Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)
1999-08-11 / 184. szám, szerda
Nehéz dolga lesz az MTK-nak Zágrábban a Croatia elleni BL-selejtezőn. Felvételünkön Kuttor Attila (középen), a magyar bajnokcsapat válogatott védője látható. (Fotó: Nemzeti Sport) Minden párharc tétje a legjobb 32 közé jutás. A kupa ezen szakaszában 16 kiemelt csatlakozik a már korábban továbbjutottakhoz. A vesztesek az UEFA Kupa első fordulójában kerülnek, míg a győztesek mellé újabb 16 kiemelt lép be, és a 32 együttes nyolc négyes csoportban folytatja a küzdelmet. Az MTK 28 fős küldöttsége tegnap délután különgéppel repült Zágrábba, a mérkőzés ma este 20.15 órakor kezdődik (az MTV2 közvetíti). Henk ten Cate holland vezetőedző csak szerdán délután jelöli a kezdőcsapatát. Minden játékosa egészséges, s az összecsapáson várhatóan bemutatkozik a csapat holland légiósa, Glenn Helder. Fülöp Ferenc klubigazgató úgy vélekedett, hogy a csapatnak mindenképpan olyan eredményt kell elrénie, ami esélyt hagy a Bajnokok Ligája 32-es mezőnyébejutásra a két hét múlva sorra kerülő visszavágón. A CROATIA nagy önbizlommal és magabiztosan készül a magyar bajnok ellen. Horvátország sajtója egységesen 2:0-ás hazai győzelmet vár, ami a közvélemény szerint elég lesz a végső sikerhez. Osvaldo Ardiles, a zágrábiak argenntin edzője várhatóan az alábbi összeállításban küldi pályára együttesét: Ladic-Juric, Biscan, Tomas-Rukavina, Murcin, Jurcic, Prosinecki, Cvitanovic-Mikic, Simic. Igor Biscan, a horvátok 21 éves védőjátékosa úgy nyilatkozott, hogy az MTK jó csapat, de sebezhető a védelme. A hátvéd - aki valószínűleg a román Ileát fogja őrizni - 3:0-ás győzelmet jósol, de ha az MTK gólt szerezne, akkor 4: l-re nyernek. A Croatiához kapcsolódik az a hír is, miszerint a Blue Boys elnevezésű szurkolói csoport nem látogat ki a szerdai találkozóra, mivel a drukkerek konfliktusba keveredtek az együttes vezetőivel. Az ultrák ugyanakkor jelezték: a Hungária körúti mérkőzésen és a csapat valamennyi idegenbeli találkozóján biztatni fogják kedvenceiket. Lesz néhány érdekes összecsapás ma este. Izgalmasnak ígérkezik a skót bajnok és a Parma találkozója. A szigetországiak kitűnő formában vannak, de tudjuk, az olaszok azok olaszok. Mindenre képesek. Vonatkozik ez a kiszámíthatatlan törökökre is, akik Bécsben szerepelnek a pragmatikus futballt produkáló Rapid ellen. Nagy szláv csatát ígér a Szpartak Moszkva-Partizan meccs, nem lesz könnyű dolga az Eindhovennek a moldáviai Kisinyovban. A hollandok joggal nem bíznak az ottani szállodai viszonyokban, visznek is magukkal szakácsot, ételt és italt, holland sört. Szlovákiai magyar résztvevője is lesz a ma esti meccseknek: a Rapidban játszik a dunaszerdahelyi eificsapat egykori tagja, a fiatal SZABÓ OTTÓ (Bécsben rúgja a labdát MAREK PENKSA is). A magyar futballisták közül érdekelt még találkozókon KIRÁLY GÁBOR és DÁRDAI PÁL (Hertha), KORSÓS GYÖRGY és SZABICS IMRE (Sturm Graz), (sr) A AAÜSOR 18.00: Szpartak Moszkva (orosz)-Partizan Beograd (jugoszláv), FK Teplice (cseh)-Borussia Dortmund (német); 18.30: Aalborg (dán)-Dinamo Kijev (ukrán), Zimbru Kisinyov (moldáv)-PSV Eindhoven (holland); 19.30 Rapid Wien (osztrák)-Galatasaray (török); 20.00 Molde (norvég)-Real Mallorca (spanyol); 20.15: CROATIA ZAGREB (horvát)-MTK, AEK Athén (görög)-AIK Stockholm (svéd); 20.30 Hapoel Haifa (izraeli)-FC Valencia (spanyol); 20.45 Hertha BSC (német)-Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi), Fiorentina (olasz)-Widzew Lódz (lengyel), Bröndby (dán)-Boavista (portugál); 21.05 Glasgow Rangers (skót)-AC Parma (olasz), Chelsea (angol)-Skonto Riga (lett); 21.15 Sturm Graz (osztrák)-Servette (svájci). HHHHHHHHHH Bubka nem indul a világbajnokságon Kijev. Sérülése miatt nem indul az augusztus 20-29. közötti sevillai vb-n Szergej Bubka, aki az eddigi hat atlétikai vb történetében egyedüliként minden alkalommal verhetetlennek bizonyult. A 35 világcsúcsot felállító 35 éves ukrán rúdugró, aki 1983-ban Helsinkiben nyerte első világbajnokságát, majd azóta még ötször szerzett aranyérmet. A minden idők legjobbját (6.14 méter) 1994-ben Sestriereben ugró Bubka tavaly több versenyen is a várakozás alatt szerepelt, és sérülése is csak lassan gyógyult. (TA SR) Elmarad a Tyson-Douglas mérkőzés Las Vegas. Buster Douglas lekerült arról a listáról, amely a ringbe visszatérő Mike Tyson lehetséges ellenfeleit tartalmazza. A két amerikai nehézsúlyú exvilágbajnok október 2-ára tervezett összecsapásáról a mérkőzésszervezők között gyakorlatilag már megállapodás született, most viszont a Tysont képviselő Dan Goossen bejelentette: Douglas nem hívja ki a börtönbüntetéséből májusban szabadult és azóta első fellépésére készülő védencének. - Douglas nincs meccsre kész állapotban és októberre sem lesz - nyilatkozta Goossen. (MTI) Reutemant kormányzóvá választották Buenos Aires. Az argentin Carlos Reutemannt, az egykori sikeres Forma-l-es pilótát a újperonista párt színeiben Santa Fe tartomány kormányzójának választották meg. Reutemann 1972. és 1982. között több csapatban is versenyzett, összesen 146 világbajnoki futamon indult, amelyből tizenkettőn győzött is. Politikai pályáját nyolc éve kezdte el a most 57 éves egykori autóversenyző. A mostani választási sikert követően nagy tervekkel állt elő: 2003-ban megpályázza az argentin államelnöki posztot. (MTI) Újabb két kínai úszónő doppingolt Lausanne. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) bejelentése szerint két kínai úszót tiltottak el 3-3 évre, mivel egy doppingellenőrzés mindkettőjük szervezetében a teljesítménynövelőnek számító Clenbuterol nevű szert mutatta ki. Hsziung Kuo-mingtől és Vang Vejtől márciusban, versenyen kívül vettek mintát. A két versenyzőről egyaránt másodszor bizonyosodott be tiltott szer használata, ráadásul utóbbinak csak jövő év áprilisában jár le előző két évre szóló - büntetése. (MTI) Vízbe fulladt a kajakosok edzője Innsbruck. Vízbe fulladt a német kajak-kenu válogatott korábbi vezetőedzője, Áchim Engster. A 41 éves Engster holttestét a kelet—tiroli Hubennél vadvízi kajakosok találták meg az Isel nevű folyóban. A rendőrségi jelentés szerint az edző egy másik kajakossal együtt haladt a vízen, amikor elérték az Isel megáradt részét. Ott tábla szólította fel az arra evezőket, hogy forduljanak vissza, mert veszélyes területre értek. Az útitárs egy idő után visszafordult, Engster viszont folytatta az utat, és ez az életébe került. (MTI) Elégedettek a svéd kapussal Edmonton. Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Edmonton Oilers csapata meghosszabbította kapusa. Tommy Salo szerződését. A 28 éves svéd válogatott játékos újabb egy évre írt alá, és a megállapodás szerint 50 százalékkal több pénzt fog kapni, mint az előző szezonban. Keresete így 1.6 millió dollár lesz. (TA SR) ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 11 KULTÚRA 9 Ma délután és este rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzéseit A horvátok lebecsülik az MTK-t Pozsony. Nincs megállás a labdarúgó Bajnokok Ligájában, minden héten meccs, hogy minél előbb kialakuljon a 32-es döntő mezőnye. Ma a selejtező harmadik fordulójának első meccseit bonyolítják le. A magyar bajnok MTK idegenben kezd a horvát Croatia Zagreb ellen. ÖSSZEÁLLÍTÁS SPORTHÍRADÓ Nem akarják, hogy május végén legyen a vb Európa tiltakozik • Cincinnatiben 2,45 millió dollár összdíjazású férfi tenisztorna kezdődött: Siemerink-Krošlák 6:1, 6:2; Gimelstob-Stoltenberg 6:2, 6.3; Enqvist-Arthurs 7:5, 7:6; Haas-Melitte 7:5, 6:2; Van LottumBlack 6:3, 6:2; Pioline-Moya 6:4, 6:1; Vacek-Amiit 6:4, 6:4. • Kínában folytatódott a junior női kézilabda-világbajnokság, a magyar válogatott a középdöntő utolsó találkozóján 21:15-re legyőzte Kínát, és bejutott az elődöntőbe. A szlovák lányok 30:24-re nyertek a ÖSSZEÁLLÍTÁS Berlin. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon hátralévő részében az ír Eddie Irvine-t tekintik az istálló első számú pilótájának, és a lábtörést szenvedett német Michael Schumacherre, várható szeptemberi visszatérése után, csak egy feladat vár: Irvine-t a világbajnoki címhez segíteni. A 31 éves kétszeres világbajnok német pilóta, aki július 11-én a silverstone-i futamon szenvedett lábtörést, szombaton pedig korrekciós műtétet hajtottak végre rajta, hiába is térne vissza szeptember 12-én az Olasz Nagydíjon, már esélytelen lenne a világbajnoki cím megszerzésére. A Ferrari ezért is jelentette be a csapaton betajvaniak ellen, így a 13. helyért mérkőzhetnek. • Az angol labdarúgó Premier League 2. fordulójának nyitómérkőzésén a Tottenham 3:l-re legyőzte a Newcastle együttesét. • Ma este Zürichben rendezik az atlétikai Aranyliga-sorozat ötödik viadalát. • Ľubomír Moravčík, a Celtic szlovák labdarúgója meghívót kapott a világválogatottba, amely auguszlüli jövőbeni hivatalos rangsort, mely szerint Irvine már első számú pilóta. Az olasz istálló elnöke úgy véli: Schumacher kénytelen elfogadni az adott helyzetet, és kötelessége teljesíteni a Ferrari kérését, azaz Irvine-t kiszolgálni. - Irvine sok olyan tulajdonsággal nem rendelkezik, mint amelyekkel Schumacher igen - mondta Luca di Montezemolo. - Abban viszont messze felülmúlja, hogy tud bánni az emberekkel, képes kommunikálni a média képviselőivel is, egyszóval nem üldözi el az embereket maga mellől, mint Michael Schumacher. Élesen kritizálta Michael Schumachert, a Forma-1-ben szereplő Ferrari német versenyzőjét Keke Rosberg, egykori világbajnok pilóta (1982), a világbajnoki címvédő Mika Häkkinen (West-McLatus 17-én Johannesburgban DélAfrika ellen lép pályára. • Bécsben elkészítették a nemzetközi kézilabdakupák első fordulójának sorsolását. A férfiaknák a bajnok kassai csapatnak előselejtezőt kell játszani, ellenfél egy Feröer-szigeteki együttes lesz. A KEK-ben a pozsonyi SKP a svéd Redbergslids gárdájával találkozik.A hölgyek között, a besztercebányai SCP a BL-ben horvát Dolcelával, a KEK-ben a Partizánske az orosz Krasznodarral, az EHF Kupában a vágsellyei Duslo az ren-Mercedes) honfitársa és menedzsere. Rosberg szerint Schumacher kiemelt helye a Ferrarin belül összeegyeztethetetlen a Forma-1 szellemiségével. - Schumacher miatt a Ferrarinál nem törődnek a sportszerűséggel, mindent és mindenkit háttérbe szorítanak a német versenyző kedvéért, mert őt tartják a világ legjobbjának - mondta Rosberg. - Pedig Häkkinen minden tekintetben megelőzi Schumachert. Mika jelenti a jövőt, Schumacher a múltjából él, nem is rosszul. Remélem 2002 után, amikor lejár Schumacher szerződése a Ferrarinál, az olaszok sem tesznek többé különbséget a pilóták között. A 31 éves német sportoló szombati műtéte után folytatja a rehabilitációs kezeléseket. Menedzsere, olasz Magnagóval, a City Kupában az Inter a Palermóval találkozik. • Labdarúgó UEFA Kupa-selejtező, első mérkőzés: Sahtyor Donyeck-Sileks Kratovo 3:1 (0:0). Az Intertotó Kupa döntőjének első találkozóján: Montpellier-Hamburg 1:1 (1:0), góllövők: Loko (15.), ill. Panadics (80.). • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszáma: 4, 7,13,17,22, 24, 26, 28,35, 39, 44, 49, 54, 60, 61, 66, 70, 72, 76, 79. Willi Weber szerint alig lehet bírni Schumacherrel. Egyébként a Ferrari szerelői még mindig nem tudják teljes bizonyossággal meghatározni, mi okozta Michael Schumacher balesetét , amikor 107 km/órás sebességgel az első kanyarban a gumifalnak rohant. Az istálló főkonstruktőre, Ross Brawn szerint a hátsó fékrendszerben egy meglazult légtelenítő csavar miatt fékolajfolyás következett be. Azt azonban nem lehet tudni, hogy mi okozta a csavar meglazulását. A főkonstruktőr szerint nem történt emberi mulasztás.A konstruktőrök azóta egy olyan fékrendszerrel kísérleteznek, amely légtelenítő csavar nélkül is használható. Annyi tehát változatlanul valószínű, hogy fékprobléma okozta a balesetet. TA SR-JELENTÉS Frankfurt. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) erősen tiltakozik az ellen a javaslat ellen, hogy május végén rendezzék a 2002-es labarúgó-világbajnokságot. Frits Ahlström, az UEFA szóvivője a német Frankfurter Allgemaine Zeitung című lapnak adott interjújában elmondta, hogy a futballfesztivál május 23-ai kezdése, ahogy azt júniusban a FIFA elnöke, Sepp Blatter javasolta, elfogadhatatlan. A futballvilág első embere azért kezdett foglalkozni az egy hónappal korábbi kezdéssel, mert június végén és július elején mindig sűrű esőzések vannak a két rendező országban, a Koreai NDK-ban és Japánban. Európából azonban csak negatív jelzéseket kapott, kontinensünkön éppen május végén csúcsosodnak ki a nemzeti bajnokságok. A tiltakozókhoz most a az európai szövetség hivatalosan is csatlakozott. Ahlström kollégája a FIFA-ból, Keith Cooper válaszában csak annyit jelzett, csupán javaslatról van szó, amelyet majd megvitatják a kontinentális szövetségek, s a FIFA október elejei ülésén hozza meg a végső döntést. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság: Keke Rosberg kritizálja Michael Schumachert Már Eddie Irvine-t szeretik a Ferrarinál Las Vegasban folytatódott a sakkvilágbajnokság Polgár döntetlenezett MTI-JELENTES Las Vegas. Az utolsóként versenyben maradt magyar induló, Polgár Judit világossal döntetlent játszott az orosz Vagyim Zvjagincewel a Las Vegasban zajló, egyenes kieséses rendszerű sakkvilágbajnokság nyolcaddöntőjének első körében. További hat mérkőzésen született remi, egyedül a tornagyőzelemre második legesélyesebbnek tartott, spanyol színekben versenyző Sirov ért ei teljes pontot, az angol Nigel Short ellen a világos bábukat vezetve. A Polgár-Zvjagincev párharc továbbjutójára a negyeddöntőben az izraeli Gelfand vagy az orosz Halifman vár. A nyolcaddöntő 1. mérkőzései: Topalov (bolgár)-Kramnyik (orosz) döntetlen, Adams (angol)-Drejev (orosz) döntetlen, Movsesian (cseh)-Fjodorov (fehérorosz) döntetlen, Georgiev (bolgár)-Akopjan (örmény) döntetlen, Polgár Judit-Zvjagincev (orosz) döntetlen, Halifman (orosz)-Gelfand (izraeli) döntetlen, Nisipeanu (román)-Ivancsuk (ukrán) döntetlen, Sirov (spanyol)-Short (angol) 1:0. A második mérkőzéseket középeurópai idő szerint ma hajnalban játszották.