Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)

1999-08-04 / 178. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 3. POLITIKA KOMAROM Két hét alatt három öngyilkosság A járási rendőrparancsnokság tá­jékoztatása szerint az utóbbi két hét alatt három személy önkezű­leg vetett véget életének. Volt köztük egy hetvennégy éves nyugdíjas asszony, aki felakasz­totta magát. Ugyancsak így végzett magával Komáromban a negyvennégy éves L. Mária. Bátorkeszin július hu­szonharmadikán egy helybéli het­vennégy éves asszonyt a saját csa­ládi házának udvarán lévő kútban holtan találták. A helyszínre érke­zett orvos nem talált semmi olyan jelet, amely erőszakos bűncselek­ményre utalt volna. A vizsgálat eddigi eredményei szerint a nyug­díjas nő önkezével vetett véget életének, (km) Tegnap nyílt meg a pozsonyi Bibiána központban Az év bábja és maszkja verseny nyertes figuráinak kiállítása, amely augusztus 29-éig tekinthető meg. (TA SR) Nagyon sok diák ügyesen használja ki az érvényes jogszabályok hiányosságait, így szociális segélyt is kaphat Jól jön a vakációra a segély Az iskolaév vége évek óta a munkanélküliek számának emelkedését jelenti Szlová­kiában, az idei krízishelyzet­hez hasonlót azonban eddig még nem tapasztaltunk. NYITRA Még a nyitrai járásban is, amely or­szágos viszonylatban a jobb hely­zetű régiók közé tartozik, 13,47 százalékról 14,76 százalékra emel­kedett június 30-áig a munkanél­küliek aránya. A járási munkaügyi hivatal igazgatójától, Zoltán Vese­leitől megtudtuk, június utolsó he­teiben 1137 friss abszolvens kérte bejegyeztetését a nyilvántartásba, közülük 207 egyetemet végzett. Ez a szám szeptemberre elérheti a 2000-es határt is. Nagyon sok diák ügyesen használja ki az érvényes jogszabályok hiányosságait is: mi­vel munkanélküli segélyt a beje­gyeztetés után csak fél éwel kap­hatnak, ajárási hivatalban szociális segélyt kérnek. Ezt minden esetben megkapják, függetlenül a szüleik anyagi helyzetétől, hiszen ők ma­guk általában semmit sem birtokol­nak. Ilyen módon olyan diákok szá­zai szereznek egy Ids zsebpénzt a vakáció idejére, akik szeptember­ben már főiskolán folytatják tanul­mányaikat. Sőt még azt sem lehet kizárni, hogy egyetemistaként kap­ják a szociális és a munkanélküli segélyt, mert ha ők maguk nem je­lentik be, hogy ismét diákok lettek, a munkaügyi hivatalnak esélye sincs tudomást szerezni erről. Szlo­vákiában ugyanis hiányzik a mun­kanélküliek központi nyilvántartá­sa, amely minden értintett hivatal számára hozzáférhető lenne, és tartalmazna minden változást. Az abszolvensek mellett a máso­dik legesélyesebb csoportot az évek óta segélyekből tengődő, fő­leg faluhelyen élő munkanélküli­ek alkotják. Őket célozta meg ajá­rási munkaügyi hivatal új prog­ramja, amelynek lényege, hogy aki havonta néhány órát hajlandó a lakhelye közterületein ledolgoz­ni, annak nem kell a városba utaz­nia aláírni a nyilvántartást - a hi­vatal munkatársai ugyanis kijön­nek a községbe. „Júliusban Riš­ňovce községben 200 munkanél­külivel kezdjük el ezt a progra­mot, a részvétel természetesen önkéntes, senki sem kényszerít­hetünk - mondja Zoltán Veselei. Hasonló kezdeményezés eddig csak az Eperjesi régióban indult be, de mivel ott az érintettek je­lentős hányada roma, a kezdeti lelkesedés után lelohadt az érdek­lődés. Rižňovce polgármestere, Karol Laboš szerint ezúttal nem lesz ilyen gond, mert a helybelie­ket eddig sem kellett noszogatni, ha a falu szépítésétől volt szó, s annak még inkább örülnek majd, hogy ily módon megszabadulhat­nak a többórás sorbanállástól a munkaügyi hivatalban." (vra) Az áldozat több mint 24 órája feküdt a bokrokban Félholtra verték Tesszük a dolgunkat és nem adjuk fel! Rockfesztivált rendeztek LEVA Az eset bonyolultságára hivatkoz­va a lévai rendőrparancsnokság to­vábbra sem hajlandó információk­kal szolgálni a városban két hete történt gyilkosságról. Vasárnap délután 15.30 tájban két iskolásfiú talált rá a Perec-patak és a Halastó között, 30 m-re a lakatlan Mohi ut­cától egy félholtra vert férfira. A fi­úk azonnal szóltak az első felnőtt­nek, akivel találkoztak, az pedig ki­hívta a rendőröket és a mentőt, de a férfi pár perccel az orvos megér­kezése után belehalt sérüléseibe. Személyazonosságát azóta sikerült megállapítani - Július B. 29 éves lé­vai lakosról volt szó, és utoljára pénteken éjjel látták őt nagyobb társaságban egy helyi diszkóban. A törvényszéki orvosszakértő szerint az áldozat koponyacsont-, és arc­csont-sérülései még szombaton hajnalban keletkeztek, tehát több mint 24 órája feküdt tehetetlenül a bokrokban. A rendőrök a helyszí­nen megtalálták azt a botot is, ami­vel megverték őt, de ujjlenyomatok nem voltak rajta. A helyszínre se­reglett bámészkodók szerint a férfi halála előtt még mondott valamit az orvosnak, de hogy mit, arról a Lévai Járási Rendőrparancsnokság szóvivője, Ján Holeksa nem volt hajlandó nyilatkozni, (bee) IPOLYNYÉK Nagyszabású rockfesztivál volt a múlt szombaton Ipolynyéken. Nyolc neves hazai magyar és szlovák zene­kar koncertezett: a Romlás virágai (Losonc), a Tretia brána (Ipolyság), a K.P.E. (Palást), a Madragula (Besz­tercebánya), a Coctail (Nagykürtös), a Quintet (Ipolyság), a Galeri (Ipoly­ság) , valamint az est sztárvendége, a besztercebányai Hematit. „Dušan Greňo a rockfesztivál főszervezője, a Hematit zenekar vezetője, s egyben ipolynyéki lakos. Az ő kezdeménye­zése alapján valósult meg az ese­mény azzal a céllal, hogy valame­lyest felvirágozzék Ipolynyék és a környék kultúrája. Sejtettük, hogy számunkra az itt megrendezett rockfesztivál legfeljebb erkölcsi si­kert jelenthet, de akkor is belevág­tunk, megcsináltuk, és folytatni akarjuk" - nyilatkozta Moys Erik, az ipolysági Galeri zenekar vezetője, a közelmúltban Ipolyságon megren­dezett segélykoncert főszervezője, aki ezt a koncertet is szíwel-lélekkel támogatta. „Úgy tűnik, a régióban nehéz elhinteni a kultúra magját, a jelenlegi rockfesztiválunkra is kis számú közönség jött össze. Ennek ellenére tesszük a dolgunkat, és nem adjuk fel! A közeljövőben Ipolyságon szeretnénk rendezni egy zenei fesztivált!" - mondta, (zal) NAPSÜTÉS, PÉNZESŐ - NYÁR '99 Nyerje vissza üdülésének árát az Új Szó és a Vasárnap segítségével Minden héten 10 000 korona vár Önre! Szerkesztőségünk az idei nyár forró napjaira is izgalmas játé­kot kínál minden kedves olva­sójának. A nyolchetes játék július elején kezdődött és au­gusztus végéig tart. Két hóna­pig minden héten 10 000 ko­ronát nyer egy olvasónk, a já­ték végén pedig kisorsoljuk a fődíjat, ami 20 000 korona készpénz lesz. A nyolc hét so­rán az Új Szó minden számá­nak 3. és minden Vasárnapnak az 5. oldalán egy-egy játékszel­vényt találnak. Az Új Szó szel­vényein látható törtszám első jegye a játékhét sorszámát jelö­li, a második számjegy pedig az adott játékhéten megjelenő szelvény sorszámát. A Vasár­napban közölt szelvényeken csak a játékhét sorszámát tün­tetjük fel. A kivágott szelvénye­ket, az Új Szóból 6 és a Vasár­napból 1 szelvényt, - tehát összesen 7 darabot - ra­gasszák fel egy postai levelező­lapra, és legkésőbb a következő hét keddjén küldjék el szer­kesztőségünk címére (az Új Szó első szelvénye július 3-án, szombaton jelent meg). A nyertes nevét minden héten az Új Szó pénteki számában, illet­ve a követő heti Vasárnapban közöljük. Minden levelezőlap bekerül a fődíj sorsolásába, te­hát a folyamatosan játszó olva­sóink nyerési esélye a legna­gyobb. Nyerési lehetőségét növeli, ha több levelezőlapot ad postára. A 286/1992 Tt. számú adótörvény 36. §-a alapján a nyeremények összegéből 15% jövedelemadót vonunk le. Megjelent a Vasárnap r.iv/^iS JL Szlovákiai magyar A tartalomból: • Fel, Európába, avagy kormányok jönnek, mennek, évszakok váltakoznak, de ez az ország úgy tűnik, nem tud mást, mint egy helyben topogni Kövesdi Károly írása • „Megértem a magyarokat, hogy nemmel szavaztak" P. Vonyik Erzsébet interjúja Dimi Dimitrowal, a Szlovákiai Bolgárok Szövetségének elnökével • Lesz házam, lesz váram Számítások szerint Szlovákiában legalább 300 ezer lakás hiányzik a piac telítettségéhez • Szerelmi tűzijáték, avagy Karlovy Vary, az idén a csók jegyé­ben, harmincnegyedszer volt a film közép-európai fővárosa Szabó G. László riportja • A keménység nem egyenlő a durvasággal Szabó Krisztián írása a Monarchs Bratislaváról VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS IDŐ, 25 - 29 FOK ELOREJELZES A Nap kel 05.32 - nyugszik 20.23 órakor. A Hold kel nyugszik 13.13 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 305 apad; Medve: 180 apad ; Komárom: 250 árad; Párkány: 180 árad. ORVOSMETEOROLÓGIA Változóan felhős lesz az ég, főként északon és kele­ten helyenként futó záporok és zivatarok is elő­fordulhatnak. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 25 és 29 fok kö­zött várható. Az uralkodó széljárás északkeleti lesz. Holnap derült lesz az ég, pénte­ken pedig nyugat felől gomolyfel­hőzet képződése várható. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 12 és 16 fok körül alakul, nap­közben pedig a kis mértékű fel­melegedés következtében 27 és 31 fokig emelkedhet a hőmérő hi­ganyszála. Országszerte ér­vényesül az ural­kodó időjárás összességében kedvező hatása. Ennek következ­tében egyértelműen növekszik a fizikai és szellemi teljesítőképes­ség, rövidül a reakcióidő, vagyis az időjárás kimondottan alkalmas in­tenzív sporttevékenységre is. En­nek ellenére a szív- és vérkeringési panaszokban szenvedők ne be­csüljék túl az erejüket, a nagy me­leg miatt kerüljék a komolyabb fi­zikai erőfeszítést kívánó tevékeny­ségeket. Az alacsony vérnyomású embereknél migrénes eredetű fej­fájásjelentkezhet. Csütörtökön 1 1 Ar, i Ó j N K UUIUAMUAUHI • Egyre több a fiatalkorú bűnöző • Katatónia a kassai filharmóniában • Civil világ - a Fórum Intézet melléklete

Next

/
Oldalképek
Tartalom