Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)

1999-08-03 / 177. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 3. POLITIKA A Slovannak gyenge a csatárjátéka, és ezáltal maradi a koncepciója, teljesen „skótul" futballozik. Mindenki dicséri a kassaiakat Pozsony. Még csak a 2. for­dulójánál tart a rendhagyó bajnokság (kilenc csapat esik ki), amelytől a közvélemény tartalmi és erkölcsi megúju­lást vár, de már most ideges a futball-légkör. Ezt csak fo­kozza, hogy tulajdonképpen a klubvezetők irányítják a szövetséget, nem pedig sem­leges szakemberek. TOMI VINCE Nem kell hát csodálkozni a gyanú­sitgatáson, a bizalmatlanságon. Mindez oda vezethet, hogy a honi labdarúgás csak nehezen fogja visszanyerni régen elvesztett hite­lét. Talán túl korainak és merész­nek tűnik a pesszimista konklúzió, de ha visszagondolunk az elmúlt hetek, hónapok eseményeire, ak­kor semmi jóval nem kecsegtet bennünket az I. liga. Sem a pályán, sem azon kívül. Hagyjuk a kulisz­szák mögötti zajos életet (bár ez is megérdemelne egy misét), nézzük a pályán történteket. ÓVNI KELL ZVARÁÉKAT. Sokan mondták, hogy Rezešék „visszavo­nulása" után vége a kassaiak világ­megváltó álmainak, szétesik a csa­pat, örülhet, ha a végelszámolásnál ott lesz a kilenc között. Jelenleg 7:1­es gólaránnyal százszázalékos. Eb­ben nincs semmi különös, a 2. for­dulónál tartunk. Az a klub, amely két-három éve boldog-boldogtalant Kötelességük védeni a látványosságra, igazi játékra törekvőket. megvett és két kézzel szórta a milli­ókat, most csöndben készült a baj­nokságra - két extrém viselkedésű edző, Ladislav Molnár és Ján Kozák (még mindig nincs I. osztályú képe­sítése) vezetésével. Ez is meglepő, de még nagyobb az ámulat, hogy a csapat játszva futballozik, nem pe­dig a többi együttes mintájára küzdi a labdarúgást. A múltban is próbál­kozott ezzel, itt-ott sikerrel, de játé­• Tolvaj látogatott a hét végén Jo­zef Golonka, korábbi válogatott jégkorongedző pozsonyi lakására. Az erkélyi ajtót betörve elektroni­kai cikkeket és sportcipőt vitt ma­gával. A fiatalkorú tettest még az­nap elfogták. • Davor Suker a londoni Arsenal­ba szerződött. A horvát gólgyáros kilencvenegy óta a Real Madrid­banjátszott, s nem hivatalos forrá­sok szerint négy évre 5,67 millió dollárért igazolt Angliába. • Olasz sikerrel ért véget az amster­dami nemzetközi labdarúgótorna. A döntőben: Lazio-Ajax 3:2 (2:1). Négyen egy labdáért. Jelenet a Slovan-B. Bytrica mérkőzésről. ka nem ötvöződött kellő határozott­sággal és jó értelemben vett agresz­szivitással, a kassaiak érzékenyek voltak az ellenfél keménységére, amely bizony gyakran csapott át durvaságba, kíméletlenségbe. Az ember nem bújhat ki saját bőré­ből, alapjában véve most is ugyan­azok alkotják a csapatot, de az új edzőkettős állítólag képes volt lel­kileg meggyúrni azokat, akik puhányak voltak és kevésbé erő­szakosak, s ennek eredményeként alakult ki a csapat kombinatív, szemre is szép, jelenleg már hatá­rozottabb, rámenősebb, lendülete­sebb offenzív futballozása. Min­denki dicséri a kassaiakat. Remél­jük, élvezni fogják a bírók védel­mét azoktól, akik a férfias játék leple alatt igyekeznek majd úgy­mond szétrúgni őket. A múltban volt rá példa (a kassaiak esetében is), hogy az igazán futballozni aka­ró csapatot brutális destrukcióval, nyers erővel és erőszakkal igyekez­tek megfélemlíteni és lehetetlenné tenni. A játékvezetők többnyire csak szemlélői voltak ennek a harcmodornak, tetszhetett nekik, nem nagyon avatkoztak közbe. Pe­dig kötelességük védeni a látvá­nyosságra, igazi játékra törekvő csapatokat és egyéniségeket. Oly kevesen vannak. SLOVAN: MINDIG SZEZONKEZ­DET? Olvasóink néha-néha betele­fonáltak szerkesztőségünkbe, hogy miért írunk többnyire elmaraszta­lóan a bajnok Slovanról, más újsá­gok alig észrevehetően, csak a so­rok között bírálják a pozsonyiakat. Mások nevében nem beszélhe­tünk. Mi azt írjuk, amit látunk a pályán, s a bajnokkal szemben ter­mészetszerűleg mindig magasabb­ra tesszük a mércét, kritikusabbak vagyunk vele szemben. Szomba­ton sem játszott jól a Slovan. Hogy nem hiszik el? Ime egy vélemény, amely a Slovan BL-ellenfelének, a Famagusztának jugoszláv edzőjé­től származik, aki megtekintette a szombati meccset, s a sportnapi­lapnak nyilatkozott: „Iramtalan volt a mérkőzés, s ez nagyon meg­EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • Tíz ökölvívó képviseli Magya­rországot az augusztus 20-27. kö­zötti houstoni világbajnokságon: Lakatos (48 kg), Ladányi (54 kg), Nagy (57 kg), Maczik (60 kg), Ba­logh (63,5 kg), Kótai (67 kg), Bal­zsay (71 kg), Erdei (75 kg), Hídvé­gi (81 kg) és Kiss (91 kg). • Szlovákia nem indít csapatot a terep-motorkerékpárosok idei Hatnapos versenyén. Ugyancsak nem indul a legjobb szlovák endu­rós, Jaroslav Katriňák, még cseh színekben sem. • Egy hetes Rafter-uralom után az amerikai Pete Sampras került a fér­fi teniszezők ATP-világranglistájá­nak élére, 3775 ponttal. Az auszt­rál Patrick Rafter a második (3664) és az ugyancsak amerikai André Agassi a harmadik (3422). Kučera 14. (2071), Hrbatý a 19. (1591). • Kiss Balázs, az atlantai olimpia kalapácsvető bajnoka 79,20 méte­res dobással nyert a patraszi nem­zetközi atlétikai versenyen. • Győzelemmel rajtolt Magyaror­szág a junior női kézilabda-világ­bajnokságon. A B-csoport első mér­kőzésén 28:20-re verte Izlandot. Az A-csoport újabb találkozóján: Szlo­vákia-Jugoszlávia 20:24 (11:14). (Eugen Vojtišek felvétele) lepett. Dinamikusabb játékot vár­tam a pozsonyiaktól, a találkozó színvonala nem hatotta meg szur­kolókat." Hát így. Griga edző azt mondta az összecsapás után, hogy a szezon elején mindig gondjaik vannak az offenzívával. Ezt mondta tavaly ősszel, de így volt az egész idény­ben. Ezt mondta tavasszal, így volt az egész szezonban. Eléggé kinaiul hangzik a magyarázat. A gond az, hogy Slovannak gyenge a csatárjá­téka, s ezáltal maradi a koncepció­ja. Elsősorban azért, mert nincse­nek a támadójátékhoz szükséges kreatív középpályásai, akik képe­sek lennének a csapatszerkezetben és egyénileg váratlan, hatásos megoldásokra, akik képesek len­nének gyors összjátékkal vagy egyéni alakítással gólhelyzetbe hozni Jančulát, Majorošt vagy ép­pen Krisst. Marad hát a skótok leg­sötétebb időszakát idéző összefüg­géstelen, hosszadalmas labdaker­getés és ívelgetés, ívelgetés, ível­getés. A végtelenségig. • Tenisztornadöntők. Férfiak, Umag, egyes: Norman (svéd)-Ta­rango (amerikai) 6:2, 6:4; páros: Puerta, Sanchez (argentin/spa­nyol)-Bertolini, Brandi (olaszok) 3:6, 6:2, 6:3. Los Angeles, egyes: Sampras-Agassi 7:6, 7:6. Stan­ford, női egyes: Davenport-Venus Williams 7:6, 6:1. • Amsterdami férfi tensiztorna (összdíjazása 475 ezer dollár), 1. forduló: Di Pasquale (francia)­Hrbatý6:2, 6:3. • A KENŐ 10 nyerőszámai: 11,12, 16, 18, 21, 30, 31, 33, 34, 35, 36, 37,44, 51, 54, 58, 59, 69, 76, 79. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 31. játékhetének nye­reményei a következők. I. HÚZÁS -1. díj: 1 nyertes á 10 679 534 ko­rona; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 42 nyertes á 9134 korona; 4. díj: 1336 nyertes á 435 korona; 5. díj: 23 119 nyertes á 61 korona. A II. HÚZÁS nyereményei -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 25 nyertes á 15 336 korona; 4. díj: 1395 nyertes á 408 korona; 5. díj: 24 110 nyertes á 59 korona. Az e hétre átvitt, felhalmozott JACK­POT-nyeremény: 2 169 157koro­na. A LEHETŐSÉG 31. játékheté­nek nyereményelosztása - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 100 000 korona; 3. díj: 12 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 79 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 604 nyertes á 100 korona. Az e hétre átvitt, fel­halmozott JACKPOT-nyeremény: 1 107 130 korona. A MATES 31. fogadóhetének nyereményei - 1. díj: 1 nyertes á 71 850 korona; 2. díj: 75 nyertes á 958 korona; 3. díj: 1887 nyertes á 100 korona. A ma­gyar ÖTÖSLOTTÓ 30. játékheté­nek nyereményei: ezúttal sem volt telitalálatos szelvény. Az e héten várható nettó nyereményösszeg az öttalálatosnál: 600 millió forint. A négyesekre egyenként 1191 022, a hármasokra 10 892, a kettesekre 602 Ft-ot fizetnek. A JOKER-játék­ban, az első nyerőosztályban nye­reményt elért szelvényt nem talál­tak. Az e héten várható nyere­ményösszeg: 32 millió forint. A magyar HATOSLOTTÓ 30. játék­hetének nyereményei. Hattalálatos szelvény nem volt; 5 + 1 találatos szelvényre sem bukkantak. Az ötö­sökre 265 176, a négyesekre 4329, a hármasokra pedig 650 forintot fi­zetnek. A következő héten várható hattalálatos nyereményösszeg: 50 millió forint. (TASR+TXT) A dunaszerdahelyiek később belépnek, a szenciek nem Miért nem profik? SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. A labdarúgó Mars Szu­perligában szereplő klubok közül tizenhárom profiként, a szenei, a dunaszerdahelyi és a homonnai amatőr egyesületként működik (nem fizették be az egymillió koro­nás nevezési díjat). Az érintettek­nél érdeklődtünk, miért döntött így a vezérkar. Stefan Mrva, a KOBA menedzsere: „A Bosman-ügyből kifolyólag meg­változtak az UEFA előírásai, ezért nem láttuk értelmét annak, hogy profi alapon működjünk. Ugyanis az Európai Labdarúgó Szövetség határozata szerint, ha egy hivatásos játékos külföldi alacsonyabb osztá­lyú együttesben folytatja pályafutá­sát, korábbi klubja engedélyével 30, hozzájárulása nélkül 60 nap után automatikusan amatőrré válik. Ke­serű tapasztalatokat szereztünk. Annak idején 800 000 koronáért megvásároltunk egy csatárt, aki tíz hónap után faképnél hagyott ben­nünket. Ausztriába igazolt, csak ap­rópénzt kaptunk érte. Ha nem adjuk áldásunkat a mezcserére, egy fillért sem fizetnek érte. Azóta lényegesen olcsóbb futballistákat szerződte­tünk. Egyébként nem is gondolunk arra, hogy esetleg idővel követnénk a többiek példáját." Sánta Imre, a DAC elnöke: .Átala­kulás előtt áll a klub, hamarosan részvénytársaság vagy kft. lesz. Miután új alapokra helyezzük az egyesület tevékenységét, úgy ter­vezzük, hogy mi is belépünk a pro­fik táborába." RÖVIDEN Európa a négyévenkénti világbajnokságért Düsseldorf. Az Európai Labdarúgó Szövetség ismét foglalkozott a FIFA-elnök, Joseph Blatter javaslatával, mely szerint kétéven­ként rendeznék a világbajnokságot. Gerhard Aigner, az UEFA főtitkára a következőket nyilatkozta a Kicker című lapnak: „Eu­rópa amellett van, hogy maradjon a régi ciklus, mert a kétéven­kénti bonyolítaná a szabadságok egyeztetését. A változtatás te­hát nem lenne előnyös." (SITA) Bondra és Jágr is jön Pozsonyba Pozsony. Egyre több szereplő neve válik ismertté a vasárnapra ter­vezett pozsonyi Csehszlovákia-CCCP jégkorongcsemegére. A fia­talok csehszlovák válogatottjában biztosan jégre lép Jaromír Jágr és Peter Bondra, Žigmund Pálffy részvétele még bizonytalan. Az említetteken kívül még olyan játékosok szerepelnek a nevezésben, mint Hnilička, Chára, Droppa, Šlégr, Šatan, Demitra, Stümpel, Ružička, Dedvéd és Ručinský. (TA SR) Sok a sérült a Bayern csapatában München. Tizenegy nappal a német labdarúgó Bundesliga meg­kezdésének új idénye előtt ú jabbakkal bővült a játékra alkalmatla­nok listája. Basler ugyan már elkezdte az edzéseket, de a Konföde­rációs Kupán hárman is megsérültek; Mattháus, Linke és Scholl. Már hosszabb ideje harcképtelen Effenberg, Kahn és Kuffour, de Strunz, Elber, Zickler és Lizarazu sem teljesen egészséges. Ottmar Hitzfeld edző nem borúlátó, csak az a kérdés, lesz-e tizenegy harc­képes labdarúgója. (TA SR) Sydneyi olimpia: Cápaveszély kizárva! Sydney. Sem a triatlonversenyzőknek, sem a vitárlázóknak nem kell attól tartaniuk, hogy cápák támadnak rájuk. Erre a következte­tésre jutottak a szakemberek a sydneyi nyári olimpia szervezőbi­zottsága által megrendelt tanulmányban. Szinte nem fenyegeti ve­szély a sportolókat. A megfigyelések szerint ugyanis szeptember­ben, vagyis a játékok idején a vízhőmérséklet már túlságosan hi­deg e tengeri ragadózók számára. Az is megnyugtatólag hat, hogy Sydney térségében utoljára hatvan éwel ezelőtt észleltek cápatá­madást. (SITA) Szergej Bubka még nem döntött Monte Carlo. Egyelőre kérdéses Szergej Bubka rajtja a hónap végi sevillai atlétikai világbajnokságon. Indulását azért övezi olyan nagy érdeklődés, mert a fenomenális ukrán rúdugró az egyedüli, aki eddig valamennyi világbajnokságon győzni tudott. Ebben az évben azonban még nem versenyzett, de edzésben van. Menedzse­re, Andrzej Kulikowski elmondta: „Vasárnapi beszélgetésünk után is nyitott Szergej sevillai rajtja. Esetleges részvételéről a közeli na­pokban dönt." (SITA) Halállal fenyegették meg az MU elnökét London. Martin Edwards, az MU futballklub elnöke négy éwel ezelőtt levelet kapott egy orosz ügynöktől, aki halállal fenyegette meg azok után, hogy nem sikerült lefizetnie a csapat edzőjét, Fergusont. Ez derült ki az edző most megjelent köny­véből: „Kaptam ajándékba egy szamovárt, és amikor ki­nyitottam, 40 ezer fontot találtam benne, hogy ezért hosz­szabbítsuk meg Kancelskis szerződését; a pénzt leadtam a klubnak, Kancelskist pedig 5 millióért eladtuk az Ever­tonnak". (TA SR) Megkezdődött a 45. asztalitenisz-vb Jugoszlávia nélkül MTI/SITA-JELENTES Eindhoven. Jugoszlávia nélkül kezdődött a 45. asztalitenisz világ­bajnokság. A plávik ugyanis nem kaptak beutazási vízumot a hol land hatóságoktól. Vegyes volt a szlovák szereplés a nyitónapon. Férfi párosban mind­össze a Grman, Illáš duó jutott to­vább. Női párosban Ódor Éva Marčekovával az oldalán 2:0-ra legyőzte a Odendaal, Meyer dél ­afrikai kettőst. Vegyespárosban az 1. fordulóban erőnyerő volt az Ódor, Truksa kettős, a folytatás­ban azonban 0:2 arányban alul­maradt a szlovén Szkafar, Halas párossal szemben. Négy magyar vegyespáros maradt még versenyben, közülük azonban már három ma ázsiai ellenféllel szemben folytatja. A most összeállt Bátorfi Zoltán, Tóth Krisztina ket­tősnek viszont egy esélytelen szlo­vén, majd a papírforma szrint szin­tén verhető olasz pár következik. A 64 közé jutásért: Pázsy, Molnár­Molin, Safran (svéd, szlovén) 2:1, Bátorfi Z., Tóth-Vozicky, Vachovco­vá (csehek) 2:1, Szamszonov, Pav­lovics (fehéroroszok)-Fazekas P., Hubert (magyar/belga) 2:0, Bár­don, Poliačková-Keller, Schmidt (svájciak) 2:0, Illáš, Popova-Crisan, Prusiene (román, litván) 0:2, Šere­da, Marčeková-Lee, Ryu (dél-kore­aiak) 0:2. (MTI/SITA) A brazil Ze Roberto a német Lothar Matthäust csodálja Kivételes tudású MTI-HIR Mexikóváros. Ze Roberto, a brazil labdarúgó-válogatott csatára bol­doganjátszana olyan hosszú ideig, mint Lothar Mattháus. - Látták Matthäust az új-zélandiak ellen? A legnagyobb álmom, hogy 38 éves koromban úgy játszam mint ő ­mondta a még csak 25 éves Ze Roberto, aki egyébként az első gólt rúgta a németeknek a brazilok 4:0­ás győzelmével végződő csoport­mérkőzésen a Mexikóban zajló Konföderációs Kupán. - Új-Zéland ellen mindent játszott a németek csapatkapitánya, liberó volt, reme­kül védekezett, a játékot szervezte és micsoda gólt lőtt. Hihetetlen tel­jesítményt nyújtott, amire csak ki­vételes tudású labdarúgó képes ­magasztalta Matthäust a fiatal bra­zil csatár, aki a Bayer Leverkusen játékosaként a német bajnokság­ban is „csodálhatja" példaképét, a Bayern München védőjét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom