Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)
1999-04-06 / 78. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 7. RÉGIÓ 1 6 Kassán a jegyárakkal együtt a bírságok is emelkedtek Nem áprilisi tréfa Ünnepi esztrádműsor a Csemadok születésnapjára Zenével, dallal Hétfőn este a Városi Művelődési Központban esztrádműsorral folytatódott a Csemadok rendezvénysorozata, melyet az 50 éves jubileum alkalmából készített elő a komáromi alapszervezet. KOMÁROM A műsor, melyet Tarics Péter állított össze, méltó volt a jubileumhoz. Az estet Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának Palotása nyitotta meg, melyet a rimaszombati Új Gömör Néptáncegyüttes előadásában csodálhatott meg a közönség. Ezt követően a komáromi Borostyán együttes lépett a színpadra - ők Csontos Vilmos, Farkas Árpád megzenésített verseit adták elő, valamint egy ismeretlen szerző Révkomárom című, ugyancsak megzenésített versét énekelték el, hozzájárulva ezzel az ünnepi műsor sikeréhez. És még mindig zene: kedves ismerőst üdvözölt a komáromi közönség Bősi Szabó László személyében, aki Povinszkyné Bábi Elvirával énekelte az Adj, Uram Isten! című dalt. Zongorán Tarics Péter kísérte a párost. Vers következett, Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményét a rétéi Pomichal Mária mondta el. Ezután újra Bősi Szabó László csodálatos hangját hallhattuk, aki Huszka Jenő, Dankó Pista, Zerkovitz Béla és Erkel Ferenc szerzeményeit nyújtotta át egy dalcsokorban. Bősi Szabó László aranykoszorús nótaénekes fellépése az est egyik fénypontja volt. Az éneklő matematikatanár, aki mind Magyarországon, mind a Felvidéken népszerű, elsöprő sikert aratott hétfő este is. Majd felsorakozott a színpadra a Ragyolci Női Énekkar, amely válogatást adott elő Vavrinec Béla, Olsvai Imre, Bárdos Lajos, Ág Tibor műveiből és gyűjtéséből. Az összeállítás első részét Gál Sándor, alias Gömör Kató Nénije kabarémonológja zárta. Az este második felét Povinszkyné Bábi Elvira nyitotta meg dalösszeállításával, melyben népszerű melódiák csendültek fel. A Százdi Citerazenekar szatmári és csallóközi nótákat adott elő. Ezután gömöri farsangi táncokkal mulattatta a közönséget az Új Gömör Néptáncegyüttes. Végül a Füleki Férfi Énekkar állt színpadra, melynek előadásában Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Karai József szerzeményeit hallgathattuk. Az estet a dél-komáromi városi televízió műsorvezetője, Antal Mária vezette. P. Á. KASSA A városi képviselőtestület határozata értelmében április elsejétől drágábban utaznak a kassai tömegközlekedési eszközök utasai. Hat korona helyett ezentúl nyolc koronába kerül egy menetjegy, a havi bérletek ára 280 korona, a diákok továbbra is 50 százalékos kedvezményben részesülnek. További változás a második árzóna bevezetése, ebbe a Saca városrész és a Kelét-szlovákiai Vasmű tartozik - ezen a vonalon a nyolckoronásjegyhez öt korona pótdíjat kell fizetni, azaz a városközpontból a vasműig 13 koronába kerül az út. Pótdíjat az is köteles fizetni, akinek az első zónában érvényes bérlete van. Schvartz Árpád mérnök, a kassai városi közlekedési vállalat igazgatóhelyettese szerint a sacaiaknak csak részben van igaza, amikor diszkriminációról beszélnek. Igaz, hogy a városrész Kassához tartozik, viszont 1969-től egyszer már érvényben volt itt a második árzóna, amit 1983-ban szüntettek meg, amikor az állam átvállalta a zóna megszüntetésével járó veszteségek térítését. Mivel a vállalat a közeljövőben nem számolhat állami támogatással, a vasmű dolgozóinak és a sacaiaknak meg kell barátkozniuk a helyzettel. A közlekedési vállalat kilenckoronás vonaljegyek bevezetését javasolta, a mostani nyolckoronás ár kompromisszumos megoldás, és nincs rá garancia, hogy az év végén vagy 2000 elején nem kerül sor újabb emelésre. A Slovnaft már most egy koronával emelte az üzemanyag árát, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy drágultak a szolgáltatások is. A feketén utazók figyelmébe ajánljuk, hogy a bírság is magasabb lett, hiszen a törvény értelmében a büntetés összege a menetjegy árának százszorosa. Akit az első zónában fülelnek le, azok 800 koronát fizetnek az ellenőrnek, a bérletesek 500 koronával lesznek szegényebbek, ha elfelejtenek pótjegyet venni a második zónába, azok pedig, akik jegy nélkül utaznak a vasműbe vagy a Sacára, 1 300 koronás büntetésre számíthatnak. A közeljövőben növelik az ellenőrök számát is, mivel a jelenlegi 25 állandó és 15 alkalmi ellenőr kevés. Az ellenőrök gyakori inzultálása miatt a közlekedésiek a városi rendőrséget is igénybe kívánják venni. Ez a „szolgáltatás" Pozsonyban már bevált. Sajnos, a jegyárak emelése nem jelenti azt, hogy kulturáltabb körülmények között utazhatunk Kassán, mivel az autóbuszok és villamosok átlagos életkora 8-9 év, és nincs pénz új járművek vásárlására. (juk) POZSONY Dracula gróf végigsétál a belvároson Dracula gróf ma bejárja a főváros utcáit. Este hétkor a musical szereplői kosztümben és álarcosan indulnak el a Tesco áruház elől, fölvonulnak az SZNF térre, átballagnak a Mihály-kapun. A felvonulás a Roland téren fejeződik be. így invitálják a nagyérdeműt a felújított pozsonyi bemutatóra, amely április 9-én lesz. (SITA) Lézerfényben a Szent Jakab-templom A Szlovák Tudományos Akadémia javaslatot terjesztett be a főváros magisztrátusának, hogy az egyik legrégibb pozsonyi szakrális emlékművet világítsák meg lézerrel. így a templomot nemcsak jelenlegi állapotában láthatnánk, hanem eredeti formájában is kivetítenék. Dušan Čaplovič, az SZTA alelnöke úgy véli, a megvilágítás nem kerül egy vagyonba, megőrizné a környezet történelmi jellegét és érdekes látványossága lenne a belvárosnak. (SITA) 1POLYNYÉK Támogatják a könyvtárat Kereken 30 éve vezeti a helyi könyvtárat Terebessy Zoltánné. Mindig annak örül, ha élet és nyüzsgés van a könyvtárban, ahol 18 ezer kötet áll az olvasók rendelkezésére. Március ugyan már nem könyvhónap, de hagyománytiszteletből gazdag programmal várta az óvodásokat és az iskolásokat. Móricz Zsigmond születésének 120. évfordulójára emlékezve az író egyik legszebb regényéről, az Árvácskáról beszélgettek a kisdiákok. A helyi képviselő-testület erre az évre is 270 ezer koronát szavazott meg a könyvtárnak, -bgy Új lakások az Első Építési Takarékpénztár segítségével Az első fecskék ÉRSEKÚJVÁR Harna István építésügyi miniszter jelenlétében csütörtökön átadták azt a 12 luxuslakásból álló házat, amelynek felépítését az Első Építési Takarékpénztár támogatta. Valamennyi új lakástulajdonos az említett pénzintézet ügyfele, és a lakásvásárlásnál ki is használta a hitelkonstrukciókat. Huszonnyolc közteshitelt és rendkívüli közteshitelt vettek fel, összesen 17 420 000 korona értékben. A lakások átadása azért is jelentős esemény, mert az Első Építési Takarékpénztár a Nyitrai kerületben most működött először közre ilyen egyéni és komplex lakásépítési tervezet megvalósulásában. A miniszter az ünnepélyes átadás után elmondta, mélyen átérzi a tulajdonosok örömét, amit az új lakások átvétele jelent. Atárca vezetőjeként külön örül, hogy minden egyes új lakás befejezése hozzájárul a kományprogram azon ígéretének teljesítéséhez, miszerint évente átlagosan 14 ezer lakást adnak át. Józs Lajostól, az Első Építési Takarékpénztár nyitrai részlegének vezetőjétől megtudtuk, az Érsekújvári járásban eddig 19 ezer személlyel a lakosság 15 százalékával - kötöttek lakás-előtakarékossági szerződést. (-nica) Kassán Nagypénteken ökumenikus passiómeneten vettek részt kilec keresztény egyház hívői (TA SR) Kitüntetik az alapítókat KOMÁROM A Csemadok székházában tanácskozott a szövetség komáromi területi választmányának elnöksége. A megbeszélés eredményeiről Kiss Mihály, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának titkára tájékoztatta az Új Szót. „A területi választmány tagjai abbéin állapodtak meg, hogy a Csemadok megalakulásának 50. évfordulója alkalmábóljúnius 5-én járási emlékünnepséget rendezünk a Jókai Színházban" - közölte. Az emlékünnepségen, melyet a Csemadok hagyományőrző csoportjainak fellépése tesz színesebbé, kitüntetik a járás 38 alapszervezetének alapító tagjait, illetve azokat a volt és jelenlegi tagokat, akik az elmúlt fél évszázad alatt aktívan tevékenykedtek a szövetségben. Tehát azokat az embereket, akik szabad idejük nagy részét arra áldozták, hogy színjátszókört, irodalmi színpadot, tánccsoportot, éneklőcsoportot szerveztek, műsorokat állítottak össze és rendeztek - a szlovákiai magyar kultúra fellendítésén munkálkodtak, (km) Majdnem igazi húsvéti locsolás. Akik bemutatják, a Hrabina folklórcsoport tagjai. Bizonyára sok-sok „civil" lány sem úszta meg szárazon hétfőn (TA SR-felvétel) Emlékünnep június 5-én Szlovákia területén az időjárás enyhén rossz hatással lesz egészségi állapotunkra, különösen az érzékenyek számítsanak nehézségekre. A mozgásszervi betegségekben szenvedőknek - főként azoknak, akiket a reuma kínoz, fokozódnak fájdalmaik. Enyhén növekszik a bőrbetegségek rosszabbodására való hajlam. A labilis vegetatív idegrendszerrel rendelkezők - akik neurózisban szenvednek - állapota ma javul. Az időjárás jó hatással lesz azokra is, akik szív- és érrendszeri betegségben szenvednek, és akiknek alacsony a vérnyomása. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: MEGNÖVEKSZIK A FELHŐZET, 15-19 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap 06.23 kel - nyugszik 19.27 órakor. A Hold kel nyugszik 09.26 órakor. Szlovákia felett 345 Dobson-egységet mértek, ami 11 százalékkal alacsonyabb a sok évi átlagnál. Az Északi-tenger felől frontrendszer közelíti meg a kontinens középső részét, amely megváltoztatja az időjárás jellegét. Napközben északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, helyenként, főként északon esőre is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 15-19, az Árvában és Liptóban a 13 fokot. Szerdán és csütörtökön borult idő várható, az ország nagy részén zápor, zivatar, a magasabban fekvő területeken havazás is előfordulhat. Az éjszakai hőmérséklet 49, a nappali 12-17, csütörtökön 10-14 fok között alakul. Szerdán /vm'oiu) ic/!; AZ ÚJ SZÓ MELLEKLETE • Teszt: Hyundai Galopper • Genfi Autószalon • Ford Focus: első próbaút