Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-28 / 146. szám, hétfő

B PO RTVI LAG ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 28. A Dallas Stars jégkorongcsapata eddig háromszor jutott be a Stanley Kupa döntőjébe: Minnesota North Starsként kétszer kikapott, idén azonban legyőzte a Buffalo Sabrest Bevált Hitchkock Csillagainak forgatókönyve Először a Stanley Kupával hiányára. A St. Louis 1:3-ról fordí­tott a Phoenix Coyotes ellen. Utána viszont a Konferencia-elődöntőben nem bírtak a Dallas Starsszal (4:2). A főcsoport fináléjában a Colorado Avelanche-ba botlottak. A címvédő a Detroitot búcsúztatta, úgy, hogy az első két hazai mérkőzését elveszí­tette. A sajtó, illetve a közvélemény izgatottan várta, mire jut egymással a Dallas és a Colorado. Négy találko­zó után 2:2 volt az állás, az ötödiket a Colorado 7:5 arányban nyerte. Ek­kor fordult a kocka: a Dallas kétszer 4:l-re győzött, ezzel megfordította az állást és 4:3-al bejutott a Stanley Kupa-döntőbe. Sem a Dallast, sem a Buffalót nem érte még az a megtiszteltetés, hogy hazavigye a Stanley Kupát. A finálé további érdekessége volt, hogy a két kapus egykoron a Chicago Black­hawksban szerepelt, Dominik Ha­šek azonban csak elvétve kapott le­hetőséget Ed Belfour mellett. Az alapszakaszban kétszer találkozott a két együttes: Dallasban a Csilla­gok 4:l-re, Buffalóban a Bölények 2:l-re. A Stanley Kupa-döntő azon­ban egész más tészta. Az utóbbi há­rom évben a „nyugati csapatok" mindig 4:0-ra lesöpörték a keletie­ket, ezért a Buffalo szeretett volna bosszút állni. Az első lépés kijött, hosszabbítás után a Buffalo 3:2 a­rányban győzött. A következő két találkozón a Dallas bizonyult jobb­nak (4:2, 2:1), majd a Bölények 2:1-gyei kiegyenlítették az állást. Az ötödik megmérettetés 2:0-val a dallasiakat igazolta, akiket már csak egy lépcsőfok választott el a végső győzelemtől. Ez a találkozó minden addigit fölülmúlt. A finn Ja­re Lahtinen már a 9. percben veze­tést szerzett a Dallas számára. Két perccel a második harmad vége előtt Barnesnak köszönhetően egyenlítettek a Bölények. Belfour és Hašek bravúrjainak nyomán a ren­desjátékidőben több gól nem szüle­tett. Sót, az első hosszabbításban sem. És a másodikban sem. Sokáig a harmadik tízpercben sem, hason­lóan, mint kilenc évvel ezelőtt az Edmonton-Boston összecsapáson, amely 115 perc 13 másodperc után dőlt el, Petr Klímának köszönhető­en. Buffalóban 22 másodperccel voltak még elmaradva ettől az idő­től, amikor Brett Hull véget vetett az izgalomnak. Bár a találat érvé­nyessége utólag kétségbe vonható, ez mit sem változtat a lényegen. Brettnek sikerült apja nyomdokai­ba lépni, aki 1961-ben a Chicago (TA SR felvételek) Blackhawks színeiben Stanley Ku­pát nyert. Az idei döntő abszolút hőse a dalla­siak „agytrösztje", Mike Modano volt. Bár az első találkozón szeren­csétlenül ütközött az ellenfél egyik hátvédjével és megrepedt egy csont­ja a bal kezén, mégis vállalta mind a hat mérkőzést és nagyban hozzájá­rult a Stars sikeréhez. A következő nagy ásznak a csatár Joe Nieuwen­dyk bizonyult, aki 11 gólt ütött a rá­játszásban, s méltán harcolta ki a playoff leghasznosabb játékosának járó Conn Smythe Trophyt. De ne feledkezzünk meg Langenbrunner­ről, Lahtinenről, Zubovról, Sydor­ról, Hatcherről, Matvichukról, Ver­beektől, Sloaiuól... És természete­sen a teljes nyugalmat biztosító Bel­four kapusról. A döntő utolsó 207 percében egyetlen gólt kapott. A másik oldalon Dominik Hašek védte a védhetőt, de előtte nem fedezték az ellenfelet igazán meghatározó já­tékosok. Miro Šatan sem vállalta a megváltó szerepét, ezek után a Dal­las megérdemelten harcolta ki a Stanley Kupát. Eddig három lehető­sége adódott, az első kettőt (még Minnesota North Starsként) elsza­lasztotta, előbb a NY Islanders, majd a Pittsburgh ellen. A 90-es években a Mario Lemieux nevével fémjelzett Pittsburgh Pen­guinst kétszer (1991, 1992) nem lehetett megállítani. 1993-ban a Montreal, '94-ben a New York Ran­gers, '95-ben a New Jersey Devils, majd a Colorado Avelanche és két­szer a Detroit Red Wings követke­zett. Az idei döntő volt az utolsó előtti a 20. században. Az 1998/1999-es idény több szem­pontból jelent mérföldkövet az észak-amerikai profi hokiliga törté­netében. Utoljára szerepelt 27 csa­pat a bajnokságban; a jövőben az Adanta Trashers egészíti ki a me­zőnyt. Mind a hétszáz találkozón négy játékvezető (ebből két főbíró) ügyel a szabályok betartására. Dön­tetlen esetén az öt percig tartó hosszabbítás alatt az eddigi öt he­lyett négy-négy játékos és a kapus tartózkodhat a jégen. Ezentúl soha nem fog szerepelni Wayne Gretzky. Talán ez utóbbi „reform" rengette meg igazán a tengerentúli közvéle­ményt. Gretzky huszonegy éves ak­tív pályafutásától a New York-i Ma­dison Square Gardenben vett bú­csút. A Rangers a Pittsburgh ellen lépett pályára és a továbbjutás volt a tét. Jaromír Jágr a hosszabbításban döntötte el, hogy a legendás Gretz­ky utoljára húzott korcsolyát a lábá­ra. Épp Jágrban látják Gretzky le­hetséges utódját, a cseh sztár tete­mes előnnyel nyerte el az alapsza­kasz leghasznosabb játékosának já­ró Art Ross Trophyt. Ekkor húzták meg a csíkot a rájátszás előtt, s a Dallas Stars 119 ponttal a legered­ményesebb csapatnak bizonyult. Őt követte az Ottawa Senators, de csak a playoff első fordulójáig, mert onnan már nem jutott tovább; a Ke­leti Főcsoportban a Buffalo Sabres ütötte ki. (Az a Buffalo, amely egy évvel korábban bejutott a Konfe­rencia-döntőbe, ám ott alulmaradt a Washington Capitalsszel szem­ben.) A „Bölények" kapujára Domi­nik Hašek vigyázott, így többé-ke­vésbé nem is számított olyan szen­zációnak a továbbjutásuk. Inkább az, ahogy kiharcolták. Az Ottawa hat gólt volt képes összehozni, négy mérkőzés után a legcsekélyebb esély nélkül esett ki, míg a Buffalo meg sem állt a fináléig. Legyőzte a Boston Bruinst és a Toronto Maple Leafst. A Nyugati Főcsoport sem panasz­kodhatott idegtépő összecsapások Több mint 107 év telt el az­óta, hogy 1892. március 18­án Lord Kilcoursie, az Otta­wa Rebels hokicsapatának játékosa megzavarta az Amatőr Atlétikai Szövetség vezetőinek ebédjét. MAREK SVÁTEK Egy levelet kellett kézbesítenie, melyben ez állt: „Régóta fontolga­tom, hogy rendezek egy kihívásos versenyt, amelyen a legjobb csapa­tok vennének részt. Ámíg nincs vándorserleg, felajánlanám ezt a kupát, hadd szálljanak érte harcba minden évben a legjobbak." Alá­írás: Lord Stanley, Kanada kor­mányzója. Az ezüsttálat (ez volt az eredeti díj) 50 kanadai dollárért vásárolta. A bajnokság első esztendői a sport­összesen 39 alkalommal nyert a döntőben, ebből 24-et a Montreal Canadiens harcolt ki. Egészen 1917-ig rendezték a bajnokságot a kihívásos rendszer szerint, majd március 22-én négy klub megalapí­totta az új profi ligát, az NHI.-t. Az 1926-ig tartó szakasz a „keresés időszaka" volt. Ekkor következett be a nagy áttörés. A két nagy rivális, a Montreal Canadiens és a Toronto Maple Leafs (13 kupát nyert) mel­lett más neves csapatok is többször győztek a döntőben, például a Det­roit Red Wings (9), a Boston Bruins (5), a New York Rangers (4) a Chi­cago Blackhawks (3)... A 70-es években a Philadelphia Flyers ­Bobby Clarkkal az élen - durva, brutális játékkal kétszer volt ered­ményes. Egy évtizedre rá a New York Islanders volt a menő. Brian Trottierrel négy Stanley Kupa ke­rült a klub vitrinjébe. Következett Brett Hull, a győztes gól szerzője ág „vezércsapata", a Montreal győ­zelmeinek jegyében zajlottak: 1893-1902 között kilencszer hódí­totta el a Stanley Kupát. A város Gretzky, Messier és az Edmonton Oilers sorozata öt győzelemmel ­bár az utolsónál, 1990-ben Gretzky már nem vette ki a részét a sikerbői. Négyévesen kezdett teniszezni, 377 héten át vezette a világranglistát, túltett Martina Navrátilován, és az idei French Open fináléjában legyőzte a svájci Martina Hingist Csúcs a csúcson: Graf ideje nem járt le Steffi Graf kedvenc hobbija a visszatérés JÁN HUDOK Steffi Graf nemcsak a német tenisz, hanem az egész sportvilág legna­gyobb egyéniségei közé tartozik. A nyolcvanas évek végén játékával le­nyűgözte a közönséget, életének és pályafutásának ez a szakasza azon­ban lezárult. Még akkor is, ha Pá­rizsban a Roland Garros-n bebizo­nyította: az ő ideje még nem járt le. Graf kisasszony karrieijét óriási si­kerek és váratlan kudarcok övezik. Egyéniben 107 tornagyőzelmet aratott, olimpiai aranyéremmel is dicsekedhet. Négyévesen kezdett teniszezni, el­ső edzője édesapja, Peter Graf volt. Steffi 1982-ben megnyerte a junior Európa-bajnokságot. Tizenhárom évesen (plusz 4 hónap) ő volt a má­sodik legfiatalabb teniszező, aki föl­került a ranglistára (a 124. helyet szerezte meg). Csak Stefani Rehe volt fiatalabb (2 hónappal). Egy év­re rá az első 100 közé jutott, 1984 júniusában már a 22. helyen állt, és egy év elég volt neki ahhoz, hogy az első tíz közé, a harmadik helyre jus­son. Peter Graf érezte, ideje profi edzőt szerződtetni lánya mellé. Az akkor még aktívan játszó cseh Pavel Složilra esett a választás. Innentől kezdve nem volt megállás a csúcsig. Később Složilt a svájci Heinz Günt­hard váltotta föl. Steffi 1986-ban Hilton Headben megnyerte első tornáját, a döntőben az amerikai Chris Evertet győzte le. A következő tizenegy esztendő során minden évben legalább hét viadalon nem talált legyőzőre. Huszonkét Grand Slam-tornát nyert (az utolsót idén Párizsban, előtte 1996-ban a US Openen). Ennél többel csak egy ve­télytársa dicsekedhet: Margaret Smith Court 24 alkalommal vitte el a pálmát. Első Grand Slam-győzel­mét 1987-ben aratta Párizsban. A következő évben mind a négyet megnyerte (Australian Open, French Open, Wimbledon, US Open), azóta erre senki sem volt ké­Pályafutásának legszebb évét olimpiai arany­éremmel toldotta meg. pes. Két esztendővel ezelőtt Mart­ina Hingist egy hajszál választotta el a négy Grand Slamtől, ám a Ro­land Garros döntőjében a horvát Majoli keresztülhúzta számításait. Graf pályafutásának legszebb évét a szöuli olimpián egy aranyérem­mel toldotta meg. Korábban, a Los Angeles-i ötkarikás játékokon is győzött, a mezőny legfiatalabb tag­jaként (itt a tenisztornának még csak bemutató jellege volt). Amikor 1995-ben a US Openen tarolt, ő volt az egyedüli hölgy a sportág tör­ténetében, aki valamennyi Grand Slam-tornán négyszer állt a dobogó legmagasabb fokán. Ötvenkétszer rajtolt a legrangosabb viadalokon (ha az idei wimbledonit még nem számítjuk bele), ebből 41 alkalom­mal legalább az elődöntőig jutott. Hétszer (ez a legtöbb) Wimbledon­ban győzött; a cseh származású amerikai Maitina Navrátilovától kettővel marad le. 1995 (French Open) és 1997 (Australian Open) között megszakítás nélkül nyert Grand Slam-tornát. Zsinórban 45 találkozót nem veszített el, a soro­zatot a dél-afrikai Amanda Coetzer szakította meg. Ezalatt az idő alatt hat Grand Slam-tornán győzött, de 1996-ban nem indult az Áustralian Openen. Századik tornagyőzelmét Wimbledonban aratta, addigra már 877 megnyert találkozó volt mö­götte. 1986 és 1988 között vala­mennyi tornán, amelyen indult, be­jutott a fináléba. Huszonegyszer! 1993 és 1994 között ugyanilyen so­rozattal 20 döntőben szerepelt. Ti­zenhét éves pályafutása során csak 108-szor kellett elismernie, hogy jobb az ellenfél. Huszonkét esztendősen, 1991­ben, Lipcsében a cseh Petra Lang­rová ellen ünnepelte 500. győzel­mét. Csak természetes, ő volt a leg­fiatalabb játékos, akinek ez sike­rült. Nyolcszáz mérkőzésig tartó veretlenségi sorozatát öt évvel ké­sőbb, a wimbledoni elődöntőben érte el. Három hölgy, Navrátilová (1438), Evert (1309), Wade (839) után ő a negyedik, aki túllépte a 800-as határt. 1980 óta (86:1) csak Navrátilová­nak volt jobb mérlege (1983-ban), mint Steffinek. Először 1987. au­gusztus 17-én került a világranglis­ta élére, és 186 héten keresztül be­csületesen őrizte a a trónt. Hosz­szabb ideig, mint a földkerekség bármelyik férfi vagy női teniszező­je. A trónfosztó vereséget Boca Ra­tonban, az argentin Gabriela Sa­batinitől szenvedte el, s másnap már Szeles Mónika vezette a női te­niszvilágot. Graf két évvel később jutott vissza a csúcsra, miután Sze­lest Hamburgban megkéselte Steffi egyik rajongója. Semmi sem tart örökké, azóta Steffi többször kény­szerült átadni első a helyét a WTA­listán (utoljára 1997. március 31­én Martina Hingis váltotta föl), me­lyen összesen 377 hetet töltött. Martina Navrátilová csúcsát (331) 1996. május 13-án döntötte meg. (A férfiaknál 270-nel Ivan Lendl a rekorder.) A sikeres korszakot nehéz idők vál­tották föl. Jelentkeztek az első sé­rülések, édesapját adócsalás miatt börtönbe zárták... Egyszóval rájárt a rúd Steffi Grafra. Tizenöt évvel a debütálás után, 1998. június 8-án már nem is szerepelt a világranglis­tán. Tavaly aztán sikerült össze­szednie magát. Nem kiemeltként tornát nyert Lipcsében és Phila­delphiában, legyőzte Hingist és Da­venportot. Bejutott az év végi Mes­terek Tornájára, de egy héttel a rajt előtt a ranglista 22. helyére esett vissza, s ő volt a legrosszabb helye­zésű játékos a seregszemle történe­tében. Nemrég a French Openen legyőzte az első három helyen ki­emelt vetélytársát. Ujabb világuni­kum. Mint ahogy a keresete is an­nak számít. Tavaly ebben is túltett Martina Navrátilován: pénzdíjai­nakösszege 21,5 millió dollár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom