Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-15 / 136. szám, kedd

CL POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 16. Tart a nyelvöltögetés Pozsony. „Az MKP számára világos, hogy a parlament a tervezetet ebben a formájá­ban nem fogadja el" - nyilat­kozta Csáky Pál kisebbségi és emberjogi miniszterel­nök-helyettes az MKP ki­sebbséginyelv-használati törvényjavaslatával kapcso­latban, amit képviselői indít­ványként az MKP-frakció 15 képviselője írt alá. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Csáky hozzátette, az MKP ezzel a maga álláspontját kívánta rögzí­teni, hogy a jövőben ne vádolhas­sák a pártot túlzott követelések­kel. A tervezet csak a kisebbségek által lakott területekre vonatko­zik, hangsúlyozta a miniszterel­nök-helyettes, ezért egyetlen szlovák nemzetiségű állampolgár jogait sem sérti. Peter Weiss sze­rint a törvény elfogadása a szlo­vák és magyar nacionalistáknak egyaránt rizikós, mert „a vélt el­lenség ellen küzdők monopol­helyzetük" elvesztésétől tartanak. A DBP alelnöke úgy véli, az MKP­ban „nagyon kemény belső küz­delem folyik a törvény formáját il­letően, mert amint elfogadják, az MKP mint politikai tényező már nem azonosíthatja magát csak a kisebbségi jogok kérdésével." A kisebbségi probléma rendeződé­sével Weiss szerint „az MKP egyes vezérei számára politikai légüres térbe kerülnek", a pártnak pedig nagyobb teret kell szentelnie a gazdasági és szociális kérdések­nek. Az alelnök úgy látja, a szlo­vák koalíciós pártoknak fontolóra kell venniük, miként fogadja a törvényt a szlovák közvélemény, de érzékelniük kell a kisebbségi igényeket is. Az SZDK frakcióve­zetője, Roman Kováč szerint a ko­alíciós tervezet jó, példás doku­mentum, el kell fogadni, mert iga­zoltan megfelel az európai nor­máknak. Az MKP ellenvetései el­lenére Kováč úgy látja, egyes ren­delkezésekkel, például az osztály­Olyan törvény kell, hogy ne kelljen érte szégyenkeznünk. naplóba való kisebbségi nyelvű bejegyzés kérdésével a tervezet­nek nem kell foglalkoznia, mert erről az oktatásügyi minisztérium belsőleg rendelkezik. Olyan tör­vény kell mondta Kováč -, „hogy ne kelljen érte szégyenkeznünk" emlékeztetett, az MKP a szlovák­magyar alapszerződést sem sza­vazta meg, pedig az most kedvez a magyaroknak, (korp, SITA) A Szlovák Orvosi Kamara tizenkét havi „türelemre" szólította fel tagjait Elkerülhető lett volna a válság ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. - Az egészségügy mai gondjait el lehetett volna kerülni, ha az előző kormány hallgatott vol­na a szakmai képviseletek tanácsai­ra: több forrásból biztosítsák a gyógyellátás kiadásait, illetve bizo­nyos szolgáltatásokat a polgárok anyagi hozzájárulásából fedezze­nek -jelentette ki Ladislav Petričko, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke. Szerinte a betegellátás finanszíro­zása sehol nem valósítható meg ki­zárólag egészségbiztosítási forrá­sokból. - Ezt az igényt fogalmaztuk meg a kongresszuson és rámutat­tunk arra: vagy tényleg több pénz jut a rendszerbe, vagy szűkíteni kell az ellátást - hangsúlyozta. A kama­ra egyetért az egészségügyi minisz­ter által felvázolt folyamattal, mi­közben nagyra értékeli, hogy a kor­mány, - noha döntéseit olykor elha­markodja - támogatni kívánja az ágazatot, sőt átveszi a felelősséget a Mečiar-kabinet hibás döntéseiért. Legfontosabbnak a Gyógyászati Rendtartás módosítását, valamint az orvosi hivatásról szóló törvény elfogadását tartják, de ezzel egyi­dejűleg foglalkozni kell az új rend­tartás megszövegezésével és Alkot­mányban rögzített „ingyenes" ellá­tás megszüntetésével is, hiszen a nagy hibákat nem lehet módosítá­sokkal orvosolni. A kamara elfogadja és tiszteletben tartja a kormányfő által előterjesz­tett stabilizálási egyezményt, s ar­ra kéri tagjait és regionális szerve­it, hogy tizenkét hónapon keresz­tül ne tegyenek olyan lépéseket, amelyek tovább éleznék az ágaza­ton belüli helyzetet, (erf) Szlovákia egyeztetni szeretné vízumpolitikáját a visegrádi országokkal Vízumkényszerre vonatkozó tervek ÚJ SZÓ-HÍR Pozsoy. Szlovákia attól tart, hogy­ha Csehország vízumkényszert ve­zet be több volt poszkommunista állammal szemben, akkor az ott il­legálisan tartózkodó, főként ukrán vendégmunkások és alvilági ele­mek hozzánk teszik át székhelyü­ket. Ezért Pozsony is fontolgatja, hogy a nemzetközi szervezett bű­nözés és az illegális migráció visz­szaszorítása érdekében módosít eddigi vízumgyakorlatán, a részle­tek kidolgozásán a belügy- és a külügyminisztéium közös csoport­ja fáradozik. Vajon az esetleges szigorítások vo­natkoznának-e Magyarországra is ­kérdeztük Ján Figeľ külügyi állam­titkárt. A szlovák külügyminisztéri­um második embere egyértelműen megerősítette, hogy az esedeges ilyen jellegű lépések semmiképpen sem érintenék Magyarországot. „Folyamatosan elemezzük a helyzet alakulását, de a vízumjellegű intéz­kedéseket egyébként sem tekintjük csodaszemek. Ezek csak akkor haté­konyak, ha a szervezett bűnözés vagy az illegális migráció megféke­zésére hozott intézkedéscsomag ré­szét alkotják. Önmagában a vízum­gyakorlat szigorítása nem oldja meg ezeket az égető kérdéseket" - jelen­tette ki Figeľ. Lapunkat tájékoztatta arról, hogy Szlovákia ezeket a prob­lémákat Magyarországgal, Csehor­szággal és Lengyelországgal együtt­működve szeretné megoldani. A külügyi államtitkár hozzáfűzte: mindez a visegrádi hármak hajlan­dóságán is múlik. „Szlovákia egyér­telműen kinyilvánítja ez iránti óha­ját. Hogy a magyar fél egyetért-e szándékunkkal, ezt tőle kell meg­kérdezni. Szívesen tennénk közös lépéseket, de ez ügyben a végleges döntés, úgy vélem, a közeli hetek­ben nem várható" - jelentette ki a szlovák külügyi államtitkár, (pve) Üdvözlik a néppárt sikerét Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja kedvezően értékeli, hogy a hétvégi Európa Parla­menti választásokon az Euró­pai Néppárt győzött. „A poli­tikai csoportosulás ideológiá­ja alapján közel áll az MKP­hoz, ezért bízunk abban, hogy ezentúl aktívabban be­kapcsolódhatunk az európai politikába" - áll az MKP állás­foglalásában. (SITA) Juraj Švec Strasbourgban Pozsony. Juraj Švec, a parla­ment külpolitikai bizottságá­nak alelnöke tegnap Francia­országba utazott, ahol részt vesz a rasszizmus és az into­lerancia elleni Európai Bizott­ság (ECRI) ülésén. Svec tájé­koztat az emberi és kisebbsé­gi jogok tiszteletben tartása terén a parlamenti választá­sok óta elért konkrét eredmé­nyekről. Előadásának célja az ECRI által 1998 nyarán kidol­gozott Szlovákiáról szóló je­lentés értékelése. (TA SR) (ČTK-felvétel) Amikor a bíró sért törvényt Pozsony. Minden esetben el­ítélem a jog erőszakos érvé­nyesítését - reagált Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíró­ság elnöke Jozef Štefankónak a bíróság alelnökének azon tettére, hogy erőszakkal megpróbált bejutni a bíróság épületében található lakásba, melyből kilakoltatták. Harabin arról nem nyilatko­zott, hogy ez esetben a tör­vény kinek az oldalán áll. A több éve húzódó ügyben a bí­róság dönt - mondta. (SITA) Filistein esete a GSM-1800-al Pozsony. A kormányhivatal európai ügyekkel foglalkozó osztályának igazgatója, Ro­man Filistein cáfolta a Szabad Európa Rádió és a Sme által közzétett információkat, me­lyek kapcsolatba hozzák őt a GSM 1800 hálózat üzemelte­tési engedélyével. Kijelentet­te, a Telenor Slovakia és a Rumell Telekom társaságok­kal folytatott tárgyalásaira a közlekedési és távközlési mi­nisztériummal való egyezte­tés alapján került sor. (SITA) Orvosi ház orvosi adakozásból Pozsony. Tegnap átadták az Orvosi házat, melynek meg­vásárlásához és felújításához az orvosi kamara tagjai ­10 500 orvos - fejenként ezer koronát adtak. A tatarozási munkák három hónap alatt készültek el, az épület ott­hont ad a kamara titkárságá­nak, s a vidéki orvosok is megszállhatnak benne. Be­bútorozását a Slovakofarma és a Léčiva gyógyszergyártó cég vállalta, (-erf) Útban Dévény felé. Tegnap hajókiránduláson vettek részt a bősi menekülttáborban lakó koszovói albán gyere­kek (TA SR-felvétel) Az MKP tisztában van azzal, hogy a parlament nem fogadja el a párt tervezetét A SZNP harcolni fog a kisebbségi nyelvtörvény ellen Slotáélc bekeményítenek HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt harcolni fog a kisebbségek nyelv­használatát szabályozó bármilyen törvény elfogadása ellen. Ján Slota szerint ezt a kérdést az alkotmány és több jogszabály is kellőképpen orvosolja és a pártvezér úgy véli, a törvény elfogadása sértené az ál­lamalkotó nemzet jogait. A jogsza­bály tervezetét egyedülállónak mi­nősítette Európában és nem érti, miért éppen Szlovákiának kell elját­szania a „kísérleti nyúl" szerepét, miért nem fogadják el a jogszabályt például Franciaországban vagy Né­metországban. A nemzetiek június 23-án 12 órakor a kormányhivatal előtt tiltakozó akciót szerveznek, melyen elsősorban a kisebbségi nyelvtörvénnyel kapcsolatban akarják kifejezni nemtetszésüket. A párt szerint örvendetes, hogy el­sőként az orosz katonák vonultak be Koszovóba és elfoglalták a pristinai repülőteret. Slota reméli, hogy az orosz diplomácia nem ijed meg az Egyesült Államok agresszív politikájától és nem vonul ki erről a fontos területről. A SZNP elnöke kitart azon véleménye mellett, hogy a NATO tagállamai megsér­tették a nemzetközi jogot, Kofi Annan ENSZ főtitkárnak pedig azt javasolja, mondjon le posztjáról. A nemzeti bank miatt késik az IRB konszolidációja A bankszektor reformja ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Viliam Vaškovič pénz­ügyi államtitkár reméli, hogy még júniusban a kormány elé kerül a bankszektor és a vállalkozói szféra átalakítására vonatkozó koncepció. Szerinte a változtatásokat három szinten kell végrehajtani, a törvény­alkotás terén elsősorban a végre­hajtási, a biztosítási és a banktör­vény gyors meghozatalára lenne szükség. Hangsúlyozta, jó ered­ménynek tekintené, ha a törvénye­ket októberig sikerülne elfogadni Az intézményi kereteket mindenek­előtt megfelelő csődtörvény elfoga­dásával kell módosítani, hogy gyor­suljon a hitelügyletekkel kapcsola­tos bírósági eljárás. A forrásokat il­letően pedig konszolidálni kell a bankokat, tehát törleszteni adóssá­gaikat, hogy elfogadhatóvá válja­nak a külföldi tőke számára. A kon­szolidációhoz Vaškovič szerint köt­vénykibocsátásra és jegybanki be­fektetésre, továbbá világbanki és EBRD-hitelre is szükség lesz. A tő­késítési folyamat előkészítése a pri­vatizációra szánt Általános Hitel­bank (VÚB) esetében már megkez­dődött, ésszerűsítik a bank műkö­dését és csökkentik az alkalmazot­tak számát. A Beruházási és Fejlesz­tési Bank(IRB) szintén 1999-re ter­vezett konszolidációjában Vaško­vič szerint a jegybank mellett a pénzügyi tárcának csak másodla­gos szerepe lehet. Bírálta a jegyban­kot, hogy nem állt elő reális megol­dási javaslattal, ezért késik az IRB konszolidációja, (korp) A belügy cáfolja a tévében elhangzottakat Bérgyilkos bér nélkül ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Ján Ducký meggyilko­lásával gyanúsított Oleg T. ügyével foglalkozó vizsgálati anyagban egyetlen olyan tanú sem szerepel, aki igazolta volna a gyanúsított ali­bijét. Ha létezne ilyen tanú, a rend­őrség szívesen kihallgatná - reagált tegnap Jaroslav Ivor, a vizsgálati fő­osztály vezetője a Markíza Televí­zió Össztűz című műsorában el­hangzottakra. Cáfolta, hogy az Alex becenévre hallgató Oleg T.-t a rend­őrség vagy a belügyminisztérium bármelyik illetékese „rettegett uk­rán maffiózónak" titulálta volna, mint az a műsorban elhangzott, és Ján Ducký gyilkosának sem nevezte őt senki, csak gyanúsítottként emle­gették. Ladislav Pittner belügymi­niszter pedig cáfolta, hogy azt állí­totta volna, Ducký bérgyilkosa egy­millió márkát kapott. A miniszter csupán azt mondta, hogy bizonyos információk szerint ennyit ígértek a gyilkosnak, azt azonban sosem állí­totta, hogy azt a tettes meg is kapta. Ellenkezőleg, a jelek szerint a meg­bízók nem fizettek, (gl) Dioxintalanitás. A besztercebányai Prima Zdroj Rt. üzleteiben tegnap ki­vonták a forgalomból azokat a belga termékeket, amelyek esetleg dioxint tartalmazhatnak (TA SR-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom