Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-24 / 169. szám, szombat

8 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 24. Az anyag lépéselőnye az antianyaggal szemben Nincs rá magyarázat HÍRÖSSZEFOGLALÓ Patkós András, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem atomfizikai tanszékének professzora olyan eredményről számolt be, amelynek alapján valószínű, hogy a ma ismert természeti törvények fontos kiegészítésre szorulnak. A csillagászokat régóta izgatja az a talány, hogy a világegyetemben az anyag és az antianyag eloszlása teljesen aránytalan. Antianyag ugyanis csupán mesterségesen állítható elő. A laboratóriumi kísérletek alapján az derült ki, a természet egyik állapotot sem részesíti előnyben, a világegyetemben mégis csak az „anyag" található meg. Hogy mi lehet a jelenség oka, ez a mai fizika egyik legnagyobb kihívása. Ahhoz, hogy ezt a problémát a kutatók megmagyarázzák, a világegyetem keletkezése körüli időkig kell visszanyúlniuk, ekkor dőlt el, hogy marad-e némi anyag a világegyetemben, vagy a vele egyenlő mennyiségben keletkező antianyaggal egyesülve energiává alakul át. „Ha ez utóbbi történt volna, ma nagyon világos lenne az Univerzumban, de nem volna, aki észrevegye. A világűrt fotonok töltenék meg, az pedig, amit mi anyagnak nevezünk, nem létezne" - mondja Patkós. Valami miatt azonban - az Ősrobbanás után a másodperc egymilliárdod részénél is korábban - több anyag keletkezett, mint antianyag, és ez alkotja a ma ismert Univerzum „kézzelfogható", nem elektromágneses sugárzásból álló részét. Hogy ez a folyamat miként mehetett végbe, még nem ismeretes a fizikusok előtt. Az ELTE kutatója számítógépes szimulációval megállapította, hogy a mai ismert fizikai törvények egyszerűen nem képesek megmagyarázni ezt a jelenséget. (N-g) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Remény az Alzheimer-kórban szenvedő idős embereknek: rágcsálókon eredményesen kipróbáltak egy szérumot, amely elpusztítja, de legalábbis mérsékli az agyműködést gátló amyloid fehérjék kifejlődését. Egyelőre humán kísérletek nem folynak a szérum kipróbálására, de egy San Franciscoi gyógyszergyár már bejelentette, hogy hamarosan meg fogja vizsgálni a vakcina hatását embereken - jelentette az Associated Press. Dr. Zaven Hacsaturján, az Alzheimer Társaság főtanácsadója úgy véli, kivételesen fontos kísérleti eredményről van szó, mert ha a szóban forgó vakcina nem is érné el az eddig gyógyíthatatlan idős beteg emberek felépülését vagy állapotuk észrevehető javulását, a kutatások általános orvoselméleti szempontból is fontosak. A fehérjelerakódások nem csupán az Alzheimer-betegség kifejlődésében töltenek be lényeges szerepet, hanem jó néhány másfajta súlyos kór kifejlődésében is. (MH) A géntechnológia segít a gyümölcstermesztőknek Lelassítják az öregedést HÍRÖSSZEFOGLALÓ A géntechnika számtalan problémára ad megoldást: ha nem elég édes, esetleg piros az eper, vagy netán Űj-Zéland túl messze van - néhány génnel mindez korrigálható. Az angliai Wellesbourne Kertészeti Kutatóintézet munkatársai nemrég jelentették be, hogy olyan géneket fedeztek fel, amelyek segítségével az elégedetlen fogyasztók számára még pirosabb, illatosabb és édesebb epret állíthatnak elő. A kutatócsoport vezetője elmondta, hogy rábukkantak egy, a sejtmembránban élő fehérjére, amely a gyümölcs érése során cukrot juttat a sejtbe. Meghatározták a „szukróztranszporternek" elnevezett fehérjét kódoló gént is, amelynek serkentésével fokozni lehet a gyümölcscukor tartalmát. Olyan géneket is meghatároztak, amelyek szerepetjátszanak a még éreüen eper kellemetlen ízének megszüntetésében, ugyanakkor hozzájárulnak a gyümölcs színének kialakításához is. A gének által termelt enzimek a fanyar ízű polifenol vegyületeket lebontják, és átalakítják anticianinokká, az eper pirosságát létrehozó színanyagokká. Az eper jó zamatát az angol kutatók szerint legkevesebb 280 különböző vegyület hozza létre, melyek közül többet, így édes illatú észtervegyületeket és aromatikus anyagokat állíthatnak elő a szintén felfedezett aciltranszferáz és O-metiltranszferáz nevű enzimek serkentésével. A kutatók a laboratóriumi eredményeket hagyományos növénytermesztési eljárásokkal kívánják elérni, esetleg olyan mikroorganizmusokba juttatják a zamat- és ízgéneket, amelyeket - mint egyszerű ételízesítőket - a feldolgozott és tartósított termékhez adagolnak. A géntechnológiától vátják az új-zélandi gazdálkodók is gondjaik megoldását: gyorsan romló áruikat ugyanis vagy kénytelenek olcsó áron értékesíteni a helyi piacokon, vagy légi úton a jobban fizető, de távol eső külpiacokra fuvarozni. A kormány által is támogatott kutatások legújabb eredménye, hogy géntechnológiai eljárásokkal igyekeznek egyes termékek öregedését lassítani. „Úgy gondoljuk, a betakarítást követően a cukor elvesztése a kritikus folyamat, amely az öregedéshez vezető genetikai kémiai lépések során indítja el" - nyilatkozik Graeme King, az új-zélandi Termés- és Élelmiszer Kutató Központ munkatársa. (N-g) A méhek reagálnak a TNT-robbanóanyag szagára Csípős aknafelderítők HÍRÖSSZEFOGLALÓ Meglepő segéderőket próbálnak bevetni a taposóaknák felderítésére a tudósok. Az amerikai Sandia katonai kutatóközpont munkatársai kimutatták, hogy az aknák TNT robbanóanyagából egy idő múlva csekély mennyiség elszivárog részben a talajba, részben a vízbe. A montanai egyetem rovarkutató csapata rájött, hogy a méhészek fejvédő hálóján a méhek által lerakott por, talajrészecskék és virágpor között ezek a robbanóanyag-részek is kimutathatók. Az is kiderült, hogy a rovarok aktivitását, repülési sajátosságait is befolyásolják a kémiai környezeti tényezők. E felismerések nyomán most a tudósok megpróbálják betanítani a méheket (egyelőre laboratóriumi körülmények között), hogy derítsék fel, vannak-e aknák egy bizonyos térségben. Ha sikerül, ilyen „felkészült" méhrajokat bocsátanának a fejlődő világ egyes súlyosan veszélyeztetett aknamezőire. Amikor pedig a csöppnyi felderítők már TNT-nyomok nélkül térnek vissza, a korábban életveszélyes területet vissza lehet adni a békés földművelőknek. (MH) Tízmilliárd év múlva a kezdetben felfúvódó majd törpévé zsugorodó Napra és bolygóira a vég nélküli tél vár Amikor eljön az utolsó nyár... Reménysugár az Alzheimer-kórban szenvedőknek Meggyógyított rágcsálók Az utolsó nyár egyszer biztosan eljön. A Földet lassan kiszárítja a tikkasztó hőség, az eső a múlté lesz, az óceánok pedig az utolsó cseppig elpárolognak. Végül az öregedő Nap felperzseli, lakhatatlanná teszi bolygónkat. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Akkor, amikor minden valószínűség szerint bekövetkezik a világméretű katasztrófa, ha akarnánk, sem tudnánk megakadályozni. E katasztrófát nem az emberiség felelőtlensége, hanem az öregedő Nap okozza majd. Egy amerikai kutató például azzal állt elő, hogy a Föld felszínének átlagos hőmérséklete a korábban jósoltnál már hamarább is elérheti a 60 Celsius-fokot. Mint ismeretes, csillagunk magjában hatalmas energia szabadul fel, amikor két hidrogénatom egyesüléséből hélium jön létre. Szerencsénkre ezzel a kifelé irányuló energiával szemben fellép a tömegvonzás, így megfelelő egyensúly alakul ki a két ellentétes erő között. A Nap lassan mégis zsugorodik. A magban lejátszódó nukleáris reakciókhoz folyamatosan hidrogénre van szükség. A Nap külső rétegei emiatt, ezzel is energiát termelve, folyamatosan a mag felé mozdulnak el. Ez az energia még inkább emeli a hőmérsékletet a csillag belsejében, ami tovább növeli a nukleáris reakció intenzitását. Ennek eredményeképpen a Nap hőmérséklete lassan, de biztosan emelkedik, hozzávetőleg egy százalékot minden százmillió évben. Ez emberi léptékkel nézve nem jelent nagy változást, de hoszszú távon jelentősen befolyásolja a Föld sorsát. A hőmérséklet emelkedésével egyre nagyobb mennyiségű víz párolog el az óceánokból, az elpárolgott víz pedig tovább erősíti az A csillaggá válás három pillanatképe. A leglátványosabb és legpusztítóbb szakasz a csillag haldoklása és összeomlása. Napunk agóniája a Föld elpusztításával jár majd. (Archívumi felvétel) üvegházhatást. Az atmoszféra alsóbb rétegeiben átlagosan egyszázalékos vízgőztartalom jellemző, a sztratoszférában, az atmoszféra magasabb rétegeiben azonban csak elenyésző mennyiségű víz van jelen. A vízgőz jelentős része valamilyen csapadék formában visszakerül ugyanis a Föld felszínére. Egymilliárd év múlva azonban a hőmérséklet már a 60 Celsius-fokot is elérheti - állítja James Kasting, a pennsylvaniai állami egyetem kutatója. Szerinte az atmoszféra víztartalma ekkorra már 10%-ra nőhet. Ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett jelentős menynyiségű vízgőz jut el a sztratoszférába. Az ultraibolya sugárzástól védő ózonréteg fölé érve a vízmolekulákat az erős sugárzás szétdarabolja. Az önállósult hidrogén- és oxigénatomok pedig eltűnnek az űrben, és százmillió év múlva az óceánok eltűnnek Földünkről. És még nem is ez a legrosszabb. Jelenleg a légkörben lévő kén-oxidokat az eső folyamatosan kimossa, csapadék hiányában azonban elsavanyítanák az atmoszférát. Az így kialakuló hosszú, forró nyár 3,5 milliárd évig tartja majd fogságban a Földet. A Nap belső magja összezsugorodik, miután elfogy a nukleáris reakcióhoz szükséges hidrogén. Ekkor a külső rétegekben meginduló magfúzió miatt a Nap kétmilliárd év múlva a Merkúrt és a Napunk hőmérséklete lassan, de biztosan emelkedik. Vénuszt is bekebelezve izzó „vörös óriássá" válik. A méretbeli növekedés ellenére a Nap tömegének csaknem negyedét elveszíti. A lecsökkent gravitáció miatt a Föld keringési pályája jelentősen megnő. A kutatók azt még nem állítják biztosan, hogy a Föld sorsa a Merkúréhoz és a Vénuszéhoz hasonlóan alakul majd, annyi azonban biztosnak tűnik, hogy az óriássá duzzadt Nap gyilkos hője a Földet sem kíméli. A földi életet elpusztító Nap más bolygókon a tavaszt hozhatja el. A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán lesz minden valószínűség szerint a Nap „áldásos" tevékenységének a legfőbb haszonélvezője. A Titán felszínét jelenleg sűrű, barna szmogréteg borítja. Az egyre vörösebbé izzó „vörös óriás" ultraibolya sugárzása folyamatosan csökkenni fog. Ennek hatására a Titánra telepedett sűrű köd feloszlik, utat enged a Nap sugarainak a bolygó belsejébe. Ugyanebben az időben a Nap mínusz 70 Celsius-fokra melegíti a Titánt. Az ammónia és víz keveréke cseppfolyóssá válik, a jelen lévő toluolok pedig vízben oldódva aminosavakat képezhetnek, megteremtve az élet alapköveit. Az így kialakuló óceánok hasonlóakká válhatnak a Földön az élet kezdetekor kialakultakhoz. A leghosszabb és legforróbb nyár után, ha a Nap már kimerítette összes energiáját, gyors lehűlés következik be, végül a tízmilliárd év múlva „fehér törpévé" zsugorodó Napra és megmaradt kísérőire a vég nélküli tél vár. (N-g) A 120 éve Nordenskjöld által felfedezett északkeleti átjáró alaposan lerövidíti a hajóutat Európa és Ázsia között Az utolsóként feltárt átjárók története HlRFELDOLGOZÁS A napokban múlt 120 éve, hogy Adolf Erik Nordenskjöld svéd sarkkutató felfedezte az északkeleti átjárót, amely napjainkban nemcsak az orosz, hanem a nemzetközi hajózás számára is egyre nagyobb jelentőséggel bír. A múlt század közepére már csak két megközelítetlen tája maradt Földünknek: az északi és a déli sarkvidék. Talán épp megközelíthetetlenségük volt az oka, hogy e vidékekről meglehetősen fantasztikus és ellentmondó elképzelések éltek a fejekben. Óriási szigetvilág; hatalmas, meleg földrész; földrész, de jégbe fagyva: jeges tenger; tenger, de meleg vizű... vallották a különféle elméletek kidolgozói. Ám ahogy a bátor felfedező hajósok mind közelebb hatoltak a sarkokhoz, kiderült a valóság: északon jeges tenger - délen, ha lehet, még jegesebb, magasba szökő szárazföld. De ez a déli kevésbé zavarta a hajósokat, mert e között és a már ismert „déli" földrészek (DélAmerika, Afrika, Ausztrália) között tágas hajózóutakat találtak. Ám az északi földrészeknek (Európának, Ázsiának és Észak-Amerikának) a sarkkörön túl nyúló részei az északi sarkvidéken szinte összeérni látszottak, ám északról nem lehetett őket hajóval megkerülni. Pedig nagyon szerették volna megtalálni azokat az északi átjárókat, amelyeken át a hajók e földrészeket „felülről", azaz északról megkerülve juthattak volna a Távol-Kelet még kiaknázatlan területeire. Az északnyugati átjáró szabad vízi útját Amerika „felett" keresték, hogy azon át jussanak az Atlantióceán északi medencéjéből Ázsia keleti és északi partjaira, sőt Amerika nyugati részére is. (A Panamacsatorna csak 1914-ben készült el; addig a hajók az USA keleti partjairól csak a dél-amerikai földrészt dél felé megkerülve juthattak át a nyugati partvidékekre.). Az északkeleti átjárót Oroszország és Szibéria fölött keresték, hogy azon keresztül jussanak át Európából Ázsia keleti részére, a Csendes-óceán térségébe. (A Szuezi-csatorna 1869-ben történt átadásáig ehhez meg kellett kerülni Nyugat-Európát és Afrikát is.) Csakhamar bebizonyosodott, hogy az átjárók - ha egyáltalán léteznek - csak a nyári hónapokban járhatók, és az északi félteke földrészei a sarkvidéken valóban nincsenek egymással összeköttetésben. Amikor 1741-ben Vitus Bering, az orosz szolgálatban álló holland tengerész fölfedezte az Amerikát és Ázsiát egymástól elválasztó, a legszűkebb helyén mindössze 35 kilométer széles és utóbb róla elnevezett szorost, kiderült, hogy az északi átjáróknak van „túlsó kapujuk". Ezután mind határozottabban keresték, kutatták az átjárókat. Először az északnyugatit fedezte föl McClure, az „Investigator" nevű kutatóhajó kapitánya 1850-ben. Hajója az átjárót kutató és eltűnt Franklin-expedíció hajótöröttéit kereste! McClure az átjárón nem tudott áthajózni, de szánon feljutott egy szigeti hegycsúcsra, és megpillantotta az áthajózást, lehetővé tevő szabad vizet. Áz első áthajózás még sokáig váratott magára. Elsőként Roald Amundsen, a híres norvég sarkkutató vergődött át 1903 és 1906 között 47 tonnás „Gjöa" nevű hajócskáján a zátonyos, veszélyes, fagyos szigetvilágon. Igaz, egy télre hazatért, és csak a következő nyáron szánozott vissza a jégben telelt hajóhoz, folytatni útját. Az áthajózhatóság tehát bebizonyosodott, csak éppen a mostoha viszonyok között nem volt neki értelme. Jellemző, hogy azóta is Az északkeleti átjárót 1969 óta számos nemzet használja. A folyamatos hajózást az elmúlt évtizedekben többek közt a Lenin elnevezésű szovjet atomjégtörő biztosította. (Archívumi felvétel) csak három hajó - 1940-ben Henry Larsen „St. Roch"-ja, 1958-ban a „Nautilus" nevű amerikai atom-tengeralattjáró a jég alatt és 1969-ben a „Manhattan" jégtörő tartályhajó hajózott át ezen az úton. Az északkeleti átjárón elsőnek számos expedíció után - Adolf E. Nordenskjöld svéd kutató „Vega" nevű hajója jutott át 1879. július 18-án. Igaz, a telet a Koljuscsinöbölben, a Bering-szorostól mindössze 150 kilométerre kellett töltenie - mert hajóját a jég foglyul ejtette. (Talán nem érdektelen tudni, hogy az északkeleti átjáró keresésében osztrák-magyar expedíció is részt vett, és ennek a hajóorvosa, Kepes Gyula, magyar volt. 1872ben a Wilczek-földig jutottak el, és annak legészakibb hegycsúcsát Budapestről nevezték el.) Áttelelés nélkül, azaz egyetlen hajózási idényen belül először 1932ben sikerült az átkelés, mégpedig a „Szibirjakov" szovjet jégtörőnek. 1934-ben a „Litke" jégtörő „ellenirányban", keletről kelt át, 1939ben pedig egy idényben már odavissza is sikerült megtenni az utat persze csak jégtörőknek. 1967-ben a „Novovoronyezs" nevű szovjet kereskedelmi hajónak sikerült először a Szovjetunió balti-tengeri kikötőiből a távol-keletiekbe az északi vízi úton árut szállítania; 1968ban már rendszeresen használták az északi utat, 1969-ben pedig már más nemzetek (elsőként japánok) hajói is igénybe vették. A hetvenes években csak fokozta az érdeklődést a forgalom tartós megbénulása a Szuezi-csatornán. A jeges északi útvonal Japán és Nagy-Britannia között 14 630 kilométernyi, a Szuezi-csatornán át vezető déli út 20 970 km, Afrikát megkerülve pedig 27 890 km hosszúságú az Eurázsiai kontinens keleti és nyugati partja közötti távolság.