Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-16 / 162. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 13. KULTÚRA Mészáros Márta: „A lengyelek sokkal őszintébbek, mint a magyarok. Mi valahogy szeretünk füllenteni. És bántani, marni. Nem is szeretek huzamosabb időt Pesten tölteni." Iűrgiz napló Kisvilmával Vera és Natasa rövid, érzelmes pá!-ja: doszvidányija, Nagy Orosz Anyácska! Aztán irány Varsó! Megpakolva, felszatyrozva, a megélhetés kényszerétől hajtva. SZABÓ G. LÁSZLÓ Natasa, harminc és negyven között épp a félúton, még mindig vonzó, de már megtört nő. Férjével és két lányával él meglehetősen szűkös körülmények között. Pénz nem sok, csak a remény. Vera, Natasa barátnője már egy másik úton jár. Piacozik. Moszkva és Varsó között ingázik hatalmas műanyag tasakokkal. Otthon vesz, külföldön elad, a nyereséget pedig újabb és újabb vásárlásra fordítja. Élni kell, jól élni, mondja, s ha egy üzlet beindul...! Natasa, aki hivatása szerint tanárnő, nem sokáig kérleli magát. Tizenhat éves lányával, Másával ő is vonatra ül, és cipeli az árut. Az illúziók azonban gyorsan szertefoszlanak. Verát, kábítószerügybe keveredvén, megölik, Natasa lányával együtt egy kétes vállalkozó karmai közt marad. „Bizniszmennek" tartja magát a férfi, pedig csak egy közönséges strici, aki Natasából luxusprostit farag. Varsó, valamikor öt-hat éwel ezelőtt. Natasa mindent egy lapra ges emberek csinálják, vers vagy próza. A mai magyar filmek gyenge pontja a történet. Régebben ez nem így volt. A másik dolog, ami sokakra furcsán hat: a magyar nézők számára A szerencse lányai szláv film. Lengyel film két orosz nőről. Nincs hozzá érzelmi kapaszkodójuk. Ráadásul valahogy nem szívesen beszélünk férfi és nő kapcsolatáról, a szerelemről és a szexről. Holott a statisztika arról is beszámol, hogy elég romlott kis országban élünk, ahol a fiatalok meglehetősen korán kezdik el a nemi életet. De mi ezt a kérdést mindig szőnyeg alá söpörjük, és úgy teszünk, mintha minket ez nem is érintene. Egyszerűen nem akarunk róla tudomást venni. A szerencse lányaiban egyébként nincs is olyan sok meztelenkedés, szeretkezés, mint sokan állítják. Csak erősek a jelenetek. A lengyelek bizonyára ezeket a képsorokat is sokkal természetesebben fogadták. Engem már nem is érdekel, hogy Magyarországon hogyan reagálnak egy ilyen jelenetre. Ezen én már rég túl vagyok. Ha szomorkodom valami miatt, akkor csak azért, mert fájó szíwel tapasztalom, hogy az én filmjeim mindig nagy kerülővel jutnak vissza vagy jönnek el Magyarországra. Itt már csak az utóéletüket élik. Négy éwel ezelőtt forgatNapló szerelmeimnek: Czinkóczi Zsuzsa és Anna Polony tesz. A családja, s a mielőbbi hazautazás reményében „feláldozza magát". Ha egyszer egy üzlet beindul, gondolhatnánk... mert az üzlet valóban beindul. Csak éppen szomorúan végződik. Mása megszökik Natasától. Búcsúlevélben közli, hogy „Mama, Róberttal Amerikába utaztunk." Robert pedig nem más, mint a mama „pártfogója". Más szóval a kitartója. Mészáros Márta legutóbbi, 1998ban készült filmje, A szerencse lányai most indult el világ körüli útjára. A lengyel-magyar koprodukcióban forgatott történetet februárban, a Magyar Filmszemlén láthatták először a nézők. A vélemények, mint Mészáros Márta esetében mindig, most is erősen megoszlottak. Sokak szerint hatásvadász a film, és hollywoodi klisé alapján készült, mások meggyőződéssel állítják: a kilencvenes évek „új világának" pontos társadalmi diagnózisát mutatja. Mészáros Márta megszokta már a (magyarországi) támadásokat. Senki sem próféta a saját hazájában, mondhatná, hiszen ha sikerre vágyik, külföldre kell utaznia. Amikor A szerencse lányait forgatta, gondolt egyáltalán a magyar kritikusokra? A magyarokat abszolút nem érdekelte soha az emberi kapcsolatok kuszasága, pszichológiája. A magyar film - ez az erénye és a gyengéje is - jelrendszerű film szimbólumokkal, rejtett képekkel. Legjobb formájában, amikor tehetsétam egy olasz-lengyel filmet, A hetedik szobát. A hitről és a vallásról szól. Azt sem értették meg a magyarok. Nem is forgalmazták, csak a tévé sugározta. Vatikán kazettán is megjelentette. Ott a nőt, a történet főhősét szentté avatták. A magyarokat nem is érdekli, hogy élt egy ilyen asszony. Itthon csak az volt érdekes, hogy zsidó létére katolikus lett, karmelita apáca. Az emberi létére szinte egyáltalán nem voltak kíváncsiak. Magyarországon igazából csak a Naplóimat fogadták el, de azokat is csak azért, mert politikai filmek voltak. Ha nem direkt beszélek a politikáról, akkor az itthon pusztába kiáltott szó. Nálunk az álművészet dívik. Állandóan azt hangoztatják, hogy igenis gondolni kell a közönségre, de ha a legfrissebb munkákat nézem, megint csak azt kell hogy mondjam: a kollégák zöme fütyül a nézőkre. A szerencse lányaival Lengyelországban izgultam, a budapesti bemutatón nem. Varsóban ugyanis ez volt az első mozifilmem. Dokumentum- és tévéfilmet már forgattam ott, játékfilmet most először. És miután nagyon jó körülmények között dolgoztam, remek stábbal, tehetséges emberekkel, rettenetesen izgultam, hogy mi lesz, hogyan fogadják majd a kész filmet. Nagy örömömre szeretik a nézők, s mivel a legnagyobb forgalmazó vette meg, sok helyre eljut az országban. Az anyagot, a témát ők ajánlották? Nem. Azt én kínáltam fel. Régóta vágytam már egy ilyen mai Nasztaszja Filipovna-történetre. Engem mindig is érdekelt az orosz nők kettőssége. Hogy a szentlélek tisztasága ugyanúgy bennük lakozik, mint a végtelen erotika. Olga Drozdova, aki Natasát játssza a filmben, meg is mutatja mindkét jellemet. Kiváló színésznő. Hol talált rá? Moszkvában. A filmszemlén Jancsó Miklós is elragadtatással beszélt róla. Ez volt számomra a legfontosabb. Hogy Miki bácsi azt mondta: „Mártuskám, ez a film világsiker lesz, mert mindenütt vonzani fogja az embereket." És a jelek már tényleg ezt mutatják. Oroszországban is? Ott is. Olga Drozdova a legnagyobb sztárok egyike Oroszországban. Miatta is sokan kíváncsiak a filmre. Három évvel ezelőtt, amikor először találkoztunk, fiatalnak találtam a szerepre. Másik lányt választottam. Egy szentpétervárit. De a forgatásból akkor semmi sem lett, mert nem jött össze a pénz. A francia producer meggondolta magát és kilépett. Aztán amikor újra feléledt a terv, mert jelentkezett egy német producer, felhívtam a szentpétervári színésznőt, aki a tizenöt éves lányával játszott volna a filmben. De az utolsó pillanatban nagyon csúnyán viselkedett. Három-négy nappal a forgatás beindulása előtt elkezdett zsarolni bennünket. Olyan gázsit kért, amelyről eleve tudta, hogy nem leszünk képesek megadni neki. És akkor eszembe jutott Olga Drozdova. Ismét találkoztunk, és már nem éreztem fiatalnak a szerepre. Az Istennek köszönhetem, hogy végül is vele dolgoztam, nem a másik színésznővel. Olga tudniillik minden várakozásomat felülmúlta. Janek, Natasa- stricije Oleg Lubaszenko, aki tavaly a Karlovy Vary-i fesztiválon a legjobb férfi alakítás díját nyerte el a Sekalnak meg kell halnia című cseh filmben nyújtott nagyszerű játékával. Neki ez volt az első negatív szerepe és élvezte is nagyon. Unta már a pozitív hősöket, a sok lírai figurát. Nálam kedvére gazemberkedhetett. Lengyelország után most Kirgizia következik. Kisvilma története a harmincas évek végén, amikor sok Nyugatról érkező baloldali értelmiségi naiv hittel ott keresett menedéket, egy igazságosabb világot. Hat évem van már ebben a filmben. Hat évig gyűjtöttem a pénzt, és vártam a nagy lehetőséget, hogy Kováts Adél és Czinkóczi Zsuzsa a Naplóban önálló filmet forgathassak apámról, aki feleségével és lányával utazott el Kirgíziába, és „eltűnése" napjáig szobrászként élt a nemzetközi kolóniában. Egy rövid kis epizódban már megmutattam őket a Naplóban; most az egész film róluk fog szólni. Apámat, Mészáros Lászlót mint német kémet letartóztatták és agyonlőtték Kirgíziában. Papíron, vagyis hivatalosan ezt csak tavaly közölték velem, addig azt hazudták, hogy táborban halt meg. Az ötvenes évek végén rehabilitálták, később pedig utcát neveztek el róla Kirgíziában. Amikor a kirgiz elnök Magyarországon járt, Göncz Árpádnak elmondta, hogy tudja, igazságtalan volt apám kivégzése. Amíg Kirgizia a Szovjetunió része volt, nem is remélhettem, hogy ezt a filmet ott forgathatom le, arra pedig, hogy felbomlik az ország, soha nem gondoltam. Volt elég bajom a Naplók miatt is. Olyasmi eszembe sem jutott, hogy ezt a történetet eredeti helyszíneken vegyük filmszalagra. Az utolsó napló - ez a Kisvilma alcíme - első képsorán az idősödő nő, Mészáros László lánya, akit Monori Lili játszik, hivatalos papírokkal a kezében megérkezik Kirgíziába és felelevenedik a múlt, egy magyar család hányatott sorsa. Az apa szerepét Jan Nowicki huszonnyolc éves fia, a szintén színész Lukasz Nowicki, anyámat Hegyi Barbara alakítja, de játszik a filmben Czinkóczi Zsuzsa, Kéri Kitty és Jan Nowicki is. Kirgizia után Kína jön A csodálatos mandarinnal. Ez is egy régebbi terve. Az ötlet Kórody Ildikótól, a forgatókönyvírómtól származik. Erre is már vagy hat éve készülünk. Szerelmi történet Bartók nyomán. Egy magyar táncosnő elmegy Kínába, és beleszeret egy ottani táncosba. Reménytelen pillanat. Két világ, két kultúra, őrületes távolság. Semmi komoly nem lehet belőle, csak egy óriási érzelmi vihar. Aztán hazajön a táncosnő, és megMészáros Márta rendezései: ^HT^^Ol Eltávozott Holdudvar ^^M&W'jfl Szép lányok, ^Hpi^H ne sírjatok! ^HüHH (1970) Szabad lélegzet (1973) Örökbefogadás (1975) Kilenc hónap (1976) Ők ketten (1977) Olyan, mint otthon (1978) Útközben (1979) Örökség (1980) Anna (1981) Napló gyermekeimnek (1982) Délibábok országa (1983) Napló szerelmeimnek (1987) Piroska és a farkas (1988) Napló anyámnak, apámnak (1990) Magzat (1993) A hetedik szoba (1995) A szerencse lányai (1998) kapja a Lány szerepét A csodálatos mandarinban. Természetesen magyar partnere van, de ahogy kilép a színpadra, már csak a kínai férfit látja, s képzeletben vele táncolja végig a darabot. A szerencse lányai (Kende Tamás felvételei) Az „érzelmi vegyületektől" már csak egy ugrás a kémia. És annak is egy nagy alakja: Marie Curie-Sklodowska. Régi tervem ez is. Engem borzasztóan érdekel az ő zsenije. Meg az, hogy Franciaországban, a világraszóló szakmai sikerei mellett is lengyel maradt. Az a történet, amelyet én szeretnék megmutatni róla, a búcsúról szól. Sklodowska már tudja, hogy halálos beteg, amikor 1932-ben Párizsból Varsóba utazik, hogy hazájának ajándékozza azt az egy gramm polóniumot, amit ő maga állított elő. És ezzel elevenedne fel egy réges-régi történet, amikor Marie egy jómódú lengyel család házitanítójaként beleszeret a tanítványába. A család azonban - szegénysége miatt - megválik tőle, ami sokáig nagyon nagy seb a szívén. Később aztán találkozott Pierre Curie-vel, akivel ugyancsak nagy szerelmet élt meg. De ez a kapcsolat is rosszul végződött, hiszen Pierre Curie balesetben meghalt. Az idős Sklodowska tehát találkozik egykori nagy szerelmével, és egymásnak mesélik el viharos életüket. A lengyelek már tudják, milyen terveket szövöget? Tudják és örülnek. Nagyon akarják, hogy mielőbb megcsináljam a filmet. Jan Nowicki révén, gondolom, Varsóban már ön is lengyelnek számít. Az az igazság, én már sokkal jobban érzem magam Varsóban, mint Budapesten. Itthon ugyan izgat az új kormány, az új fiúk, szerintem valami készülődik Magyarországon, de a művészet, a kulturális élet sokkal izgalmasabb a lengyeleknél. Ha csak a filmgyártásukat veszem: tavaly harminc filmet forgattak. Forgatott Wajda, forgatott Jerzy Hofman. A Tűzzel és karddal hatalmas történelmi freskó, amelyet többen láttak a lengyel mozikban, mint a híres Titanicot. A lengyelek ugyanis sokkal őszintébbek, mint a magyarok. Mi valahogy szeretünk füllenteni. És bántani, marni. Nem mondom, hogy a lengyeleknél nincsenek szenvedélyek, mert vannak, de ott Wajdára is úgy tekintenek, mint az Istenre. Még ha hibázik is, megírják, hogy rossz, de nem veszik el a kedvét a munkától. Ott nincs olyan, hogy öreg már, hagyja abba! Ilyet én csak itthon hallok. Nem is szeretek huzamosabb időt Pesten tölteni. Itt csak rúgásokat kap az ember. Még az élettől is szeretnék elvenni a kedvét. Varsóban sokkal felszabadultabb vagyok. Ott más a légkör. Ott még beszélgetni is lehet. Itthon már nem nagyon.