Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)
1999-06-04 / 127. szám, péntek
8 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 4. A magyar olajtartalék immár száz napra elegendő Irak növelné kőolaj-kitermelését - május eleje óta közel két dollárral ismét visszaesett a fekete arany ára Biztonságban az ország Drágulás után csökkentek a kőolajárak V. PAIZS GÁBOR Budapest. Amikor az Öböl-háború előestjén hordónként 34 dollár fölé szökött az olaj ára, Magyarországnak mindössze 18 napi fogyasztásnak megfelelő olajkészlete volt. Ezért akkor drasztikusan kellett emelnie a benzin árát, aminek következtében kitört a taxisblokád. Voltaképpen akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy belátható időn belül 90 napos stratégiai tartalékot kellene képeznie az országnak. Ezt a szintet nem volt egyszerű elérni. Először is tárolók kellettek, mert bár a kivonuló szovjet csapatok hét üzemanyagtárolót is visszahagytak, a tartályok zöme nem felelt meg a környezetvédelmi kívánalmaknak. A finanszírozás is jelentős terhet rótt az államkincstárra, hiszen a magyarországi kitermelés csak a szükségletek ötödét fedezi, a többiért úgy kellett dollárt adni, hogy a kapott olaj nem vett részt a gazdaság vérkeringésében. A szakértők ezért évente maximum 20-20 napos készletbővítést tartottak lehetségesnek. Még mielőtt az irányadó északi-tengeri Brent típusú olaj ára a 11-12 dolláros szintről felugrott az áprilisi 16 dollárra, Magyarországnak sikerült megvalósítani az olajtartalék növelésére tett tervét. Jelenleg a nyolc, nemzetbiztonsági szempontok szerint kiválasztott telepen, az ország száz napos működésére elegendő nyersolaj gyűlt össze. Az olajtartalékkal párhuzamosan a MÓL Rt. orosz partnerével kötött hosszútávú szerződésekkel igyekezett biztosítani az ország gázellátását. GAZDASACI HÍRMORZSÁK Eurokötvények kibocsátása Pozsony. Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter napokon belül Bécsbe, Párizsba, Zürichbe, Milánóba és Londonba látogat, ezzel is előkészíti a szovák kormány jövő hétre tervezett eurokötvény kibocsátását. Peter Švec, a pénzügyi tárca szóvivője szerint 5 évre szóló, mintegy 300 millió eurós (13,6 milliárd korona) kötvénykibocsátásról lesz szó. Az eurokötvényekból befolyó összeget az államadósság törlesztésére fordítják. Elena Kohútiková, a jegybank pénzügyi főosztályának igazgatója szerint ha a kibocsátás sikerrel jár, akkor a kabinetnek évekig nem kell további kötvénykibocsátást lebonyolítania. (Ü) Globális autónorma Tokió. Japán, az Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó autóipari megállapodás aláírására készül, egységesíteni kívánja az autók és azok alkatrészeinek környezetvédelmi és biztonsági normáit. Több mint száz témát érintően kívánnak kormányközi megállapodást kötni az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának égisze alatt, abban a reményben hogy az EU-n, Japánon és az Egyesült Államokon kívül más országok is csatlakozni fognak. Ha elfogadnák a normákat, az tekintélyes fejlesztési, tesztelési és marketing kiadásoktól mentesítené a gyártókat. (MTI) Kelendőek a szlovák értékpapírok Pozsony. A nyugati, főleg londoni befektetők kedd óta élénken érdeklődnek a legjelentősebb szlovák cégek részvényei iránt, ennek következtében az értékpapírok árfolyama folyamatosan nő. A vásárlók hajlandók prémiumot is fizetni, ha attraktív részvénycsomagról van szó. Jelenleg a Slovnaft kőolajfinomító részvényeiért 560-600, a Slovakofarma gyógyszergyártó részvényeiért 1900-2000, a kelet-szlovákiai vasmű papítjaiért 162 és a Nafta Gbely vállalat papírjaién 360-400 koronát fizetnek darabonként. Összehasonlításul a korábbi árfolyamok: Slovnaft 520, Slovakofarma 1726, kassai vasmű 155 és Nafta Gbely 333 korona. (SITA) HÍRÖSSZEFOGLALÓ New York. Csökkent a nyersolaj ára a New York-i árutőzsdén, miután Irak bejelentette, hogy az ENSZ „olajért élelmiszert" akciója keretében szeretné növelni termelését és exportját. Az iraki szakminiszter közlése szerint az arab ország a jelenlegi 2 millió hordós exportját 2,2 milliósra akarja emelni. Ezzel együtt a termelést is növelik a mai 2,65 millióról az év végéig napi 3 millió, a jövő év végéig pedig napi 3,5 millió hordóra. Egy ENSZ-tisztviselőt idézve a Reuters hírügynökség szerint a világszervezet titkársága valószínűleg támogatja az iraki tervet, amelyhez szükség lesz az 1982 óta használaton kívüli csővezetékre is. Elemzők szerint az iraki termelésnövelési tervek, illetve az európai finomítói kapacitások csökkentése is akadályozhatja az olajárak emelkedését, amelynek érdekében a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai 18 Dollar/barrel — ~ „ J 17 16 15 14 13 — — — — <— í " 7„ JB — j 12 L ™ _ Tjpi Xfc k JR. ,«,. JPr 11 TV/'..,...., bm... .»Kfr ...mi, «>».• <MI. min*) ^HHgfr r " T*: Eft Mf'\, ijfi naflt "* * 10 m '"4 eiiMi'J W ~ • i , M n ^kf* ~~ - ~ ^öws — — , 9 XII. 1. II. ill. IV. V. 1998. 1999. (Forrás: Figyelő) márciusban termelésük visszafogásáról állapodtak meg. Irán szerint túl korai még felülvizsgálni a piacélénkítést célzó megállapodást. A termelés visszafogása után az árak a várakozásoknak megfelelően emelkedni kezdtek, ám május eleje óta csaknem két dollárral ismét visszaestek. (VG) Szeptember végéig kell bizonyítanunk a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előtt Jövőre immár tagok lehetünk Pozsony. Az OECD a közhiedelemmel ellentétben nem a gazdagok klubja, hiszen tagországai egy főre eső bruttó hazai terméke 4000 és 40 000 dollár között mozog. TUBA LAJOS Összetartó ereje a közösen képviselt értékekben rejlik mint a szabad piacgazdaság, áttekinthető vállalkozói környezet, vagy a demokrácia védelme - mondta Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes, miután Párizsból hazatért a szervezet miniszteri tanácsának üléséről.Most első alkalommal történt meg, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 29 tagországa mellett a találkozón 8 más ország illetékes miniszterei is részt vehettek. Olyan gazdasági hatalmakat, mint Oroszország, Kína, India, Indonézia, Brazília vagy Argentína, azért hívtak meg, hogy közösen tekintsék át a világméretű válságok elkerülésének lehetőségét. Gazdasági potenciálját tekintve a vendégek közül csak Szlovákia lógott ki a sorból, hazánk viszont az egyetlen volt közülük, amelynek lehetősége van a bekerülésre. Sőt, a találkozó zárónyilatkozata egyenesen úgy fogalmaz, hogy a tagországok üdvözlik a felvételi folyamat korai lezárását. Ivan Mikloš azért óvott a korai örömtől. Az OECD-tagság ugyanis Szlovákiának lehetősége van arra, hogy bekerüljön az OECD-be. sok egyéb mellett a befektetők számára is egyféle garanciát jelent. Márpedig az utolsó nagy felvételi hullám után tavaly kitört pénzügyi válság idején néhány tagországban, főként Dél-Koreában, Mexikóban és részben Csehországban is néhányan komoly veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni. Emiatt a tagfelvétel kritériumait megszigorították, vagyis komolyabban kell bizonyítanunk, mint annak idején Magyarországnak, Lengyelországnak és Csehországnak. Mikloš szerint a kormány reformcsomagját a miniszteri tanács tagjai kedvezően fogadták, és ha ezt az év végéig valóban végig tudjuk vinni, a jövő tavasszal sor kerülhet a felvételre. Ez már így is az utolsó pillanatban lesz, mert ezután az OECD hosszú ideig nem tervezi új tagok felvételét. A döntő momentum a szeptember végére tervezett átvilágítás lesz, addigra kell a lehető legtöbb eredményt elérni. Márpedig a tagság Mikloš szerint Szlovákia számára létfontosságú, mert enélkül a külföldi befektetők számára biztosított előnyök nem lesznek eléggé vonzóak és hitelesek. A miniszteri tanács egyébként A tagság a befektetők számára egyféle garanciátjelent. konstatálta, hogy a világot tavaly megrázó gazdasági válság lecsengőben van. A jövő szempontjából fontosnak ítélték a kereskedelem további liberalizálását. Az OECD az ezzel kapcsolatos ügyek intézését átadta a Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO), amely hamarosan az egyesült államokbeli Seattle-ben meg is kezdi a tárgyalások újabb fordulóját. Európában az OECD a legfontosabb teendőnek a tőzsdeműködés racionalizálását és a szabad munkaerő-áramlás megteremtését tartotta. Keressen fel bennünket! PRVÁ STAVEBNÁ SPORITEĽŇA investa LEASING SLOVAKIA Investa leasing Slovakia Komárno 945 01, Eötvösa 12, tel./fax: 0819/732 681,732 682, e-mail: investa@investa. sk Nové Zámky 940 24, Petőfiho 1, tel./fax: 0817/4040 80, e-mail: nz@investa.sk www.investa.sk, internet provider: KEMAR FIN-LINE Az Investa leasing Slovakia egyéb pénzügyi tevékenységei mellett elindította a FIN-LINE projektet, amely pénzügyi betétjei után magas és rendszeres hozamot biztosít önnek. Az átlagon felüli hozamokat átgondolt üzletpolitikánkkal, pénzügyi tevékenységünk széles skálájával biztosítják pénzügyi szakembereink. * A társaságunkra bízott pénzbetétek utáni jö5 vedelem a betét összegétől és lekötési idejétől függ (lásd a táblázatot). * A betét összegét az ügyfél maga határozza meg, a minimális betét azonban 10.000 Sk. * A hozamok gyakoriságát és a betét lekötésének időtartamát szintén az ügyfél határozza meg a szerződés aláírásakor (lásd a táblázatot). * A pénzügyi betétekre 100 %-os garanciát nyújtunk saját váltónkkal. Betét Évi Lekötési Hozamösszege hozam % idő fizetés 10 000,-Sk 18% 3 hónap havonta 10 000,-Sk 20% 3 hónap negyedévente 10 000,-Sk 21% 6 hónap havonta 10 000,-Sk 23% 6 hónap negyedévente 10 000,-Sk 30% 6 hónap félévente 10 000,-Sk i 23% 9 hónap havonta 10 000,-Sk 25% 9 hónap negyedévente 10 000,-Sk 35% 9 hónap a szerz.lejárta után 10 000,-Sk 25% 12 hónap havonta 10 000,-Sk 27% 12 hónap negyedévente 10 000,-Sk 35% 12 hónap félévente 10 000,-Sk 40% 12 hónap évente 10 000,-Sk 26% 24 hónap havonta 10 000,-Sk 28% 24 hónap negyedévente 10 000,-Sk 37% 24 hónap félévente 10 000,-Sk 45% 24 hónap évente 10 000,-Sk 50% 24 hónap a szerz.lejárta után A hozamok adókötelesek VK-ily VK-550/4