Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-15 / 136. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 15. A TÉMA: SZÍNHÁZI ÉVADZÁRÁS A színházban a matematika törvényei nem érvényesek. Nem biztos, hogy hat bemutatóból több a jó, mint háromból Az eperjesi Duchnovics Színház négy előadása Komárom és Kassa előadásai Sajátos dramaturgia ÖSSZEFOGLALÓ Maga az a tény is sokat sejtetett az eperjesi ruszin színház pozsonyi vendégjátékáról, hogy a legjobb szlovákiai alternatív színház, a Stoka színpadán mutatkoztak be. Annak ellenére, hogy mind a négy előadást más-más rendező állította színpadra, olyanok, akiknek még a nemzetiségük sem azonos, a sorozat mégiscsak mutatott jelentős hasonlóságokat. Elsősorban a dramaturgiai átgondoltság, az előadásokban látott színészi játékstílus és a színház társulatának igencsak erőteljes színészi potenciálja volt felfigyeltető és a négy előadásból háromban meggyőző. Elsődlegesen a Vaszil Túrok rendezte Csehov egyik egyfelvonásosa szült bennem hiányérzetet. Nem is annyira a játék egésze, hanem a Leánykérés hevenyészett díszletezettsége, ami a ruszin színháztól szokatlan amatőrizmust jelzett. Mintha valamifajta utólagosan odabigygyesztett előzéke lett volna a jugoszláviai Vladimír Nadj (csak azt tudnám, hogy miért írták így szlovákul, amikor ruszin átírásban szabályosan Nagy-nak írták) fergeteges Mennyegzője rendezésének. Ha rendezőnek nem is a legjobb, dramaturgnak mindenképpen kiváló Vaszil Túrok, hiszen mind a Sztyepancsikovo falu című Dosztojevszkij-adaptációt, mind a Szaltikov-Scsedrin-novellából született Egy város történelme című előadás szövegét ő alkalmazta színpadra. Matus Ól'ha vendégrendező igazi dosztojevszkiji figurákból komponálta meg azt a sors- és jellemtablót, amit ruszin előadásban is pontosan leképezhetett a más nyelvű néző. Az meg egyenesen meglepetésszerű volt, ahogyan ugyancsak ő, pontosan kiérezte a korunk hatalompestise okozta őrületeket a szatirikus abszurd Szaltikov-Scsedrinfeldolgozásban. Szinte ajándék volt Ionesco A kopasz énekesnő című abszurdja, amelyet Christian loan rendezésében mutattak be. Ez a modern drámairodalom klasszikusának számító mű ezúttal nemcsak a nyelvi abszurd erejével nyűgözött le, hanem vizualitásával, amelynek alapját egy hatalmas festmény adta, amelynek világában mozogtak a dráma ismert alakjai. A ruszin színház pozsonyi bemutatkozása igazolta azt a várakozást, mely szerint a Duchnovics Színház csapata a nyelvük modernizálásával együtt a színpadi játékot is igyekszik a korszellemnek megfelelően karbantartani. Mindaz, amit láttunk, sokkal univerzálisabb színpadi nyelven szólította meg a nézőt, mint ahogyan azt a kisebbségi helyzetben lévő magyar színházak esetében megszoktuk. Jelenet A kopasz énekesnő előadásából. A képen Vlagyimíra Urbanková, Jozef Tkács és Natalia Mihaljovová Szenvedély, szerelem - hagyomány kérdőjelekkel A Romathan útkeresése ELEMZÉS Legutóbbi bemutatóján ismét a zenés műfajjal próbálkozott a kassai Romathan Színház, amely külföldi szereplésein túl, mostanában mesejátékokkal járja a romák által is lakott falvakat. A Szerelem lángja című roma-musicalről már az első taktusokból kiderült: feloldhatatlan ellentmondás feszül majd a zene és a cigányság életéből merített történet valósága között. A Karol Adam és Ondrej Ferko szerezte zene elsősorban a sokak által ismert és kedvelt ún. kávéházi cigányzene forrásvidékén fakadt. Soňa Samková rendező pedig ennek a fogságában maradva meg sem próbálkozott az alaptörténetben határozott éllel törzsi ellentétként is megjelenő drámai konfliktusok színpadi kibontásával. A két főhős - a gazdag és szép Mirikla és a tehetséges, de szegény Sukar - szerelme végül a műfaj törvényei szerint boldog véget ér, hiszen mindegyik másban találja meg szerelme tárgyát. Ezért sem érdemes sok szót vesztegetni a librettóra. Fontosabb szólni az egyetlen közép-európai, roma nyelven játszó színháznak arról a helyzetéről, ami a színpadon látszik. Nincsenek képzett színészei, pedig fennállása óta akár stúdióban, akár a kassai konzervatóriumban képezhettek volna roma fiatalokat. Ha a rendezés esetlegességeit veszem számba, akkor Samkovát is amatőrnek kell tekintenem, bár manapság ez hovatovább szakmai státust és nem szakmai felkészültséget jelent. Ebben az esetben azonban az előadás szakmai minőségét kérdőjelezem meg. Az előadás ennek ellenére számtalan új felismerésre ösztönzött. Mivel maga az a tény, hogy a szlovákiai romák is legalább két cigány nyelvet beszélnek, ráadásul jelentős részük - éppen a zenész családok közül - már nem beszéli jól őseik nyelvét, bizony az ő számukra is haszonnal működött a villanyújságszerű tolmácsberendezés. Ebben az előadásban a gazdagság és a szegénység ellentétpár valamelyest leképezte a mindennapi lét roma ellentéteit. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy a roma etnikumon belüli vagy a más rasszhoz tartozók felől érkező gyűlölködés ellen szóltak-e azok a dalok, amelyekben az egyenlőségről énekeltek a szerelem minden különbséget áthidaló ereje kapcsán. Mindenesetre a színpadon megjelenített konfliktusok táptalaját a roma etnikumon belüli társadalmi különbségek és a törzsi munkamegosztás (mesteremberek és zenészek) adták, a melynek során gyilkosságokat is elkövettek egymás rovására. Az oldal anyagát írta: Dusza István Ha valaki netán a nagy számok törvénye szerint azt gondolná, hogy hat színházi bemutatóból a valószínűségszámítás szerint több lehet a kiemelkedő előadás, mint háromból, akkor nagy valószínűséggel tévedne. ÉRTÉKELÉS Az idén huszonkilencedik évadát záró Kassai Thália Színház három bemutatójából csupán egy az, amiről sem a közönség, sem a szakma nem beszélt pozitív értelemben. Kárpáti Péter Országalma, avagy Mátyás király és a cigánylány című drámája, Harsányi Súlyom László rendezésében gyorsan feledhető játszadozás volt egy színpadi stílussal. Komáromban viszont, ahol az előadások többségét deklarált és demonstrált szándékkal a közönség szórakoztatására hozták létre, csupán egy jó nagy adag engedékenységgel lehet sikerekről beszélni. Látszatra fölösleges minduntalan a vendégrendezőkről értekezni egy-egy zsurnálkritikában, az a tény azonban, mely szerint az 1998/99-es színházi évad kilenc plusz egy szlovákiai magyar bemutatója közül nyolcat vendégrendező rendezett, igencsak elgondolkodtató. Egyáltalán nem az az elsődleges, hogy Takáts Ernődön kívül más diplomás rendezője nincs a két színházunknak. Az sem általánosítható vélemény, hogy a vendégrendezők mindegyike telefonnal a kezében budapesti színigazgatói irodájából rendez, mert akkor sem született jó előadás, amikor neves színházi ember, bizonyíthatóan a magyarországi szakma élvonalába tartozó rendező, Csiszár Imre irányította O'Neill Utazás az éjszakába című drámájának próbáit. A színpadon látható végeredmények megszületését Komáromban és Kassán is befolyásolhatták olyan negatív kísérőjelenségek, mint a parlamenti választások után hata... fontos a formálás, ennél már csak a megszülető forma a fontosabb. lomra került új kulturális kormányzat késlekedése az Ivan Hudec létrehozta intendánsi rendszer megszüntetésével, és az új színházigazgatói pályázatok kerületi szinten történő kiírásával. Az előző kormányzat elérte a két színház teljes pénzügyi leépülését, de a mostani sem sieti el a dolgot helyrehozni. Nincs tehát lényeges különbség a kassai és a komáromi színház helyNémeth Ica, Mokos Attila és Benkő Géza Július Barč-lvan Ketten cimű drámájában zete között. Még akkor sincs, ha a kassai társulatnak eleve nehezebbek a működtetési feltételei, mert a tájoláshoz nélkülözhetetlen autóbusz és teherautó is elhasználódott, s a költségvetésből nem tellett a fenntartásra és a vidéki előadások finanszírozására. Komáromba viszont a közönség utazik a régióból, s tájolásra már csak elvétve kerül sor. Nyíltan vállaltam az évad során írt kritikáimban is, hogy a két kassai bemutatót vitathatatlan szakmai sikerként láttam. A közönség bizonyára a Tersánszky regényéből Örkény által színpadra írt Kakuk Marci szerencséje-ért lelkesedik majd, de egyáltalán nem kizárt Arthur Miller Az ügynök halála című drámájának a sikere sem. Tehát a nagy számok törvényének is ellentmondanak, s a vendégrendezők becsülettel elvégzett munkáját is igazolják az Árkosi Árpád, illetve a Szegvári Menyhért rendezte bemutatók. Az azonban mégiscsak a színház művészeti vezetését dicséri, hogy a nehéz helyzet ellenére is képes megőrizni a színészek lelkesedését, képes pontosan körvonalazható dramaturgiát alkotni, s képes a társulatot a vendégrendezők elvárásai szerint kondicionálni. A többinek már a közönség a tanúja és élvezője. Komáromban éppen az ilyen határozott dramaturgiai elképzeléseket szűkös keretek között is megvalósító vezetés hiányzott. Egyszerűen: többet akartak, mint amenynyit bírtak. Önmagában az még nem lenne baj, ha tudatosan figyelnek a szlovák és a cseh drámairodalomra, az sem, ha két fiatal szlovák rendezőt hívnak meg. Kísérletezni azonban mégiscsak olyan tartalmakkal és formákkal lenne érdemes, amelyek végül is színpadi értékként jelennek meg a közönség előtt. Lehetne örülni Štefan Korenči két nyelven is megrendezett színházi projektjének, ha Július Barč-lvan Ketten című filozofikus drámájára vevő lenne a zenés darabokra tóduló komáromi közönség. Sajnos, ez a próbálkozás is csak a rendezői kísérlet szintjén maradt érdekes, mert a komáromi előadás rendezői tévedések sorát vonultatta fel. Nem kevésbé járt így Ivan Blahut, aki ezt megelőzően Alex Koenigsmark cseh drámaíró Agyő, kedvesem! című bohózatával kísérletezett. Mert kísérlet az a javából, amikor színészek játékából stílustalan egyveleg alakul ki. Mint ahogyan a Takáts Emőd rendezte Karnyóné és a két szeleburdiak Csokonai-vígjáték Dobi Géza által megzenésített változatában is a színészi játék egymástól különböző változatait láthattuk. Itt vetődik fel a Komáromban kultivált zenés színház problematikája, hiszen sem ebben a darabban, sem a Bor József rendezte Oscar Wilde Hazudj igazat - Bunbury-ben sem volt magával ragadó a zenés színház mint műfaj. Mű az volt, mű minden, a díszlettől a koreográfiáig. Mint ahogyan a Mark Twain mester ifjúsági regényéből írt Tom Czintos József m.v., Tóth Tibor és Petrik Szilárd Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában (Archívumi felvételek) Sawyer kalandjainak rendezésekor sem jutott el Dráfi Mátyás rendező arra az igényességi szintre, hogy egyszerűen visszautasítsa, amit a díszlet- és a jelmeztervezők felkínáltak neki. Ha az eddigiekből valaki is azt hámozta volna ki, hogy jelenlegi állapotukban jobban szeretem a kassai, minta komáromi előadásokat, nem téved. Igaza van, mert tényAz előző kormányzat elérte a két színház teljes pénzügyi leépülését... legjobbak. Meggyőződésem, hogy akkor is jobbak lennének, ha kétszer ennyit tartanának belőlük egy évben. Bevallom: nem tudom, milyen titkai vannak Fabó Tibornak és Tóth Tibornak. Abban azonban biztos vagyok, hogy azzal a fásultsággal, amit Komáromban színészekkel beszélgetve tapasztalok, Kassán nem találkoztam. Mintha a hit, az önbizalom veszett volna ki a Takáts Emőd vezette komáromi társulat tagjaiból. Az sem mellékes szempont, hogy Kassán is játszottak zenés darabot. Méghozzá micsoda zenéset! Szakcsi Lakatos Béla zeneszerző és Csemer Géza dalszövegíró egy olyan Örkény István megírta Kakuk Marci-változatot csicsásítottak fel zenei paródiákkal, amelyből Szegvári Menyhért komolyan komolytalankodó társakkal - Csík György jelmez- és díszlettervezővel, Énekes István koreográfussal - pergő, pattogó, jó ízléssel harsány, máshol keserédes játékot formált a színpadra. Mert fontos ám a formálás, ennél már csak a megszülető forma a fontosabb. Márpedig Szegvári Kakuk Marcijának minden tekintetben formája és stílusa van. Mindenkitől eredően. Tersánszkytól, Örkénytől, Szakcsitól, Énekestől, Csíktői, Szegváritól és a színészektől. Mit tagadjam, nekem ez volt a most záruló kis hazai magyar évad előadása, s biztos vagyok, hogy nem vagyok egyedül. Mire ez az írás napvilágot lát, már kiviláglik, kit tart megfelelőnek két színházunk igazgatói posztjaira a most is annyit késlekedő kulturális miniszter és csapata. Színidirektori pályázatokat valakik úgy tudtak időzíteni, mintha a kulturális miniszter nem is lenne színész, s nem tudná, hogy a következő évad dramaturgiai tervét az újonnan kinevezendő igazgatók legfeljebb már csak átvehetik elődeiktől, toldozgathatják, foltozgathatják is, a dolog aligha mutat majd úgy, mint egy eredeti változat. Bizakodjunk hát, hogy jővőre már jobb lesz!