Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-27 / 120. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 24. RÉGIÓ 24 27 BAJTA Lelkes színjátszók Ez az alig 400 lélekszámú település a Párkányt Ipolysággal összekötő út mentén fekszik. Tavaly decemberben választották a község élére Struhár Józsefet, aki azóta bizonyította, hogy szívügyének tartja a helyi kulturális élet fellendítését is. Áz ő érdeme is, hogy nemrégiben sikerült újjáalakítani a Csemadok alapszervezetét, amely máris pártfogása alá vette a szárnyait bontogató színjátszó csoportot. Megalakításában a polgármester keze is „benne volt", mert megtalálta a hangot a falu fiataljaival, akik közül sokan érdeklődtek a műkedvelő együttesben való szereplés iránt. Struhár Józsefné és Horesnyik Ervinné irányításával a hosszú hetek óta tartó próbák eredményeként mutatta be a csoport A debreceni lunátikus c. vígjátékot. Jókai közismert elbeszélésének színpadi változatát pünkösdvasárnap délután és este is telt ház előtt játszották a kultúrházban, (dzsár) SZENTPETER Csempészek maffiája Nyomon van a rendőrség a május 11-én Szentpéter község határában történt gyilkosság ügyében. Mint arról mi is tudósítottunk, késő éjszaka egy buszsofőr találta meg a 32 éves K. Tibor holttestét egy út mentén parkoló gépkocsiban, és azonnal értesítette a rendőrséget. A vizsgálat során kiderült, hogy K. Tibort sörétes puskával többször is fejbelőtték, a rendőrök az úttesten is találtak töltényeket. A helybeliek szerint az áldozat embercsempészettel foglalkozott, ezzel magyarázták azt a tényt is, hogy munkanélküli létére elég nagylábon élt. Már a gyilkosság másnapján sikerült letartóztatni az egyik férfit, aki szemtanúk szerint május 11-én egy piros BMW típusú gépkocsival cirkált a faluban. Azt ugyan nem tagadta, hogy kapcsolatban állt K. Tiborral, sőt többrendbeli zsarolást is beismert, de a vizsgálat mostani állása szerint a gyilkossághoz nem volt köze. Társát, aki a szóban forgó napon mellette últ a gépkocsiban, azóta is keresik a rendőrök. Amint a Nyitrai Kerületi Nyomozóhivatalban megtudtuk, sokkal valószínűbb, hogy K. Tibort az a Vágújhelyen élő albán férfi ölette meg, akinek rendszeresen átadta a határon átcsempészett menekülteket. A rendőrség információi szerint az áldozat több tízezer márkával tartozott az al.bánnak, aki a Szlovákiában működő embercsempészmaffia fejének számít, és azóta nyoma veszett. A vizsgálat mindenesetre ezen a nyomon folytatódik tovább, a rendőrség most elsősorban a lehetséges bérgyilkost keresi, és sorra kihallgatja azokat, akikkel embercsempészet kapcsán akadt dolga az utóbbi hónapokban, (vr) 3,4 méter hosszú tigrispitontetemet találtak az egyik Kassa melletti faluban. Valószínűleg gazdája akart tőle megszabadulni. A kígyó nem mérges fajta, heti adagja egy házinyúl volt. A tetemet a Kassai Állatorvosi Egyetem szakemberei vizsgálták. (TA SR-felvétel) Ne kelljen minden évben felülbírálni az egyes osztályok működési létjogosultságát A kisiskolák jövőjéről Nyitra. A régió magyar kisiskoláinak jövőjéről tárgyalt tegnap Nyitrán Szigeti László, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára és Dolník Erzsébet parlamenti képviselő Jozef Sonnlajtnerrel, a Járási Oktatásügyi vezetővel, Laczika Istvánnal, ajárási elöljáró helyettesével, valamint a szülők képviselőivel. VRABEC MÁRIA Amint Jozef Sonnlajtnertól megtudtuk, a megbeszélés során megegyezés született a gimesi közös igazgatású alapiskola magyar tagozatának részleges autonómiájáról. Az elképzelések szerint a jövőben önállóan működne a magyar szövetség, és a magyar tagozat módszertani irányításáért a kinevezett igazgatóhelyettes lenne felelős. A tervezett racionalizációs intézkedések keretében a járási oktatásügyi osztály tervezgette a zsérei magyar és szlovák kisiskola összevonását - erre valószínűleg az idén nem kerül sor. Kolonban, ellenkezőleg, már szlovák igazgatóság alatt működik a két alsótagozatos kisiskola, sőt a szlovák részlegen ötödik osztály is nyílt, és eredetileg szeptembertől indult volna a hatodik osztály. Amint megtudtuk „anyagi gondok és egyéb megfontolások miatt" egyelőre erre sem kerül sor, de távlatilag az ajárási oktatásügyi osztály célja, hogy Kolonban teljes szervezettségű szlovák alapiskola működjön, mivel állítólag ezt a szülők is kérik. Végül a nagycétényi alapiskola kálazi kihelyezett osztályáról esett szó, amely tavaly csak az idei tanévre kapott működési engedélyt a járási elöljáVálasztási pamfletek fogadták az olvasókat az állami intézmény faliújságán Közjáték a könyvtárban NYITRA Meglepő kép fogadta tegnap a Nyitrai Kerületi Könyvtár látogatóit: a máskor könyvújdonságokat, irodalmi esteket hirdető faliújság ezúttal választási röpiratokkal volt tele. A nyilvánvaló politikai agitáción felháborodva, több olvasó is azonnal tiltakozott a könyvtárvezetőjénél és a Kerületi Hivatal kulturális osztályán is, minek következtében a pamfleteket déltájban leszedték. Kérdésünkre, helyénvalónak tartja-e, hogy egy állami intézmény ily módon kapcsolódjon be a választási kampányba, a könyvtár megbízott vezetője azt válaszolta, hogy nem ők rakták ki a röpiratokat, hanem az olvasók. „Megengedtük, hogy a kulturális témájú hirdetéseket kitűzzék a látogatók, így fel sem tűnt, hogy most más is került a faliújságra, de amint figyelmeztettek rá, máris leszedtük, és ezután jobban odafigyelünk". Az említett faliújságról egyébként egyáltalán nem az volt az ember benyomása, hogy a mellette elsettenkedő olvasók csempészték rá a pamfleteket ahhoz túlságosan is rendezett volt a látni- és olvasnivaló. Már csak azért is ott bújkál sokakban a kétely kisördöge, mert abban a könyvtárban, amely költségvetésének harminc százalékát a magyar kultúra támogatására kapja, egyébként rendszeresen Hofbauer, Slobodník és Zrubec fénymásolt cikkei ékesítik a faliújságokat. (vb) SZALÓC Uszító cédulák már keleten is Már a rozsnyói járásba is megérkeztek a valószínűleg nyugat-szlovákiából eredő álmagyar röpiratok, melyeknek állítólagos szlovák fordításával a terjesztők fel akarják korbácsolni az országban a magyarellenes hisztériát. Hétfőn a szalóci vasútállomás környékét árasztotta el valaki ezekkel a cédulákkal, valószínűleg a vonatból hajította ki őket. (tüd) SZOBRÁNC Sem jogosítvány, sem forgalmi engedély Egy 28 éves nagymihályi férfi néhány nappal ezelőtt egy Škoda 120-as gépkocsival belerohant a járőröző rendőrautóba. A férfi vérében 2,06 ezrelék alkohol volt. A rendőrök a fiatalember jogosítványát és forgalmi engedélyét is elkérték. Ekkor kiderült, hogy jogosítványa nincs, és a gépkocsi sem az övé. (juk) KASSA Környezetvédelmi szerdák A hazai természetvédők szövetségének kezdeményezése sikeresnek bizonyult: tegnap már 12. alkalommal gyűltek össze az érdeklődők, hogy meghallgassák a soros előadót. Szerdánként neves szakemberek hívják fel a közvélemény figyelmét különböző ökológiai problémákra. Tegnap Matúš Bakyta, a „Polgárok a tömegközlekedésért" kezdeményezés szóvivője tartott előadást az autópályákról, a városi tömegközlekedés költségeinek tényezőiről és az utazóközönség elvárásairól a közlekedési vállalatokkal szemben, (juk) rótól azzal a kikötéssel, hogy az aktuális helyzet alapján kell a további sorsáról dönteni. Jelenleg ezt az osztályt hét gyerek látogatja, és az idén is három elsőst írattak be, de az oktatásügyi osztályvezető ennek ellenére a megszüntetését fontolgatta, bár ezek a diákok közlekedés híján sehogy sem tudnának más magyar iskolába eljutni. A szülők azért is kérték a járási hivataltól a végleges, határidő nélküli engedélyt, mert csak úgy látják biztosítottnak a kálazi magyar osztály jövőjét, ha annak létjogosultságát nem kell minden évben felülbírálni. Tegnap még nem született végleges döntés a kálazi magyar osztály ügyében, Jozef Sonnlajter egyelőre csak annyit ígért meg, hogy minden szempontot figyelembe vesz, és tekintettel lesz a nagycétényi iskolaigazgató, valamint az érintett szülők véleményére is. ALLASFOGLALAS A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége V. országos közgyűlése sajnálatát és elégedetlenségét fejezi ki a nádszegi Agócs Béla pedagógus személyét ért sérelmek miatt kialakult helyzet kapcsán, ami a kormány és a területi önigazgatás tehetetlenségét bizonyítja, mert a Mečiar-kormány idején helytálló pedagógust jelenleg méltánytalan helyzetbe kényszerítette. Ennek fő oka a problémák elodázása és kikerülése volt. Tiltakozunk minden olyan intézkedés ellen, amelynek következtében a példamutató pedagógus korábbi helyes tetteinek áldozatává válhat. Az SZMPSZ V. országos közgyűlésének résztvevői Rimaszombat, 1999. V. 23. Komáromi származású világhírű zongoraművész Zenei mesterkurzus KOMAROM Zongoratanárok részére rendezett kétnapos mesterkurzust a komáromi Művészeti Alapiskola május 10én és 11-én. A Franciaországban élő, magyar származású Rév Lívia zongoraművész, túl a 80. életévén is lenyűgözte hallgatóit tehetségével, zenei műveltségével, fizikai és szellemi frissességével. A résztvevők a komáromi zeneiskola zongora szakos tanárai voltak, de Pozsonyból, Ógyalláról, Nyitráról, Vágsellyéről, Léváról, Nagymagyarról, Somorjáról és Holícsról is érkeztek zenetanárok. A művésznő hazájában az irodalom és művészet rendjének kitüntetettje. - Budapesten születtem. Szüleim a Felvidékről származnak, édesanyám komáromi. Ötéves koromban kezdtem zongorázni. Kilencévesen elnyertem a „tehetséges gyerekek" versenyének nagydíját. Zenekarral először 12 éves koromban léptem fel. Zenei tanulmányaimat Varró Margitnál, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, a Lipcsei és a Bécsi Konzervatóriumban végeztem. A háború után Szegedre kerültem. Ebben az időszakban koncertkörútra hívtak meg Romániába. Egy alkalommal amerikaiak kerestek fel, New Yorkba hívtak. Ez óriási lehetőség volt számomra, de vízumot nem kaptam. Végül beneveztem egy nemzetközi versenyre Párizsba, ahová sikerült eljutnom. Párizs hatására lemondtam az amerikai meghívásról. Európában rendszeresen voltak fellépéseim, olyan karmesterekkel mint Sir Adrián Boult, André Anytens. Az Egyesült Államokban először 1963-ban léptem fel. Előadói estet tartottam New Yorkban a Town Hallenban, de eljutottam Ázsiába, és ÉszakAfrikába is. 1956 óta 30 lemezemet hallgathatják a világ minden táján. Ma a Párizsi Université Musicale Internationale-n tanítok, emellett előadói mesterkurzusokat tartok számos országban. A közelmúltban kaptam meghívást Chicagóba, majd Bécsbe készülök, (bart) Az ország nagy részén az időjárás kedvező hatással lesz az érzékenyekre. Növekszik a fizikai és szellemi teljesítőképesség, a reakcióidő rövidül. A labilis idegrendszernek és azok, akiknek alacsony a vérnyomásuk viszont migrénes fejfájásra, szédülésre számítsanak. Az ország délnyugati területein csökkenhet a teljesítőképesség, gyakoribbá válhatnak a reumatikus fájdalmak, fáradtságra és levertségre is számíthatnak az itt élők, növekszik a depresszióra való hajlam is. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DÉLEN ÉS KELETEN MEGNÖVEKEDHET A FELHŐZET, 14-18 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 05.02 - nyugszik 20.37 órakor. A Hold kel 17.41 - nyugszik 04.03 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 670, árad; Medve: 575, árad; Komárom: 590, árad; Párkány: 510, árad. Az északnyugatról örvénylő magas nyomású légtömegek hatására napközben derült lesz az égbolt, csak délnyugaton kell átmeneti felhősödésre számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22-26 fok között, északon 20 fok körül alakul. A változó irányú szél gyenge marad. Pénteken és szombaton sem várható számottevő változás. Továbbra is derült, esetleg gyengén felhős időre számíthatunk. Éjszaka 9-13 fokig sülylyed a hőmérséklet, nappal elérheti a 25-29 fokot, északon pedig 23 fok várható.