Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-09 / 156. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 9. A TÉMA: LOVE PARADE 1999 1989-ben még senki sem gondolta volna, hogy kilenc év elteltével egymillió fiatal lepi el Berlin utcáit Jeff Mills, a detroit-techno „főpapja" ma már nem kultuszhős, hanem nemzetközi sztár, DJ Krust, Carl Cox, Roni Size vagy a Chemical Brothers úgyszintén. (Archív felvétel) A lemezlovasok alkotni akarnak, újat létrehozni Elérték a rocksztárok népszerűségét „Ez itt az én templomom. Itt gyógyí­tom sebeim. Ma éjjel Isten egy le­mezlovas." Ezek a szavak hurrikán­ként söpörtek végig Európán, nem­zetközi listákra emelve a Faithless nevű zenekart, egyben mélységes felháborodást keltve az idősebbek­ben. Primitíven egyszerű, négy hangból álló dallam kíséri az éne­kes kántálását, a hatás épp e mono­tonitásnak köszönhető. A huszon­egyedik század tánczenéjét a rit­mus uralja, a folyamatos lüktetés, amely leheletnyit színesedik csak, gyorsul, lassul, majd ismét felpö­rög, a vezérmotívum végigfut vala­mennyi szintetizátoron és ismeret­len technikai csodán. A kilencvenes évek lemezlovasai (DJ) már nem elégszenek meg a korongok cserél­getésével: alkotni akarnak, újat lét­rehozni két, három vagy még több régiből, néha a felismerhetetlensé­gig széttördelve a hangmintaként (sample) használt eredeti felvételt. A vezető zenei szaklapok eleinte óvatos felülnézetből figyelték e fo­lyamatot, mivel nehéz volt eldönte­ni, valóban új élet születik-e a ro­mokon, vagy csupán újabb bőrt akarnak lehúzni a jól bevált sláge­rekről. A samplerek használata azonban egyre inkább elterjedt, és az új könnyűzenei műfaj lassan ki­vívta az elismerést. Nem tudni, ki volt az, aki először próbálkozott két, első hallásra teljesen eltérő dal összemixelésével, vagy egy sor, dal­lam vagy jellemző akkord ismétel­getésével és variálásával, de mára a könnyűzenei archívum feneketlen kincsesbányává vált, ahol bárki sza­A huszonegyedik század tánczenéjét a ritmus, a lüktetés uralja. badon turkálhat. A DJ-k elérték a rocksztárok népszerűségét, ők ce­lebrálják e furcsa szertartást. Jeff Mills, a detroit-techno „főpapja" ma már nem kultuszhős, hanem nem­zetközi sztár, DJ Krust, Carl Cox, Roni Size vagy a Chemical Brothers úgyszintén. A dolog underground jeliegének megőrzése érdekében sorra alakulnak a kis lemezkiadók, amelyek a multikkal alkudozni nem hajlandó művészeknek adnak lehe­tőséget az önkifejezésre. Visszatekintés a közelmúltba Az idén tízéves jubileu­mi táncparádé holnap veszi kezdetét. Nick Cave szerint Berlin a nyolcvanas évek elején Eu­rópa egyik leginspiratívabb városa volt, sajátos atmosz­férával, amely mágnesként vonzotta a művészeket. JUHÁSZ KATALIN A város kettéosztottságában az emberi szabadság és szolgaság kettősségének jelképévé vált. Má­ra az ott lakók fejében valószínű­leg rendeződött a kezdeti összeku­száltság, és a legfiatalabb nemze­dék lépten-nyomon az együvé tar­tozást igyekszik demonstrálni. Az új iránt való fogékonyság érvényes a könnyűzenére is, amely Európá­ban a nyolcvanas évek közepe felé egy addig sosem hallott, új irányba kezdett tapogatózni. A techno Chicago és Detroit ipari negyedeiből gyorsan eljutott a brit szigetekre, Angliából pedig szivár­gott tovább az öreg kontinensre, va­lódi rétegzene lévén a kis földalatti klubokban és az elhagyott szerelő­csarnokokban szervezett illegális partikra. A szórakoztatóipar csak a kilencvenes évek elején kapcsolt, ekkor jelentek meg az első megfé­sült, fazonra igazított, smirglizett tánczenék a kereskedelmi rádiók műsorán, és ettől kezdve különböz­tetünk meg kommersz és haladó irányzatokat. Valahol a kettő között helyezkedik el a berlini Love Parade zenei kínálata, amely rendezvény idén tízéves, és a jubileumi táncpa­rádé holnap veszi kezdetét. Bizonyára önök is láttak felvétele­ket a tavalyi monstre parádéról, hi­szen egy ideje a világ minden ré­széből nyüzsögnek a televíziós stá­bok a helyszínen, és igyekeznek minél több extázisban táncoló, vagy az akciót önmutogatásra ki­használó fiatalt lencsevégre kapni. A hangsúly egyértelműen a meny­nyiségi tényezőkön van, röpköd­nek az adatok a becsült résztvevők számáról, a szolgálatot teljesítő rendőrökről, mentőorvosokról, bü­fékocsikról, a világ pedig értetlenül bámul a képernyőre. Az akció cél­jairól, békés demonstráció jellegé­ről és „üzenetéről" ugyanis vajmi kevés szó esik. 1989. július 2-án néhány felfedező hajlamú és kellő bátorsággal felvér­tezett techno-rajongó verődött ösz­sze, hogy Berlin központjában a sza­bad ég alatt táncoljon egy erősítők­kel megpakolt teherautó körül. A heppeningnek hamar vége szakadt, a rend őrei közbeléptek, és bizony senki sem gondolta volna, hogy ki­lenc év múlva egymillió fiatal lepi el Berlin utcáit, és teherautók tömege ontja majd a zenét, egyeden hatal­mas táncparketté olvasztva a város­központot. De'menjünk szép sorjá­ban. 1990-ben a „Miénk a jövő" jel­szót adták ki a szervezők, és 2000 ember vette komolyan ezt a kijelen­tést. Egy évvel később még többen voltak, 1996-ra pedig hatezres tö­meg gyűlt össze a meghirdetett idő­pontban. A lapok tele lettek elítétő hangnemű cikkekkel, a médiák egyenlőségjelet tettek az új táncze­ne és a szintetikus drogok közé, ká­bítószeres csürheként tüntetve fel a rendezvény résztvevőit. Talán en­nek a negatív reklámnak köszönhe­tő, hogy 1997-ben a táncoló tömeg elérte a 15 000 főt, a szervezők ki­harcolták a Love Parade hivatalos engedélyezését, beszereztek min­den szükséges hatósági papírt egy huszonnégy órás szabadtéri parti­hoz. 1993-ban már a demonstráció­jellegen volt a hangsúly, aki részt vett a rendezvényen, nem csupán szórakozni akart, hanem egyben egy új szubkultúrához való tartozá­sát is kifejezte. A nyájszellem na­gyon fontos ennél a zenénél, a tö­meghez tartozás erőt ad, eltűnnek a nyelvi korlátok, a különbségek kul­túrák, emberek között, mindenki egy boldog, gondtalan jövőről ál­modik, békéről és szeretetről. 1994­ben már a nemzetközi sajtó is jelen volt Berlinben. Százezer ember ön­feledt szórakozása már jelentős mé­diaeseménynek számít, a berlini vá­rosi vezetés is rájött, hogy nem fel­tétlenül ártalmas egy kis időre Euró­pa kulturális fővárosának lenni, hi­A techno Chicago és Detroit ipari negyedeiből gyorsan eljutott a brit szigetekre, Angliából pedig szivárgott to­vább az öreg kontinensre (Archív felvétel) szen az oda látogatók szép pénzt hoznak a helyi kereskedőknek. 1996-ban az eseményre érkező „fo­gyasztók" száma elérte a 750 ezret, a Német Szövetségi Köztársaság ad­digi legnagyobb szabadtéri demon­strációját képezve. A bűvös egymil­liós határt pedig mindjárt a rákövet­kező évben elérte a szeretetparádé, (260 tonna szemetet hagyva maga után a berlini utcákon). Ekkor ke­rült az üzletekbe a hivatalos Love Parade-póló, baseball-sapka, és egyéb becses szuvenír, melyek kö­zül a legfigyelemreméltóbb az a dupla válogatáslemez volt, amely tartalmazta a fesztivál hivatalos „himnuszát", és az év legjobbnak ítélt techno, house és rave zenéit. Ebbe a díszes társaságba kerülni az­óta presztízskérdés a nemzetközi tánczenei porondon, mivel a válo­gatók kordokumentumnak szánják ezeket a korongokat, melyek mel­lesleg szintén szép pénzt hoznak a konyhára. A legújabb trendek mel­lett helyet kap itt a hagyomány is, legutóbb épp Donna Summer I Feel Love című örökzöldjének újrakevert változata által. A lemezipar időben kapcsolt: már a rendezvény előtt a boltokba került az ez évi válogatás, melynek címe „Music is the Key", azaz: A zene a kulcs. AMBIENT, DUB, DRUM AND BASS, HOUSE, RAVE, SPEED GARAGE, TECHNO, JUNGLE, ACID, BREAKBEAT, INDUSTRIAL ÉS A TÖBBIEK A nyolcvanas évek lemezlovasainak kapaszkodniuk kell Függelék a zenei szótárhoz Ambient, dub, drum and bass, house, rave, speed garage, tech­no, jungle acid, breakbeat, indus­trial... hogy csak a legismertebb vonulatokat soroljuk fel, melyek természetesen különböző arány­ban vegyülhetnek is egymással, létrehozva egy harmadik, illetve sokadik stílust. A nyolcvanas évek lemezlovasai­nak tényleg kapaszkodniuk kell, ha lépést akarnak tartani a műfaj­jal. Ez legkönnyebben a kereszte­ződésekben állva sikerülhet, ugyanis a már meglévő irányzato­kat egyre gyakrabban frissítik új­szerű hangzásokkal. így született például a Nine Inch Nails, illetve Marylin Manson-féle rock-tech­no, a Cassius-féle „fiiterezett" diszkó, vagy legújabb londoni szenzációnak számító, dance és indiai zenei elemeket ötvöző stí­lus (Talvin Sigh, Cornershop). A rap-metál óta megtanulhattuk, hogy semmi sem lehetetlen, szinte minden mindennel párosítható. Gondoljunk csak Shirley Basse visszatérésére a Propellerheads „karjaiban". A Prodigy zenekar néhány évvel ezelőtt szintén újraértelmezte a rockzenét és a technót, mostaná­ban pedig a kortárs komolyzene jelentős alakjainak szerzeményeit remixelik a vállalkozó kedvű DJ-k. A berlini Love Parade résztvevői modern kori hippik Szociológiai értelemben Woodstock nyarának (szintén) ke­rek évfordulóján gondolkodjunk el azon a kijelentésen, mely szerint a berlini Love Parade résztvevői mo­dern kori hippik, akik ugyanolyan értetlenség és megbotránkozás kö­zepette hirdetik a békét és szerete­tet, mint apáik 1969-ben. Az erő­szakmentesség, a nyitottság, emel­lett a társadalmon kívüliség de­monstrálása közös bennük, sokkal kevesebb azonban a politizálásra való hajlam. A mai fiataloknak ele­gük van a politikából, a nyomasztó valóság elől az önfeledt szórako­zásban, táncba menekülnek. Egy meglévő kulturális örökség eleme­it rendezik új kontextusba, illetve használják saját belátásuk szerint. Az új tánczenék művelői és hívei külsőségekben a hetvenes évek punkjaira is emlékeztetnek, akiket egyébként hozzájuk hasonló vehe­menciával támadott a közvéle­mény, és akik mára beleolvadtak a társadalomba, illetve felfalta őket a szórakoztatóipar. Az oldalt összeállította: Juhász Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom