Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)
1999-07-19 / 164. szám, hétfő
10 véLemény és hÁttér ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 20. Az évszázad sportolóit bemutató sorozatunkban a Kannibálnak becézett Eddy Merckx, Muhammad Ali, Papp László, Nairn Szulejmanoglu és Jean-Claude Killy következik Ki a lábával, ki a kezével kereste kenyerét Jean-Claude Killy (középen) három olimpiai aranyérmet nyert az alpesi számokban a grenoble-i olimpián (Archívumi felvétel) Folytatjuk két héttel ezelőtt megkezdett sorozatunkat, melyben az évszázad legjobb sportolóit mutatjuk be. Egy kerékpározó, két ökölvívó, egy súlyemelő és egy síelő következik. MARCEL MERČIAK EDDY MERCKX. A huszadik század legkiválóbb kerékpározója. Ő volt az első a sportág történetében, aki egy évben (1974) mind a három rangos versenyt, a Giro d'Italiát, a Tour de France-ot és a világbajnokságot is megnyerte (azóta csak az ír Stephen Roche-nak sikerült ugyanilyen bravúr, 1987-ben). Az országutak fenegyerekét Kannibálnak becézték, mert kiolthatatlan étvágygyal falta a győzelmeket. Jellegzetes taktikája volt, hogy a Pireneusok, a Dolomitok és az Alpok dombos szakaszain mindig elhúzott a mezőnytől. Többek közt ennek köszönheti, hogy 1969 és 1974 között zsinórban ötször diadalmaskodott a Tour de France-on. Rajta kívül csak Jacques Anquetil, Bemard Hinault és Miguel Indurain tudta öt ízben megnyerni a körversenyt. De sem ők, sem a kerékpársport más egyéniségei - mint Fausto Coppi, Hugo Koblet, Francisco Bahamoutes, Greg Le Mond - nem feledtetik el Eddy Merckxszet. A profi mezőnyben fia, Eddy junior is szerencsét próbált, de apja dicsősége mellett messze eltörpül. MUHAMMAD ALI. Becsületes nevén Cassius Marcellus Clay. Tizennyolc évesen, az 1960-as római olimpián aranyérmet szerzett a 81 kg-osok súlycsoportjában. Nem egész négy évvel később, 1964. február 25-én Sonny Liston kiütésének köszönhetően nehézsúlyt! profi világbajnoki címet nyert. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 17 évet húzott le a ringben. Joe Frazierrel, Leon Spinksszel, George Foremannal felejthetetlen összecsapásokat vívott a vb-címért; utoljára 1978-ban veszített, úgy, hogy a 70-es évek elején három évig nem állt ld senki ellen, így tiltakozott a vietnami háború ellen. Öt évvel visszavonulása után, 1986-ban kiderült: Parkinson-kórban szenved. Tíz évre „eltűnt" a világ szeme elől, majd Aüantában ő gyújtotta meg az olimpiai lángot. A játékok vége felé, az USA-Jugoszlávia kosárlabdadöntő félidejében Juan Antonio Samaranch NÓB-elnök olimpiai aranyérmet adott át neki - az eredetit ugyanis „elhagyta". Történt pedig, hogy az 1960-as olimpiáról hazatérvén Lousevilleben be szeretett volna menni egy étterembe, de bőrszíne miatt kidobták. Erre fogta az aranyérmet, és a Jefferson County hídról a folyóba dobta. Utána évekig támogatott egy polgári szervezetett, amely a négerek érdekeit képviselte. George Foreman ellen 1974. október 30-án egészen a távoli Zaireban lépett ringbe a világbajnoki címért. PAPP LÁSZLÓ. Á második ökölvívó az évszázad 25 legjobb sportolójának névsorában. Az első a sportág történetében, aki három olimpiai aranyérmet szerzett az amatőr ringben (1948-1956). Budapesten született 1926-ban. Huszonkét évesen nyerte az elsőt, Londonban, a 75 kilogrammosok között, később Helsinkiben és Melbourneben a 71 kg-os súlycsoportban. Kétszeres Európa-bajnok (1949, 1951), 240 összecsapásból mindössze nyolcszor maradt alul ellenfeleivel szemben (két alkalommal a csehszlovák színekben olimpiai bajnokságot nyert Torma Gyulától kapott ki). A melbourne-i olimpiai nevezése egy hajszálon múlott, mert előzőleg Varsóban, a lengyel Pietrzykowski ellen a bíró leléptette. Erre még intenzívebb edzésbe kezdett, Melbourne-ben ringbe lépett és harmadszor is győzött. Ökölvívásban olimpiai mesterhármasra azóta csak a kubai nehézsúlyú bajnok, Teofil Stevenson volt képes 1972 és 1980 között. NAIM SZULEJMANOGLU. Három neve és két hazája van. A török súlyemelő a bolgár Pticsarban született 1967-ben, Nairn Szulejmanovként. Családja a török vendégmunkások negyedében lakott. Tizennégy évesenjuniorvilágbajnoki csúcsot döntött, tizenöt évesen a felnőttek között állított fel világrekordot, újabb egy év elteltével összetettben (szakítás és lökés) a feje fölé emelte testsúlya háromszorosát (másodikként a sportág történetében). De, miközben bolgár színekben versenyzett, ellenszenvvel figyelte, hogyan járnak el a bolgár hatóságok a török kisebbséggel szemben. A török válogatottal 1985 decemberében, egy melbourne-i edzőtáborban került először kapcsolatba. Éppen itt olvasta elszörnyedve az újságokban, hogy a hatóságok „bolgárosították" a nevét Naum Szalamonovra. Amikor egy évvel később visszatért az ausztráliai Világ Kupára, az ünnepélyes bankett után hátat fordított a bolgár küldöttségnek és politikai menedékjogot kért a török konzulátuson. Innen Londonba repült, ahol Turgut Özai török miniszterelnök fogadta. Nairn Szulejmanoglu török nemzeti hőssé vált. 1988-ban Törökország egymillió amerikai dollárt fizetett a Bolgár Olimpiai Bizottságnak, hogy Nairn a félholdas mezben versenyezhessen Szöulban. A „Minidaru" török színekben - először a súlyemelés történetében - három olimpiai bajnoki címet szerzett. Bár sportpályafutása során többször volt sérült, tucatnyi világcsúcs fűződik a nevéhez. Állítólag Sydneyben is viszontlátjuk. JEAN-CLAUDE KILLY. Az 1968-as grenoble-i téli olimpia idején egész Franciaország a lesikló versenyek helyszínére, Chamrousse-ra szegezte vigyázó tekintetét. A 22 éves Killy volt a közönség elsőszámú kedvence. Előbb a lesiklásban 0,08 másodperccel megelőzte honfitársát, Guy Périllat-t, majd óriásműlesiklásban is magabiztosan győzött. Műlesiklásban eredetileg a 3. helyen végzett a norvég Mioen és az osztrák Kari Schranz mögött, de miután a pályabírók áttanulmányozták a versenyről készült videofelvételeket, kiderült, hogy a sűrű ködben mindketten kihagytak egy-egy kaput. A fiatal francia lovag így három aranyat szerzett és beállította az osztrák Toni Sailer Cortna d'Ampezzóban elért rekordját (1956). 1967/68ban, a VK-versenyek első kiírásában megszerezte a Kristályglóbuszt, ezután felhagyott az aktív versenyzéssel. A sílécek helyett a világot jelentő deszkákat választotta, színészként Hollywoodban is szerencsét próbált. 1986-ban a Francia Olimpiai Bizottságban kezdett tevékenykedni és oroszlánrésze volt abban, hogy 1992-benAlbertvillekapta a téli olimpiai játékok rendezési jogát. Jelenleg a NOB tagja. A sífelszerelés, amit a '68-as olimpián viselt, az lousanne-i Olimpiai Múzeumban található. Papp Lászó egy sikeres ökölvívó-mérkőzése után (Archívumi felvétel) Tizenhét éves és hét hónapos korában minden idők legfiatalabb wimbledoni győztese; sötét bőrű barátnője miatt Németországban folytonos zaklatásnak volt kitéve Odahaza sem érezte jobban magát, mint a londoni gyepen Csak még egy utolsó ütés doni fináléban került sor. Sampras a negyedik játszmában értékesítette mérkőzéslabdáját, s ez Beckernek elég volt ahhoz, hogy a meccs utáni kézfogásnál Pete fülébe súgja: „Köszönöm, ez volt az utolsó fellépésem Wimbledonban." Egy bók az amerikainak, aztán lehet csomagolni. De nem ám örökre. Nem egész két év elteltével valami nem hagyta nyugodni Beckert. Még egyszer el kellett búcsúznia, ezért idén is pályára lépett Wimbledonban. „Ez már nem az én lakásom, a kulcs most valaki más kezében van" mondta Becker, Pete Samprasre célozva. Tavalyelőtt Becker tudatosította, hogy az amerikai zsenivel nehéz ujjat húzni. „Sampras a legjobb teniszező, aki ellen valaha játszottam. Nem is búcsúzhattam volna (TA SR-felvételek) szebben" - mondta ké évvel ezelőtt. Most „csendesen" érkezett, felhajtás nélkül. Szerény, de sikeres visszavonulás volt. Áz első fordulóban az angol Jamie MacLagan mérkőzéslabdáit hatástalanítva jutott tovább. Nicolas Kiefer és a 18 éves ausztrál Lleyton Hewirt ellen fénykorát idéző játékkal nyert. A nyolcaddöntőben Patrick Rafter gondoskodott a visszavonulásáról. „Nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. Befejeztem. Ezen már senki és semmi nem változtathat." Most legalább több ideje marad a magánéletére. Három éves fia, Noah Gabriel édesapja nyomdokaiba tipeg, a második utód már úton van. De Boris csak egy van. A közönségnek pedig bizonyára hiányozni fog. 1992-től egy „mutatós" topmodell, Barbara Peltus kezdte el kísérgetni a tornákra. A szerelem jó hatással volt Beckerre, bár két évig még hiába próbálkozott, Wimbledonban nem jutott a döntőbe. Hol Agassi, hol Sampras, hol Ivanisevic állta útját. Következett 1995, a német Tigris Samprasen kívül valamennyi ellenfelét felfalta. Az elődöntőben vesztésre állt, de szokásához híven sikerült összeszednie magát, ászaival Agassit lesöpörte a pályáról. Ez a hetedik döntőt jelentette Becker számára, amelyben Pete Sampras várta. Az amerikai nyert - harmadszor Wimbledonban -, eredményhirdetéskor Becker nagyobb tapsot kapott, mint a győztes. Azóta számít legendának az All England Clubban, a sajtótájékoztatón ki is jelentette: olyan otthonosan érzi magát Wimbledonban, mintha a saját szobájában lenne. Már többen lemondtak róla, de újra és újra bizonyított: 1996-ban a frankfurti Mesterek Tornáján diadalmaskodott, Melbourne-ben (öt év után) megnyerte hatodik (egyben utolsó) Grand Slam-tornáját, a Queen's Clubban Edbergnél bizonyult jobbnak. Pete Sampras mellett hirtelen Becker lett Wimledon második legnagyobb esélyese. Egy hátsérülés azonban keresztülhúzta a számításait, pedig az első két fordulót könnyedén vette, a harmadikban a dél-afrikai Nevili Godwin ellen fel kellett adnia a küzdelmet. Tíz hét kényszerpihenő után tért vissza. Novemberben bejutott a hannoveri Masters döntőjébe, ahol emlékezetes öt játszmát vívott Pete Samprasszel. A „Wimbledoni Lord" és az amerikai „Superman" következő találkozására az 1997-es wimbleMARCEL MERČIAK Minden idők legsikeresebb német teniszezője. Wimbledonban búcsúzott el az aktív versenyzéstől; már másodszor, de úgy tűnik, döntése ezúttal végleges. A leimenui születésű Boris Becker 1984-ben, 16 évesen debütált az Ali England Club gyepén. Két fordulót „élt túl", a harmadik találkozóról hordágyon szállították el, kifordult a bokája. Egy évvel később a wimbledoni torna a vihar jegyében telt. Bumm-Bumm Becker (erős szervái miatt nevezték így) ekkor robbant be a sportág élvonalába. A fiatal német csillag az előző szezont a junior világranglista hetedik helyén zárta. Az All England Clubban az évszázad egyik legnagyobb szenzációját produkálta: 17 évesen és 7 hónaposan minden idők legfiatalabb wimbledoni győztese lett, a döntőben a McEnroe-t és Jimmy Connorst búcsúztató dél-afrikai Kevin Current győzte le. A tenisz „Tigrise" szokatlanul erős adogatására épített, ha ez nem volt elég, akkor a hálónál kergette őrületbe az ellenfeleit - vetődései még a labdaszedőket is meglepték. Ivan Lendl ezt a saját bőrén tapasztalta: 1986-ban Becker hiúsította meg, hogy az egyetlen hiányzó Grand Slam-trófeát megszerezze. Egy évre rá Fred Perry és Björn Borg után a Tigris lehetett volna a harmadik játékos a sportág történetében, aki mesterhármast ér el Wimbledonban. Nem jött össze a dolog, a 2. fordulóban az ausztrál Duncan kiütötte. A későbbiekben aztán kárpótolta magát, 1988-1990 között a svéd Stefan Edberggel háromszor szállt harcba a tornagyőzelemért. 1989ben három játszmában, simán fölülmúlta, de ekkor még nem sejtette, hogy az ő neve többé nem kerül rá a serlegre. Ha Wimbledon, akkor Becker. Nem lehetett kitúrni a döntőből, 1991ben, amikor Tomáš Šmíd volt az edzője, megint bejutott a fináléba. Honfitársa, Michael Stich ellen azonban nem tudott mit kezdeni. Stichhel állandóan marakodtak. Sokáig ezzel volt tele a német bulvársajtó, aztán 1992-ben, Barcelonában együtt szereztek olimpiai bajnoki címet párosban és mindketten lehiggadtak. Becker szeret búcsúzkodni. Idén másodszor is visszavonult