Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-02 / 50. szám, kedd

SPORT ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 2. Medgyes Renáta a 179 centiméteres magasság fölött (M. Nagy László felvétele) Szmuda pluszversenye, Medgyes sérülten ugrott, Hegedűs is jeleskedett Elégedett csallóköziek Szlovákia egyetlen igazi, de sajnos még nem telje­sen befejezett atlétikai csarnoka fogadta falai kö­zé az idei fedett pályás baj­nokság résztvevőit. Gyér érdeklődés mellett eléggé foghíjas mezőny gyűlt ösz­sze a pozsonyi Bajkál utcá­ban álló, ám vagyonjogi vi­ták miatt csak két napra megnyílt létesítményben. J. MÉSZÁROS KÁROLY Hiányoztak a honi atlétika mae­basi küldöttei (Kováč, Melóvá) és számos más versenyző, akik már talán nem is számoltak az­zal, hogy megrendezik a bajnok­ságot. Utólag megítélve min­denképpen dicsérendő a Slávia UK igyekezete, s az, hogy a bi­zonytalan helyzetben is magára vállalta a rendezés terhét. Kár lett volna, ha elmarad az orszá­gos szeregszemle. Sajnos, ez most is meglátszott, hogy fogyófélben van az adéták honi tábora, néhány verseny­számban alig voltak többen, mint a dobogón végzettek. Az eredmé­nyek tekintetében Martin Bri­ňarskýé a legnagyobb elismerés, hisz férfi kétszázon szlovák csú­csot futott (21,37), s 60 méteren is bizonyította kiváló formáját. A NIKÉ irodáiban a következő meccsekre tippelhetünk... KEDD, MÁRCIUS 2. Jégkorong NHL: 25. Nashville­St. Louis 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5; 26. NY Islanders-Ottawa 2,3-4,0-1,9 -1,55-1,4; 27. Montreal-Phila­delphia 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5; 28. Boston-Phoenix 2,0-4,0-2,2-1,5­1,55; 29. Tampa Bay-Washing­ton 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5. Kosárlabda NBA: 31. Minnesota­Golden State 1,25-16,0-3,0-1,15­2,6; 32. Atlanta-Washington 1,25 -16,0-3,0-1,15-2,6; 33. Portland­Utah 1,65-14,0-1,95-1,5-1,75; 34. Houston-San Antonio 1,3­16,0-2,7-1,15-2,3; 35. Cleveland -Boston 1,5-16,0-2,1-1,35-1,85; 36. Indiana-Denver 1,1-18,0-4,5­1,05-4,0; 37. Miami-New York 1,2-18,0-3,4-1,1-3,0; 38. Vancou­ver-Sacramento 1,8-12,0-1,8-1,6 -1,6; 39. Dallas-L. A. Clippers 1,2­18,0-3,4-1,1-3,0; 40. New Jersey­Milwaukee 1,8-12,0-1,8-1,6-1,6; 41. Chicago-Detroit 1,95-14,0­1,65-1,75-1,5. Cseh hokiliga: 49. Kladno-Č. Bu­déjovice 2,1-4,0-2,1-1,5-1,5. Német jégkorongbajnokság: 50. Revier Löwen-Nürnberg 3,8-5,0­Bennünket a dunaszerdahelyi­ek szereplése érdekelt különös­képpen. Nagy Csilla, az AK edzője közvetlenül a bajnokság után vont mérleget. „Női ma­gasugrásban nagyszerűt nyúj­tottunk. Medgyes győzelmére számítottunk, Sidó bronzérmé­vel elégedett lehet, de 165 cen­tinél többet várt. Farkas Zsuzsa női távolban az ifibajnokságon 579 centivel lett első, most ne­gyedikként 557-ig jutott, s ezzel nem szárnyalta túl tavalyi telje­sítményét, többre képes. Hár­masugrásban viszont harmadik lett a felnőttek között, ami szép Kár lett volna, ha elmarad az országos szeregszemle. eredmény. Szmuda teljesítette az elvárásokat. Női nyolcszázon Hegedűs Andreát senki nem várta a második helyre, kelle­mes meglepetést okozott. Ta­valy még az ifi korosztályban sem volt döntős. Mező Ánikó női négyszázon nem védte meg tavalyi elsőségét, ideje viszont sokat javult. Elégedettek va­gyunk, mert 58,11-el egyéni csúcsot futott. Szereplésünk mindenképpen eredményesnek minősíthető, nagyon elöl le­1,3-2,4-1,15; 51. Köln-Eisbáren 1.8-4,02,4-1,35-1,6. Svájci hoki­liga: 52. Lugano-Davos 1,6-4,0­2.9-1,2-1,8; 53. Ambri-Rappers­wil 1,15-6,0-5,6-1,05-2,9; 54. Zürich SC-Kloten 1,35-5,0-3,5­1,15-2,1; 55. Bern-Zug 1,85-4,0­2.3-1,35-1,55. Finn jégkorong­bajnokság: 56. Ilves-Hámeen­linna 1,55-4,5-2,8-1,25-1,9; 57. Kuopio-Tappara 2,7-4,5-1,6­1,85-1,25; 58. Jokerit-IFK Hel­sinki 2,0-4,0-2,2-1,5-1,55. Labdarúgó UEFA Kupa, negyed­döntő, 1. mérkőzés: 59. Bologna -Lyon 1,7-2,8-3,6-1,1-1,6; 60. Atl. Madrid-AS Roma 2,0-2,7­3,0-1,2-1,45; 61. Marseille-Cel­ta Vigo 1,6-3,0-3,8-1,1-1,7; 62. Bordeaux-AC Parma 2,0-2,7­3,0-1,2-1,45. Német labdarúgó Bundesliga I: 63. Bochum-Hamburg 2,1-2,7­2,8-1,2-1,4. Osztrák futball-liga: 64. Steyr- Innsbruck 3,4-2,8-1,8­1,55-1,15. Angol labdarúgó Pre­mier League:65. Tottenham­Southampton 1,6-2,8-4,0-1,05­1,7. Angol II. labdarúgóliga: 66. Crewe-Bristol City 2,0-2,8-2,9­1,2-1,45; 67. Port Vale-Grimsby 2.4-2,8-2,4-1,3-1,3; 68. Bury­Wolverhampton 2,4-2,8-2,4-1,3­1,3; 69. West Bromwich-Stock­szünk a rangsorolásban, köz­vetlenül a nagy atlétaklubok mögött végezhettünk." Szmuda Áron tavalyi elsőségét megismételve harmadszor lett a férfi távolugrás fedett pályás bajnoka: „Hét közben derült ki, hogy mégis lesz bajnokság. Én már erre nem készültem. Két he­te volt az utolsó versenyem, az­óta inkább lazítottam. Tavaly jobb eredménnyel nyertem. Most is annak örültem volna a legjobban, ha távolabb fogok ta­lajt, mint az elsőségnek. Három­szor beléptem, majd az utolsó ugrásommal (730) vertem meg a többieket. Fedett pályán eb­ben az idényben még nem ugor­tam nagyobbat." Medgyes Renáta női magasug­rásban második bajnoki címét szerezte: „Örültem, hogy egyál­talán tudok ugrani, mert egy ideje bokaizom-húzódásom van. Így is legalább 180 centire számítottam, csak 179 sikerült. A spalai edzőtáborban bicsak­lott ki a lábam, s azóta mindig fáj. Ebben az évben fedett pá­lyán 185 cm-ig jutottam. Há­rom kiváló edzőtáborozáson vettem részt, ha nem lennék sé­rült, biztosan jól ugrálnék. Az idén a 17 éven aluliak világbaj­nokságán szeretnék helytállni. Az lesz az év versenye számom­ra. Csak felépüljek." port 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 70. Sheffield Utd.-Crystal Palace 1,65-2,8-3,8-1,1-1,65; 71. Ips­wich-Watford 1,6-2,8-4,0-1,05­1,7; 72. Birmingham-Norwich 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 73. Sun­derland-Portsmouth 1,35-3,5­5.7-0-2,3; 74. Huddersfield-Bol­ton 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. Férfi kosárlabda Euroliga: 75. Zalgiris Kaunas-Ülker Istanbul 1,2-18,0-3,4-1,1-3,0; 76. Fener­bahce-Real Madrid 1,3-16,0-2,7­1,15-2,3; 77. Vüleurbanne-Cibo­na Zagreb 1,4-16,0-2,4-1,25-2,1; 78. 01. Ljubljana-PAU órthez 1,2-18,0-3,4-1,1-3,0; 79. Kinder Bologna-Macc. Tel Aviv 1,25­16,0-3,0-1,15-2,6; 80. Olympia­kosz-Pall Varese 1,1-18,0-4,5­1,05-4,0; 81. Panathinaikosz-T. Bologna 1,1-18,0-4,5-1,05-4,0; 82. EP Istanbul-CSSZKA Moszk­va 1,3-16,0-2,7-1,15-2,3. Koppenhágai férfi tenisztorna: 86. Clement-Koubek 1,3-2,7, 87. Hr­batý-Krošlák 1,5-2,1; 88. Sangui­nettí-Landsberg 1,25-3,0; 89. Black-Szargszian 1,6-2,0; 90. Ros­set-Canas 1,15-4,0; 91. Wessels -Godwin 1,6-2,0; 92. Grosjeam­Göllner 1,5-2,1; 93. Gustafšson­Carlsen 1,6-2,0; 94. Pozzi-Tillstrom 1.8-1,8; 97. Black-Pless 1,2-3,4. A NIKÉ 10. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA TÁBLÁZATOK LABDARÚGÁS A német Bundesliga I 20. fordulójának zárómérkőzé­sén: Schalke-Hertha 0:0 1. Bayern 20 16 2 2 50:13 50 2. Kaiserslaut. 20 11 5 4 32:29 38 3, Leverkusen 20 10 8 2 41:19 38 4. München 20 10 6 4 36:25 36 5. Hertha 20 10 3 7 29:19 33 6. Dortmund 20 9 5 6 31:21 32 7. Wolfsburg 20 7 8 5 35:29 29 8, Bremen 20 6 7 7 29:27 25 9. Hamburg 19 6 7 6 23:23 25 10. Stuttgart 20 6 7 7 26:27 25 11. Freiburg 20 5 9 6 22:24 24 12. Schalke 20 5 7 8 21:31 22 13, Bochum 19 5 5 9 23:34 20 14. Duisburg 20 4 8 8 20:32 20 15, Frankfurt 20 4 6 10 22:33 18 16. Rostock 20 3 8 9 27:39 17 17. Nürnberg 20 2 10 8 21:38 16 18. M'gladbach 20 2 513 20:46 11 Spanyolország: 1. Barcelona 24 13 5 6 50:29 44 2. Mallorca 24 12 6 6 26:16 42 3. Valencia 24 12 4 8 36:25 40 4, Celta Vigo 24 10 9 5 44:27 39 5. La Coruna 24 10 8 6 33:26 38 6. Bilbao 24 11 4 8 30:29 38 7. Real Madrid 24 11 4 9 46:39 37 8, San Sebastian 24 10 6 8 33:29 36 9. Zaragoza 24 10 6 8 35:32 36 10. Oviedo 24 9 8 7 31:33 35 11, Betis Sevilla 24 9 7 8 25:28 34 12. Atl. Madrid 24 9 6 9 39:30 33 13. Espanyol 24 7 11 6 27:26 32 14. Santander 24 7 8 9 30:32 29 15. Valladolid 24 8 511 25:30 29 16. Villarreal 24 7 710 30:36 28 17. Salamanca 24 6 414 20:49 22 18. Alaves 24 5 613 20:37 21 19. Extramadura 24 5 613 16:38 21 20, Tenerife 24 3 1110 22:36 20 KÉZILABDA Női Extraliga, az 1-4. he­lyért 1. Šaľa 19 14 0 5 528:386 28 2. B. Bystrica 19 12 1 6 457:409 25 3. Nitra 19 9 3 7 450:454 21 4. Inter 19 9 2 8 430:432 20 Az 5.-8. helyért: 5. Partizánske 18 10 0 8 428:383 20 6. Chirana 18 7 2 9 412:420 16 7. Zlatná 18 5 013 365:455 10 8. Michalovce 18 3 213 389:500 8 Férfi Extraliga, az 1.-4. he­lyért: 1. Košice 2017 1 2 497:365 35 2. ŠKP 2013 1 6 471:436 27 3. Prešov 2012 1 7 473:410 25 4. Topoľčany 20 8 111 390:433 17 Az 5.-8. helyért: 5. N. Zámky 20 9 2 9 501:492 20 6. Sečovce 19 7 210 412:410 16 7. P. Bystrica 19 6 013 374:452 12 8. Michalovce 20 3 017 391:511 6 KOSÁRLABDA Női I. liga, az 1.-6. helyért: 1. Ružomberok27 27 0 2656:1402 54 2. D. Manag. 26 22 4 2167:1545 48 3. Myjava 27 1710 1882:1698 44 4. 8. Bystrica 27 1413 1700:1780 41 5. Slovan 27T314 1785:191? 40 6. Šamorín 26 1016 1704:1767 36 A 7.-10. helyért: 7. Istrobanka 23 914 1497:1590 32 8. ASBRoto 23 815 1289:1621 31 9. Cassovia 22 517 1326:1817 27 10. Levice 22 022 1135:2008 21 RÖPLABDA Női Extraliga, az 1.-6. he­lyért: 1. Slávia UK 26 26 0 78:11 52 2. Žilina 25 20 5 66:20 45 3. Senica 25 18 7 58:22 43 4. Pezinok 25 14 11 45:42 39 5. Doprastav 25 12 13 42:42 37 6. D. Kubín 26 8 18 35:57 34 A 7.-10. helyért: 7. Poprad 27 15 12 49:45 42 8. Nitra 27 9 18 35:63 36 9. Snina 27 4 23 19:75 31 10. Vrútky 27 4 23 20:70 30 Holnapután döntenek az elhalasztott meccsekről Megtettek mindent? SÍŤA-JELENTÉS Pozsony. Először fordult elő Szlovákiában, hogy „tömegesen" halasztottak el I. ligás labdarúgó­mérkőzéseket. A tavaszi nyitány nyolc meccse közül mindössze háromra került sor (Trnava-FC Košice 0:0, Inter-Petržalka 4:1, Dubnica-Rim. Sobota 4:1), öt stadionban a bírók különböző okoknl fogva játékra alkalmat­lannak minősítették a pálya tala­ját. Azok a klubok, amelyeknek futballistái nem abszolválták a tavaszi premiert, új időpontban egyeztek meg. Kivételt a B. Bystrica-Prešov találkozó jelent. Sem szombaton, sem vasárnap nem került sor az összecsapásra, ezért az eperjesiek azt akarják, hogy játék nélkül nekik ítéljék a három pontot. A Bardejov-Slovan Bratislava mérkőzés új, időpontja március 10, a Baník Prievidza-Trenčín és a Humenné-Žilina összecsa­pásokat március 16-án, kedden rendeznék, míg a Ružombe­rok-Nitra találkozót április 6­án. Az utolsó szót a szövetség Ligabizottsága mondja ki. A testület elnöke, Vladimír Vanke a következőket nyilatkozta az elhalasztott mérkőzések kap­csán: „Nem vagyok benne biz­tos, hogy az érintett klubok ve­zetői mindent megtettek a meccsek lebonyolítása érdeké­ben. Természetesen Szlovákia különböző területein nem egy­formák az időjárási viszonyok, de mondják meg nekem, példá­ul Csehországban miért tudták megrendezni már a második forduló talákozóit? Volt mérkő­zés Plzeňben, Liberecben, de Karvinán és Teplicén is. Felté­telezem, hogy az elmaradt ta­lálkozók új időpontjait holnap­után jóváhagyja a Ligabizott­ság. A továbbiakban a menet­rendnek megfelelően zajlanak majd a bajnoki küzdelmek." Újra Terry Venables lesz az angol kapitány? Ő már bizonyított MTI-JELENTES London. Terry Venables lehet ismét az angol labdarúgó-válo­gatott szövetségi kapitánya, ha a jelenlegi edző, Kevin Keegan megbízatásának lejárta után nem vállalja tovább a feladatot. Keegant, aki a harmadosztályú Fulhamot is vezeti, négy mérkő­zésre bízta meg a szövetség. Az Angol Labdarúgó Szövetség sze­retné, ha olyan szakember lenne a válogatott szövetségi kapitá­nya, aki klubnál nem vállal munkát. - Senki nem mondta, hogy nem Terry Venables lesz ismét a vá­logatott élén. Ő már bizonyított - nyilatkozta Noel White, a szö­vetség. nemzetközi ügyekben illetékes bizottságának elnöke utalva arra, hogy Venables ve­zetésével Anglia az 1996-os Európa-bajnokságon az elő­döntőigjutott. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 9. játékhetének nyereményei, I. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 40 538 korona; 4. díj: 807 korona; 5. díj : 81 korona. Az átvitt JACKPOT-nyeremény 2 634 626 korona. II. HÚZÁS -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 313 610; 3. díj: á 12 647 korona; 4. díj:445 koro­na; 5. díj: 62 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 13 975 256 korona. A LEHETŐSÉG 9. játékhetének nyereményei ­1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 100 000 korona; 3.díj: 10 000 koro­na; 4. díj: 1000 korona; 5. díj: 100 korona. Az e hétre át­vittJACKPOT-nyeremény: 308 325 korona. A MATES 9. fogadó­hetének nyereményelosztása -1. díj: 295 110; 2. díj: 1333 korona; 3. díj: 76 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 8. já­tékhetének nyereményei. Ötta­lálatos nem volt, a következő hétre átvitt nyereményösszeg: 475 millió forint. A négyesekre 780 741, a hármasokra 9756, a kettesekre 560 Ft-ot fizetnek. HATOSLOTTÓ nyereményei: telitelitalálatos szelvény nem volt. Az átvitt nyereményösz­szeg: 50 millió forint. Egy darab 5 + 1 találatosra bukkantak, nye­reménye: 7 211 519 forint. Az ötösökre 138 683, a négyesekre 2474, a hármasokra pedig 449 forintot fizetnek. (TXT) Az amerikai Venus Williams nyerte az oklahomai női tenisztornát, miután a döntőben 6:4, 6:0 arányban legyőzte a dél-afrikai Coetzert (ČTK-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom