Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-29 / 98. szám, csütörtök

UJ SZO 1999. ÁPRILIS 29. PANORÁMA G] Az amerikaiak önbizalma egyebek mellett abból is táplálkozik, hogy a gyerek már akkor is oklevelet kap, ha egy hónapon át nem hiányzik az iskolából Televízió és autó nélkül is szép lehet az élet Amikor Cséfalvay Zsolt értesült arról, hogy pályázati nyertesként fél évet az Arizona állambeli Tuscon város egyetemén vendégkutatóként dolgozhat, nem sejtette, hogy Amerika legjobb logopédiai tanszékére, a legismertebb tudósok társaságába kerül. PÉTERFI SZONYA - Nagy izgalommal, várakozással vágtunk neki az útnak. Úgy terveztük, hogy Chicagóban, feleségem bátyjánál akklimatizálódunk. Nagyon jó ötletnek bizonyult, némi átmenettel csöppentünk bele a nagy amerikai valóságba, az idegen nyelvi közegbe, a merőben más körülmények közé. Zsuzsa és a három gyerek két hétig élvezte a nagyvárost, jómagam négy nap elteltével Arizonába utaztam, hogy előkészítsem leendő otthonunkat - elevenítették fel a még friss emlékeiket Cséfalvay Zsolt és felesége, Zsuzsa, akik nehezen bár, de kezdik megszokni a hazai viszoZsolt szívesen beszélt arról, hogy a hivatalos ügyintézéskor készséges segítőkre talált. - Az egyetemhez tartozó 400 családi házból álló negyedben béreltünk egy kis házat mi is, amit tévedésből berendeztek. Puritánul, de a célnak megfelelően. A házakhoz úszómedence is tartozott, amit persze kihasználtunk. Elutazásunk előtt mindenki ajánlotta, szerezzem meg a jogosítványt, hiszen autó nélkül nem létezhetünk, Amerikában alig van tömegközlekedés. Első teendőim egyike tehát az autóbérlés volt. „Friss" sofőrként automata sebességváltós kocsit béreltem, ám kiderült, hogy a város és a háznegyed között rendszeres a buszjárat, a gyerekeket pedig iskolabuszok szállítják. Amikor megérkezett a családom, szomszédaink és kollégáim legnagyobb megdöbbenésére lemondtunk a személyautó használatáról. Nem értették meg, hogy számunkra a kocsi és a tévé nem létszükséglet. Ugyanis mi tévét sem vettünk. Nem hiányzott, mert rengeteget sétáltunk, beszélgettünk. A házastársak egymást kiegészítve meséltek szomszédaikról. - Arab, A Grand Canyon szépséget édesapja hátizsákjából csodálta nyokat. - Talán hihetetlen, de úgy látjuk, idehaza minden szürke s nem éppen tiszta, az emberek mogorvák. Biztosan így volt ez elutazásunk előtt is, de mert nem ismertünk mást, számunkra is ez volt a természetes. mexikói, kínai, indiai, dél-kóreai, cseh és egy magyar házaspár élt mellettünk, valóban egy nemzetközi közösség. És mert családosak voltak, feltételeztem, szabad időnkben együtt sétáltatjuk gyerekeinket. Nem így volt. Míg az enyéim iskolában voltak, Zsolt pedig az egyetemen, hathónapos Dániel fiamat egyedül sétáltattam. A szomszédasszonyok ki sem jöttek a házukból - jegyezte meg Zsuzsa. Talán a járdák hiánya tűnt fel elsőnek, amit furcsállták, majd megszoktak. Rájöttek: a járdák azért feleslegesek, mert az emberek nem járnak gyalog. A házuktól öt percre található parkba is autón teszik meg az utat. A környéken élők azért is csodabogárnak tartották az öttagú családot, mert ahová csak lehetett, gyalog mentek. Később megszokták a látványt, és autójukból kihajolva barátságosan köszöntötték őket. Zsuzsa és Zsolt kissé vonakodva fogott neki az amerikai oktatási viszonyok méltatásába. - Az iskolaválasztást megkönnyítette, hogy csak fél évet töltöttünk Amerikában. Anna alapfokú állami iskolája néhány percre volt, reggelenként én kísértem el, délután pedig Zsuzsa és Dániel várta. Andrást iskolabusz szállította az úgynevezett felső tagozatú intézménybe, engem szintén busz vitt az egyetemre. A 30 perces út kellemesen telt, vagy beszélgettem a nagyon barátságos és érdeklődő utasokkal, vagy olvastam. Az egyetem pedig kész csoda volt. Kis helyen a világ gyűlt össze. Az oktatók, a kutatók, a doktorandusz hallgatók sokszínű nemzetközi közösséget alkottak - mesélte a házigazda. - Anna és András számára nem jelentett gondot a beilleszkedés. Talán két hétig tartott a nyelvi átállás, természetesen előfordult, hogy egy-két kifejezést nem értettek meg azonnal. Két hónap elteltével viszont gondtalanul kommunikáltak, karácsonykor angol könyveket olvastak, a film tartalmát pedig angolul mesélték el nekünk. Érdekes viszont, hogy szinte azonnal átvették a többiek hanglejtését, idiómahasználatát. Bár reggel kilenctől délután fél ötig tartott a tanítás, az átvett tananyag mennyiségével és minőségével nem voltunk elégedettek nemcsak mi, hanem gyerekeink sem. A nap jelentős részét szórakozással töltötték, jól érezték magukat. Nem állítjuk, hogy közben nem tanultak valamit, de az kevés és felszínes volt. Az itthonról vitt tudásuk kéthárom évfolyammal meghaladta az ottaniakét. A pedagógusok nem győzték dicsérni tudásukat, szorgalmukat. Kilónyi oklevelet hoztunk haza, ott azért is oklevél járt, ha valaki például egy hónapon át nem hiányzott a tanításról! Nyomban megértettük, hogy az amerikaiaknak mitől van akkora önbizalmuk! Az oklevelek olvasása közepette egy matricára lettem figyelmes. - „Az én gyerekem tehetséges" feliratút a legtöbb szülő az autójára ragasztja. Mert valóban büszke csemetéjére! - közölte nyoAudrey Holland professzornő jóságos nagymamaként játszott Dániellel (A család archívuma) Az egyetemi város pálmafái alatt matékkal a háromgyermekes családanya. Elmesélte, hogy amikor a cseh anyuka arra kérte a tanítónőt, kizárólag az ő fiának több házi feladatot adjon - neki sem felelt meg az amerikai színvonal -, a pedagógus mosolyogva, kedvesen ugyan, de nyomatékosan kioktatta: egyrészt ne terrorizálja a gyereket, másrészt ő a szakember, ő tudja, mennyi feladattal terhelje a tanulókat. Mellesleg András és Anna is érezték, hogy idehaza jóval magasabbak a követelmények, ami közrejátszhatott abban is, hogy szombatonként szorgalmasan és becsületesen láttak hozzá a hazai tananyag elsajátításához. A szülők látták az alapoktatás hiányosságait, mégis állítják: bár a gyerekek tárgyi tudása nem nagyon gyarapodott, megtanulták, mi a tolerancia. Talán nem tudatosan, de tudat alatt biztosan egy életre beléjük ivódott. Tusconban számtalan nemzetiségű, színű és vallású emTusconban számtalan nemzetiségű, színű és vallásű ember él. ber él, relatív békességben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a várost kikerülik a gyilkosok vagy a rablók. A Cséfalvay családnak néhány napon belül fel sem tűnt, hogy az angol feliratozás alatt ott a spanyol is. A gyerekek osztálytársai között is sok volt az arab, a mexikói, a kínai vagy az indián. Eleinte furcsállták, de néhány napon belül észre sem vették a különbséget. Megszokott dolog, hogy a módosabb réteg gyerekeinek betegellátását kizárólag indiai orvosok végzik. Mellesleg az itthon sokat bírált egészségügyről a legnagyobb elismeréssel szóltak. - A nagyon kellemes klíma ellenére - fél évig szinte szvetter sem kellett - Dániel többször volt beteg. Kórházba vittük, ahol az orvosok civilben gyógyítottak. Apróságnak tűnik, de mielőtt meghallgatták volna a gyerek légzését, kezükkel megmelegítették a fonendoszkópot, a műszerre pedig figyelemelterelés miatt apró játékokat aggattak. Az orvos vizsgálat közben hangosan gondolkodik, mert úgy tartja, a szülőnek joga van hallania gondolatmenetét. Dániel esetében képes volt arra, hogy a Chicagóban élő gyermekorvos sógornőmmel konzultálja fiam gyógyítását. Az orvoslátogatás egyértelműen pozitív élmény, illő fogadtatásban részesültünk, az orvos partnerként kezelt - mondta Zsuzsa, majd megjegyezte: kismamaként sehol nem éreztem magam hátrányos helyzetben. Kérésemre állítását bővebben is kifejtette. Bár volt munkavállalási engedélye, kizárólag a féléves fia miatt nem élt ezzel a lehetőséggel. Bár ha akart volna dolgozni, a gyereke mellé szerezhetett volna jobbnál jobb babysittert. Hiszen az ilyen fajta magas szintű szolgáltatások elérhetősége közismert. - Mialatt angolon voltam, a tanfolyamon részt vevő anyukák csemetéiről szakápolónő gondoskodott, de az uszodában is volt gyermekmegőrző. Amikor templomba mentünk, ugyancsak leadtuk Dánielt, így figyelemmel kísérhettük a misét. Igaz, kaptunk egy kis készüléket, amelyen - ha a gyerek sírt megjelenik az egyes szám. Ha a baba megnyugszik, a szám is eltűnik, ha viszont jobban rázendít, a készüléken megjelenik a kettes. Ilyenkor a szülő a gyerekéhez siet. Sok-sok apróság könnyíti meg az ottaniak életét. Nézzük a bevásárlást. Nem tagadom, Pozsonyban nem nagyon szerettem vásárolni. Mivel a Zsolt béréből és a gyesből élünk, oda kellett figyelnem a kiadásokra. Tusconban kizárólag a bőség zavara okozott gondot, mellesleg az anyagi függetlenség nagyon kellemes érzés. A közelünkben élő magyar családdal szorosabb kapcsolatot tartottunk, péntek esténként együtt bonyolítottuk le a heti bevásárlást. Megtömtük az autó csomagtartóját, mégsem költöttem 100 dollárnál többet. Pedig volt ott üdítő és gyümölcslé, az almán, narancson és banánon kívül szőlő és eper is. Szerencsére, a gyümölcs íze nem tért el az idehaza megszokottakétól, sajnos a kenyér, de sok más élemiszer íze is más volt. A margarin sósnak tűnt, a túró pedig... Meglepett, hogy míg a marhahúsválaszték óriási volt, ott, ahol mi vásároltunk, disznóhúsból a kínálat szegényesebbnek tűnt. A mosás külön élményt jelentett. Mivel nem vettünk, illetve béreltünk mosógépet, a filmekből ismert közös mosodát vettem igénybe. A nagyteljesítményű automata mosógépek fél óra alatt patyolattisztára mosták a ruhákat, a szárítóból kiemelt holmit pedig nem kellett vasalni. A családtagok előre megbeszélték a hét végi program alakulását. Gyakran az uszodában kötöttek ki, majd az óriási ldterjedésű bevásárlóközpontban néztek körül. Hétköznap Zsuzsa főzte az ebédet, szombat-vasárnap gyakran étteremben ettek, hiszen négyük ebédje csupán 15 dolláros kiadást jelentett. - Mi annak is nagyon örültünk, hogy megtaláltuk az érzésvilágunknak megfelelő presbiteriánus, protestáns gyülekezetet, ahol az intellektuális lelkész prédikációi „európaiak" voltak, összecsengtek a mi hitünkkel - vette át ismét a szót Zsolt. - A gyülekezetet látogató családokkal - ötvenen-hatvanan lehettünk- szinte azonnal összebarátkoztunk, kiváló embereknek tartjuk őket. Egy példa a sok közül. A lelkész felesége gyemekorvos, akit agyrákkal műtötték meg. A betegek ilyenkor számvetést készítenek életükről, ezt tette ő is. És elhatározta, segíteni fog másokon. Jellemző a házaspár áldozatkészsége, hiszen gyerekeket fogadtak örökbe. Három dél-kóreai beteg gyereket; az egyik epilepsziás, a másik csonkakezű, a harmadik fogyatékos. Szerények maradtak, noha vagyonos emberekről van szó. És úgy, mint szinte mindenkit, őket is a jókedv, mosoly jellemzi. Hogyan fogadtak az egyetemen ? kérdeztem Zsolttól, aki boldogan és szuperlativuszokban beszélt kollégáiról. - Hihetetlenül boldog vagyok, hogy közöttük lehettem, hogy befogadtak. Bevallom, a magas színvonalú kutatómunka eleinte bénítóan hatott rám. Az első hónapban feszült voltam, s ezt Zsuzsa is érezte. Idehaza sok mindenhez nem jutottam hozzá, ezért ezt pótolni akartam. Beástam magam a könyvtárba, ahol korlátlan lehetőségeim voltak: hozzáfértem az afáziát taglaló irodalomhoz, a könyvekből bármit fénymásolhattam. Olvastam, tanultam, olvastam, konzultáltam a kollégákkal, akik készségesen segítettek. Karácsonyig behoztam a lemaradást, januártól már a produktív munkacsoportba soroltak. A tanszéken tizenhatan foglalkoztunk az afáziával, az agysérülés következtében beállt beszédzavar kezelésével, három hónapig csoportterápiát végeztem a sérültekkel. Amikor megemlítette Audrey Holland professzor nevét, hangjából is kiéreztem a tiszteletet. - Az ősz hajú hölgy a világ legismertebb afázia-szakembere, az eltelt 30 év alatt fantasztikus sikereket ért el. A munkahelyen nem ismert tréfát, megközelíthetetlennek tűnt, bár engem kitüntetett figyelmével: gyakran együtt ebédeltünk és ezalatt is tanácsokkal látott el. Családostul meghívott a házába is, vacsoravendégek voltunk otthonában, ahol jóságos nagymamaként ölelte magához Dánielt. Szakmailag elmondhatatlanul sokat kaptam a fél év alatt. Lényeges persze, hogy a tanultakat Pozsonyban is hasznosítani fogom. Az egyetem mellett tanácsadót nyitunk, és az ottani módszerekkel foglalkozunk majd az afáziás betegekkel. Azzal, hogy hazatértünk, nem szakadt meg a kapcsolatunk, az Interneten keresztül „beszélgetünk". Az ottani légkör nagyon hiányzik, nehéz volt kiszakadni a jóból. A gyerekek viszont örömmel tértek haza. Más a mi értékrendünk, mások a kötődéseink. A lányomnak, a fiamnak hiányoztak a barátaik, az osztálytársaik, az iskola. Kijelentették, hogy ha ismét Amerikába szólít a hivatásom, ők maradnak. Mi, felnőttek is más látószögből nézzük a hazai eseményeket. Van, amit jobban értékelünk, becsülünk, megnőtt a családi háttér, a barátok szerepének értéke és vannak dolgok, amelyek megváltoztatására még törekednünk kell.