Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-16 / 162. szám, péntek

N POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 2299. Beperelték a Satel Mediát Pozsony. A VTV kereskedel­mi televízió működési enge­délyéhez nemrég hozzájutott Satel Media társaságot együt­tesen pereli a Szlovák Távköz­lési Vállalat, illetve a Markíza televízió. Az utóbbi által ki­adott információk szerint a vád a frekvenciatanács azon határozatát támadja, mely a csődeljárás alatt álló VTV su­gárzási engedélyét nem vonta be, hanem parlamenti szava­zás nélkül továbbadta a Satel Mediának. A vádirat részét képezi két feljelentés is: a Satel Media igazgatója és a VTV felszámolását végző vég­rehajtó ellen. (Ú) Peter Tatár intő szózata Pozsony. Óvakodnunk kell azoktól a hibáktól, amilyneket az előző kormány vétett - fi­gyelmeztetett az SZDK és a Demokrata Párt parlamenti képviselője. Peter Tatár fon­tosnak ítélte a még mindig lé­tezőjoghézagoknak a kor­mány által ígért befoltozását. Ugyanakkor hangsúlyozta: az előző időszakban oly gyakori „államhatalmi jogkörökkel va­ló visszaélés" csapdájába sem szabad esnie egy kormánytag­nak sem, és persze a gátlásta­lan öndicséret is kerülendő. Szlovákia külföldi megítélését nagyban javíthatja a makro­gazdaság megszilárdítása, és az előnytelenül privatizált ál­lami tulajdon visszaváltása ­véli a képviselő. (SITA) Peter Tatár (TA SR-felvétel) Tűz a Malom-völgyben Pozsony. A tűzoltók gyors be­avatkozása ellenére leégett a Malom-völgyben csak Unimó néven ismert épületegyüttes egy része, melyet még a Ľudovít Štúr diákszállót fel­építő munkások elszállásolá­sára használtak. A helyszűke miatt azonban máig nem ke­rült lebontásra, bár négy-öt éve már csak a legelszántabb diákok kértek szállást a fából és préselt papírból készült épületben. A kollégium dol­gozói szerint az idén tavasztól egyre több hajléktalan éjsza­kázik itt, de hogy ők okozták­e a tüzet, azt a rendőrség nem erősítette meg. (TA SR, Ú) Menetiránnyal szemben, ittasan Pozsony. Már egy éve a zsa­ruknál van a jogosítványom ­védekezett az a gépkocsiveze­tő, akit tegnap hajnalban meg­állítottak a rendőrök a Ruži­nov városnegyedben. A férfi il­luminált állapotban vezetett, sőt a menetiránnyal szemben próbálgatta autója sebesség­határát, bár állítása szerint mezőlaborci létére jól ismeri a főváros utcáit. Mellette ülő társa agresszív viselkedése sem tudta meggyőzni ártat­lanságáról a rendőröket, akik végül kénytelenek voltak „mérsékelt kényszerítő eszkö­zöket" alkalmazni. (TASR) Ismét emberéletet követelt a heves esőséz, mindenütt folyik a kárfelmérés Országos víziszony Az ügyvéd nem a közkegyelemben bízik S. gyógyíthatatlan Ipolyság/Komárom/Rozs­nyó. A heves esőzések nap­ról napra újabb károkat okoznak országszerte, s az emberek akkor sem mernek fellélegezni, ha éppen kisüt a nap. Nem tudni, mikor kö­vetkezik be az újabb égszak­adás, bár a meteorológusok most már jó időt jósolnak. ÖSSZEFOGLALÓ Ipolyságon harmadnapja van ér­vényben a Korponán elrendelt har­madfokú árvízvédelmi készültség. Lendvai István, a városi hivatal ve­zetője elmondta, a vízgazdálkodá­si vállalat munkatársai úgy döntöt­tek, hogy átvágják a Korpona bal­oldali gátját, hogy a rétekről visszajuthasson a víz a patakba, melynek szintje tegnap még min­dig 4,15 méter volt. A megáradt patak Nagytúr alatt visszanyomta a Szelicei patak vizét, és ez árasz­totta el Ipolyság környékén a föl­deket, ahol magasabb volt a víz, mint a patakban. Eleinte úgy tűnt, az Ipoly gátját is át kell vágni, de erre nem került sor - mondta Lendvai István. Ipolyságon ezúttal nem okozott károkat az áradás, de a város még mindig nem tért telje­sen magához a június 22-i özönvíz után. A polgárok lassan belefogná­nak a megrongálódott házak javí­tásába, de mivel sokuknak nem volt biztosítása, csak a város segít­ségére számíthatnak. Ipolyság se­gélyszámláján eddig 1 230 000 ko­rona gyűlt össze, szétosztásáról a képviselő-testületi által létreho­zott bizottság dönt. Komáromi járásban az elmúlt na­pok heves esőzései miatt az át­emelő állomásokon jelenleg is fo­Korponán egy ember eltűnt, az ár 80-100 autót sodort magával. lyik a víz szivattyúzása. Šagát Ist­ván, a Komáromi Járási Árvízvé­delmi Bizottság titkára tegnap az Új Szónak elmondta, hogy július 10-én az esőzés főleg Komárom­ban, Gután és Izsán okozott gon­dot. A felgyülemlett csapadék szi­vattyúzásánál a Nyitrai kerület va­lamennyi, illetve a Szlovák Hajó­gyár tűzoltóegysége segített, a A hídnak hűlt helye, a víz az úttestről ömlik a patakba (TA SR-felvétel) munkákban csaknem száz tűzoltó vett részt. A víz főleg a pincékbe, garázsokba és a házak alagsoraiba szivárgott be. Komáromban július 14-én a reggeli órákban sikerült stabilizálni a helyzetet. Azt, hogy az elmúlt napokban lehulott nagy mennyiségű csapadék a járás terü­letén milyen károkat okozott, egy­előre nem tudják, a felbecsülés je­lenleg is folyik. Korpona városban nagyobb pusztí­tást végzett a patak, mint Ipolysá­gon. A kedd esti felhőszakadásban egy ember eltűnt, az ár 80-100 au­tót sodort magával és a víz több há­zat elárasztott. A város egy részé­ben biztonsági okokból megszün­tették az áramszolgáltatást is. Becslések szerint körülbelül 100 millió koronás kár keletkezett. A Korpona a szerdai tetőzés óta két métert apadt, de továbbra is har­madfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A kéreltakarítás­ban a garamszanetkereszti tűzol­Megsérült Baross Gábor mauzóleuma Hlava. A szerdai szélviharral kísért zivatarban komoly kár keletke­zett Baross Gábor illavai mauzóleumában. A szecessziós építészeti elemekkel díszített műemléket 1900 körül építették az Osztrák­Magyar Monarchia miniszterének emlékére. Baross Gábor az Illava melleti Barossházán született, jelentős szerepe volt a vasúti közle­kedés fejlesztésében, nevéhez fűződik a magyar posta-takarék­pénztár megalapítása, a Vaskapu szabályozása és a fiumei kikötő kiépítése. A mauzóleumot tavaly erősítették meg, tisztító és tartósí­tó munkálatokat is elvégeztek rajta. A kárfelmérést a város és a Trencséni Műemlékvédelmi Hivatal szakemberei végzik. (TA SR) tók és több vállalat is segédkezik. A Rozsnyó vidéki településeken is gondot okozott a szerdán lezúduló hatalmas mennyiségű csapadék. A felhőszakadás következtében meg­áradt a Sajó, a Csetnek- a Kisgencsi­és Kisfekete-patakok. Az áradás fő­leg Oláhpatak (Vlachovo), Alsósajó (Nižná Slaná), Henckó (Henckov­ce), Nagyveszverés (Gemerská Po­loma), Bedér, Sajóháza, Sebespatak (Rožňavské Bystré) és Rekenyeújfa­lu (Rakovnica) községeket érintette. A patakok vize elöntötte az ala­csonyabban fekvő utakat, járdákat, a házak pincéit és kútjait. A természeti katasztrófa Oláhpatakon földcsu­szamlást okozott, Betlérben megsé­rült az árvízvédelmi töltés, a kastély parkjában csörgedező patak pedig több fát sodort magával. Emberélet­ben nem esett kár. A járási hivatal dolgozóiból álló járási árvízvédelmi bizottság tagjai a helyszínen végzik a kárfelmérést, a járási tistiorvos az ivóvizeket vizsgálatja. A heves esőzések következtében országszerte több vasúti pálya megrongálódott, ami fennaka­dást okozott a vasúti forgalom­ban. Információink szerint az alá­mosott vasúti hidak miatt leállt a forgalom a Pozsony-Kassa déli vasútvonalon, a Zólyom-Fülek il­letve a Zólyom-Ipolyság közötti vonalon átmenetileg leállították a személyi forgalmat. Az elmúlt na­pokban országszerte 200 katona kapcsolódott be az árvíz okozta károk elhárításába, (vm, km, kmot, SITA, TA SR) A lett államfő felülvizsgálatra visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt Az EU bírálja a lett nyelvtörvényt MTI-HIR Riga. Finnország az Európai Unió soros elnökeként figyelmeztette Lettországot, hogy ha nem módo­sítja az új nyelvtörvényt, sokat ronthat EÚ-csatlakozási esélyein, hogy a gyors csatlakozási tárgyalá­sokat folytató országok körébe ke­rüljön. „Nemzetközi szakértők úgy vélik, noha módosult a nyelvtör­vény, még mindig vannak gyönge pontjai" - mondta rigai látogatása során a finn külügyminiszter, s hozzátette, „az EU elnökségét kép­viselő kívülállóként azt remélem, hogy mihamarabb megtörténik a törvénytervezet módosítása". Az új jogszabály az állami és hivata­los ügyek intézésén túl az üzleti szférára is kötelezővé teszi a lett nyelv használatát. Moszkva szerint a törvény hátrányosan érinti Lettor­szág 650 ezer fős orosz ajkú kisebb­ségét, a lakosság egyharmadát. Mi­előtt a rigai parlament a múlt héten áldását adta volna a jogszabályra, az Európai Unió azt kérte, halász­szák el a szavazást, amíg megszüle­tik a szeptemberre esedékes jelen­tés Lettország csatlakozási kérel­méről. Hasonló kifogásokat emelt a lett nyelvtörvénnyel szemben az Európai Biztonsági és Együttműkö­dési Szervezet (EBESZ) is. A lett köztársasági elnök nem írta alá és felülvizsgálatra visszaküldte a parlamentnek a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó új nyelvtör­vényt. „Ha már az Európába vezető utat választottuk, akkor be kell bizo­nyítanunk, hogy képesek vagyunk törvényeinket összhangba hozni az európai normákkal" - jelentette ki Vaira Vike-Freiberga elnökasszony. Hangsúlyozta, hogy a törvény leg­főbb feladatának a lett nyelv védel­mének kell maradnia, ugyanakkor különös gondot kell fordítania a más anyanyelvűeknek a lett társa­dalomba való integrálására. A parlament 73-16 arányban sza­vazta meg a törvényt, s egyszerű többség is elegendő az elnöki vétó elutasításához. Moszkvában üdvözölték a lett elnök vétóját. „Európában nincs helye a nemzeti kisebbségekkel szembeni diszkriminációnak, s minden állam­nak maradéktalanul végre kell haj­tania ezzel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit" - szögezte le az orosz külügyminisztérium. SITA-INFORMÁCIÓ Pozsony. Bár a megfogalmazás alapján a köztársasági elnök által hétfőn elrendelt közkegyelem a tit­kosszolgálati elhárítás volt igazga­tójára közvetlenül nem vonatkozik, Jaroslav S. ügyvédje, Peter Lelkeš mégis bizakodik.Elmondta, véden­ce súlyos és gyógyíthatatlan szívbe­tegségben szenved, ráadásul túl van a második szívinfarktuson. Bár nin­csenek illúzióink, bízunk abban, hogy érvényesíthetjük majd az elnö­ki amnesztia súlyos betegségben szenvedőkre vonatkozó bekezdé­sét - nyilatkozta Lelkeš. Az ügyvéd azonban jobban bízik az alkotmány­bíróság nemrég kiadott, az elnöki jogköröket kifejtő alkotmányma­gyarázatában: ha érvénytelennek ítélik Dzurinda kormányfő határo­zatát, mellyel törölte Vladimír Mečiar emlékezetes amnesztiaren­deletét, akkor Jaroslav S. szerinte már végleg fellélegezhet. Közben a tegnapi nap folyamán a közkegye­lem értelmében szabadlábra helyez­tek két elítéltet, az érintett bírósági határozatok felülvizsgálatára egy hónapon belül sor kerül - nyilatkoz­ta az igazságügyi tárca illetékese. Kábítószer helyett csak fegyvert találtak a rendőrök Pristina-alcció ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Bizonyítékok hiányában a rendőrség tegnap hajnalban sza­badon engedte azt a két albán fér­fit, akit a Nemzeti Kábítószer-elle­nes Alakulat szerda esti razziája során vettek őrizetbe a pozsonyi Húrban téren levő Italy Shopban. A rendőri akció célja nemzetközi­leg körözött kábítószercsempé­szek őrizetbe vétele volt. A nem­zetközi bűnbanda állítólag Törö­kországból csempészett heroint az úgynevezett balkáni útvonalon. A rendőrök arra számítottak, hogy az üzlet raktárában kábítószert ta­lálnak, ehelyett csak nagyobb mennyiségű, illegálisan tartott lő­fegyverre bukkantak. A két albánt, Sami M.-et, az üzlet társtulajdono­sát és Baksin M.-et azért nem tart­hatták fogva, mert ugyan bebizo­nyosodott, hogy közük van a drog­maffiához, de a lefoglalt fegyverek nem szolgálnak elegendő bizonyí­tékul a vizsgálati fogság elrendelé­séhez. Jelenleg azt ellenőrzik, hogy a fegyvereket korábban használ­ták-e Szlovákiában elkövetett bűn­cselekményeknél. A pozsonyi raz­zia a magyar és olasz bűnüldöző szervekkel közösen, a Pristina fe­dőnév alatt folytatott akció kicsú­csosodása volt. Az akció során több nyugat-európai és skandináv drogdealert sikerült leleplezni, és hétfőn Pozsonyban fogták el az al­bán drogmaffia négy vezetőjének egyikét, Safet E.-t , kedden pedig Neat E. került kézre. Egyik rokonu­kat, Timer E.-t két hónappal ezelőtt a magyar rendőrök fogták el, a má­sikat, Enver E.-t pedig a múlt héten Hollandiában tartóztatták le. Utób­binak állítólag az izraeli maffiával vannak kapcsolatai. A Pristina­akcióba az a Zeka névre hallgató koszovói albán férfi is belekevere­dett, akit néhány hónappal ezelőtt Csehországban egyenesen a tár­gyalóteremből raboltak el. (gl) Nem utasításokat osztogatnak, tanácsot jöttek adni Finn küldöttség HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Néhány roma települést még szerdán felkeresett a Finnor­szágból érkezett parlamenti kül­döttség. A látottak után kijelen­tették: Szlovákiának még nagyon sokat kell tennie a romakérdés megoldásáért. A delegáció veze­tője hangsúlyozta: nem áll szán­dékában utasításokat osztogatni, tapasztalatcserére kéri a szlovák félt. Outi Ojal szerint eredményes a Finnországban negyven éve mű­ködő finn-roma tárgyalótestület munkája. A Roma Értelmiség az Együttélé­sért (RIS) vezetője megragadta az alkalmat, és a romákat érő so­rozatos törvénysértésekre hívta fel a figyelmet. Alexander Patkoló saját tervezeit is bemutatta: utalt a Roma Aka­démiára, illetve a Roma Kulturá­lis Központra, de kifejtett más, az államhivatalokkal való hatéko­nyabb együttműködést elősegítő javaslatokat is. A küldöttség teg­nap Kassára látogatott, ahol a ro­ma kisebbség volt parlamenti képviselőjével, Anna Koptovával tanácskozott, ma Vincent Da­nihel illetékes kormánybiztos fo­gadja őket. (TA SR, SITA) A házelnök már aláírta a kisebbségi nyelvtörvényt Migaš megmagyarázta TA SR-HIR Pozsony. A házelnök már aláírta a kisebbségi nyelvhasználati tör­vényt. Az alkotmány értelmében már csak a kormányfő, illetve a köztársasági elnök kézjegye hi­ányzik ahhoz, hogy a törvény szeptember l-jén életbe lépjen. „Az elnök természetesen saját be­látása szerint dönt. Részemről az a fontos, hogy a javaslatot hosz­szadalmas vita után bár, de elfo­gadta a törvényhozás" - érvelt Jozef Migaš. Szerinte ezért nem lenne jó, ha az elnök nemet mon­dana, mert a jogszabályt újra meg kellene tárgyalni a parlamentben. „Teljesíti az európai normákat, az Európai Unió vezetői is üdvözöl­ték. Újrakezdeni az egész tör­vénykezési folyamatot nem lenne szerencsés. Az elkövetkezendő időszakban természetesen ki le­het egészíteni a jogszabályt ­mentegetőzött a házelnök. Az állami garanciavállalás veszélyei 18 milliárdos hiány SITA-HÍR Pozsony. Az állami költségvetés hiányának jövőre nem szabadna meghaladnia a 18 milliárd koro­nát, vagyis a bruttó hazai összter­mék (GDP) 2 százalékát - tartal­mazza a pénzügyminisztérium ál­tal tegnap előterjesztett jelentés, amely a jövő évi költségvetést tag­lalja. A tervek szerint az államház­tartás hiányának a GDP 3 százalé­ka alatt kellene maradnia, vagyis legfeljebb 28 milliárd korona körül kéne mozognia. A jövő évi költségvetés bevételi oldalánasak tartását várhatóan az állami garanciavállalással felvett hitelek visszafizetése veszélyezteti majd leginkább.

Next

/
Oldalképek
Tartalom