Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-14 / 135. szám, hétfő

14 Gazdaság és fOgyaszTók ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 16. Győztek a kiesés ellen küzdő csapatok a magyar labdarúgó Professzionális Nemzeti Bajnokság 33. fordulójában Félgőzzel nyert a bajnok MTK Pozsony. A magyar labdarúgó Professzionális Nemzeti Baj­nokság utolsó előtti forduló­jában a már biztos bajnok MTK félgőzzel is megnyerte az Újpest elleni rangadót, míg a másik fővárosi találkozón a Vasas meglepetésre győzni tudott a Ferencváros ellen. A kiesés ellen küzdő csapatok közül a BVSC idegenben szer­zett három pontot. ÖSSZEÁLLÍTÁS A Fáy utcában 6000 néző volt kí­váncsi a Vasas és a Ferencváros rangadójára. Az első játékrészben a ferencvárosiak irányították a já­tékot, és megérdemelten szerezték meg a vezetést. A megszerzett előny után azonban a Fradi játéko­sai túlságosan is megnyugodtak, ezért a második játékrészben a jobban és lelkesebben küzdő Vasas megérdemelten fordított és sze­rezte meg a három pontot. A Hungária körúton a bajnok MTK csak az első félidőben villo­A lelkesen küzdő Vasas megérdemelten for dí­tott az FTC elleni gott, és megérdemelten szerzett kétgólos vezetést. A második 45 perc mindkét oldalon visszafogott játékot hozott, komoly helyzet nem alakult ki. Röviddel a befeje­zés előtt Preisinger növelhette volna az MTK előnyét, azonban elpuskázta a lehetőséget, az új­pestiek várakozáson aluli teljesít­ménnyel rukkoltak ki. Nem sok izgalmat láthattak a né­zők a Bozsik-stadionban. Nagyon gyenge első félidőt követően foko­zatosan feljött a Kispest és végül bár nehezen, de nyert. A vendég váciak tizenegyesből szépítettek. Meglepetés született a III. Kerület A világos mezben játszó MTK újabb győzelmet aratott, ezúttal az Újpestet fektette két vállra (Fotó: Nemzeti Sport) pályáján. A gólgazdag találkozón a kicsit nagy mellénnyel és időnként flegmán futballozó győri együttes biztosnak tűnő három pontot ve­szített el. A vendéglátók az utolsó percben egyenlítettek. A rendkívül lelkes hazaiak mindenképpen rá­szolgáltak az egy pontra. A szerencsésebb csapat győzött az akasztói stadionban, ahol a vártnál mozgalmasabb játékot hozott az első félidő. A fordulást követően mindkét oldalon sok gólhelyzet kimaradt,így az eredmény már nem változott. Mélyen tudása alatt szerepelt ott­honában a Siófok. A hazaiak szá­mos százszázalékosnak tűnő hely­zetet hagytak ki, és ez végül meg­bosszulta magát. A fővárosiak a 77. percben egy gyors ellentáma­dás végén megszerezték a három pontot érő gólt. A nyíregyháziak a mérkőzés jelen­tős részében jobban játszottak el­lenfelüknél, de helyzeteiket ki­hagyták, így pont nélkül távoztak Miskolcról. A győztes diósgyőriek viszont a szünet után meglepő mó­don elfáradtak, erejüket felemész­tette a szívós védőmunka. Nem láttak gólt a nézők Szombat­helyen a két szomszédvár jubileu­mi, huszonötödik találkozóján. A játék képe alapján elmondható, hogy igazságos döntetlen született. Ján Filc, a szlovák jégkorong-válogatott új vezetőedzője korábban a vb-bronzérmes juniorokat irányította „Ha nem leszek sikeres, továbbállok" ZSICÁRDI LÁSZLÓ Pozsony. Immár a negyedik edzőt nevezték ki a több mint hat éve alakult szlovák jégkorong-váloga­tott élére. Július Šupler (1993-96), Jozef Golonka (1996-97), és Ján Šterbák (1997-99) után Ján Filc irányítja majd a nemzeti együttest, amely a legutóbbi, norvégiai világ­bajnokságon - a tavalyihoz hason­lóan a 7. helyen végzett. Meglepődött, amikor megtudta, hogy a felnőtt válogatott edzője lett? Nagyon! Álmomban sem gondol­tam arra, hogy rám esik a szakveze­tés választása. Annál is inkább, mert a többi jelölt jóval esélyesebb volt. Mégis, mi dönthetett? Az eddigi eredményeim, amelye­ket, igaz, nem a felnőttekkel ér­tem el. Apropó, juniorok! A winnipegi korosztályos világbajnokság e­lőtt azt nyilatkozta, már az si­kernek számítana, ha bennma­radna a csapat. Nem tagadom, valamennyien ezen a véleményen voltunk, hiszen na­gyon fiatal együttessel utaztunk a Álmomban sem gondol­tam arra, hogy rám esik a szakvezetés választása. tengerentúlra, ahol a kezdeti sike­rek annyira felpaprikázták a gár­dát, hogy menet közben már az éremszerzést sem tartottuk elkép­zelhetetlennek. Egy kis szerencsé­vel akár a fináléba is bejuthattunk volna. Azért a harmadik hely is szenzációs teljesítmény. Fura dolog, hogy a bronzcsa­patból senkit sem neveztek a felnőtt válogatottba. Ezt ön is rossz néven vette, és többször is megemlítette. Igen, ez így van. A junior váloga­tottból több hokis is megállta vol­na a helyét a norvégiai felnőtt vi­lágbajnokságon. Hogy kik azok? Majd, ha nyilvánosságra hozom a bővebb keretet, akkor megtudják a szurkolók. Ön szerint is Marián Hossa a je­lenlegi legtehetségesebb szlo­vák hokis. Számít-e rá a továb­biakban? Természetesen, ám ehhez az is Ján Filc (Dömötör Ede felvétele) kell, hogy elengedje őt a tenge­rentúli klubja. Több, hozzá ha­sonló korongozó is játszik az Ext­raligában, csak foglalkozni kelle­ne velük. Hány éves szerződést kötött a szövetséggel? Kedden, június 15-én egyéves szerződést írok alá, amelyet két év­vel meg lehet hosszabbítani. Most is azt a nézetet vallom, ha nem le­szek sikeres, továbbállok. A két felkért segítő közül az egyik nemet mondott. Miért? Ernest Bokroš elfogadta az ajánla­tot, Ján Selvek viszont először be­leegyezett, majd meggondolta ma­gát. Döntését mind a mai napig nem indokolta meg. Hogy kit jelö­lök helyette, az majd a közeli na­pokban elválik. Mikor kezdi el a munkát? Az előzetes tervek szerint au­gusztusban körülbelül 35 játé­kost hívok meg a bővebb keretbe, köztük több fiatalt is. Kíváncsian várom, hogy élnek-e a bizonyítási lehetőséggel. Eddig szinte a válogatott vala­mennyi trénere bírálta az Extra­liga csapatainak magas létszá­mát. Mi erről a véleménye? Egyetértek a csökkentéssel. Ezen­túl csak az hokizhat a legjobbak között, aki kimagasló teljesít­ményt nyújt. Tehát a betliző ko­rongozóknak nehéz lesz bevere­kedniük magukat az élvonalba. Talán az új szponzorok is köny­nyebben beszállnak majd a támo­gatók sorába. Rájuk nagyon nagy szüksége van a honi jégkorong­sportnak. Mert, ugye, manapság pénz nélkül a jégkorong Extraligá­ban sem lehet boldogulni. Minden jel arra mutat: hetek alatt - pénzhiány miatt - szétesett a kassai bajnokcsapat... Sajnos! A mai szűkös pénzügyi helyzetben minden előfordulhat. Nem értem, miért nem támogatják „Nagyon nehéz és ko­moly munka vár ránk a közeljövőben." a kelet-szlovákiaiakat a tehetős szponzorok, akik a közelmúltban igencsak bőkezűek voltak. Bízom abban, hogy csakhamar konszoli­dálódik a helyzet a Kelet-szlováki­ai Vasműben, és a Hernád-parti vá­rosban ismét a régi sikereket idéző sportág lesz a jégkorong. Mivel lenne elégedett, és mi az, ami elszomorítaná? Mindenkitől megkövetelem a ma­ximális teljesítményt. Természete­sen én sem vagyok kivétel. Sosem gondoltam irreális célokra, sosem szédítettem, hitegettem a munka­társaimat, sosem vertem át a játé­kosokat. Éppen ezért bízom a si­kerben, de főleg abban, hogy a jö­vő évi, oroszországi világbajnoksá­gon egy hellyel előbbre lépünk. Azzal is tisztában vagyok, hogy na­gyon nehéz és komoly munka vár ránk. Remélem, védenceim megfe­lelnek az elvárásoknak. Már az el­ső hónap után konkrétabb választ tudok adni. Nagyon csalódott len­nék, ha a szakvezetők közül valaki is megnehezítené a munkánkat. MÉRKŐZÉSRŐL MÉRKÖZÉRE Kispest-Honvéd-Vác 2:1 (0:0) Góllövők: Kabát 2 (47., 62.), ill. Nagy T. (76. - 11-esből). Játékve­zető: Hajdó, 1000 néző. Sárga lap: Bánföldi, Dubecz, Csábi, ill. Vén, Schwarcz. KISPEST: Vezér-Plókai, Csábi, Medgyesi, Dubecz, Bánföldi, Zováth, Némethy (41. Hercegfalvi), Pintér-Kabát, Bor­gulya (88. Hungler). VÁC: Hámori-Udvari, Nagy T., Lévai, Vén (66. Andrássy), Nyikos, Vojtekovszki (12. Bábi), Schwarcz, Roma­nek (55. Burzi)-Füle, Sipeki. Vasas-Ferencváros 2:1 (0:1) Góllövők: Mónos (47.), Sowunmi (67.), ill. Kovács (35.). Játékve­zető: Arany, 6000 néző. Sárga lap: Váczi, Aranyos, ill. Vincze, Ja­godics. VASAS: Végh-Mónos, Tóth, Juhár, Macó-Farkasházy, Ga­laschek, Zombori (46. Aranyos), Szilveszter (46. Hámori)-Váczi, Sowunmi (74. Nyerges). FTC: Vámos-Telek-Szűcs, Vámosi-Nyi­las (55. Fodor), Lendvai, Vincze, Kovács (80. Jagodics), Füzi-Kul­csár, Bükszegi (65. Szabics). ill. Kerület-Győr 3:3 (2:3) Góllövők: Stranyóczky 2 (3., 90.), Lendvai (7.), ill. Somogyi (19.), Szarvas (36.), Salagean (45.). Játékvezető: Juhos, 300 néző. Sár­ga lap. Korsós, Somogyi, Salagean. III. KERÜLET: Tóth-Kovács N., Vincze, Gál, Pálfi-Tordai (70. Filó), Gyura (63. Sági), Gáspár, Stranyóczky-Lendvai, Wukovics (77. Bodor). GYOR: Molnár-Kor­sós Gy., Lapos, Stark, Salagean-Csiszár, Csató S., Somogyi-Szar­vas (86. Oross), Balla M. (75. Sütöri), Vayer (62. Bognár). Gázszer-Debrecen 2:1 (2:1) Góllövők: Tiber (34.), Urbonas (45.), ill. Zimmermann (19. - ön­gól). Játékvezető: Pillér, 300 néző. Sárga lap: Salacz, Bekő, Simek, ill. Vadicska, Böőr. GÁZSZER: Kövesfalvi-Salacz J., Korol, Urbo­nas-Simek, Dulics, Dvéri, Zimmermann, Bekő-Földes, Tiber (83. Móri). DVSC: Téglási-Bognár, Gojan, Sándor Cs., Pető-Dombi, Va­dicska, Bagoly (74. Szatmári), Böőr-Sabo (74. Csehi Z.), Ilea. Dunaferr-Videoton 3:1 (2:0) Góllövők: Zavadszky 2 (44., 81.), Tóth A. (37. - öngól), ill. Kuttor (53.). Játékvezető: Hanacsek, 3000 néző. Sárga lap: Kocián, Mik­ler, ill. Zsivóczky, Horváth Cs., Filipovics. DUNAFERR: Bita-Éger (84. Milovanovics), Salamon, Mikler-Popovics, Jäkl, Rósa (67. Cseke), Jeremejev, Kócián-Zavadszky, Tököly (78. Szántó). VIDE­OTON: Milinte-Tóth A., Kozma, Kuttor, Schindler-Szalai (60. Csordás), Horváth Cs., Nagy L., Zsivóczky-Waltner (51. Róth), Kiss I. (46. Filipovics). Siófok-BVSC 0:1 (0:0) Góllövő: Usvat (77.). Játékvezető: Szabó Zs., 1500 néző. Sárga lap: Juhász, ill. Forrai, Gelbman, Pomper. SIÓFOK: Posza-Ju­hász-Bimbó, Sallai, László, Soós (79. Kun)-Győri (29. Kovács B.), Pest K., Perger-Ördög, Lukács (65. Csoknyay). BVSC: Rott-Pom­per, Forrai, Balogh, Szilágyi (88. Bozsik)-Aubel (86. Szegletes), Csillag, Gelbman (75. Rósa), Détári-Usvat, Vincze. MTK-Újpest 2:0 (2:0) Góllövők: Urbán (16. - öngól), Farkas (43.). Játékvezető: Ábra­hám, 3000 néző. Sárga lap: Erős, Preisinger, ill. Szélesi. MTK: Ba­bos G.-Lőrincz-Babos Á. (76. Gilberto), Elek, Szamosi, Balaskó, Erős, Szekér (33. Farkas), Madar-Kenesei (70. Lipcsei M.), Prei­singer. ÚJPEST: Bíró-Kerényi, Urbán (46. Némedi), Löw-Kovács B., Szanyó, Szélesi, Szlezák-Herczeg (46. Kvasz), Kopunovics (46. Tokody), Tóth N. Diósgyőr-Nyíregyháza 1:0 (1:0) Góllövő: Egressy (42.). Játékvezető: Puhl, 4000 néző. Sárga lap: Buliga, Kovács, Varga E., ill. Kis Gy., Szabó A. DIÓSGYŐR: Nagy Z.-Takács V., Szmiljanics, Kovács-Túróczi (77. Földvári), Kiser, Téger, Szabó T. (70. Varga E.), Buliga (74. Farkas J.)-Domokos, Egressy. NYÍREGYHÁZA: Celeszki-Szatke-Ács, Nagy S., Kis Gy.-Kondora (46. Kirchmayer), Karkusz, Novák (74. László), Göncz (64. Gerliczki)-Baranyi, Szabó A. Haladás-Zalaegerszeg 0:0 Játékvezető: Kiss G., 4000 néző. Sárga lap: Balassa, ill. Sebők J. HALADÁS: Takács-Balassa-Varga, Zugor, Horváth A. (46. Ko­csis)-Bonchis, Kovács S. (46. Nagy Cs.), Tóth M., Tóth P.-Fehér, Jovanovics (75. Árgyelán). ZTE: Vlaszák-Kocsárdi, Strasszer, Fi­ló-Babati (46. Szőke), Somfalvi (57. Csóka), Szabó II (82. Tóth Z.), Molnár B., Németh T.-Sebők, Ferenczi. Négy nap múlva kezdődik a vízilabda Eb-selejtező Főpróba Kuba ellen ÚJ SZÓ-IN FORMÁCIÓ Pozsony. Tegnap este Kassán talál­kozott a szlovák vízilabda-váloga­tott kerete, amely a pénteken kez­dődő venendaali Európa-bajnoki selejtezőre készül. Bottlik László vezetőedző ezzel kapcsolatban la­punknak elmondta: „Nagyon örü­lök, hogy a kvalifikáció főpróbáján a komoly játékerőt képviselő kuba­iakkal mérkőzünk, méghozzá há­romszor. Az is nagy előnyünkre szolgál, hogy nem kell utaznunk, hanem a kassai fedett uszodában játszhatunk. Azért választottuk a Hernád-parti város 50 m-es me­dencéjét, mert Hollandiában is fe­dettben lesz az Eb-selejtező. A két idegenlégiós, Róbert Kaid és Nagy Sándor szombaton csatlakozott a többiekhez." A szlovák válogatott a háromnapos selejtező nyitányán, pénteken a hollandokkal, másnap a törökök­kel, vasárnap pedig a fehérorosz­okkal méri össze erejét. A keret: Gergely István, Michal Gogoľa, Gabriel Nováček-Milan Čipov, Pe­ter Nižný, Juraj Zaťovič, Szergej Harin, Veszelits Péter, Nagy Sán­dor, Róbert Kaid, Gyurcsi Géza, Ju­raj Sakáč, Karol Bačo, Jozef Hrošík, Gergely Mihály, (zsi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom