a legjobb tervet megvalósító csapat újabb ezeröt­száz guldennel egyenértékű ösz­szeget is nyer. A trófea és a csekk a „Magban az erő" verseny hollandiai megfele­lőjének (Kern met Pit) keretében kerül átadásra. A legjobb munkát végző csapat meghívást kap erre a hollandiai eseményre is. A pályázatot kiíró alapítványok célja hogy rávezessék a közössé­get arra, hogy egy kis összefogás­sal mennyi mindent tehetnek a saját életük minőségének javítá­sára. Az érdeklődők szeptember 15-ig jelentkezhetnek az Aggteleki Nemzeti Park igazgatóságán (48/ 350-006 telefonszámon vagy az Interneten a http:/ /www.matav. hu/uzlet/anp honlapon/. P.G. NAGYMIHÁLY Annak ellenére, hogy a korábbi évekkel szemben idén délkelet Szlovákiában kevesebb árpa ter­mett, a térség egyetlen maláta­gyárában, a nagymihályi Starý prameň Rt.-hez tartozó feldolgo­zó üzemben fennakadás nélkül folyik a termelés. A gyár vonzáskörzetében közel hatezer hektáron termesztenek sörárpát, ahol az évtized egyik leggyengébb termését takarítot­ták be a termelők. Mint azt Bélán József, az üzem felvásárló részle­gének vezetje elmondta, a Bod­rog és az ung menti területek, il­letve a Nagymihályi és Varannói járás gyenge termése különöseb­ben nem befolyásolja a maláta­gyártást, mivel a feldolgozó üzem már területek termelőivel is kö­tött szerződést árpára. „Tény, hogy a már említett okok miatt a malátagyár vonzáskörze­téből nem éppen legnagyobb a kí­nálat, alacsonyra sikeredtek a ho­zamok és a minőség sem a leg­jobb. Ez köztudottan az időjárás számlájára írható, de sok helyen a pénzhiányból eredő elégtelen növényvédelem is rányomta bé­lyegét a termés alakulásra. Így a 24 ezer tonna maláta előál­lításához szükséges 30 ezer ton­na jó minőségű árpa beszerzésé­hez kisebb piackutatást vagyunk kénytelenek végezni a Kassai ke­rületen kívül is. Értem ez alatt az Eperjesi kerület járásait és a távo­labbi délvidékeket" - mondta a részlegvezető. Tájékoztatása sze­rint csak 11,8 százalék alatti nit­ráttartalmú árpát vesznek át, mi­vel a megrendelők szigorúan megkövetelik a minőséget. Ugyanis termékeik kilencven százalékát román piacon értéke­sítik. „Tavaly sikerült bekerül­nünk a romániai piacra, ahol nagy kelete van a szlovákiai ma­látának. Mi az erdélyi sörgyá­rakkal kötöttünk hosszú lejáratú szerződést termékünkre. Mivel a hazai sörgyárak ebből az alap­anyagból önellátóak, külföldi pi­acot keresve kerültünk Erdélybe, ahol tonnánként kétszáz dollárt is megkapunk a nagymihályi ma­látáért. A maradék tíz százalékot orosz, illetve lengyel piacon ad­juk el" - tájékoztatott Bélán Jó­zsef. (kat) NAGYKAPOS A Nagykaposon működő Regioná­lis Vállalkozásfejlesztési Szövet­ség is részt vesz abban a nagysza­bású kezdeményezésben, melyet a Közép-Európai Üzleti Szövetség indított el. A szövetség fő célja a térség gaz­dasági kapcsolatainak erősítése, a települések fejlődésének elősegí­tése, az európai közösségbe való belépés háttértámogatásra. A CEBA Kiadó, amely a szövetség kézikönyvének szerkesztősége­ként 1996-ban alakult, megyéket, városokat, kisebb régiókat bemu­tató településmonográfiákat je­lentet meg. Kovács Zoltán, a kez­deményezés nagykaposi területi koordinátora tájékoztatása sze­rint a kiadó két önálló kötetet ter­vez a határon túli magyarokról, Magyarok a világban címmel, melynek első kötete a Kárpát-me­dencei magyarságot mutatja be. A kiadvány tanulmányokkal és adat­tárakkal egy gyakorlatban is hasz­nos kézikönyv lesz, amely orszá­gonként, átfogó szempontok sze­rint komplex tájékoztatást ad az egyes országok magyar kisebbsé­geiről. Az adattárak szöveges, emblémával ellátott bemutatko­zást tesznek lehetővé a magyar szervezetek, cégek számára. Első alkalommal kerülnek ily módon bemutatásra a határon túli ma­gyarság gazdasági életének jelen­tős szereplői. Kovács Zoltán sze­rint a kultúra mellett a gazdasági életben is bővíteni és erősíteni kell a kapcsolatokat az egyes régiók és az anyaország, vagy más kárpát­medencei régiók között. A készülő könyv hasznos segédeszköze lehet a cégvezetőknek, vállalkozóknak is, csakúgy, mint a felelős beosz­tásban dolgozó állami és társadal­mi szervek képviselőinek, a peda­gógusoknak és a határon túli ma­gyarság élete iránt érdeklődnek. A helyzettanulmányt, történelmi át­tekintést, demográfiai jellemző­ket, szellemi, kulturális és tudo­mányos életet bemutató fejezete­ket gazdasági adattár követi, melyben a határon túli magyarok vállalkozásai kerülhetnek bemu­tatásra. Az idegenforgalmi kalauz a kiemelt vendéglők, panziók, uta­zási irodák és vendégházak felso­rolására vállalkozik, a nonprofit szervezetek pedig külön adattár­ban szerepelnek majd. A kötetbe némi anyagi ellenszolgáltatás fe­jében lehet besoroltatni, ez a rá­fordítás azonban. Kovács Zoltán szerint, nemcsak reklámlehető­ség, hanem egy nemes ügy támo­gatására, a kötet kiadási költsége­inek fedezésére is szolgál. Az adattár szereplői jogosultak egy példányra a 700-800 oldal terje­delemben megjelenő kötetből, amely előreláthatóan jövő nyáron kerül a boltokba, és amelynek elő­vételi ára ötezer forint, (juk) A kiadó célja a térség régióinak bemutatása Hasznos segédeszköz Csak exportra termelnek Termékeik kilencven százalékát romániai piacon érétkesítik

Next

/
Oldalképek
Tartalom