Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-28 / 146. szám, hétfő

B PO RTVI LAG ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 28. A Dallas Stars jégkorongcsapata eddig háromszor jutott be a Stanley Kupa döntőjébe: Minnesota North Starsként kétszer kikapott, idén azonban legyőzte a Buffalo Sabrest Bevált Hitchkock Csillagainak forgatókönyve Először a Stanley Kupával hiányára. A St. Louis 1:3-ról fordított a Phoenix Coyotes ellen. Utána viszont a Konferencia-elődöntőben nem bírtak a Dallas Starsszal (4:2). A főcsoport fináléjában a Colorado Avelanche-ba botlottak. A címvédő a Detroitot búcsúztatta, úgy, hogy az első két hazai mérkőzését elveszítette. A sajtó, illetve a közvélemény izgatottan várta, mire jut egymással a Dallas és a Colorado. Négy találkozó után 2:2 volt az állás, az ötödiket a Colorado 7:5 arányban nyerte. Ekkor fordult a kocka: a Dallas kétszer 4:l-re győzött, ezzel megfordította az állást és 4:3-al bejutott a Stanley Kupa-döntőbe. Sem a Dallast, sem a Buffalót nem érte még az a megtiszteltetés, hogy hazavigye a Stanley Kupát. A finálé további érdekessége volt, hogy a két kapus egykoron a Chicago Blackhawksban szerepelt, Dominik Hašek azonban csak elvétve kapott lehetőséget Ed Belfour mellett. Az alapszakaszban kétszer találkozott a két együttes: Dallasban a Csillagok 4:l-re, Buffalóban a Bölények 2:l-re. A Stanley Kupa-döntő azonban egész más tészta. Az utóbbi három évben a „nyugati csapatok" mindig 4:0-ra lesöpörték a keletieket, ezért a Buffalo szeretett volna bosszút állni. Az első lépés kijött, hosszabbítás után a Buffalo 3:2 arányban győzött. A következő két találkozón a Dallas bizonyult jobbnak (4:2, 2:1), majd a Bölények 2:1-gyei kiegyenlítették az állást. Az ötödik megmérettetés 2:0-val a dallasiakat igazolta, akiket már csak egy lépcsőfok választott el a végső győzelemtől. Ez a találkozó minden addigit fölülmúlt. A finn Jare Lahtinen már a 9. percben vezetést szerzett a Dallas számára. Két perccel a második harmad vége előtt Barnesnak köszönhetően egyenlítettek a Bölények. Belfour és Hašek bravúrjainak nyomán a rendesjátékidőben több gól nem született. Sót, az első hosszabbításban sem. És a másodikban sem. Sokáig a harmadik tízpercben sem, hasonlóan, mint kilenc évvel ezelőtt az Edmonton-Boston összecsapáson, amely 115 perc 13 másodperc után dőlt el, Petr Klímának köszönhetően. Buffalóban 22 másodperccel voltak még elmaradva ettől az időtől, amikor Brett Hull véget vetett az izgalomnak. Bár a találat érvényessége utólag kétségbe vonható, ez mit sem változtat a lényegen. Brettnek sikerült apja nyomdokaiba lépni, aki 1961-ben a Chicago (TA SR felvételek) Blackhawks színeiben Stanley Kupát nyert. Az idei döntő abszolút hőse a dallasiak „agytrösztje", Mike Modano volt. Bár az első találkozón szerencsétlenül ütközött az ellenfél egyik hátvédjével és megrepedt egy csontja a bal kezén, mégis vállalta mind a hat mérkőzést és nagyban hozzájárult a Stars sikeréhez. A következő nagy ásznak a csatár Joe Nieuwendyk bizonyult, aki 11 gólt ütött a rájátszásban, s méltán harcolta ki a playoff leghasznosabb játékosának járó Conn Smythe Trophyt. De ne feledkezzünk meg Langenbrunnerről, Lahtinenről, Zubovról, Sydorról, Hatcherről, Matvichukról, Verbeektől, Sloaiuól... És természetesen a teljes nyugalmat biztosító Belfour kapusról. A döntő utolsó 207 percében egyetlen gólt kapott. A másik oldalon Dominik Hašek védte a védhetőt, de előtte nem fedezték az ellenfelet igazán meghatározó játékosok. Miro Šatan sem vállalta a megváltó szerepét, ezek után a Dallas megérdemelten harcolta ki a Stanley Kupát. Eddig három lehetősége adódott, az első kettőt (még Minnesota North Starsként) elszalasztotta, előbb a NY Islanders, majd a Pittsburgh ellen. A 90-es években a Mario Lemieux nevével fémjelzett Pittsburgh Penguinst kétszer (1991, 1992) nem lehetett megállítani. 1993-ban a Montreal, '94-ben a New York Rangers, '95-ben a New Jersey Devils, majd a Colorado Avelanche és kétszer a Detroit Red Wings következett. Az idei döntő volt az utolsó előtti a 20. században. Az 1998/1999-es idény több szempontból jelent mérföldkövet az észak-amerikai profi hokiliga történetében. Utoljára szerepelt 27 csapat a bajnokságban; a jövőben az Adanta Trashers egészíti ki a mezőnyt. Mind a hétszáz találkozón négy játékvezető (ebből két főbíró) ügyel a szabályok betartására. Döntetlen esetén az öt percig tartó hosszabbítás alatt az eddigi öt helyett négy-négy játékos és a kapus tartózkodhat a jégen. Ezentúl soha nem fog szerepelni Wayne Gretzky. Talán ez utóbbi „reform" rengette meg igazán a tengerentúli közvéleményt. Gretzky huszonegy éves aktív pályafutásától a New York-i Madison Square Gardenben vett búcsút. A Rangers a Pittsburgh ellen lépett pályára és a továbbjutás volt a tét. Jaromír Jágr a hosszabbításban döntötte el, hogy a legendás Gretzky utoljára húzott korcsolyát a lábára. Épp Jágrban látják Gretzky lehetséges utódját, a cseh sztár tetemes előnnyel nyerte el az alapszakasz leghasznosabb játékosának járó Art Ross Trophyt. Ekkor húzták meg a csíkot a rájátszás előtt, s a Dallas Stars 119 ponttal a legeredményesebb csapatnak bizonyult. Őt követte az Ottawa Senators, de csak a playoff első fordulójáig, mert onnan már nem jutott tovább; a Keleti Főcsoportban a Buffalo Sabres ütötte ki. (Az a Buffalo, amely egy évvel korábban bejutott a Konferencia-döntőbe, ám ott alulmaradt a Washington Capitalsszel szemben.) A „Bölények" kapujára Dominik Hašek vigyázott, így többé-kevésbé nem is számított olyan szenzációnak a továbbjutásuk. Inkább az, ahogy kiharcolták. Az Ottawa hat gólt volt képes összehozni, négy mérkőzés után a legcsekélyebb esély nélkül esett ki, míg a Buffalo meg sem állt a fináléig. Legyőzte a Boston Bruinst és a Toronto Maple Leafst. A Nyugati Főcsoport sem panaszkodhatott idegtépő összecsapások Több mint 107 év telt el azóta, hogy 1892. március 18án Lord Kilcoursie, az Ottawa Rebels hokicsapatának játékosa megzavarta az Amatőr Atlétikai Szövetség vezetőinek ebédjét. MAREK SVÁTEK Egy levelet kellett kézbesítenie, melyben ez állt: „Régóta fontolgatom, hogy rendezek egy kihívásos versenyt, amelyen a legjobb csapatok vennének részt. Ámíg nincs vándorserleg, felajánlanám ezt a kupát, hadd szálljanak érte harcba minden évben a legjobbak." Aláírás: Lord Stanley, Kanada kormányzója. Az ezüsttálat (ez volt az eredeti díj) 50 kanadai dollárért vásárolta. A bajnokság első esztendői a sportösszesen 39 alkalommal nyert a döntőben, ebből 24-et a Montreal Canadiens harcolt ki. Egészen 1917-ig rendezték a bajnokságot a kihívásos rendszer szerint, majd március 22-én négy klub megalapította az új profi ligát, az NHI.-t. Az 1926-ig tartó szakasz a „keresés időszaka" volt. Ekkor következett be a nagy áttörés. A két nagy rivális, a Montreal Canadiens és a Toronto Maple Leafs (13 kupát nyert) mellett más neves csapatok is többször győztek a döntőben, például a Detroit Red Wings (9), a Boston Bruins (5), a New York Rangers (4) a Chicago Blackhawks (3)... A 70-es években a Philadelphia Flyers Bobby Clarkkal az élen - durva, brutális játékkal kétszer volt eredményes. Egy évtizedre rá a New York Islanders volt a menő. Brian Trottierrel négy Stanley Kupa került a klub vitrinjébe. Következett Brett Hull, a győztes gól szerzője ág „vezércsapata", a Montreal győzelmeinek jegyében zajlottak: 1893-1902 között kilencszer hódította el a Stanley Kupát. A város Gretzky, Messier és az Edmonton Oilers sorozata öt győzelemmel bár az utolsónál, 1990-ben Gretzky már nem vette ki a részét a sikerbői. Négyévesen kezdett teniszezni, 377 héten át vezette a világranglistát, túltett Martina Navrátilován, és az idei French Open fináléjában legyőzte a svájci Martina Hingist Csúcs a csúcson: Graf ideje nem járt le Steffi Graf kedvenc hobbija a visszatérés JÁN HUDOK Steffi Graf nemcsak a német tenisz, hanem az egész sportvilág legnagyobb egyéniségei közé tartozik. A nyolcvanas évek végén játékával lenyűgözte a közönséget, életének és pályafutásának ez a szakasza azonban lezárult. Még akkor is, ha Párizsban a Roland Garros-n bebizonyította: az ő ideje még nem járt le. Graf kisasszony karrieijét óriási sikerek és váratlan kudarcok övezik. Egyéniben 107 tornagyőzelmet aratott, olimpiai aranyéremmel is dicsekedhet. Négyévesen kezdett teniszezni, első edzője édesapja, Peter Graf volt. Steffi 1982-ben megnyerte a junior Európa-bajnokságot. Tizenhárom évesen (plusz 4 hónap) ő volt a második legfiatalabb teniszező, aki fölkerült a ranglistára (a 124. helyet szerezte meg). Csak Stefani Rehe volt fiatalabb (2 hónappal). Egy évre rá az első 100 közé jutott, 1984 júniusában már a 22. helyen állt, és egy év elég volt neki ahhoz, hogy az első tíz közé, a harmadik helyre jusson. Peter Graf érezte, ideje profi edzőt szerződtetni lánya mellé. Az akkor még aktívan játszó cseh Pavel Složilra esett a választás. Innentől kezdve nem volt megállás a csúcsig. Később Složilt a svájci Heinz Günthard váltotta föl. Steffi 1986-ban Hilton Headben megnyerte első tornáját, a döntőben az amerikai Chris Evertet győzte le. A következő tizenegy esztendő során minden évben legalább hét viadalon nem talált legyőzőre. Huszonkét Grand Slam-tornát nyert (az utolsót idén Párizsban, előtte 1996-ban a US Openen). Ennél többel csak egy vetélytársa dicsekedhet: Margaret Smith Court 24 alkalommal vitte el a pálmát. Első Grand Slam-győzelmét 1987-ben aratta Párizsban. A következő évben mind a négyet megnyerte (Australian Open, French Open, Wimbledon, US Open), azóta erre senki sem volt kéPályafutásának legszebb évét olimpiai aranyéremmel toldotta meg. pes. Két esztendővel ezelőtt Martina Hingist egy hajszál választotta el a négy Grand Slamtől, ám a Roland Garros döntőjében a horvát Majoli keresztülhúzta számításait. Graf pályafutásának legszebb évét a szöuli olimpián egy aranyéremmel toldotta meg. Korábban, a Los Angeles-i ötkarikás játékokon is győzött, a mezőny legfiatalabb tagjaként (itt a tenisztornának még csak bemutató jellege volt). Amikor 1995-ben a US Openen tarolt, ő volt az egyedüli hölgy a sportág történetében, aki valamennyi Grand Slam-tornán négyszer állt a dobogó legmagasabb fokán. Ötvenkétszer rajtolt a legrangosabb viadalokon (ha az idei wimbledonit még nem számítjuk bele), ebből 41 alkalommal legalább az elődöntőig jutott. Hétszer (ez a legtöbb) Wimbledonban győzött; a cseh származású amerikai Maitina Navrátilovától kettővel marad le. 1995 (French Open) és 1997 (Australian Open) között megszakítás nélkül nyert Grand Slam-tornát. Zsinórban 45 találkozót nem veszített el, a sorozatot a dél-afrikai Amanda Coetzer szakította meg. Ezalatt az idő alatt hat Grand Slam-tornán győzött, de 1996-ban nem indult az Áustralian Openen. Századik tornagyőzelmét Wimbledonban aratta, addigra már 877 megnyert találkozó volt mögötte. 1986 és 1988 között valamennyi tornán, amelyen indult, bejutott a fináléba. Huszonegyszer! 1993 és 1994 között ugyanilyen sorozattal 20 döntőben szerepelt. Tizenhét éves pályafutása során csak 108-szor kellett elismernie, hogy jobb az ellenfél. Huszonkét esztendősen, 1991ben, Lipcsében a cseh Petra Langrová ellen ünnepelte 500. győzelmét. Csak természetes, ő volt a legfiatalabb játékos, akinek ez sikerült. Nyolcszáz mérkőzésig tartó veretlenségi sorozatát öt évvel később, a wimbledoni elődöntőben érte el. Három hölgy, Navrátilová (1438), Evert (1309), Wade (839) után ő a negyedik, aki túllépte a 800-as határt. 1980 óta (86:1) csak Navrátilovának volt jobb mérlege (1983-ban), mint Steffinek. Először 1987. augusztus 17-én került a világranglista élére, és 186 héten keresztül becsületesen őrizte a a trónt. Hoszszabb ideig, mint a földkerekség bármelyik férfi vagy női teniszezője. A trónfosztó vereséget Boca Ratonban, az argentin Gabriela Sabatinitől szenvedte el, s másnap már Szeles Mónika vezette a női teniszvilágot. Graf két évvel később jutott vissza a csúcsra, miután Szelest Hamburgban megkéselte Steffi egyik rajongója. Semmi sem tart örökké, azóta Steffi többször kényszerült átadni első a helyét a WTAlistán (utoljára 1997. március 31én Martina Hingis váltotta föl), melyen összesen 377 hetet töltött. Martina Navrátilová csúcsát (331) 1996. május 13-án döntötte meg. (A férfiaknál 270-nel Ivan Lendl a rekorder.) A sikeres korszakot nehéz idők váltották föl. Jelentkeztek az első sérülések, édesapját adócsalás miatt börtönbe zárták... Egyszóval rájárt a rúd Steffi Grafra. Tizenöt évvel a debütálás után, 1998. június 8-án már nem is szerepelt a világranglistán. Tavaly aztán sikerült összeszednie magát. Nem kiemeltként tornát nyert Lipcsében és Philadelphiában, legyőzte Hingist és Davenportot. Bejutott az év végi Mesterek Tornájára, de egy héttel a rajt előtt a ranglista 22. helyére esett vissza, s ő volt a legrosszabb helyezésű játékos a seregszemle történetében. Nemrég a French Openen legyőzte az első három helyen kiemelt vetélytársát. Ujabb világunikum. Mint ahogy a keresete is annak számít. Tavaly ebben is túltett Martina Navrátilován: pénzdíjainakösszege 21,5 millió dollár.