Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-08 / 130. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 9. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK GJ Az örökölt vagyonalapi kötvények körüli ügyintézés nehezebb esetben akár öt hónapig is eltarthat Melyik hetven év a mérvadó? A Nemzeti Vagyonalap már közel háromszázezer idős embernek fizette vissza a va­gyonjegyes privatizáció megszüntetésekor kapott kötvényt, de még mindig sok az ezzel kapcsolatos kérdés. TUBA LAJOS Mint ismeretes, a Nemzeti Va­gyonalap kötvénye 2000. decem­ber 31-én jár le, értékét pedig a va­gyonalap 2001 végéig fizeti ki. Amennyiben marad a jelenlegi jegybanki kamatláb, ekkor a tíz­ezer korona névértékű kötvények fejében a kamatokkal együtt 13 700 koronát kapunk. Egy két és fél évvel ezelőtti parla­menti döntés érteimében az akkor 70 évnél idősebbek korábban is kérhetik a kötvényük értékének ki­fizetését. A jogosultság időpontja 1996. október 19-e, ekkor lépett hatályba az ezt szabályozó tör­vénymódosítás. Ez egyben azt is jelenti, hogy aki ezután töltötte be a hetvenedik életévét, már nem kaphatja meg ezt az összeget, illet­ve a fiatalabbakkal együtt meg kell várnia a 2001 -et. Natália Pav­lovičová, a Nemzeti Vagyonalap tőkepiaci és kötvényszekciójának munkatársa lapunk érdeklődésére leszögezte, hogy az akció kereté­ben a kötvény 1996-os értékét fi­zetik ki, ami a kamatokkal együtt 11 496 korona. Megtörtént ugyan­is, hogy néhány jogosult, aki idén kéne a kötvénye visszafizetését, az idén esedékes 12 244 korona kifi­zetését követelte. Az 1996. október 19-én már 70. életévüket betöltöttek ugyanis bármikor eldönthetik, hogy kérvé­Az RM-Systém Slovakia dél-szlovákiai irodái Város helyszín <jp telefonszám Pozsony PVT Miletičova 3, 824 81 07/50242458 Pozsony Dom kultúry, Dúbravka Saratovská 2/A, 841 01 08/64363960 Dunaszerdahely PVT Hlavná 21, 929 30 0709/5522988 Galánta Járási Hivatal Mierové nám. 1, 924 01 0707/7805361 Komárom Gőzfürdő Dunajské nábr.1, 945 01 0819/731014 Kassa PVT Werferova 3, 040 11 095/6415271 Léva Junior Sládkovičova 2, 934 01 0813/6227966 Losonc PVT Vajanského 71, 948 01 0863/4331139 Nyitra Centrum ll-Remek Výstavná 1, 949 01 087/35544 Érsekújvár VUNAR T. G. Masaryka 1, 94001 0817/400444 Rimaszombat Városi hivatal Svätoplukova 5, 979 01 0866/5631286 Rozsnyó Szolgáltatások Háza Šafárikova 17, 04801 0942/7327772 Tőketerebes Tokaj fogy. szöv. Kukučínova 184/1,075 01 0948/6724853 Nagykürtös Teniszpálya Banícka 51, 99001, 0854/4831229 nyezik a kötvényük idő előtti kifi- ban (Stredisko cenných pa- pénzt időben utalják, ezért a rek­zetését. Ehhez arra van szükség, pierov). Ez szintén megrendelhe- íamációt az RM-Systém Slo­hogy felkeressék az RM-Systém tó az RM-Systém Slovakia irodái- vakiának kell intézni. Az idei év el­Slovakia értékpapír kereskedő cég ban. Natália Pavlovičová szerint ső négy hónapja során a vagyon­valamelyik kirendeltségét és ott ki- az ilyen kérvények elbírálása a alap kétezer ilyen kérvényt bírált töltsék az erre szolgáló nyomtat- Nemzeti Vagyonalapban történik, el és a pénzt rendben át is utalta ványt. A Nemzeti Vagyonalap majd pedig az ügyintézés az RM- az RM-Systém Slovakia számlájá­1998 végéig ily módon 255 ezer Systém Slovakiában általában 3-5 ra. kötvényéért 2,94 milliárd koronát hónapot vesz igénybe. Ennek A vagyonalapi kötvény öröklésével fizetett ki. kapcsolatban egyébként egészen Hasonló az eljárás a kötvényeket ., bonyolult esetek is előfordulnak, öröklők esetében is. Ók az RM- akció kereteben a Amennyiben az elhunyt kötvény­Systém Slovakia irodájában elő- kötvény 1996-os értékét tulajdonos volt és elmúlt 70 éves, szőr bejelentik igényüket (az erre fizetik ki. de nem érte meg a jogosultsági szolgáló nyomtatvány elnevezése: időpontnak számító 1996. október Žiadosť o zaradenie do evidencie 19-ét, a kifizetés sorsát az örökös osôb oprávnených vrátiť dlhopis eredményeként az örökös egy ér- személye határozza meg. Ameny­fondu po lehote splatnosti). Ehhez tesítést kap, amely birtokában az nyiben az örökös nem jogosult a még mellékelni kell a hagyatéki RM-Systém Slovakiában kérheti a kötvény visszafizetésére (a döntő végzés hitelesített másolatát és az kötvény kifizetését. Ebben az eset- időpontban nem volt 70 éves), ak­örökös számlakivonatát az Érték- ben az ügyintézés ideje egy-két kor csak a futamidő végén jogosult papírközpontból. Ez utóbbiból az hónap és a pénz ezután a Szlovák az örökölt kötvény értékének kifi­is következik, hogy a visszafizetési Takarékpénztáron keresztül érke- zetésére. Ha viszont az örökös a eljárás megindítása előtt az örö- zik meg. Az utóbbi időben többen döntő időpontban 70 évnél idó­kösnek át kell íratnia az örökölt reklamálták a Nemzeti Vagyon- sebb volt, akkor a sajátján kívül az vagyonalapi kötvényt a nyilván- alapban, hogy késik a kifizetés, örökölt kötvény ellenértékét is tartást vezető Értékpapírközpont- Natália Pavlovičová szerint ők a megkaphatja. Csütörtöktől Magyar Gazdasági Napok Nagykürtösön A kormány a jövő héten tárgyal a Nafta Gbely sorsáról Fő a kapcsolatteremtés Poórral tanácskoznak ÚJ SZÓ-HlR Pozsony. Elsősorban a látogatók és a vásárlók számára is vonzó, lát­ványos termékeket állítanak ki a június 10-12 között Nagykürtösön megrendezésre kerülő Magyar Gazdasági Napokon - tudtuk meg Szekeres Imrétől, az akciót szerve­ző pozsonyi Magyar Kereskedelmi Képviselet igazgatójától. Ezek kö­zött megtalálhatóak lesznek nép­művészeti és kézműves termékek, porcelán étkészletek és dísztár­gyak, könyvek, folyóiratok, ruhák és sok más, akár ajándékként is hasznos dolog. A rendezvény célja a magyar és szlovák gazdasági kapcsolatok bő­vítése, ezért több olyan cég is jelen lesz, amely termékeit nem állítja ugyan ki, de partneri érdeklődés esetén kész a tárgyalásra. Ennek érdekében a szervezők a hazai po­tenciális partnerek széles körét szólították meg. Magyarországról érkeznek például mérlegeket gyár­tó cégek, építőanyagokat és tech­nológiákat kínáló vállalatok, vagy műanyagtermékeket gyártó vállal­kozások. A csütörtöki nyitónapon a helybeli művelődési házban ezenkívül szakmai előadások is elhangzanak a magyar-szlovák gazdasági kap­csolatokról, az export finanszíro­zásának lehetőségeiről és a ma­gyar kultúrtermékek tévesztésé­ről. Pénteken meghívott önkor­mányzati képviselőket tájékoztat­nak magyarországi támogatási lehetőségekről. Szekeres Imre szerint a Magyar Ke­reskedelmi Képviselet az utóbbi idő­ben Szlovákia több pontján is szer­vezett hasonló akciót. A pozsonyi és kassai immár szokásos magyar na­pokon kívül tavaly februárban Zsol­nán egészségügyi technológiákat és eszközöket mutattak be, október­ben pedig Poprádon tartottak egy nagysikerű akciót. Mivel azonban fontosnak tartják, hogy az ilyen kap­csolatteremtési lehetőségből Dél­Szlovákia se maradjon ki, idén Nagykürtös mellett döntöttek, (tl) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A kormány előrelátható­lag a jövő héten tárgyal a Nafta Gbely sorsáról, azaz a Szlovák Gázművek (SPP) és a Nemzeti Va­gyonalap által létrehozandó közös vállalat lehetőségéről. Az új válla­lat feladata lenne a Nafta Gbely és a Nafta Trade részvényeinek keze­lése. Ľudovít Černák gazdasági minisz­ter a rendkívüli kormányülést kö­vetően a SITA hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy a Va­gyonalap és a gázművek jogászai már tárgyalnak Vladimír Poórral a részvények megszerzéséről. Hangoztatta, hogy jogilag tiszta megállapodásra törekszenek". Emlékeztetőül: a kormány már május 19-én támogatta a javasla­tot, hogy az SPP és a Vagyonalap fele-fele arányban vegyesvállala­tot hoz létre. Ľudovít Cérnák ak­kor úgy kommentálta a döntést, hogy előbb konszolidálni kell a Naftát, majd a részvények felét felkínálják külföldi befektetők­nek. A konszolidációt - a Nafta tartozásai a hitelezőkkel és a pénzintézetekkel szemben hozzá­vetőleg 3,5 milliárdra rúg - az SPP állja. A miniszter szerint ezzel a megoldással az állam stratégiai érdekei sérthetetlenek maradnak. A gazdasági tárca vezetője nem tart attól, hogy a DSZM kulcsfigu­rájának tartott Vladimír Poór esetleg időközben eladná a Nafta részvényeit külföldi befektető­nek. Optimizmusát azzal magya­rázta, hogy a gázművek eddig nem kötöttek hosszútávú megál­lapodást a földgáz tárolásáról. S nem tartja valószínűnek, hogy az SPP ilyen megállapodást kötne valakivel, aki érdekeit sérti. Ha a kormány érdekeivel ellentétben mégis más szerezné meg a föld­alatti tározókat, úgy az SPP - elő­zetes megállapodások alapján - a földgázt Ukrajnában, Ausztriá­ban, illetve Csehországban tárol­ná - szögezte le a gazdasági tárca vezetője, (ú) A bruttó nominálbérek és fizetések alakulása a visegrádi négyeknél - az iparban és az építőiparban A nominálbérek alakulása az iparban (az előző év azonos időszakához viszonyítva) Magyarorsz. Lengyelorsz i - - • Szlovákia 100 i 1980 I1.QÍ7 tv. a 97 naje IVQ9Í A nominálbérek alakulása az építőiparban (az előző év azonos időszakához viszonyítva) Csehorsz. Magyarorsz i Lengyelorsz! . . . Szlovákia 1996 11.097 IVQ97 II.QM IV.Q9Í TANÁCSADÓ A szolgálati útról D. F.: A munkáltatónk elég gyakran, havonta legalább négyszer küld ki minket szol­gálati útra. Nincs mindig olyan szerencsénk, hogy szol­gálati gépkocsit is kapnánk, gyakran utazunk vonattal vagy autóbusszal. A munkál­tatónknak a szolgálati utat követően jelentést kell ad­nunk, és el kell számolnunk a kiküldetéssel járó költsége­ket, amelyeket a fizetéssel együtt számláznak, fizetnek ki nekünk. Többször is felve­tettük már, hogy főként a fi­zetésnap előtti szolgálati utaknál adjanak nekünk pénzt a vonat- vagy buszje­gyek megvételére. A munkál­tatónk ezt megoldhataüan­nak tartja. FEKETE MARIAN Nem lenne szabad, hogy a munkáltatójuknak gondot okozzon előleget nyújtani a szolgálati utakra. Gondot leg­feljebb az okozhat, hogy milyen összegben nyújtson előleget a szolgálati útra. Az útitéritésekről szóló 1992. évi 119. Tt. számú törvény 21. Íj­ának első bekezdése szerint az alkalmazott kérésére a munkál­tató köteles előleget adni a szolgálati útra, mégpedig a fel­tételezett térítések összegéig. Ez a rendelkezés kissé maga­sabb előlegekről szól, mint amelyeket Önök eddig kértek, mert a feltételezett térítések összegébe a vonat- vagy busz­jegy árán kívül több egyéb felté­telezett kiadás, költség (például az étkezéssel vagy a munkálta­tójuk telefonon történő értesíté­sével kapcsolatos kiadás) is be­letartozik. Ezeknek a törvényes rendelkezéseknek értelmük ép­pen az, ami miatt Önök panasz­kodnak. Mármint az, hogy a szolgálati utakkal kapcsolatos terheket nem lehet áthárítani az alkalmazottra, a munkavál­lalóra. Ilyen teheráthárítás az is, ha a munkáltató az alkalma­zottat próbálja kötelezni arra, hogy egy-két vagy három hétig hitelezzen neki pár száz vagy néhány ezer koronát a szolgála­ti utakkal kapcsolatban. Ha a munkáltatónak nem mindegy, hol és főként kinek kamatozik a pénz, miért lehetne közömbös ez a kérdés az alkalmazottnak, a munkavállalónak?! VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMÉBE Megállíthatatlan az euró gyengülése Forrás: Szlovák Statisztikai Hivatal/Hd. Forrás: Szlovák Statisztikai Hivatal/Hd. Az elmúlt héten az euró az 1,02-1,04 USD, a dollár a 120-121JPY szinteken ingado­zott. A devizapiacok figyelmé­nek középpontjában ezúttal is az európai közös valuta állt, amelynek árfolyama szinte nap mint nap újabb negatív rekordo­kat állított fel, a mélypontot a dollárral szemben az 1,0270 USD/EUR érték jelentette. Az Európai Központi Bank vezetése sem sietett valutája segítségére, sót kijelentése alapján valószí­nűsíthető, hogy nem is tervez­nek a közeljövőben beavatko­zást. A devizapiacokon egyre komolyabb fenntartásokkal ke­zelik a bank árfolyam-politiká­ját, az érdektelenség ilyen fokú megnyilvánulása újabb bizalmi válsággal fenyeget. Általános­nak mondható devizapiaci véle­mény szerint, amíg 1 euró nem lesz egyenlő 1 dollárral, nem­igen várható intervenció. Rá­adásul az Európai Központi Bank önmagában valószínűleg kevésnek bizonyulna a tenden­cia megfordításához, ehhez arra lenne szükség, hogy mind az amerikai, mind a japán közpon­ti bankkal közösen hajtsanak végre euróvásárlásokat. Tegnap ismét meredek lejtőre került az euró, miután megszakadtak a NATO és a jugoszláv katonai ve­zetés tárgyalásai a szerb erők ki­vonásáról Koszovóból, és a NA­TO közölte, hogy folytatja a légiháborút Jugoszlávia ellen. A londoni bankközi devizapiacon röviddel nyitás előtt 1,0273 dol­lárra csökkent az euró középár­folyama. Ezen a héten előrelát­hatólag az euró jegyzései az 1,01-1,04 USD szintek között fognak ingadozni. (MH, MTI) GAZDASAGI HÍRMORZSÁK A németek bizalmatlanok Frankfurt. Rohamosan csökken a németek bizalma az euróban: immár 59%-uk véli úgy, hogy az európai gazdasági és valutaunió közös pénze gyenge lesz. Janu­ár óta több mint a kétszeresére emelkedett az euró-pesszimis­ták aránya: akkor a közös pénz indulása idején még csak a meg­kérdezettek 28%-a tartott attól, hogy az EMU-valuta gyenge lá­bakon áll majd.(MTI) Angolos megoldás London. A brit kormányfő to­vábbra sem hajlandó közelebb­ről meghatározni annak a nép­szavazásnak az időpontját, ame­lyen Nagy-Britannia valutauni­ós tagságáról kell majd dönteni. Tony Blair hangoztatta: az euró nagy-britanniai meghonosításá­nak feltétele a közös európai va­luta sikeressége és az, hogy a brit gazdaság is megfelelő állás­pontba kerüljön ehhez. (MTI) Az euró és a békeremények München. A német jegybank új elnöke szerint a jugoszláviai há­ború befejeződésének kedvező hatást kell gyakorolnia az euró erősen megtépázott árfolyam­ára. Emst Weiteke szerint az euró gyengülését jóval inkább lé­lektani, semmint reálgazdasági okok magyarázzák. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényb e n 1999. június 8-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 45,730 Magyar forint (100) 18,424 Angol font 71,388 Német márka 23,381 Cseh korona 1,222 Olasz líra (1000) 23,618 Francia frank 6,971 Osztrák schilling 3,323 Japán jen (100) 36,663 Spanyol peseta (100) 27,484 Kanadai dollár 30,237 Svájci frank 28,824 Lengyel zloty 11,095 USA-dollár 44,415

Next

/
Oldalképek
Tartalom