Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)

1999-05-27 / 120. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 27. KOMMENTÁR Három százas TUBA LAJOS Hirtelen újra annyi patrónusa lett a kisembernek, mintha választások előtt állnánk, a politikusi megnyilvánulások kötelező fordulatává vált az életszínvonalunk és megtakarításaink iránti aggódás. Mondják: tudjuk mi, hogy a gazdaság a tönk szélére jutott, az állami költségve­tés talán még egyszer sem volt nyereséges, egyre nagyobb a társada­lombiztosítási alapok deficitje, többet importálunk, mint exportá­lunk. Ennek ellenére már hónapok óta megtorpedóznak bármiféle in­tézkedést, mely a kiút felé vezetne. A teher három százassal jellemez­hető: százmilliárdnyi államadósság, százmilliárdnyi hitelgarancia és százmilliárd korona a bankkonszolidációra. Ez a kormány mozgáste­re, de egyben a társadalomé is, hiszen ha nem találunk megoldást, következményei mindenkit sújtanak majd. Nem kell sokat kutatnunk az egykori KGST-tábor kevésbé sikeres válságmenedzselési példái kö­zött, hogy eljussunk a százkoronás dollárárfolyam, a több száz száza­lékos éves infláció és a harmincszázalékos munkanélküliség rémké­péhez. Márpedig ez jellemezte azokat a nem is távoli országokat, amelyek vezetői úgy döntöttek, inkább a zavarosban halászva tömik a zsebüket, mint valamiféle bonyolult reformprogrammal kínlódjanak. A nép, persze, arról hallott, hogy az ő érdeke az állami monopólium, a szabályozott árak, a külföldiek kiszorítása, a szabad verseny korlá­tozása. A következmények egyetlen esetben sem maradtak el, és szá­mukra hamar nagyon távolinak bizonyultak azok a viták, hogy elvise­li-e a lakosság, ha megélhetési költségei, mondjuk, három évre har­minc százalékkal emelkednek. Aki évekig nem kap fizetést, feketézés­ből és lánckereskedelmből él, az nem ilyen kategóriákban gondolko­dik. Szlovákia urai az elmúlt években mindent megtettek, hogy ide jussunk. Aztán volt néhány reményt keltő hónap, de úgy február kö­zepe óta újra értetlenül állunk az események előtt. Hétfőn rendkívüli kormányülés lesz, és talán újra beindul valami. Méznyalás biztosan nem lesz, de még mindig jobban járunk, mintha őszre a Bécsben feke­tén takarító asszonyok lennének az egyetlen perspektívával rendelke­ző emberek a környezetünkben. JEGYZET niszter csak egyszer is előjött vol­na valamilyen alkotó és főleg ro­konszenves ötlettel (azon kívül, hogy a magyaroknak egy négy­zetcentiméternyi földet sem ad ­de ezt is Slota találta ki). Mond­juk azzal, hogy ő miként oldaná meg a szlovák korona stabilitásá­nak meg a gazdaság helyreállítá­sának problémáját. Ha már egy­szer részben az ő pártja halogató politikájának köszönhetjük, hogy itt tartunk, igazán tehetne ennek érdekében valamit. Főleg, ha azt mindenkinél jobban tudja, hogy mit nem kell tenni. De nem, Pavel Koncoš inkább a szavak embere. Mert azokhoz aztán ért. Már ugye, ha nem kell megtarta­ni őket. Az ugyanis már megint nem az erőssége. Főleg ami a ko­alíciós partnereknek adott szó megtartását illeti. A fájó az, hogy épp akkor tesz keresztbe a kor­mánynak, amikor a többi minisz­ter féléves működés után végre valahára megtalált valami össz­hangféleséget. Bár tulajdonkép­pen Koncoš is megbízható. Ugyanúgy, mint Piszkos Fred, a kapitány, aki a halhatatlan mo­nológra késztette Jimmyt. Az ő partnerei is biztosak lehetnek ab­ban, hogy nem tart majd be egyetlen megegyezést, egyeden szerződést sem, s esze ágában sincs populista handabandázá­son kívül valami mást is tenni. Csakhogy az említett tisztátalan kapitány végül mindig kihúzta barátait a slamasztikából, már­pedig ezt a szlovákiai földek urá­ról aligha tudnám elképzelni. Most már csak az a kérdés, tény­leg szükségünk van-e ilyen mi­niszterekre. S ha nincs, akkor mit keres még mindig ott, ahol van? Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238311), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), Bolemant Lilla - régió - (58238310). Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341, 58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk Ő nem Piszkos Fred SÓKI TIBOR Már megint kavarja. Ez az ember már megint kavarja - ismételge­tem tanácstalanul Fülig Jimmy vissza-visszatérő monológját, amint meghallom, hogy Pavel Koncoš már megint keresztbe akar tenni a... ezúttal nem egy­szerűen csak a magyaroknak, mint a földalap ügyében, hanem az egész kormánynak. A földmű­velésügyi miniszter, aki inkább az ország leghatalmasabb földes­uraként viselkedik (magyarok, takarodjatok a földemről), most elővette legjobb demagóg tudo­mányát, és úgy döntött, eljátssza a rettenthetetlen Népérdekvé­delmező Szent Koncos szerepét. Már akkor felemelte hangját a hozzáadottérték-adó emelése meg a behozatali illeték beveze­tése ellen, amikor a kormány elő­ször felvetette mint lehetősége­ket. Tény, hogy ezek olyan intéz­kedések, amelyeknek főként mi, átlagpolgárok isszuk meg a levét, de az is tény, hogy abból még több bajunk származna, ha eze­ket a lépéseket most nem tennék meg. Mert ha nem áll talpra a gazdaság, az országnak, és vele együtt nekünk, befellegzett. Ezt már Koncoš és ifjabb társa, Andrassy pártja is belátta, de ez a két régi vágású demagóg csak szajkózza tovább a magáét arról, hogy népérdek, meg hogy ezek a lépések megengedhetetlenek. Azt viszont még egyszer sem lát­tam, hogy a földművelésügyi mi­- Drágám, az elnökválasztás is kétfordulós... (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ SME Az Európai Unió nem ajánlja a cseh­szlovák vámunió fenntartását ab­ban az esetben, ha Csehország előbb csatlakozik az EU-hoz, mint Szlovákia. Ľubica Nejezchlebová, a vámunió állandó titkárságának igaz­gatója szerint három lehetőség van: „Vagy csak a cseh-szlovák vámunió marad fenn, vagy az Európai Unió­val közös vámuniót hozunk létre, vagy teljesen felszámoljuk a vám­uniót. Ebben az esetben viszont Szlovákia bizonyos ellenszolgálta­tást fog követelni az EU-tól. A közel­jövőben mindenesetre a vámtörvé­nyeket és a vámtarifákat összehan­goljuk az Európai Unió normáival. Egyelőre azt feltételezzük, hogy a két ország egy időben válik az Unió tagjává, esetleg Szlovákia röviddel Csehország után csatlakozik" ­mondta Nejezchlebová. A vámunió megszűnése elsősorban a mezőgaz­daságot sújtaná. A két ország közötti kereskedelem 10 százalékát ugyanis a mezőgazdasági termények teszik ki, ami kb. két százaléka Szlovákia külkereskedelmi forgalmának. A gondolat, hogy megbüntessék azokat, akik különös kegyetlenségeket követtek el, 1859-ben született meg Nemzetközi jogi hézagok A koszovói népirtással kap­csolatban egyre több nyilat­kozat hallható vezető nyuga­ti politikusoktól Szlobodan Milosevics felelősségre vo­násával kapcsolatban. ONDREJCSÁK RÓBERT A gondolat, hogy a nemzetközi kö­zösség megbüntesse az olyan egyé­neket, akik különös kegyedensége­ket követtek el, az 1859-es solferinói csata után született meg. Az első lé­pés az egyes országok törvénykezé­sének ilyen irányú módosítása volt, amely ezt lehetővé tette volna. Az 1905-ben elfogadott tengeri hábo­rúval kapcsolatos Hágai Konvenció és az 1906-os háborús sebesültekkel foglalkozó Genfi Egyezmény előírt bizonyos kötelezettségeket ezzel kapcsolatban az aláíró feleknek. A két világháború szörnyűségei vilá­gosan megmutatták, hogy mindez távolról sem elégséges. A versailles-i szerződésben már benne foglaltatik a háborús bűnösök kiadatása a győztes félnek. A második világhá­ború alatt bűnöket elkövető kato­nák, tisztek és náci párttagok sorsát az 1943-ban aláírt Moszkvai Dekla­ráció pecsételte meg, amely kimond­A büntetőjog kizárja a törvények visszame­nőleges alkalmazását. ta, hogy minden bűnös felelni fog tetteiért, mégpedig azon ország te­rületén, ahol tetteit elkövette. A legfőbb fasiszta vezetők felelősségre vonására - akiknek bűneit nem le­hetett csak egy konkrét országhoz kötni - a háborús bűnösök megbün­tetéséről szóló Londoni Megegyezés alapján 1945-ben Nürnbergben me­galakult a Nemzetközi Katonai Bíró­ság. A legfontosabb nemzetközi do­kumentumokban fokozatosan ki­kristályosodtak a bűntények, ame­lyekért az elkövetőknek a nemzet­közi jog alapján felelniük kell. Eze­ket a bűntetteket legelőször a már említett nürnbergi bíróság statútu­ma konkretizálta, és három csoport­ra oszthatók. Az első, a „béke ellen" elkövetett bűnök, magukban foglal­ják a háború tervezését, előkészíté­sét vagy a háborúra való felbujtást, valamint támadó és olyan háborúk folytatását, melyek megsértik a nemzetközi szerződéseket, megál­lapodásokat. A második csoport a háborús bűntettek, amelyek a hábo­rús törvények, szokások megszegé­sének legdurvább formáit, a gyil­kosságokat, a polgári lakossággal való kegyetlen bánásmódot, a de­portációkat, a rabszolgamunkára kényszerítést, a foglyok legyilkolá­sát, a köz- és magántulajdon pusztí­tását, a települések katonailag indo­kolatlan rombolását tartalmazzák. A harmadik csoportba az emberiség elleni bűntettek tartoznak, mégpe­dig a gyilkosság, kiéheztetés, rab­szolgasorba döntés, deportáció vagy akármilyen más embertelen tett, melyet a polgári lakosság ellen követtek el háború előtt vagy hábo­rú alatt. Ide sorolható a politikai, fa­ji vagy vallási okok miatti üldözés, ha az összekapcsolható az előbb fel­sorolt bűnökkel. A második világhá­ború után mindez tovább bővült. Az 1948-ban a népirtás megakadályo­zásáról és büntetéséről elfogadott egyezmény büntethetővé tette a nemzetiségek, etnikumok, faji vagy vallási csoportok tagjainak fizikai vagy pszichikai bántalmazását vagy megölését, ha ez részben vagy telje­sen az adott csoport megsemmisíté­séhez vezet. Az 1949-ben a háború áldozatainak védelmére elfogadott Genfi Konvenció kiegészítette és pontosította a háborús bűnök meg­határozását. 1973-ban az apartheid büntetéséről fogadtak el egyez­ményt, amely betiltotta az olyan tet­teket, melyek egy faj uralmát voltak hivatottak biztosítani más fajhoz tartozók kárára. Fontos volt az 1968-as év, amikortól az összes ed­Büntetés nélkül maradhatnak az utóbbi évek vérengzései. dig felsorolt bűntett elévülhetetlen­né vált. A probléma az volt, hogy az elkövetők felelősségrevonása az egyes államok hatáskörébe tarto­zott. Ennek következtében a hata­lom által elkövetett bűntettek több­sége válasz nélkül maradt. A polgár­háborúk során tapasztalható attroci­tások elkövetői közül sokan amnesz­tiában részesültek a konfliktust lezá­ró „nemzeti megbékélés" során. Ezenkívül sok bűntett azért nem volt büntetve, mert az egyes országok nem voltak képesek rugalmasan rea­gálni a nemzetközi jog változásaira, és nem módosították saját jogrend­szerüket. Ugyanezen okokból gon­dot jelentett az elkövetők kiadatása is. E gondok miatt a hidegháború után a nemzetközi közösség „vissza­tért" a nemzetközi törvényszékek­hez. A volt Jugoszlávia területén a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértése miatti felelősségre vo­nás az 1991-től Hágában működő testület dolga. Ugyanott működik a ruandai polgárháború alatt elköve­tett emberiség elleni bűntetteket vizsgáló törvényszék. Tavaly Rómá­ban aláírták a Nemzetközi Büntető Bíróság alapokmányát. A szervezet hatásköre azonban sok tekintetben korlátozott lesz. Nem terjed ki csak az aláíró országok területére, és csak akkor léphet közbe, ha meg­mutatkozik, hogy az aláíró ország nem akarja vagy nem tudja az adott esetet kivizsgálni. A gyakorlatban mindez komoly időbeli késést okoz­hat és komplikációk léphetnek fel a bizonyítási eljárásban is. Ezenkívül csak azok a bűntények tartoznak hatáskörébe, melyeket a szervezet működésének megkezdése után kö­vetnek el. Ez megfelel a büntetőjog egyik alapszabályának, mely kizárja a törvények visszamenőleges, tehát az életbe lépésük előtti időre való al­kalmazását (csak kivételes esetben nem, mint például a második világ­háború volt) , de egyben azt jelenti, hogy büntetés nélkül maradnak az utóbbi évek vérengzései is. Jugo­szlávia esetében is megmutatko­zott, hogy komoly problémák me­rülhetnek fel az elkövetők üldözése­kor, elfogásakor. Ameddig nem lé­tezik külön erre a feladatra szakoso­dott nemzetközi erő, addig a bíró­ság mindig az adott ország végre­hajtó hatalmától fog függeni. Miu­tán ennek nem mindig érdeke a bűnösök kézrekerítése, ezért szabo­tálhatja az egész folyamatot. A nem­zetközi közösség tehát meghatároz­ta azokat a bűntetteket, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik az em­beriség számára, és létrehozta a jogi kereteket is, amelyek alapján ezek büntethetők. Mindeddig azonban nem volt képes áthidalni azokat a politikai, szervezési és technikai akadályokat, amelyek meghatároz­zák az adott jogi normák hatékony alkalmazását. A szerző állandó munkatársunk VISSZHANG A tények tisztázására Úgy gondoltuk, ami eddig a nád­szegi alapiskolában Agócs Béla ügyével kapcsolatban történt, az le­zártnak tekinthető. Kötelességünk­nek érezzük azonban, hogy reagál­junk az Új Szó május 20-án és 24­én megjeient írásaira. Sajnos, ez ideig mindenki ódzkodott e problé­ma megoldásától. Most végre a tan­testület többségének megelégedé­sére, és a munkatörvénykönyv ér­telmében jártak el. Ahogy Mikó Zoltán exigazgató reagál Pomothy László elöljáró egyik gondolatára: „... aki dönteni akar a jelenben, an­nak jól kell ismernie a múltat." Bi­zonyára a volt igazgató úr ismeri a múltat, és az események kronológi­áját. Mikó Zoltán nagyon jól tudta, hogy ez az állapot már sokáig nem tartható. Ahogy írja: „Minden a bi­zonyítványügyről szólt, és szól ma is." Ez a kijelentés arról tanúskodik, nem tudja, vagy nem akarja ketté­választani a történéseket. Elgondol kodtató, hogy miért a felmondóle­vél kézbesítése után veszi védelmé­be volt beosztottját, jelenlegi kollé­gáját. Ha Mikó Zoltán nyíltan kiállt volna a történések alatt kollégája mellett, másképp tekintenénk rá. így ez alibizmus. Állítása szerint ő huszonheted magával üzent a hata­lomnak bizonyítványügyben mint akkori igazgató. Sajnos, a bizonyít­ványügy kipattanásakor már rég nem volt igazgató. A május 24-én megjelent írásban a pedagógusok hétvégi országos közgyűlésén el­nöklő Pék László szerint a Galántai Járási Hivatal új vezetősége hibát követett el, mivel a nádszegi peda­gógus azok közé tartozik, akik kö­vetkezetesen kiálltak a kétnyelvű bizonyítványok mellett. Szerinte rossz döntés volt, hogy Agócs akkor kapott felmondást, amikor az MKP kormánytényezővé vált. Sajnos, Pék úr sincs tisztában a nádszegi alapiskolában kialakult helyzettel. Kérdésünk: az SZMPSZ hatásköré­be tartozik-e a hatnapos mulasztás igazolása, nem beszélve arról a sok figyelmeztetésről, amely már rég kimerítette a munkaviszony fel­mondásához szükséges jogi kere­tet? Keserű a szájízünk, ha egyes nyilatkozatok arról szólnak, ho­gyan kényszerítsük törvénysértésre a hivatalvezetőket. Nemrég még ar­ról beszéltünk, hogyan parancsol­junk álljt a törvénysértéseknek. Most, amikor az MKP kormányté­nyező, nyugodtan megsérthetjük a törvényeket? Ha valaki párhuza­mot akar vonni a múlt és a jelenlegi hatalom között, ragaszkodjon az objektivitáshoz. A nádszegi tantes­tület döntő többsége Agócs kollégá­val szemben nem kereste a konflik­tusokat. Összeférhetetlen magatar­tásával sok kollégát sértett meg, és nem szabad figyelmen kívül hagy­ni, hányszor rúgta fel a munkatör­vénykönyvben leírt jogszabályokat. Ezek betartása mindenki számára kötelező - s ez alól Agócs úr sem ki­vétel. Ezért és a munkahelyi körül­mények ismeretében Pomothy úr döntése helyes volt. A tiltakozó nádszegi pedagógusok

Next

/
Oldalképek
Tartalom