Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-20 / 165. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 20. KULTÚRA J i rí Menzel: „Akármilyen hivatása van is az embernek, legyen meg hozzá a helyes viszonya. Ne a megszállottság domináljon benne, hanem az értelem..." Nem akar mindenáron forgatni Soha nem tartott még ekkora szünetet két film között. Még kényszerpihenője idején, a tiltás holtidényében sem. Pacsirták cérnaszálon című filmjét 1969-ben „dobozolták", de 1974-ben már dolgozott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ót év kihagyás után az Aki aranyat keres (Ficsúrok a sárban) című munkájával állt vissza a sorba. A tempót, innentől fogva, ő maga diktálta. Rendezőként két-három évenként állt a kamera mögé. Legutóbb 1992 őszén forgatott egy Ivan Csonkin nevű közkatonáról. Azóta semmi. Hét szűk esztendő, mondhatnánk. Mire ő bávatag mosollyal, finoman tiltakozna. Jin Menzel számára ugyanis a színház sokkal izgalmasabb munka, mint a filmrendezés. Színházban pedig folyamatosan dolgozik. Prágában és külföldön is. Csak a filmet „hanyagolja". De ha nem teszik lehetővé számára, hogy forgasson, ezen sem csodálkozhatunk. Évekig tartó Lustálkodom. Órákon át csak úgy hempergek az ágyban. Pihenek. Zenét hallgatok. A legtöbbször dzsesszt vagy szvinget. Vagyis tévedtem. Se könyv, se komputer. Néha. De csak annyi, hogy ne fájjon. Ott az a felfújt fehér gömb, látja? Azzal szoktam tornázni. Megropogtatja a testemet. Hol a bordásfal? Azt a régi lakásban hagytam. Amióta itt lakom, ebben a tágas padlástérben, a szokásaimon is változtattam. Kicsit később kelek, már csak gyümölcsöt reggelizem, ebéd után jöhet egy kis vörösbor... Ha így folytatja, lesz még kubai szivar is. Azt meghagyom Formannak. Csak pöfékeljen. Én a dohányt ki nem állhatom. A rágógumira hogyan szokott rá? Idegességemben. Az ajkamat harapdáltam. Akkor inkább rágjak valamit, gondoltam. kedvem hozzá. Néha meg kell erőszakolnom a fantáziámat, hogy kigyömöszöljek magamból valami értelmeset. Akkor lesz harmadik könyv is? Hát, nem tudom... harmadszor. Már kérték tőlem az anyagot, de valahogy ezt is ellazsáltam. Pedig csak ki kellene nyitnom a programot, bent van a komputerben. Néhány írást meg kellene húznom, hogy rövidebb és frappánsabb legyen, csak egyszerűen nincs kedvem hozzá. Szerintem kimerült a dolog, nem értem, mi a fenének nyaggatnak. Két könyv után miért ne lehetne egy harmadik? Azzal aztán be is fejezhetné, ha úgy látja jónak. Magyar olvasói is várják már a folytatást. Az első két kötet... ... tudom, mit akar mondani. Hogy az első kettő jó volt. Humoros, szellemes, szórakoztató. A harmadik meg rossz legyen? Most leplezzem le magam, hogy nem is tudok írni? „Nézem az embereket, milyen boldogok, amikor jó előadásról mennek haza." (Dömötör Ede felvétele) szívós munkával, sok gáncsot kivédve küzdött azért, hogy legkedvesebb szerzője^ Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam című remekművéből játékfilm legyen. A forgatókönyvet Hraballal együtt írták. Ment Kerszkóba, beült az Arany Tigrisbe, Hrabal füstös sörözőjébe; ő, aki a cigarettánál és a sörnél jobban semmit sem utál a földön; beírt, átírt, kihúzott, figyelembe véve és tisztelve Hrabal megjegyzéseit. És ez így ment évekig. Aztán a producere kitolt vele. Eladta a megfilmesítés jogát másnak. Hrabal pedig csak ámuldozott, noha a baj éppen tőle eredt. Részeg fejjel mindent aláírt, amit elé tettek. Hét év film nélkül és egy elveszett lehetőség. Menzel már nem is gondol a „Pincérre". Forgatni sem nagyon akar. Elment tőle a kedve. Magyarázkodik. Azt mondja, az ő közönsége ma már nem is jár moziba, a mai nézőknek pedig nem igazán kellenek olyan filmek, amilyeneket ő szeret (nézni és csinálni). így aztán marad a színház. Meg a film - a színész Menzelnek. Ha nem állhat a kamera mögé, akkor odaáll elé. Például Simó Sándor rendezésében, a Franciska vasárnapjaiban. Vagy a Nova Televízió sorozatában, a Vendéglőben. „Ez utóbbiért hétről hétre szép összeget kapok mondja. - Ebből rendeztem be a fürdőszobámat." Nyár van, kint hétágra süt a nap, ön meg itthon olvasgat, írogat... Ha kevesebbet dolgozik, bizonyára a világ eseményeire is jobban figyel. Örülök, hogy vége a háborúnak a szerbek és az albánok között. Jó, hogy közbeléptek az amerikaiak. Egyezkedni ott nem lehetett. Most már csak arra kell vigyázni, nehogy újra egymásnak essenek. Horvátországban jártam nemrég. Nekik is megvan a maguk tapasztalata a szerbekkel. Ők egyszerűen imádnak verekedni, harcolni, nekik ez a vérükben van. A szerb virtus nem ismer lehetetlent. Ami az amerikaiakat illeti, a Perzsa-öbölben tényleg a nafta miatt voltak. Azt is elfogadom, hogy Európa hatalmas piacotjelent számukra. De merő butaság azt képzelni, hogy egy balkáni országból profitálni akarnak. Ebben az esetben senki sem gyanúsíthatja őket azzal, hogy a nyereséget keresték. Nálunk olyan cikkek is megjelentek az újságokban, hogy kapóra jött nekik a szerb-albán háború, mert így legalább bevethették a legújabb fegyvereiket. Hülyeség! Dollármilliókat elfecsérelni szerintem ez nem jellemző rájuk. Előbb azt mondta, változtak a szokásai. Látom, eltűnt az írógépe is. Megtanultam komputeren dolgozni. Már a magánlevelezésemhez is ezt használom. Sokak örömére továbbra is munkatársa a Storynak. Lustaságát legyűrve rendszeresen írogat a lapnak. Folytatom, pedig már nincs nagy Gondoljon csak arra, mennyire élvezi. Mit? Az írást? Tudja, miért csinálom? Azért, mert fizetnek érte. Ha nem spórolgattam volna az évek során, akkor halálom órájáig ott ragadtam volna a régi panellakásban. Most pedig itt élek fent, ezen a szép, világos helyen, közel az éghez. Ezt élvezem, nem az írást. Most, hogy mindene megvan, mire spórol? Beteg a nővérem. Eddig ő gondoskodott rólam, most én lettem az ő apukája. A nyugdíjamból én sem tudnék megélni. Az nevetséges összeg. Ha új filmet forgatna... ... majd akkor forgatok, ha értelmét látom. Az Ófelsége pincére voltam már lekerült a napirendről. Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy film lesz belőle. A „vesszőzés" sem segített? Hogy tavaly nyáron, Karlovy Varyban megsuhintgatta párszor azt az embert, aki finoman szólva átejtette? Nem tudom, mi lesz. Már nem reménykedem. Ez a lehetőség, szerintem, elúszott. Az a gazember pedig megérdemelte, amit kapott. Volt egy olyan elképzelés is, hogy tévésorozat készül a regényből. Ahhoz miért nem volt kedve? Más alapanyag kell egy filmhez és egészen más egy sorozathoz. Hrabal úrral mi egy mozifilm forgatókönyvét írtuk meg. Abból képtelenség lett volna hatrészes tévésorozatot gyártani. A televíziós munkától egyébként azért is irtózom, mert megalázó feltételeket diktál. Engem a film igényességre nevelt, a tévében pedig mindent iszonyú gyorsan kell leforgatni. Mintha egy kőművestől azt kérnék, hogy sátrat építsen. Vagy mondok még jobb példát. Egy mesterszakács sosem fog hamburgert sütni. Neki az megalázó, és én értem őt. De ön, aki megszállott filmes, hogy bírja hetedik éve film nélkül? Úgy, hogy már nem akarok mindenáron forgatni. Akármilyen hivatása van is az embernek, legyen meg hozzá a helyes viszonya. Ne a megszállottság domináljon benne, hanem az értelem. Eddig, úgy érzem, hasznos munkát végeztem. Most rontsak, vénülő fejjel? A színházat egyébként is jobban szeretem. Az nem szívja úgy a vérem, mint a film. Kettőkor véget ér a próba, és szépen hazamegyek. A forgatás mindig kifáraszt. Ott reggeltől estig talpon kell lenni. A színház napi négy óra elfoglaltság. De ha öt is, az sem olyan megerőltető, mint filmet csinálni. Cagliari, Dubrovnik, Szófia... utazhat, aki látni akarja. Dolgozom én cseh színpadokon is. Prágában, a Semafor Színházban nemrég musicalt rendeztem, a Vinohrady Színházban ősszel Goldoni darabját, Český Krumlovban augusztus végén a Windsori víg nőket viszem színre. Dubrovnikban, jó pár éwel ezelőtt már volt egy sikeres Hamlet-bemutatója. Most Moliére-t rendezek náluk. Szardínia szigetén Smetana operáját, a Dalibort kérték tőlem, Szófiában pedig Frayn komédiáját, az Ugyanaz hátulrólt. Csak a filmet „hanyagolja" (Katarína Rachel Kraichovich felvétele) Český Krumlovban hogy kötött ki? Prága után Csehország második legszebb városa Český Krumlov. Gyönyörű hely, nagyon szeretem. A szabad ég alatt tartjuk a próbákat, süt ránk a nap, jók a színészek. Helybeliek? Nem. Évad közben České Budéjovicében játszanak. Český Krumlov kis város nagy várkastéllyal és európai kuriózumnak számító barokk színházzal, amelyben minden ugyanúgy működik, mint hajdaJirí Menzel színházi rendezései Machiavelli; Mandragóra, Basel Ben Jonson: Az alkimista, Basel Dumas: A három testőr, Bochum Csehov: A kutyás hölgy, Bochum Örkény: Macskajáték, Bochum Gozzi: A szarvaskirály, Budapest Goldoni: A kévéház, Zürich Shakespeare: A makrancos hölgy, Tampere Swift: Gulliver, Zürich Feydeau: Bolha a fülben, Berlin Egy faun megkésett nyári délutánja (Katarína R. Kraichovich felvétele) nán. Évekkel ezelőtt, amikor először hívtak, nem volt nagy kedvem ott rendezni. Elküldtem nekik a Szentivánéji álom videokazettáját, hogy vegyék át nyugodtan az öszszes ötletet. Aztán meghívtak az olvasópróbára, láttam, hogy mennyire kedves, rokonszenves emberek, és egyszerűen ottragadtam köztük. Azóta rendszeresen visszajárok hozzájuk. Nem úgy fizetnek, mint a nagyszínházak, de sokat nevetünk, ami nálam lényeges szempont. A Szentivánéji álmot ötödik éve játsszák, a Windsori nőknek most lesz a bemutatója. Ennél kellemesebb nyarat el sem tudnék képzelni. Pihenek is, dolgozom is. Shakespeare, Moliére, Goldoni, Fray... csupa vígjáték, komédia, bohózat. Mintha csak nevettetni akarna. Hát van ennél szebb dolog a színházban? Nézem az embereket, milyen boldogok, amikor jó előadásról mennek haza. Igen, boldogok. És én boldogan megnevettetem őket, mert a szórakoztatásnak sokkal nagyobb értelmét látom, mint annak, hogy ideákkal, magasztos gondolatokkal tömjem a fejüket. A nevetés az egészségre is jó hatással van, ezt azért ne felejtsük el! Shakespeare-nél nincsenek ideák? De igen. Csakhogy azt úgy kell előadni, hogy mulatságos legyen. Ismerte Jan Zrzavýt? A festőt? Igen. Ó mondta egyszer, hogy „Én már csak szépet akarok festeni. Csak szépet..." Létezik nagyobb alázat? Szépet és mulatságosat. Ez hát a menzeli cél? Nem találja elég nemesnek? De igen! Shakespeare-rel együtt... ... tudja, mire gondoltam a minap? Hogy milyen peches ez az ember, írt egy csomó kiváló darabot, szerte a világban belőle élnek, és nem élvezheti a jogdíjakat. Sajnálom őt. Ennyi pénzt veszni hagyni! A hrabali jogdíjak is csak most kezdenek tisztázódni. Gyakran előfordul, hogy úgy érzi, „most nagyon hiányzik az Öreg"? Elvégre több mint harminc évig atyai jóbarátja volt. Atyai? Én a bátyámnak éreztem. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy valami ürességet hagyott bennem. Megtette a magáét, hát elment. A kerszkói sétákat természetesen szívesen folytatnám vele. Sokat nevettünk, jókat beszélgettünk. De Hrušínský úrral is így vagyok. Akkor ment el ő is, amikor az éiet már nem jelenthetett örömet számára. Václav Havellal mennyire szoros a kapcsolata? Semennyire. Államünnepeken látjuk egymást a nagy tömegben. Rám mosolyog, én meg vissza. Ennyi. Nincsenek közös barátaink, közös útjaink... másfele jár ő is, én is. De nincs ebben semmi különös. Elmúltak azok az évek, amikor csak úgy odalépett hozzám a színházban és elbeszélgettünk. Tudta ugyanis, hogy én nem fogok elhúzódni tőle. Nem tartoztam azok közé, akik féltek a társaságában mutatkozni. Változnak az idők, de ahogy látom, változik ön is. Csodálkozva nézem, mit iszik. Citromos sorbet. Nyáron nagyon szeretem. De soha nem ivott. Még pezsgőt sem. Ma már vörösbort is iszom. Mondjuk, egy jó ebéd vagy egy kellemes vacsora után. A pezsgőt valóban nem szerettem. De amikor a Koldusoperát vágtuk, be kell hogy valljam, naponta megittam egy pohárral. Ültünk a vágóasztal mellett, és amikor úgy éreztük, hogy nézhetetlen a film, egyedül a-pezsgő segített. -Utána már minden mindegy volt. Az étvágya is változott? Vagy tartja magát a már megszokott étrendhez? Sok gyümölcs, könynyű, finoman fűszerezett ételek? Nem vagyok nagy étvágyú. Még mindig keveset eszem. Akkor nem a gyomrán keresztül vezet az út - az ágyába? Nem. Látja, ezért sem hízom. És még mindig nőtlen vagyok...