Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)

1999-05-14 / 109. szám, péntek

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 14 KOMMENTÁR Életszagú matematika TÓTH MIHÁLY Nem sokkal azután, hogy Václav Klaus vezetésével leértékelték a csehszlovák koronát, és pénznemünket már nem 1:7-hez, ha­nem 1:30 arányban lehetett dollárra váltani, a Lidové novinyban terjedelmes írás jelent meg arról, mikorra várható „a gödör aljá­nak elérése, majd az elrugaszkodás". Nyolc év telt el azóta. Volt egy-egy esztendő, amikor minden, magát valamire tartó közíró elkövetett legalább két „gödörtani" előrejelzést. Természetesen határidő feltüntetésével. Évek óta már a kincstárilag derűlátóbb publicisták sem írnak válságmegoldási prognózist. Sőt, annyira kihalt ez a műfaj, hogy azok se művelik, akik kenyérkereseti céllal közgazdák. A passzi­vitás oka: senki se szeret nevetségessé válni. Szlovákiában a gaz­dasági folyamatok alakulása teljesen kiszámíthatatlan. Leg­alábbis eddig még nem tűnt fel politikus, akire koncepcióterem­tés tekintetében fel lehet nézni. Közvetlen következménye en­nek, hogy azt sem lehet előre jelezni, hol húzódik a társadalom alsó egyharmadának tűréshatára. Más szóval: meddig romolhat a rendszerváltás veszteseinek helyzete anélkül, hogy társadalmi földrengéstől kellene tartani. Ez is bénítóan hat a felelősséget érző politikai döntéshozókra. A fordulat óta eltelt 10 év alatt a létbiztonságában megingott kisember veszélyérzeti „génállománya" gazdagabb lett a koráb­binál; a legiskolázatlanabbak is megérzik, hány pénzt érnek a politikusok, akiknek döntései talán évtizedekre hatással vannak és lesznek az életfeltételekre. Sőt, még ennél is bonyolultabb a helyzet: már azokban sem bíznak, akik talán tudnának és mer­nének a kibontakozás irányában cselekedni. Ilyen társadalmi talajon kezelhetetlen folyamatok is könnyen burjánzásnak in­dulhatnak. Politikus legyen a talpán, akinek lenne még mersze nagy átalakítási folyamatok beindítására. A bizalmatlanság tele­vényén ismét szárba szökkenhet a populizmussal sógor naciona­lizmus. Nyugdíjba készülő egykori matematika-fizika szakos évfolyam­társammal találkoztam a minap, és felidéztük, amikor az ötve­nes évek első felében a módszertani órákon életszerű példákon kellett demonstrálni, hogy a legegzaktabb tantárgy is oktatható pártosan. Jó humorú barátom ilyen szöveges példákat szerkesz­tett: Ha két vájár egy műszak alatt 2,8 tonna szenet termel ki, három traktoros hány hektár földet szánt meg 4 óra alatt? Eltelt ötödfél évtized, és megőszült barátom még mindig szeret mar­háskodni. Levelet küldött, melyhez egy jelenkori életszerű mate­matikai példát mellékelt: egy gyártulajdonos 6 év alatt 680 mil­lióval károsította meg az államot. Számítsátok ki, egy havi 5100 korona jövedelemmel rendelkező munkavállaló mennyi idő alatt tudna ugyanekkora kárt okozni? Csak az vigasztal, hogy barátomnak változatlan a humorérzéke. JEGYZET Egy kis hazai kefemenü KMOTRIK PETER Tavasz van Gömörben. Zöl­dellnek a fák, nyílnak a virágok, valamint a múzeu­mok, a barlangok és kempin­gek kapui. Lassan megérkez­nek az első költöző madarak s a régió számára oly nagyon áhított külföldi turisták is. Megérkeznek - mondjuk, va­sárnap délben - és beülnek az egyik gömöri városka tulajdo­nában és főterén levő vendég­lőbe. Leülnek az előző vendé­gek által „feldúlt" asztalhoz, nézegetik az elfogyasztott ebéd maradványait a terítőn, saccolgatják: mit ehettek az elődök. Rágógumit biztosan, mert még mindig ott van egy labdacs a sótartó alá helyezett tányérkán. Meg valami húsfé­lét is - az asztalon heverő fog­piszkáló végén ott árválkodik egy cafat. Méregetik a többi vendéget, vajon ki lesz az a szerencsés, akihez először megy oda a pincér, ha megjön. De nem jön. Negyedóra eltel­tével az egyik leleményes tu­rista szert tesz egy étlapra, az­tán még egyre. Elégedetten visszaül az asszonyhoz - leg­alább egy darabig nem unat­koznak. Nézegetik, válogatnak, ábrán­doznak, csettintgetnek, majd hozzálátnak az evéshez. Eszik a kefét. Már majdnem elfo­gyasztják az egészet, amikor bingó: „Mit parancsolnak?" ­kérdi a félórás késéssel befutó 12.50-es cincérnő. Kiderül, hogy semmit, mert az étlapon levő négyféle levesből az álta­luk kívánt kétféle éppen nin­csen, a négyfajta hús nélküli menüt pedig elfelejthetik. Csak hús van. Mit tehetnek..., mit ehetnek..., összenéznek, bólintanak és szárnyszegetten távoznak. Isten velük! - De jó nekik - tekint utánuk sóváran az ablaküvegen át né­hány helybeli -, ők igazi ven­dégek, talán már ma indulnak haza, jó messzire. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: HolopZsolt-politika- (58238338), SidóH. Zoltán-gazdaság ­(58238311), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), Bolemant Lilla - régió - (58238310), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341, 58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. -Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk fii™ '•'/\\mW (mvinii/iiiiinnuni• • . • ^y^ Ml 1/1(1 ll/il/it//li//i/íf//'i|//i///i |'i" 1''' " •• lémmMttim'' ~ ~ Van még valaki, akit nem neveztem ki miniszterelnöknek? (Agócs Ernő karikatúrája) A közös ellenség megszűnésével meggyengült a tagállamok összetartása is Védelmi kételyek A Nyugat-európai Unió vé­delmi minisztereinek talál­kozóján a fő cél a közös eu­rópai biztonságpolitikai identitás (ESDI) megerősíté­se volt. A berlini fal leomlása és az ezt követő változások után felmerült a kérdés, mi­lyen alapokon nyugodjék az új nyugat-európai biztonsági rendszer. ONDREJCSÁK RÓBERT A probléma máig sem veszített ak­tualitásából. A mostani csúcson is központi kérdés, hogy kizárólag európai legyen-e, vagy úgy mint eddig, csak a transzatlanti kapcso­latok elválaszthatatlan részeként, a NATO keretein belül szavatolják Nyugat-Európa biztonságát. Közös európai álláspont kialakítá­sa nagyon nehéz, hiszen az egyes tagállamok különbözőek, így ér­dekeik is eltérőek. Ebből követke­zik, hogy már az európai integrá­ció céljaiban sincs egyetértés, ab­ban, hogy az egyesült Európa mi­lyen szerepet játsszon a világban. A kontinens három meghatározó hatalmának - Franciaország, Né­metország, Nagy-Britannia - el­képzelései Európa jövőjéről is el­térőek. Párizs az egyesült Európát szuperhatalomként képzeli el, amely szorosan integrálódva kö­Az egyes tagállamok különbözőek, így érdekeik is eltérőek. zös katonai szervezettel rendelke­zik. Ez kizárja a NATO fennmara­dását jelenlegi formájában, való­színűleg szabadabb transzatlanti partnerséggel helyettesítve azt. A német elképzelések szerint Euró­pa regionális hatalommá válna, amelynek csak a vele határos terü­VISSZHANG Növekvő impulzusok Az Új Szó április 17-ei számában megjelent egy írás egy szerencsét­len telefontulajdonosról, akinek hatalmas számlát küldött a Szlo­vák Telekommunikációs vállalat. Sajnos, mi is hasonlóképpen jár­tunk. Érsekújvári járásban lakunk egy elég nagy településen, de digi­tális központtal még nem büszkél­kedhetünk. Ezért van az, ha az em­ietekre terjedne ki tevékenysége, hogy megakadályozza a konfliktu­sok kialakulását. Ebben az eset­ben a NATO a tagállamok létfon­tosságú érdekeinek védelmében megmaradna. A londoni diplomá­cia célja, hogy Európa az emberi jogok és a demokrácia védelmét támogató, gazdasági együttműkö­désen alapuló, kizárólag diplomá­ciai és gazdasági, semmi esetben sem saját katonai eszközökkel rendelkező „gazdasági hatalom" legyen. Ez az eshetőség feltételezi mind a NATO, mind az autonóm Nyugat-európai Unió fennmara­dását. Az új NATO-tagállamok ­Lengyelország, Magyarország, Csehország - felvétele az atlanti irányultságot erősíti, mivel a kö­zép-európaiak sokkal jobban bíz­nak az USA-ban és a transzatlanti együttműködésben, mint az euró­pai identitásban. A Szovjetunió, vagyis a közös el­lenség megszűnésével meggyen­gült a tagállamok összetartása is. Ennek következtében fennáll a ve­szély, hogy az európai kormányok előtérbe helyezik saját régiójuk biztonságát az összeurópai biz­tonság rovására. Ha Európa való­ban saját biztonsági identitást akar kialakítani, akkor a közös ér­tékekből és érdekekből, valamint a veszélyek hasonló értelmezé­séből kell kiindulnia, aminek alap­ján meg lehet határozni a prioritá­sokat. Ennek jegyében ki kell ala­kítani a közös biztonság- és külpo­litikát, integrálni kell a hadiipart, és szorosabbra kell fűzni a katonai együttműködést. A közös európai identitáskialakításban megkerül­hetetlen az Európai Unió. A Nyu­gat-európai Unió akcióinak össze­kapcsolása az EU gazdasági eszkö­zeivel nagyon hatékony lehet. Az Európai Unió két vezető hatalma ­Franciaország és Németország ­egyben az európai identitás mag­ját is képezi. Az EU tagállamai kö­zül azonban fenntartásai vannak ber sokallja az impulzusok számát, azzal utasítják el, hogy sajnos nem kaphatunk kivonatot, mert nincs digitális központ. A mi kálváriánk tavaly júliusban kezdődött, ugyan­is kijött 271 impulzus. Meglepőd­tünk, de gondoltuk, várunk. Nem is kellett sokáig várni, augusztusra már 708-ra növekedett az impul­zusok száma, amit már nem hagy­tunk szó nélkül. Amikor reklamál­tunk, a hölgy azt mondta, hogy szabadságidény volt, ilyenkora gyerekek otthon vannak, és sokat telefonálnak. Közöltük vele, hogy nekünk már harmadik éve van te­Dániával, Finnországgal, Írország­gal, Svédországgal és Nagy-Bri­tanniával szemben, a szervezet esetleges militarizációjával kap­csolatban. Közülük a legje­lentősebb London, amely az euró­pai biztonságot alapvetően az USA-val való kapcsolatok függvé­nyeként kezeli, és azt a NATO ke­retein belül képzeli el. Ha egyes tagállamok tartózkodása miatt az európai identitás az Euró­pai Unión belül egy szűkebb mag­ra korlátozódik, szükség lesz a „maradék" országokkal való kap­csolat rendezésére. Kérdéses, ho­gyan reagálna Oroszország egy ka­tonailag is erős EU létrejöttére, Szükség lesz a „mara­dék" országokkal való kapcsolat rendezésére. amely minden bizonnyal szuper­hatalommá válna, és az orosz hat­árok felé terjeszkedne. Ez az USA­nak sem érdeke, mert ha megtörté­nik, Európában csökken az ameri­kai befolyás. Az európai identitás mégis a NATO-reform három alap­pillérének egyike. A Szovjetunió bukása óta Európa potenciálja elég ahhoz, hogy szükség esetén megvédje magát. Ha az európai országok képesek lesznek az érdekeegyeztetésre és a hatékony együttműködésre, ak­kor az Egyesült Államoknak is egyenrangú partnerei lesznek. A NATO két pillére - az amerikai és az európai - is inkább egyensúly­ban lesz egymással, ami a szerve­zet stabilitásának megerősödésé­hez vezethez. Mindehhez szüksé­ges, hogy az európai országok ne azt keressék, ami elválasztja őket, hanem ami közös bennük, és ami összeköti őket. Ez lenne mindnyá­junk érdeke. A szerző állandó munkatársunk lefonunk, azóta már kétszer volt nyári szünidő, miért éppen most lett volna kedvük a telefonnal ját­szani? Természetesen nem tudták kimutatni, hogy a sok impulzus ki­nek a kényelmét szolgálta. Október l-jétől 31-ig kikapcsoltattuk a tele­font. Gondoltuk, ezzel bebizonyít­juk az igazunkat. Sajnos, csak egy újabb kellemetlen meglepetésre tettünk szert, ugyanis közölték, hogy 55 impulzus van a számlán, de ne ijedjünk meg, ők azt leírják, de szükségük volt a felhasználásra. Mi ezzel nem értettünk egyet, fel­lebbeztünk, írásba is adták, hogy TALLÓZÓ PRÁVO A cseh baloldali lap szerint egy ön­álló Koszovó létrejötte a balkáni konfliktus lehető legrosszabb ered­ményét jelentené, „a fundamenta­lista nemzeti szellem is kiszabadul­na a palackból", s „garázdálkodásá­nak" hatása egészen a cseh és a szlovák határig is elérhetne. Koszo­vó önállósága ugyanis csak addig tartana, amíg békeerők állomásoz­nának területén. Ezután a függet­len Koszovó egyesülne Albániával, mert a Jézuskában lehet ugyan hin­ni, de egy nemzet két egymás mel­lett létező önálló államában nem. S ki fogja aztán az egymillió macedó­niai albánnak megmagyarázni, hogy ez őket nem érinti? Érthetőek a macedónok aggodalmai az albán menekültek beözönlése miatt. És ha egyesülhetnek az albánok, miért ne egyesülhetne a vajdasági ma­gyar kisebbség Magyarországgal, akárcsak a romániai és a szlovákiai magyar kisebbségek? Nekik tán ke­vesebb joguk van erre, csak azért, mert eddig nem hoztak létre sem­miféle helyi UCK-t?" NÁRODNÁ OBRODA ,A kormány felállt, de ez nem jelen­ti azt, hogy négy évig nem kerül sor személyi változásokra. Ha a minisz­terek nem teljesítik az elvárásokat, akkor nem probléma kijelenteni: köszönjük, de most már ideje cse­rélni" - nyilatkozik Ľubomír And­rassy (DBP). Hat hónap - szerinte ­éppen elég idő ahhoz, hogy értékel­ni lehessen a miniszterek munkáját. Ha az illető tárcavezető nem tett meg minden tőle telhetőt a problé­mák megoldására, nincs más hátra: le kell váltani. SME A Markíza többször is törvényt sér­tett az elnökválasztási kampány idején. Már egy éve kiderült, hogy a Markíza hajlamos a politikával és a politikusokkal manipulálni. „Rusko úr maga szabta meg, kik kerülhet­nek képernyőre. Más szóval: a hír­adó politikai reklámmá változott, melyben csak a kiválasztottak sze­repelhetnek. A magántelevízió így politikai tényezővé változott, hi­szen erősen befolyásoló hatással rendelkezik társadalom minden rétegére. Ha nem történik gyors változás, hasonló helyzet állhat elő, mint a parlamenti választások előtt. Az SZTV helyett most viszont a Markíza fogja „tömni a fejeket". PRAVDA ,Az amerikai kongresszus határo­zatavilágos: vízumigényléskor meg kell állapítani, milyen az igénylő és az ország - esetünkben Szlovákia ­viszonya" - jelentette ki Ralph Johnson, az USA pozsonyi nagykö­vete. „Nem adhatunk vízumot olyan pályakezdő fiataloknak, aki­ket bizonyosan nem fűznek erős ér­zelmek a szülőföldhöz. Viszont minden további nélkül megkapja a megfelelő anyagi és társadalmi hát­térrel rendelkező üzletember. Ezért nehéz a dolgunk". Johnson szerint figyelembe veszik az USA informá­ciós hivatalának kimutatásait, más­részt gazdag tapasztalatokkal ren­delkeznek a vízumigénylők valódi céljának felismerésében. „Csak ar­ról kell bennünket meggyőzni, hogy az illető nem dolgozni megy ki Amerikába" - mondta. az impulzusokat ők használták fel. Azért nem is fizettünk, de arra a hónapra 100 koronát számláztak, mivel mi kértük a telefon kikap­csoltatását. Mindenképpen a sze­gény ember fizet rá! Az ügy január 7-ig húzódott. Mivel már nem bír­tuk a sok igazságtalanságot, felad­tuk. Sajnos, nem alhattunk nyu­godtan továbbra sem, mert kezdő­dött minden elölről. Amikor betelt a pohár, felkerestük az igazgatót, de az ígérgetésen kívül nem jutot­tunk előbbre. Nagy József Érsekújvár

Next

/
Oldalképek
Tartalom