Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)
1999-07-22 / 167. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 22. KULTÚRA A minden 19. századi magyar műzenei forma alapjául szolgáló verbunkos egyik bölcsője Pozsony volt, ez az idegen kulturális hatások elől el nem zárkózó város Hogyan lett tipikus magyar zene a verbunkos? Ruzitska Ignácnak köszönhetjük Bihari és Lavotta számos szerzeményének fennmaradását, ezeket ugyanis ő jegyezte le. végül gejzírként törjön fel, és diadalmas áradásának semmi se vethessen gátat. Ez a felszínre szökkenő új zene a verbunkos volt, amely a 18. század végétől több mint fél évszázadon át egyet jelentett a magyar zenével, s az egyetemes zeneirodalom olyan óriásaira hatott megtermékenyítő erővel, mint Haydn, Beethoven, Schubert, Weber, Berlioz, Liszt és Brahms. Talán kevesen tudják, hogy az etnikailag tarka képet mutató Pozsony meghatározó szerepet játszott a verbunkos kibontakozásában. Ezernyi szállal kötődtek és hasonlítottak egymáshoz: a verbunkos ugyanolyan pompás, színes és csillogó volt, mint a koronázások és diéták idején ünneplőbe öltözött város, s ahogy Pozsonyt, úgy a verbunkost sem zavarta, csak színesítette és gazdagította a sok idegen elem. S mint már Pozsonyban annyiszor, ezúttal is a szomszédos Bécsből jött az első impulzus; a nyomtatásban is megjelent első verbunkost Bécsben adták ki, 1784-ben. Szérzője, Bengraf József (1745-1791) NéRózsavölgyi Márk a verbunkos-korszak befejezője és a csárdás úttörője volt. Nevét ma is viseli Budapesten a fia által alapított zeneműbolt. ban, ahol a fő nemzeti tanoda (Hauptnationalschule) rendkívüli zenetanára lett. Ó írta az első magyarországi zongoraiskolát (1798), s első mestere volt Hummelnak, a pozsonyi születésű kiváló zongoraművésznek és zeneszerzőnek, Mozart és Salieri tanítványának, Beethoven barátjának. (Egykori tanítója példájára később Hummel is kiadott egy zongoraiskolát, s benne több darabot átvett Riglertől - anélkül, hogy érdemesnek tartotta volna feltüntetni Rigler nevét.) Schilson János báró államtanácsos volt, művelt, sokoldalú ember. Egyes források szerint Surányban lakott, de 1770 és 1810 között gyakran tartózkodott Pozsonyban. Itt mutatták be 1777ben Die Wilden c. drámáját, amelyhez az ugyancsak Pozsonyban működő Anton Zimmermann írt kísérőzenét. Schilson gyakran vendégeskedett a zeneszerető Zichy Ferenc gróf pozsonyi palotájában. Műkedvelő muzsikus volt, de annak nagyon képzett; az 1800 körül Magyarországon működött német mesterek egyik legjelentőA külföldi utazó, aki a 18. század utolsó évtizedeiben Pozsonyba látogatott, a közeli Bécs gazdag zenei életének kisugárzását itt is érezhette. VOJTEK KATALIN Az Esterházyak, Pálffyak, Grassalkovichok, Zichyek, Csákyak, Erdődyek és más főúri családok pozsonyi palotáiban a - főleg osztrák, német, cseh, morva és olasz muzsikusok ugyanazokat az operákat és hangszeres műveket játszották, mint bécsi pályatársaik. Úgy tűnt, hogy a magyar zenét végleg kiszorította a művelt Nyugat kifinomult muzsikája. De ez, szerencsére, csupán látszat volt. Mert miközben a legfelsőbb régiókban Bécs, Prága, Nápoly és Milánó zenéje hódított, a régi magyar dallamvilág nem tűnt el. Búvópatakként ott csörgedezett az alsóbb rétegekben, s egyszerre pezsegni, nőni kezdett, felszippantva és magával sodorva minden közelébe kerülő idegen anyagot, hogy metországban született, de életét templomi karnagyként Pesten fejezte be. A legkorábbi verbunkosszerzők neve és pályája hasonlított az övéhez: Kauer, Tost, Rigler, Kossovits, Schilson, Bemer, Drechsler... Magyar elvétve sem akadt közöttük, annál több olyan, akinek köze volt Pozsonyhoz. Ferdinand Kauer (1751-1831), ez a termékeny és a maga korában nagyon népszerű bécsi komponista Morvaországban született, de karmesterként egy ideig Nagyszombatban működött, s többször ellátogatott Pozsonyba. Franz Tost (1754/5-1829) kb. 1780-tól haláláig Pozsonyban élt mint „toronymester", városi zeneigazgató, színházi karnagy és zeneszerző. Douze Nouvelles Danses Hongroises c. verbunkos táncsorozata (három füzet, 1795-1808) egyike a legelső és legértékesebb verbunkos-publikációknak. Aufruf an Ungarns edle Soehne c. kantátáját (1796) Csokonai fordította le 1797-ben, Serkentés a nemes magyarokhoz címen. Franz Paul Rigler, az osztrák származású pianista és zeneszerző 1755 körül telepedett le PozsonyLavotta János 1816-ban kottaboltot nyitott Debrecenben, de ez sem tudta megállapodásra késztetni. Örök nyugtalan vándorlás volt az élete. A híres verbunkos triász legzseniálisabb tagja: Bihari János, a kottát nem ismerő komponista és hegedűvirtuóz. sebbike. Magyar táncai a korai verbunkosirodalom legszebb és legérettebb alkotásai közé tartoznak. Bemer Ádám is Pozsonyban működött, a prímási huszárezred hadbíró-kapitányaként. 1805-ben József nádornak ajánlva 12 verbunkost adott ki. Joseph Drechsler (1782-1852) osztrák zeneszerző Bécsben élt, de egy ideig Pozsonyban volt színházi karmester. S hogy hogyan lett jellegzetesen magyar zene az eleinte jobbára németajkú komponisták által szerzett, de közel-keleti, balkáni, szláv hatásokat is elegyítő, s a későbbiekben főleg cigány muzsikusok játszotta verbunkosból? Erre Szabolcsi Bence adja meg a választ: „Ezek a kisebb-nagyobb zeneszerzők, átírok, pedagógusok és virtuózok egy új, egyetemes programot vallanak magukénak, egy új ideálnak rendelik alá teljes munkásságukat: ez a program s ez az ideál a nemzet. Az idegen kultúrájú vagy idegen származású művész - legyen német, cigány, olasz, zsidó, cseh vagy morva - most el akar helyezkedni egy új, átfogó közösség kereteiben, részt és helyet kér az egyetemes életprogramban, tagjává akar lenni az ország munkaközösségének, be akar olvadni a nemzetbe. A magyarság a 18. század folyamán felismerte irodalmában s nyomban utána zenéjében is a nemzet legsajátosabb megnyilatkozását, egyetemes ügyét; szinte természetes, hogy ez a zene azontúl öntudatosan annak kifejezésére törekedett, hogy a magyarság külön nemzeti egyéniség Európában. Kezd tehát hangsúlyozottan magyar lenni, s épp ez az a tendencia, mely leghamarább meghatározott külső formák s határozott szókincs kialakulására vezethet, melyhez tehát az idegen kultúrák örökösei is nyomban és közvetlenül csatlakozhatnak. Mikor a verbunkos - egyelőre ismeretlen gyökerekből, melyek között azonban kétségtelenül felismerhetők a régi A három hegedűvirtuóz hajszolt vándoréletet élt és szegényen halt meg. magyar népies muzsikálás tradíciója s az újabb bécsi-olasz muzsika elemei - 1780. táján kialakul, mindjárt legelső művelői között ott találjuk a városok német kultúrájú muzsikusait. S épp itt következik a döntő fordulat: a 18. század végén s a 19. elején a városok megnyitják kapuikat az új magyar zene előtt, eltanulják ezt az új nyelvet, s a maguk nyugati apparátusát és kultúrformáit odaállítják az új magyar zene szolgálatába. A korai verbunkos idegen elemei felszívódnak és elhomályosulnak; s mikor 1800 táján Bihari, Lavotta és Csermák veszik át az új tánczene-mozgalom vezető szerepét, abban csakhamar olyan sokrétű melodikus és formai gazdagodás mutatkozik, mely a verbunkos zenét a magyar zenei romantika hivatott nyelvévé avatja, sőt ennél jóval többre: a 19. századi magyarság reprezentáns művészetének, a nemzeti muzsikának szerepére predesztinálja." Azt talán mondani sem kell, hogy a legendás verbunkos triász (Csermák, Bihari, Lavotta) is kötődött Pozsonyhoz. A valószínűleg morva születésű Csermák Antal György (1774-1822), akinek útja Bécsen keresztül vezetett Magyarországra, s a magyar kamarazene-irodalom úttörőjévé vált kamaraegyüttesre komponált táncciklusaival, csak látogató volt a koronázó városban. De a hármas legzseniálisabb tagja, Bihari János, a kottát nem ismerő cigány hegedűvirtuóz és komponista (1764-1827) a Pozsony megyei Nagyabonyban született, és hegedűjátéka nélkül nem volt diéta, jelentős rendezvény Pozsonyban. Innen időnként átrándult bandájával Bécsbe, ahol BeeVígan táncoló magyarok - korabeli ábrázolás egy 19. század elején készült metszeten thovent is elbűvölte tüzes játékával. A nagy zeneszerző az ő egyik dallamát dolgozta fel István király c. nyitányában, de megihlette Webert és Lisztet is. Berzsenyi 23 év távlatából is rajongással emlékezett vissza rá, csodálói közé tartozott Széchenyi, és a Pozsonyban diákoskodó Erkelnek meghatározó élménye volt Bihari gyújtó muzsikája. Bécsben is lelkesedtek érte, gyakran hegedült az udvari bálokon, koronás fők előtt. Akkora elismerés övezte, hogy még 1825ben is meghívták bandájával a pozsonyi koronázásra, holott közismert volt, hogy előző évben elszenvedett kéztörése óta már nem a régi. Balkarja a baleset következtében egyre merevebbé vált, játéka elvesztette régi tüzét. Az egykor ünnepelt, dédelgetett virtuóz nyomorban fejezte be életét. Lavotta János (1764-1820) is Pozsony megyében, Pusztafödémesen született. Apja a pozsonyi Helytartótanács hivatalnoka volt, s jómaga Nagyszombatban és Pozsonyban tanult. A koronázó városban végezte középiskoláit, rövid ideig itt katonáskodott, s itt kezdett jogot hallgatni. 1786-ban került Pestre, de itt sem volt maradása, nyughatatlan természete örök vándorlásra kényszerítette. Országjáró bolyongásai során különböző színtársulatoknál, nemesi kúriákon fordult meg. Csokonai a Lilla-dalok előszavában, Kölcsey az Antimondolatban idézte fel művészetét. Lavotta volt az első, aki nagyobb, átfogóbb formában kísérelte meg feldolgozni a verbunkost, mint ezt programatikus művei bizonyítják. „Mindhárman nagyszerű hegedűVerbunkos dudaszóval - korabeli ábrázolás a múlt század elején virtuózok, mindhárman hajszolt vándoréletet élő előadó-fenomének, koruk felvillanyozol és megbabonázol, akik végül mégis környezetük zsibbadt közönyének estek áldozatul" írta róluk Szabolcsi Bence. Ruzsicska (Ruzitska) Ignác zeneszerző és karmester (1774/1833) a Pozsony melletti Bazinban született. Mielőtt a püspök regens chorija lett Veszprémben, sokszor megfordult Pozsonyban. Ó volt a saját kompozícióit is tartalmazó Magyar nóták Veszprém vármegyéből c. nagyértékű kiadvány-sorozat (1823-32) szerkesztője. Ez volt a verbunkos-zene legnagyobb gyűjteménye. Bihari és Lavotta számos szerzeménye Ruzsicska lejegyzésében maradt ránk. Rózsavölgyi Márk (1787/9-1848) a verbunkos zene utolsó nagy reprezentánsa. Balassagyarmati zsidó kereskedőcsaládból származott, szülei őt is kereskedőnek szánták. Hegedülni Prágában tanult, ahonnan 1808-ban tért haza. Különböző magyar színtársulatok hegedűseként kezdte muzsikusi pályafutását. Pozsonyban nyilvánosan először az 1825-ös koronázáson, majd tíz éwel később az országgyűlés idején játszott, és 1839 decemberében lépett fel utoljára. Csodálói között olyan nagyságokat találunk, mint Erkel Ferenc, Petőfi (aki 1844-ben a Pesti Divatlapban kelt védelmére, amikor támadások érték, és halálhírére versben búcsúzott tőle el), és Eötvös Károly (ő novellasorozatot írt a muzsikusról). Rózsavölgyivel fejeződött be a verbunkos fél évszázadot átívelő nagy korszaka, s keződött az újabb stílus, a csárdás térhódítása. Első csárdáskompozíciója 1835-ben jelent meg a Honművész c. lap mellékleteként. Ebből a teljességre nem törekvő, rövid összefoglalóból is kiderül: a német kultúrájú muzsikusok hoszszú sorának átmeneti vagy állandó otthont nyújtó, idegen hatások elől soha szűkkeblűen el nem zárkózó hajdani Pozsony egyik bölcsője volt annak a verbunkosnak, amely az új magyar zenekultúra meghatározó alkotóelemévé vált.