Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-19 / 89. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 19. A Vancouver Canucks korábban kétszer is bejutott a Stanley Kupa döntőjébe, igaz, egyszer sem került ki győztesen; jelenleg a konferencia utolsó helyén tanyázik „Messi" már messze nem a régi A kapus kint, a korong hamarosan bent. Nem csoda, hogy rosszul áll a Canucks szénája (TA SR) A Vancouver Canucks 1970. május 22-én kapta meg az engedélyt arra, hogy indulhasson az NHL-ben. Ám a vancouveri jégkorong 55 évvel korábban élte hőskorát. MAREK SVÁTEK 1915-ben, azaz két évvel az északamerikai profi bajnokság beindulása előtt a Vancouver Milionaries hódította el a kupát. A döntőben az Ottawa ellen győzött, nagyrészt Frank Nighbor középcsatárnak köszönhetően. E nemzedék tagja volt még Fred „Cyclon" Taylor, Mickey Mac Kay, valamint Hugh Leghman kapus és Frank Patrick, aki játékos és menedzser is volt. Az NHLL-ben nem találtak helyet a klub számára, ezért alacsonyabb osztályú bajnoksággal kellett beérniük. A város Kanada nyugati partvidékén fekszik, nem messze az amerikai határtól. Miután megnyflt a Panama-csatorna, a kis gyarmatvárosból egyszeriben fontos metropolisz lett. Jelenleg Kanada egyik legfontosabb kikötővárosa. A helyiek a kezdetektől fogva szívükön viselték hokicsapatuk sorsát, de 1970-ig nem sikerült a Vancouvernek beférkőznie a kiválasztottak közé. Később befolyásos üzletemberek úgy gondolták, miért ne működhetne két klub a városban, hát megalapították a Blazerst, amely szemben a Canucksszal az NHL konkurensbajnokságában, a WHA-ban indult. Hamar kiderült, a vállalkozók elszámították magukat. Nem gondoltak rá, hogy a jégkorongsport mennyire költséges üzlet. Nem sokkal a megalakulása után a Blazers teljesen eltűnt a színről. A Canucks („Korcsolya") sikeresen megúszta a felszámolást, mivel a klub a Tom Scanllen vezette Medicor Group tulajdonával volt. Scallen, mint klubelnök Robert Poile-t nevezte ki főmenedzsernek, míg az edzői posztot Hal Layoce foglalta el. A Vancouver első szerzeménye a draftolás során kifogott védő, Gary Doak volt. Fokozatosan csatlakozott Orlando Kurtenbach a Canucks első csapatkapitánya és később edzője -, majd Ray Cullen, Rosario Paiement, Pat Quinn, Wayne Maki és az akkori idők legeredményesebb vancouveri csatára, Andre Boudrias. 1970. október 9-én lépett először hazai közönség előtt jégre a csapat. A Los Angeles Kings ellen mérte fel tudását, de lebőgött, az eredmény 1:3 a vendégek javára, Barry Wilkins ütötte a Korcsolyások első gólját. Két napra rá a Canucks helyrehozhatta hibáját, ezúttal teltház (16 155 néző) előtt bizonyíthatott. így történt, a Vancouver 5:3 arányban legyőzte a Torontót. A történelmi jeletőségű eredményhez Wayne Maki két találattal járult hozzá. Tizenöt mérkőzés után 10 győzelem, 3 döntetelen és 2 vereség volt a csapat mérlege, újoncként a hatodik helyen végzett, a legtöbb pontot Boudrias szerezte (25 gól, 41 gólpassz). A csatársorban Paiement Stan Smyl volt a hazaiak legnagyobb csillaga. is megállta a helyét (35+28), aki egyben a Canucks leggyakrabban büntetett játékosa volt: 152 percet töltött a büntetőpadon. Rájátszásról még a következő három idényben is csak álmodni mertek a városban, aztán 1975-ben bekövetkezett a csoda. Phil Maloney egy személyben látta el a vezetőedzői és a főmenedzseri posztot. Boudrias 78 pontot gyűjtött góljainak és passzainak köszönhetően, a csapat pedig 86-tal zárta az alapszakaszt. Ez a teljesítmény az első helyre rangsorolta a Smyth Divízióban, ami automatikus továbbjutást jelentett. Pechjiikre a playoff első fordulójában a 70-es évek sikercsapata, a Montreal Canadiens várta őket. (A montrealiak különösen a következő szezonban igazolták hírnevüket, amikor sikerült megnyerniük a Stanley Kupát, páratlan sorozatukat pedig csak 1980ban, a New York Islanders szakította meg.) Az első találkozón a Vancouver idegenben lépett jégre, ez a meccs határozottan a hazaiak forgatókönyve szerint zajlott, akik 6:2-re nyertek. A visszavágón a Canucks bebizonyította, nem adja olcsóbn a bőrét, a Forum Arénában (kint) 2:1re legyőzte ellenfelét. Megint fordult a kocka, s innentől kezdve kizárólag a Canadiens aratott. Guy Lafler és társai összesítésben 4: l-re hozták a fordulót. 1976-ban hazai környezetben, a Pacific Coliseumban, az Észak-Amerikai első hokistadionjában, jótékonysági mérkőzésen a Vancouver a Szpartak Moszkvával mérkőzött. Rick Blight 2 góljára a szovjetek eggyel sem tudtak válaszolni. Két évvel később gazdátcserélt a klub. Mivel a Medicor társaság nem volt hajlandó több pénzt fektetni a hokiba, túladott a részvényeken. Ezeket a Griffith család vásárolta meg. Az új főnök új menedzsert nevezett ki Harry Neale személyében, az edzői felügyeletet Roger Neilson vette át. 1979. szeptember 14-én a Canucks kapusa egy edmontoni fiatalembertől kapott gólt. Megesik. Ám az eset nem ilyen hétköznapi, a gólt ugyanis Wayne Gretzky ütötte, akinek ez volt az első találata az NHL-ben. A csapat hétről hétre job teljesítményt nyújtott. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a vezetőség európai hokisokat szerződtetett, elsősorban svédeket. A nyolcvanas évek elején a következő skandinávok ölthették magukra a Korcsolyás-mezt: Thomas Gradin, Andreas Eldebrink, Lars Molin, Per-Olov Brasar és Lars Lindgren. Két csehszlovák játékos, Ivan Hlinka és Jiri Bubla is megfordult a klubban. Stan Smyl volt a hazaiak legnagyobb csillaga, a Vancouver jelenlegi csúcstartója a lejátszott mérkőzések, a megszerzett pontok és az adott gólok tekintetében. A társaság közös erőfeszítésének köszönhetően a csapat másodszor is továbbjutott az alapszakaszból. Ezúttal mindenki többre számított, mint 1975-ben. Az első „manatben" a Calgaryt sima 3:0-ra, a másodikban a Los Angelest 4: l-re győzték le. A Campbel Konferencia döntőjében a Chicago Blackhawks maradt alul a megállíthatatlannak tűnő Korcsolyásokkal szemben. Aztán jött a Stanley Kupa-döntő és a nagy álom szertefoszlott. A New York Islanders a 4:0 arányú győzelemmel harmadszor hódította el a serleget, a Vancouver számára pedig hosszú időre a fináléban való részvétel volt a legszebb eredmény. A nyolcvanas évek közepén a kanadai Tony Tantit és a finn Petri Skrikot szerződtette a ldub, de a továbbjutás szempotjából ez nem sokatjelentett, mert már a playoff első fordulója után kiesett a csapat. Új arcokra volt szükség a változáshoz. Trevor Linden és Jose Charbonneau a keretet volt hivatott erősíteni, Pat Quin a menedszlést. Bejött a terv, Quin megszerezte a volt Szovjetunió ászait, Igor Larionovot és Vlagyimir Krutovot. Összjátékban nem volt hiány: az első mérkőzésükön Larionov gólpasszt adott honfitársának. 1991-ben Pavel Bure is beszállt az orosz bandába, akit a nagyközönség az 1990-es junior világbajnokságon ismerhette meg Szergej Fjodorowal és Alexander Mogilnýval. Ezt a trojkát a szakemberek a Michajlov-Petrov-Charlamov és a Makarov-Larionov-Krutov csatársorhoz hasonlítgatták. Az „Orosz rakéta" Pavel Bure az első idényt 34 góllal és 26 gólpasszal zárta. Hatvan pontjával túltett Ivan Hlinka újonccsúcsán, nem csoda, hogy a szurkolók körében beindult a „Pavelmánia". Természetesen az idény után megkapta a Calder Trophyt. A következő évben 110 pontot szerzett (60+50), majd az 1995/96-os szezon folyamán súlyosan megsérült. A vezetőség Alexander Mogilnýval próbálta pótolni Bure kimaradását, de ez elég ross hatással volt a Pavel és a klub közötti viszonyra. Ez a viszály odáig fajult, hogy az egyik alkalommal Bure nem volt hajlandó játszani. Mielőtt a Floridához igazolt volna, a Canucks második lett a Középatlanti Divízióban és a Calgaryt legyőzve (4:3) továbbjutott a playoff elklső fordulójából. A döntő felé vezető úton a Dallas Starst és a Toronto Maple Leafst 4:1 arányban győzte le. A Stanley Kupáért a Canucks a Mark Messier nevével fémjelzett New York Rangers ellen szállt harcba. Hat mérkőzés után 3:3 volt az állás: az első mecscset a Vancouver nyerte, a következő hármat a Rangers, majd kettőt megint Bureék. A hetedik találkozón Mark Messier góljával a New York nyert 3:2-re. „Messi" azóta már a Korcsolyások színeiben játszik, de korántsem olyan szinten, mint hőskorában. Mike Kineen edző vezetésével a csapat a Konferencia utolsó helyén tanyázik. Hat éve veretlen az SCP Ružomberok női csapata a szlovák bajnokságban, Európában már többször is szerencsét próbált, de csak az idén vált valóra régi álma A rózsahegyi kosarasok legnagyobb dobása nyai főiskolás lányok uralták a terepet, elég, ha Anna Janoštinovára vagy Erika Dobrovičovára gondolunk. A rózsahegyi „Békák" az első szezonban a hatodik helyen végeztek. Egy évvel később három helyet ugrottak előre, hagyományőrzésképp 1991-ben megnyerték a bajnokságot. A szerény előretörést maximális abszolutizmus követte. A federális ligában három évig őrizték a trónt a lányok, az önálló szlovák bajnokságban még senki sem előzte meg őket, 209 találkozóból 2-t veszítettek el. Utoljára 1995-ben, Myjaván. Zsinórban tíz bajnoki címet szereztek. Az 1990/91-es idényben szerepeltek először európai kupatornán; 4 győzelem és 2 vereség után kestek a Ronchetti Kupa harmadik fordulójából. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában az első csehszlovák diadal után indulhattak, ám itt is csak a harmadik fordulóig jutottak. Nem tartott sokáig, míg elérték a kontinens legjobb csapatainak szintjét. Második nekifutásra bejutottak a Final Fourba, az elődöntőben azonban a Como 85:72 arányban jobbnak bizonyult. A helyosztón a francia Challes-lesEaux 72:52-re győzött, így elmaradt az éremszerzés. A kupát a házigazda, spanyol Doma Godella nyerte. A következő két évben az SCP számára nem maradt hely a legjobb négy között. 1994-ben a harmadik fordulóig, 1995-ben a negyeddöntőig jutott. Egy évvel későb Szófia fogadta a Final Four tagjait, köztük a BTW Wuppertal, az SFT Como, a SCM Bourges és az SCP Ružomberok csapatát. A háromszoros szlovák bajnok az elődöntőben 67:84 arányban alulmaradt a későbbi győztes Wuppertallal szemben, a bronzért folytatott csatában viszont 65:59-re legyőzte a Bourges-ot. Egy év elteltével megint ott volt a négyek társaságában, ezúttal a görögországi Larisse-ban került sor a megmérettetésre. Nem kis meglepetésre a rózsahegyi lányok 74:58-ra legyőzték a kétszeres bajnok SFT Comot, s ezzel megszerezték a bronzérmet. A döntőbejutást megint a Wuppertal hiúsította meg (84:67). A sereleg Bourges-ba vándorolt, ahol a szlovák válogatott egyik kiválósága, Anna Kotočová játszik. Tavaly a francia csapat megvédte győzelmét, a Ružomberoknak pedig pechje volt: a negyeddöntőben a francia ValenaMásodik nekifutásra bejutottak a Final Fourba. cienes-Orchies búcsúztatta. Majd jött az idei szezon. Augusztusban, a toulousi Eurostars tornán az SCP mind a hat ellenfelét alaposan megpakolta. Sajnos, a gyönge minőségű parketten a csapat egyik kulcsembere, Renáta Hiráková megsérült. Azóta nem léphetett pályára. A klubcsapatok nem hivatalos világbajnokságán nélküle is elboldogultak társai. A hetedik alkalommal megrendezett Arany Kupa-tornán bejutottak a döntőbe, ám a hazai BCN Sao Paolo hét ponttal többet dobott. Vége a játéknak, a kupa a rózsahegyieké Itthon sétagalopp módjára nyerték a bajnokságot, a ZBK Levice ellen 182:32 arányban győztek. A Ružomberok akkor sem szorult volna a második helyre, ha csak a cserejátékosokat szerepelteti Hejková. Mindez csupán előkészület volt az európai szereplésre, csakúgy, mint az olimpiai bajnok USA ellen vívott mérkőzés. Á félidőben 25:34 volt a különbség az amerikaiak javára, a találkozót is ők nyerték, de már nem ilyen meggyőzően, 63:60-ra. Az Euroligában a Rózsának a nehezebbik, A-csoport jutott. Tizennégy meccsből tízet megnyert, s az első helyről várta a folytatást. A negyeddöntőben az idén nem túl meggyő(TA SR) ző Bourges-val találta szembe magát. Bár a szlovák csapatot tartották esélyesebbnek, az első összecsapást az ellenfél 65:44 arányban nyerte. A visszavágón 51:42 a Ruža javára, így a harmadik mérkőzésen dőlt el, ki lesz a továbbjutó. Brünn rendezte a Final Fourt, amelybe a Ružomberokon kívül az isztambuli Galatasaray, az SFT Como és a Wuppertal biztosított magának helyjegyet. Az utóbbi három ldub szájtátva figyelhette, hogyan hódítja meg Európát az Iveta Bieliková, Jeleňa Marenčíková, Natalia Sviščovová, Martina Godályová, Zuzana Žirková, Silvia Janoštinová összeállítású csapat. JÁN HUDOK Az utóbbi hetekben Szlovákia sportolói annyi parádés eredményt értek el, mint máskor fél év alatt. Martina Moravcová kezdte a sorozatot, a hongkongi rövidpályás úszó-világbajnokságon, aztán jött a tenisz Davis Kupa első fordulója, ahol Miloš Mečíŕ védencei a címvédő svédeket búcsúztatták. Az itteni közönség még ki sem élvezhette igazán a siker ízét, mert a Ružomberok női kosárlabdacsapata megint bejutott a Final Fourba.Tudjuk, mi lett a vége... Még csak azt sem mondhatnánk, hogy véletlenül győztek volna. A siker titka után 1986-ban kell elkezdeni kutatni. Ján Smolek, a rózsahegyi kosárlabda mindenhatója felkérte Natália Hejkovát, hogy aktív pályafutása befejeztével vállalja el az edző szerepét. Natália Hejková hét éven át (1972-79)a VŠ Praha színeiben érte el karrierje csúcsát: 1976-ban a csapattal megnyerte Európa második legrangosabb trófeáját, a Ronchetti Kupát. 1979-ben visszatért a Ružomberokba, és a mai napig hűséges maradt hozzá. Negyvenévesen, 1987-ben kezdett el edzőként dolgozni. Egy évvel később a csapat az elsőosztályban játszhatott, akkortájt a besztercebáEurópa legvidámabb klubcsapata (TA SR)