Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)

1999-05-08 / 105. szám, szombat

10 Gazdaság és fOgyaszTók ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 10. A Dallas Stars, eddig valahányszor hiába szállt harcba a Stanley Kupáért; 1993-ban a gyér érdeklődés miatt a klubelnök Minneapolisból költöztette át a csapatot Még nem ragyogtak a döntőben a Csillagok Kevés ember van a földön, akinek a város neve hallatán ne a Ewing család jutna az eszébe. Dallasban a helyiek azért másra is büszkék, nem­csak az olajra. Hat évvel ez­előtt, 1993-ban ide költözött a Minnesota hokicsapata. MAREK SVÁTEK A North Stars nevet Starsra (Csilla­gok) egyszerűsítették, és új fejezet kezdődött a város sportéletében. A klub a Reunion Arénában telepedett le, amely 16 924 szurkolót képes be­fogadni. Első nekifutásra a Csilla­gok harmadikok lettek a Központi Divízióban, és egész a Konferencia­elődöntőig jutottak. Egy évre rá már a rájátszás első fordulójában ki­estek, a következő esztendőben pe­dig még a playoffba sem jutottak. Ezt a két kisebb kudarcot három di­víziógyőzelem követte. Tavaly meg­kapták a President Trophyt, amit minden évben az alapszakasz leg­eredményesebb csapatának ítélnek oda. A Stars 109 ponttal végzett az élen, a Keleti Főcsoportban a New Jersey Devils kettővel kevesebbet szerzett. A sikerben Ed Belfour ka­pusnak oroszlánrésze volt, a cseh Roman Turek csak ritkán helyette­síthette. Jelentős szerepet vállalt még a Calgarytól vásárolt Joe Nieuwendyk, 39 góljával és 30 gól­passzával 69 pontot gyűjtött össze. A Dallas további erősségei közül Mike Modont, Pat Verbeeket és Jamie Langenbrunnert, a hátvéd­sorból Szergej Zubovot, Derian Hatchert, valamint Darryl Sydort ér­demes megemlíteni. Az alapsza­kaszban nyújtott lenyűgöző teljesít­ménye után sokan a bajnokság tit­kos esélyesének tartották a Dallast. A továbbiakban is minden jel erre mutatott: a rájátszás első fordulójá­ban a San Jósé Sharkst búcsúztat­ták, a másodikban az Edmonton Oilerst. Csak a Nyugati Főcsoport döntőjében álltak meg, amelyben a címvédő és a későbbi Stanley Kupa­győztes Detroit Red Wings 4:2 ará­nyú győzelmet aratott. Csalódásról persze szó sem lehetett. A nagykö­zönség egyöntetűen állította: a baj­nokság során épp a Dallas produkál­ta a leglátványosabb játékot. Ezek után nyílt titok lett, hogy a követke­ző esztendőben a Dallas meg sem akar majd állni a Stanley Kupáig. A menedzserek igyekeztek megfelelő erősítésről gondoskodni, megsze­rezték Tony Hracet (Nashville), Aaron Gaveyt (Calgary), és két „nagy halat", Bob Gainey és Brett Hull személyében. Hull, a 34 éves csatár a St. Louis Bluesnak intett bú­csút, azzal, hogy végre megszerzi élete első Stanley Kupáját. A Csilla­gok kezdettől fogva uralták a Köz­ponti Divíziót, 114 ponttal a húsz ta­gú mezőny legeredményesebb csa­patának bizonyultak. Valamennyi játékos remek teljesítményt nyúj­tott, a csapat elsősorban a biztos vé­delemre támaszkodott. A defenzív felfogás ellenére több hokis is meg­állta a helyét a bajnokság legjobb góllövői között, Mike Modano pél­dául 33 gólt és 46 gólpasszt adott, Brett Hull 52 pontot gyűjtött össze, Joe Nieuwendyk kettővel keveseb­bet, a finn Jere Lehtinen pedig 49­et. A dallasiak bíznak benne, hogy a csapat továbbra is formában marad; a Stars tűi van az első akadályon, az Edmontont négy nyert mérkőzés után ütötte ki. Huszonhat éves hagyománya volt a klubnak, mire Texas központjába került. Amikor 1967-ben a bajnok­ság csapatainak létszámát 6-ról 12­re növelték, egy férőhely a Minnesotának jutott. Ez a város em­beremlékezet óta az amatőr hoki fellegvárának számít. Nézzük csak, mit is jelent a Minnesota név. ASiux indiántörzs nyelve szerint, amely ezen a területen élt, szó szerint any­nyit tesz: „Zavaros folyó". Minne­sota az USA északi részén, nem messze a kanadai határtól, a Min­nesota folyó partján terül el, amely a Mississippibe torkollik. A Minnesota North Starsnak Bloomingtonban volt a központja. Itt található a klub úttörőjének számító egyetem, ame­lyen több tehetséges játékos végezte tanulmányait. A csapat rögtön az el­ső idényben bejutott a Nyugati Fő­csoport döntőjébe. Az Északi Csilla­gok hét mérkőzés után alulmarad­tak a St. Louis-i bluenmenekkel szemben. Négy alkalommal döntet­lenre végződött a meccs a rendes já­tékidőben. A Minnesota mentségére legyen mondva, hogy a playoff leg­eredményesebbjátékosai az ő sorai­ból kerültek ki: Bili Goldsworthyről (8+7) és Milan Marcettárói (7+7) van szó. Abban az időben éppen Goldsworthyt tartották a Minnesota egyik legkiemelkedőbb egyéniségé­nek. Tíz évet húzott le a klubnál, eb­ből ötször ő volt a csapat legjobb gólütője, többek közt az ő érdeme, hogy 1970-ben a Minnesota megint Konferencia-döntőt játszhatott. Há­tul Carl Wetzel, az 1967-es bécsi vi­lágbajnokság legjobb kapusa ügyelt a rendre. Wren Blair edző keretének még Bronco Horváth, Elmer Vaskó, Andre Boudrias, Ray Cullen és Dave Ballon is tagja volt - utóbbit az Ali Star-csapatba is meghívták -, no meg Wayne Connelly, a társaság legeredményesebb tagja. Bili Mas­terton (a csapat első góljának szer­zője, amelyet szeptember 11-én ütött a St. Louis Blues kapusának) is a közönségkedvencek közé tarto­zott, de csak 1968. január 13-áig, amikor egy mérkőzésen ért sérülése következtében meghalt. Az ominó­zus mérkőzést a Minnesota a Oakland ellen játszotta. Négy perc­cel a találkozó vége előtt Masterton egy társának passzolta a korongot, amikor váratlanul Ron Harris szem­ből belement. Masterton nekivágó­dott szintén oaklandi Larry Ca­hannek, a levegőbe röpült, majd a koponyájára esett, ami abban a pil­lanatban eltörött. Csapattársai két­ségbeesetten köré gyűltek, és ennyit hallottak: „Soha többet." Két napra rá belehalt sérüléseibe. Róla nevez­ték el azt a díjat, amelyet minden évben a klub legeredményesebb já­tékosának adományoznak. Az új­ságírók által a kitartásért, sport­szellemért és odaadásért az arra legméltóbb játékosnak ítélendő díj is Masterton nevét viseli. Tizen­kilences számú meze a pálya fölött van kifüggesztve, ez az első szent és sérthetetlen szám a North Stars történetében. 1992-ben a 8-as szá­mút is annak kiáltották ki, amely Bili Goldsworthyé volt. 1974-1979 között a Minnesota egyszer sem ju­tott a rájátszásba. W. John Driscoll addigi tulajdonos bánatában elad­ta a részvényeit Walter Bush klub­elnöknek. Bush után, 1978-ban a Gundov család tulajdonába jutott a North Stars. A vezetőség európai játékosokkal próbálta felfrissíteni a csapatot, az első a sorban a svéd Roland Erikson volt, még 1976-ban. Őt kö­vették honfitársai Per-ólov Brasar és Kent-Erik Anderson. Az igazi sztár továbbra is két hazai hátvéd, Bobby Smith és Criag Hartsburg maradt. Az együttes új lendületet kapott, ami már az 1980/81-es idényben megmutatkozott: kiütöt­te a Boston Bruinst és a Calgaryt. A Stanley Kupa-döntőbeli ellenfele, a New York Islanders ellen azon­ban nem találta meg a kellő recep­tet (1:4). A Csillagok csatársorá­ban Dino Ciccarelli villogott, csak­úgy, mint a későbbiekben az 1982­es draftoláson igazolt Brian Bellows, vagy az egy évvel később szerzett Brian Lawton. Rajtuk kí­vül Aaron Broten, Ulf Samuelson, egy évig Dušan Pašek, de főként Neal Broten alkotta a csapat gerin­cét. 1990-ben a Minnesota har­madszor is bejutott a döntőbe. Megint nem járt szerencsével, Mario Lemieux és a Pittsburgh Penguins minden tekintetben fö­lülmúlta a Csillagokat (4:2). Az 1992/1993-as évad után Norman N. Green klubelnök elégedetlen volt a szurkolói érdeklődéssel a Minneapolis-Bloomington „dupla városban", ezért Dallasba költöz­tette a klubot. Azóta ott vadásznak a Stanley Kupára - rendszerint telt ház előtt. František Rón, a Slovakofarma Pezinok szakvezetője szerint két edző több hibát észrevesz és többet is hárít el, mintha valaki egyedül irányítaná a társaságot Védeni a védhetőt: a cél a Szlovák Kupa és a bajnoki cím JÁN PLESNÍK A Slovakofarma Pezinok kosárlab­dacsapata továbbra is magabizto­san őrzi hegemóniáját a hazai baj­nokságban: negyedszer lett első (a finálét összesítésben 3:0-ra nyerte a pozsonyi Interrel szemben), és az idén duplázott, miután a kupadön­tőben 92:76 arányban legyőzte a Chemosvit Svit csapatát. Ha ehhez hozzávesszük a Szuperligában és a Saport Kupában való szereplést - a 16 között az olasz SONY Milano otthon is, idegenben is jobbnak bi­zonyult (89:77, 72:75) akkor el­mondhatjuk: a baziniak remek évet zártak. A klub mindennapjairól František Rónnal, a Pezinok vezető­edzőjével beszélgettünk. Gondolom elég fárasztó volt az év... A jól végzett munka öröme Tényleg nehéz idényt zártunk. Egyrészt a Szuperliga miatt, ame­lyet nem fejezhettünk be, mert üt­köztek az időpontok, másrészt ott volt a Szlovák Kupa és a Saport Ku­pa. De legfőképpen a bajnokság. A klub szempontjából az utolsó ket­tőre kellett leginkább összpontosí­tani. Örülök, hogy a Saport Kupá­ban európai szintű csapatok ellen mérhettük le, hol is tartunk. Egy fokkal megint jobbak lettünk, amit talán a hazai bajnokságban elért double is tükröz. Hogyan oldották meg az edzés során a kupaszereplésekből adó­dó fizikai megterhelést? Az eredményesség titka, hogy már májusban megkezdjük az alapo­zást, júniusban mindenkit kemé­nyen befogunk, a játékosok csak ez­után mehetnek szabadságra. A (TA SR) nyaralás után ott folytatjuk, ahol előtte abbahagytuk. A felkészülési idő hovatovább egyre rövidebb. En­nek tudatában a kluboknál szinte létkérdés, hogyan oldják meg a já­tékosok fizikai felkészítését. Ne­künk ez úgy sikerült, hogy a keddi kupameccsek után szerdára hagy­tuk a regenerációt, csütörtökön ke­mény edzést tartottunk, s így a hét­végén felkészülten álltunk ki a baj­noki találkozóinkra. Máskülönben nehezen bírták volna a fiúk az idényt. Nagy hibának tartom, hogy a válogatott selejtezői miatt egész novemberben szünetelt a bajnok­ság. Ez valamennyi klubot fájdal­masan érintette, saját mikrociklust kellett kialakítani, különböző elő­készületi mérkőzésekkel, közben minden hivatalos program február­ra tolódott. Lehetett volna éssze­rűbb megoldást is találni. Netán Szlovákia kivétel lenne? Csehországi edző létére hogyan jött ki a „kozmopolita" bazini csapattal? Hozzáállásom változatlan, profi va­gyok, ilyen értelemben dolgozom. A tréningen nem csak a nyelvi kom­munikáció (angol, cseh) fontos a lé­giósok és a hazaiak között, hanem a „kosárlabda nyelve" is. Ha sikeres csapatot akar valaki összekovácsol­ni, a „team workre" kell fektetnie a hangsúlyt. Justin Sedlák kollégám­mal minden edzés előtt elosztjuk a feladatokat. Nyilvánvaló, minél többen dolgoznak a közös ügy ér­dekében, annál hamarabb lesz eredménye a munkának. Nem biz­tos, hogy mindig helyesen döntök, az esetleges téves ítéleteket, szán­dékokat és információkat nem árt a társasággal megbeszélni. Idén is nem egyszer bevált ez a módszer. Ezenkívül a jól együttműködő szakvezetőpáros biztosan több hi­bát vesz észre, mint ha valaki egye­dül irányítaná a kollektívát. Helyesnek tartja a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntését, amely öt idegenlégiós szerepeltetését engedélyezi egyszerre, miközben a hazai já­tékosok alig kapnak lehetősé­get és csak a kispadot koptat­ják? A fiatal nemzedékről nem is beszélve... Azt, hogy milyen az optimális lét­szám, minden nemzeti szövetség­nek külön kellene eldöntenie - le­gyen szó akár a szlovákról, akár a csehről vagy bármelyik másikról. Én aszerint választom ki a játékoso­kat, hogy a lehető legjobb ered­ményt érjük el. Természetesen al­kalmazkodva az adott szabályok­hoz. Ebből áll a munkám. Ha kettő, három vagy négy külföldit engedé­lyeznek, azt is elfogadom. Azt hi­szem, ezt a kérdést inkább a fiata­labb korosztályok válogatottjainak kellene föltenni, pontosabban a fi­úknak, vajon hajlandók-e napi 5-6 órát áldozni az edzésre, hogy utol­érjék a külföldieket. Nincs más módja a fejlődésnek. Ifjabb Jifí Zídeket hoznám fel példának, aki­vel volt szerencsém együtt dolgozni a cseh válogatottban és az USK Praha csapatában. Benne volt annyi Nem ment olyan simán kitartás, hogy az NBA-be is eljutott (a Charlotte Hornetsben játszott), sőt, idén a Zalgiris Kaunasszaí megnyerte az Euroligát. Egy idény lezárult, rövidesen ké­szülhetnek a következőre. Mi­lyen fölállásban láthatjuk a csa­patot? Szerződésem - csakúgy, mint Justin Sedláké - egy év múlva jár le. A játékosok most egyezkednek a (TA SR) vezetőkkel. Gondolom, semmi ko­moly változás nem várható, hason­ló kerettel kezdünk, mint tavaly. Persze erősítésre is számítok. Mik a tervei a következő idény­ben? A Saport Kupában szeretnénk megint egy lépéssel előbbre jutni. Ha már az idén double-t értünk el, nem ártana megvédeni bajnoki cí­münket és a Szlovák Kupát is. A siker érdekében bármit Ez az út vezet a Konferencia-döntőbe

Next

/
Oldalképek
Tartalom