Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-01 / 49. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1999. március 662. POLITIKA - hirdetés 5 Csernobil: radioaktív természetvédelmi terület Ne legyen több hasonló Hojnyiki (Fehéroroszország). Az 1986-ban bekövetkezett nukleáris katasztrófa után több mint húszezer embert költöztettek el a csernobili erőmű 30 kilométeres sugarú körzetéből. Ma ez a terűlet - amelyet a térképek azóta nagy vörös folttal jelölnek - a világ egyetlen radioaktív természetvédelmi területe. MTI-PANORÁMA „Egyetlen, és adja Isten, hogy ne legyen több hasonló" - üdvözli a ritka vendéget Nyikolaj Voroneckij zoológus, a természetvédelmi terület vezetője. A térségben aprólékos kutatómunka folyik annak kiderítésére: milyen következmények várhatók az élővilágban egy esetleges nagyméretű nukleáris katasztrófa, vagy háború után. Nem egyértelmű a válasz. Sok növény- és állatfaj teljesen kipusztult. Időnként azonban úgy tűnik, a természet alkalmazkodik az ember okozta pusztuláshoz. Az egerek az erőmű robbanása után szinte teljesen kihaltak, s a maroknyi túlélő között az első néhány nemzedékben alig voltak hímek. Az ötödik nemzedék táján kezdett javulni a helyzet. Ma egerektől hemzseg az erdő. A helikopter zaja vaddisznókat, őzcsaládokat riaszt fel, olykor egy-egy rókát is. Az ember elment, és vele együtt távoztak „állandó kísérői", a patkányok, a galambok, de más állatfajok jöttek a helyükbe. A farkasok jól szaporodnak, jelenleg már vagy 200 él a körzetben. Az utóbbi évek során 300 szarvasmarhát és lovat öltek meg, s már a közelebbi tanyákat fenyegetik. A vadőrök utasítást kaptak a falkák megtizedelésére. A csernobili farkasok kisebbek, mint a vidéken korábban élő farkasok voltak, s a lelőtt példányok belső szervei éppolyan radioaktív sugárzást mutatnak, mint a terület többi állatának zsigerei. A radioaktivitás hosszú távú hatása azonban egyelőre felmérhetetlen. Megjelent a körzetben a rénszarvas és a hiúz, amelyek azelőtt nem éltek errefelé, sőt a hatalmas termetű európai bölény - Bison bonasus - is. Az őshonos bölény már a század elején kihalt a térség erdeiből. A A radioaktivitás hoszszú távú hatása egyelőre felmérhetetlen. zoológusok évtizedeken át próbálkoztak állatkerti példányok visszatelepítésével a Csernobiltói viszonylag távoli délkeleti erdőségekben. Egyszer csak megjelent itt egy kis csorda: 14 bölény. Ma már 21-en vannak. Vologya, az egyik vadőr zabot hord nekik, püföli a vödör oldalátjönnek az ismerős zajra. Vologya 50 éves. Ebből 24-et börtönben töltött. Amikor kiszabadult, hajléktalan volt. Most van munkája, van hol laknia és a bölények jóbarátként üdvözlik. Kevés szakember vállalkozik itteni munkára. Az első tíz botanikusból, akik 1986-ban érkeztek a sugárzás hatásainak felmérésére, hárman már meghaltak. Külföldi tudósok egyáltalán nem jönnek. „Pedig az ő érdekük is a kutatás - értetlenkednek az itt dolgozók. Téli idill Bostonban Ukrajna Eladott csecsemő Kijev. Eladott egy csecsemőt egy szülőotthon vezetője Ukrajnában készpénzért egy olyan asszonynak, akinek nem lehetett gyermeke. Az eljárás viszonylag egyszerű volt: a baba 33 éves mamájával - akinek ez volt a 8. gyermeke - közölték, hogy a kicsi a szülés közben meghalt, s kiállították a megfelelő papírokat, egyúttal pedig az új „mamának" kiadták a gyereket a születési bizonyítvánnyal együtt. A rendőrség még nem hozta nyilvánosságra sem az érintettek nevét, sem a vételárat, mivel az ügyben büntetőeljárás indult. (MTI) (ČTK/AP) Max először is lerántotta a bűnöző farmernadrágját és a falhoz szorította őt Letartóztatta a gorilla MTI-PANORAMA Johannesburg. A gorilla kifutójába ugrott be Isaac Mofokeng, aki a Johannesburg állatkertjén át próbált menekülni a rendőrök elől, de Max, a gorilla a hatóság oldalára állt, s némi verekedés után gondosan őrizte a férfit, amíg el nem vitték. Max hőssé vált, amikor az eset - melyről most a bírósági tárgyalás megkezdése miatt esik újra szó -1997 júliusában történt. Az állat nem örült annak, hogy illetéktelen látogató zavarja meg. Mint most Mofokeng a bíróságon elmondta, Max először is lerántotta farmernadrágját és beleharapott a fenekébe, aztán a falhoz szorította. A férfi - akit azért üldöztek, mert talált egy pisztolyt és azzal megijesztette egy közeli ház lakóit rálőtt Maxra. Az állat ettől megvadult, bedobta a férfit a medencébe, majd a lábánál fogva meglóbálta és a falhoz csapta. Divatlap, magazin helyett jöhet az „egér" Internetes fodrászat PANORÁMA-HÍR London. Elmúltak már azok az idők, amikor régi, kopott magazinok és legfeljebb egy csésze kávé tette élvezetesebbé a fodrásznál a várkazosát. London olyan fodrászattal gazdagodott, amely a XXI. századi követelményekhez igazította szolgáltatásait: a hölgyek internetezhetnek, miközben hajkoronájukat rendbe teszik. A világ első „cyber fodrászszalonja" természetesen az angol főváros divatos Islington negyedében nyílt meg. A vendégcsalogató immár nem a különleges frizurájú modellek fotógyűjteménye, hanem a kirakatban látható két számítógép. Míg arra vár a vendég, hogy sorra kerüljön, tetszés szerint tallózhat az e-mailen. A tulajdonos, Richard Hallward derűlátó és bízik abban, hogy az „egér" rövidesen éppúgy hozzátartozik majd a fodrászüzlet vonzerejéhez, mint korábban egy divatlap átolvasása. „Elvégre a kedves vendég nem háromhónapos folyóiratokat szeretne átlapozni, hanem valami újat kíván, amely szélesítheti látókörét" - magyarázza büszkén ötletét a modern figaró. Egyelőre azonban a vendégek elsősorban ismert modellek és színésznők - még nem élnek az Internet nyújtotta lehetőségekkel: az üzlethelyiségben elhelyezett négy komputer többnyire kihasználatlan. Az egyik hölgy gyanúsnak, egy másik pedig túlságosan személytelennek találja az újítást - elvégre a szék mögött álló fodrász nyugodtan elolvashatja egész magánlevelezését. Az újítás valóban ideális: online és hajvágás egyidejűleg. Bizalmas légkör ezért egyelőre csak a hajszárító bura alatt van, ahová a hölgy magával viheti a gördülő komputerasztalt. Persze arra is kell gondolnia a kedves vendégnek, hogy az újítás pénzébe kerül: az Interneten való szörfözésnek csak az első harminc percét állja a fodrászat. Hallward figaró azonban cseppet sem nyugtalan. „A legtöbb dolgozó embernek alig van szabad ideje és ezért az újítás valóban ideális: online és hajvágás egyidejűleg" - mondja derűlátóan. NAPTÁR Március 1 A tehetségtelen színész olyan, mint a kleptomániás raktáros, sosem tud önfeledten hibázni. Jackie Coogan NÉVNAP Albin Latin eredetű név, azt jelenti, hogy fehér hajú, innen ered különben az albinó szavunk is. Ma Dávid és Zulejka nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 240 éve született Késmárkon Schwartner Márton történész. 170 éve hunyt el Selmecbányán Benyák Bernát piarista pap, író, tanár. Komáromban született, s elsőként ő tanította a pesti líceumban magyar nyelven a bölcseletet, és ő írta először magyar nyelven bölcseleti tanulmányait. 15 éve hunyt el Jackie Coogan amerikai színész. A mozi első gyermeksztárja volt, Chaplin A kölyök című világsikerű filmjében tűnt fel, majd számos filmbenjátszott főszerepet. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 70 éves Simon János kosárlabdázó. A legendás kosaras ma is aktív, most egy sportszergyártó cég menedzsere. 50 éves Bordbás Gabi színésznő. 55 éves Roger Daltrey angol rockzenész, a Who együttes vezetője. NAPI VICC A mozi jegyszedőnője egy erősen illuminált férfit fedez fel, aki a földszinten, a zsöllyék között fetreng a földön. Odalép hozzá és a jegyét kéri. - Uram, az ön jegye az erkélyre szól - állapítja meg felháborodva. - Mit gondol, honnan estem le? HOROSZKOP Bő a kínálat a kacsákból a kínai Kunmingban. A vendéglős is tud miből válogatni (CTK/AP) Kos: Jobban oda kell figyelnie háztartására, mert az utóbbi időben nagyon elhanyagolta otthonát. Este kedve támad elmenni egy szórakozóhelyre. Bika: Kerülje az olyan pénzügyi vállalkozásokat, amelyek túl sok befektetést igényelnek. Szerelmével ma nem találja meg a közös hangot. Ikrek: Ne becsülje le önmagát, ne álljon meg az első kisebb sikernél, hisz óriási eredményeket érhet el, ha hisz a képességeiben. Az este kalandot ígér. Rák: Ma megkapja a támogatást főnökeitől új tervének megvalósításához. Legyen tömör és lényegre törő, ha befolyásos emberekkel tárgyal. Oroszlán: Ma vezető szerepet kap egy új munkában, és szerencsére nagyon jól ki tudja használni a helyzetet. Este romantikus kalandok várnak az Oroszlánokra. Szűz: Úgy érzi, hogy szerelme túlságosan elhanyagolja. A legjobb, ha beszél vele erről, különben végleg megromolhat a kapcsolatuk. Kár lenne érte. Mérleg: Egy új üzlettársnak köszönhetően ma sikerül nyélbe ütnie egy fontos üzletet. Délután találkozik egyik közeli barátjával, és jót beszélget vele. Skorpió: Ma segítséget kap egy nagyon befolyásos embertől, és így könynyebben elérheti céljait. Váratlan vendég lepi meg otthonában. Legyen udvarias vele. Nyilas: Bármit is tervezett mára, jobb, ha lemond róla. Ma senki se hajlandó együttműködni a Nyilasokkal, és egyedül nem tudja megvalósítani terveit. Bak: A mai napon olyan feladatot kap, melynek elvégzéséhez szüksége lesz egyik szakképzett kollégája segítségére. Este egy váratlan telefonhívást kap. Vízöntő: Ne fújjon fel egy olyan otthoni problémát, amelynek valójában nincs is komolyabb jelentősége. Este alaposan pihenje ki magát és menjen szórakozni. Halak: Kapcsolata szerelmével már nem a régi, és ez azért van így, mert nem igazán tudja, hogy mit várjon partnerétől. Az őszinteség sokat segíthet..