Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)
1999-06-10 / 132. szám, csütörtök
ĽL POLITIKA - NAPTÁR ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 10. NAPTAR Június 10 EGY GONDOLAT A Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni. Szabó Dezső NÉVNAP Margit, Gréta A Margit nagyon régi név, hiszen az ókori Babilonból került a görög nyelvbe, eredetileg azt jelentette: a tenger lánya, a görög nyelvben pedig: gyöngy. A Gréta tulajdonképpen a Margit becézett, de később önállósult formája. Ma Diána nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 180 éve született Gustave Courbet francia festő. Korai képeit a romantika hatása alatt, de sajátos realista stílusban festette, ezen korszakának fő műve a Pipás férfi. Az 1848-as európai forradalmakat követően művészete lehiggadt, az Ebéd után Ornans-ban című képével aranyérmet nyert, majd megfestette az Ornans-i temetés című híres képét. Életének utolsó harmadában alkotott művei már a kezdeti impreszszionizmus hatása alatt születtek. 120 éve született Kolozsvárott Szabó Dezső író és publicista. Fő műve Az elsodort falu című regénye. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 70 éves Zarándi László atléta és edző. 55 éves Raul Rekow amerikai ütős, aki Carlos Santana együttese ritmusszekciójának volt a tagja. Ma ünnepel még: Ernyei Béla (1942) színész, showman, fotó- és életművész. NAPI VICC - Képzeld, öregem, a múlt héten elvesztettem az uralmamat a kocsim fölött. - Uramisten... Csak nem karamboloztál? - Á, dehogy. A feleségem megkapta a jogosítványt. Tartósan tizenhét százalék fölött a munkanélküliség Negyvenen egy helyre Pozsony. A három szlovák koalíciós párt, illetve az MKP kisebbségi nyelvhasználatitörvény-javaslata közt több eltérés van. ÚJ SZÓ-ELEMZÉS Az MKP koalíciós partnerei által előterjesztett tervezet úgy rendelkezik, hogy a nemzetiségi kisebbséghez tartozó egyénnek joga van az államnyelven kívül anyanyelve használatára is a magán- és közéletben a törvény előírásainak megfelelően. Az MKP-tervezet ezzel szemben nem tartalmazza azt a kitételt, hogy az anyanyelv az államnyelven kívül használható. A koalíciós javaslat szerint a kisebbségek azokban a községekben használhatják a hivatalokban is anyanyelvüket, ahol arányuk eléri a 20%-ot. Az MKP tervezete eleve 10%-os küszöböt említ, és jelzi, hogy a számarány a legutóbbi népszámlálás alapján határozandó meg, a használat jogát pedig nemcsak községi, hanem járási és kerületi szinten is érvényesíteni kívánja. Ezzel kapcsolatban az MKP egy további kiegészítéssel is él, mely szerint a fentiek az óvodai nevelésre és az alap- illetve középfokú oktatásra nem vonatkoznak, mivel erről az alap- és középiskolai rendszerről szóló törvénynek kell renHOROSZKOP delkeznie. További kiegészítés: a meghatározott községekben a kisebbségiek jogosultak írásban is anyanyelven fordulni a helyi hivatalokhoz, azok pedig kötelesek a szlovák mellett az adott nyelven is válaszolni. A koalíciós tervezet előírja az államigazgatási szervek döntéseinek magyar fordítását ezen községekben, az MKPAlapvető különbség a nyelvhasználati küszöb meghatározása. tervezet ezt az önkormányzati határozatokra is kiterjesztené, továbbá előírná a hivatali feliratok kétnyelvűségét is. További MKPkiegészítés az, hogy a kisebbségiek jogosultak a földrajzi, község- és utcanevek, illetve más közterek nevének anyanyelvű használatára, feltüntetésére. Ezzel összefüggésben Bugár Béla, az MKP elnöke rámutatott, hogy az ilyen rendelkezés hiánya a közszolgálati médiumok magyar adásaiban a központi vezetés részéről számos visszaélésre adott alkalmat. A magyar javaslat a hivatalos nyomtatványok, a községi pecsétek és az önkormányzati testületek üléseinek, illetve a jegyzőkönyvek kétnyelvűsítését is előirányozná. A Kos: Egyik családtagja be akar mutatni valakit Önnek, akit leendő partnerül szemelt ki. Ismét összekerül egyik régi barátjával. Jó lesz emlékezni a régi szép időkre. Bika: . Valamit, amire régóta vágyott, most végre megkap. A jó hír telefonon vagy postán érkezik. Valamilyen küldemény izgalomba hozza. Vigyázzon a szeretteire. Ikrek: Valaki, aki Önt nagyon vonzónak találja, végre randevúra invitálja. Most egészen új megvilágításban látja ezt a kapcsolatot, és új reményeket fűz hozzá. Rák: Egy kis gondatlanság bajba hozhatja. Talán titokban bosszút forral? Vigyázzon magára, és legyen kedves másokhoz. Csak így számíthat elismerésre, sikerre. Oroszlán: Ne hozzon elhamarkodott döntéseket, különösen ha a karrierjéről van szó. Foglalkozzék valódi céljaival és vágyaival. Nézzen körül a piacon valami divatos ruha után. Szűz: Ne dédelgesse sértődöttségét, bármennyire is megbántották érzéseit. Beszéljen nyíltan, tisztázzák a nézeteltérést, s aztán csókolják meg egymást. Mérleg: Szerelmével a jövőről beszélgetnek, először könynyed hangnemben, de később a dolog komollyá válik. Csak nem gondolnak arra, hogy összeházasodnak? Skorpió: Szakítson időt arra, hogy a magánéletével is foglalkozzék: mégis, hogyan képzeli a jövőt? Ha nem teljesen elégedett, ideje változtatni a körülményeken. Nyilas: Szerelmével komolyra fordul a dolog. Valaki arra kéri, fogadjon örökbe egy elhagyott kutyát. Ideje szabadtéri sportot keresni, mert az egészséges életmódot választotta. Bak: Meglepi, mennyire megbízható barát az az ember, akit felületes ismeretségnek vélt. Testgyakorlat és kreativitás oldja a munka közben felgyűlt feszültséget. Vízöntö: A hétvégi tervek ígéretesek, a megvalósítás már kevésbé. Kétszer is ellenőrizze a jegyeket, a szobafoglalást, mielőtt elindul, legyen óvatos ismeretlen vidéken. Halak: A nap jól kezdődik, de differenciái egy barátjával teljesen felboríthatják hétvégi terveit. Legyen rugalmas és csináljon mást. Koncentráljon az anyagiakra. TA SR-HlR Pozsony. Szlovákiában a 475 ezer állástalan van, ez a munkaképes lakosság 17,6 százalékát teszi ki. Egy munkahelyre 40 jelentkező esik mondta Miloš Krššák, a Szakszervezeti Konföderáció gazdasági szakértője. A gond továbbra is az, hogy a kínálat nem találkozik a kereslettel. Az elfogadott intézkedésekkel kapcsolatban figyelmeztetett: a lakosság csökkenő fogyasztása következtében csökken a termelés, ez pedig tovább növeli a munkanélküliek számát. A konföderáció hosszú lejáratú hitelek felvételét javasolta a kormánynak. A hitelekből a lakásépítést is fel lehetne lendíteni, illetve az autópálya-építés üteme is tartható lenne. Ézek a programok pedig munkát, pénzt és életszínvonal-javulást jelentenének - tette hozzá Krššák. Krumpolec: a szocdemek az SZDK-ban csak négy évig Balodalialcat baloldalra Míg tegnap a kormány magyar és szlovák tagjai megegyeztek a Földalap igazgatótanácsának kérdésében, a nyelvtörvényt továbbra is különbözőképpen értékelik (TA SR-felvétel) Melyek azok a pontok, amelyekben nem egyezik a koalíció és az MKP tervezete Javaslatok, különbségek SITA-HIR Pozsony. A Szociáldemokrata Párt fontosnak tartja, hogy négy évig a Szlovák Demokratikus Koalíció részeként teljes mértékben támogassa Mikuláš Dzurinda kormányát. Jozef Krumpolec, a párt alelnöke ennek ellenére meg van győződve arról, hogy a jövőben baloldali pártként baloldali partnert kell keresniük, mint amilyen például a Demokratikus Baloldal Pártja vagy a Polgári Egyetértés Pártja, amelyek ugyanazon szociális elvek hívei, mint a Szociáldemokrata Párt. Krumpolecnek az az érzése, hogy a szociáldemokratákat kormány- és regionális szinten egyaránt háttérbe szorítják. A Markíza Televízió egykori munkatársának autóbalesete Nem volt merénylet magyar tervezet az esküvők, az anyakönyvezés és a gyászszertartás anyanyelven való megtartását is szorgalmazza. A koalíciós tervezet egyebek közt a büntetőjogi és bírósági eljárásról, a névhasználatról és a táblatörvényről, továbbá a közszolgálati médiumokról és a házszabályról szóló törvényre (illetve annak megfelelő módosítására) is utal, de az MKP tételesen kifejti, hogy a kisebbségiek jogosultak ingyenes tolmácsolásra a bírósági eljáráson. A tervezetek rendelkezései a csehre mint rokonnyelvre nem vonatkoznak. Az MKP követeli az anyanyelvű közép- és főiskolai felvételit, valamint az anyanyelv használatának lehetőségét az iskolai versenyeken. A pedagógusképzés terén is biztosítandó az anyanyelvű oktatás. A kisebbségi iskolák vezetőinek bírniuk kell a kisebbség nyelvét. Az iskolai dokumentáció és a bizonyítványok kétnyelvű pecséttel való ellátását is követeli az MKP. A kisebbségiekjogosultak legyenek saját tömegtájékoztató eszközök megteremtésére, a regionális és helyi hírközlők pedig a kisebbségi nyelv használatára, kéri az MKP. A magyar követelések közt szerepel az is, hogy a kisebbségiek anyanyelven fordulhassanak az elnöki és kormányhivatalhoz, illetve a parlament vezetéséhez, (korp) Ivan Lexa még hallgat Svéchota nincs rendben Pozsony. Jaroslav Svéchota június 3-án tett vallomása ütközött a perrendtartással -jelentette ki Ľubomír Hlbočan, Ivan Lexa egyik védőügyvédje. Hlbočan elmondta: Lexa ügyvédei személyesen nem voltak jelen a kihallgatáson, csak képernyőn keresztül követték. Ezen felül a kihallgatás tartalmához kapcsolódó írásos megjegyzéseiket sem vették figyelembe, és nem kapták meg a jegyzőkönyvet sem, amihez joguk van. Hlbočan elmondása szerint Svéchota a kihallgatás idején nyomorúságos egészségi állapotban volt. A vallomás hitelességéhez pedig csak annyit fűzött hozzá, hogy a vádlottat a terencséni katonakórház pszichiátriai osztályáról szállították a kihallgatás színhelyére. Lexa Svéchota ismételt kihallgatása után sem hajlandó vallomást tenni. Hlbočan cáfolta, hogy védence egészségi állapota azután romlott volna, hogy Svéchota második vallomásában is megerősítette, Lexa volt ifj. Michal Kováč elrablásának egyik kezdeményezője. (TA SR) ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. A lévai kórházból tegnap Pozsonyba szállították az egy hete súlyos sérüléseket szenvedett Dušan Valkót. A Markíza Televízió exriportere június elsején este Draženice község határában egy bal kanyarban akart kitérni a szembejövő autó elől, megcsúszott, és az útról a szántóföldre repült. Valko, aki egyedül ült a kocsiban, közben kiesett, az autótól 25 méterre találták meg őt a kihívott mentősök. A balesetet a szembejövő kocsi sofőrje, Monika Z. okozta, aki szitkokkal illette és megtámadta a helyszínelő rendőröket. Mint később kiderült, reakciója a vérében talált 1,08 ezrelék alkohol hatása volt, ezért nemcsak testi sértés, közveszélyeztetés, hanem hatósági személy elleni erőszak miatt is eljárás indult ellene. Csodával határos módon Monika Z.-nek a haja szála sem görbült, míg Dušan Valko néhány hónapos kezelést igénylő sérüléseket szenvedett: az agyrázkódáson kívül eltört a kulcscsontja, megsérült a gyomra, a tüdeje és a veséje is. Az eset furcsasága, hogy Valko a Markíza Televízióról és igazgatójáról, Pavol Ruskóról szóló könyvének megjelenése után azt nyilatkozta, tudomása van róla, hogy balesetnek álcázott merénylet készül ellene. A rendőrség szerint azonban a június elsejei baleset a véletlen műve volt, s kizárólag az alkoholmámoros Monika Z. okolható érte. (-bee) Ján Findra: hogy kiszűrjék az apróbb hibákat Beiktatási főpróba TA SR- és SITA-HIR Pozsony. Tegnap zajlott az államfő ünnepélyes beiktatásának főpróbája. A díszőrség gyakorolta az államfők és vendégek fogadását, a Szlovák Filharmónia épületében elpróbálták a beiktatást, az elnöki palota előtt pedig beállították a hangosítást, amely lehetővé teszi, hogy Rudolf Schuster az erkélyről szóljon a néphez. Ján Findra, az államfői hivatal vezetője elmond ta: a főpróbára az apróbb hibák kiszűrése miatt volt szükség. A beiktatáson részt vesznek a szomszédos országok és Németország államfői, akiket Mikuláš Dzurinda kormányfő és Jozef Migaš házelnök fogad. Tegnap elnökbeiktatási főpróbát tartottak a Vigadó épületében, az elnöki palotában pedig a helyére került a berendezés (TA SR)