Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-15 / 61. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 769. HIRDEtÉS Kultúra 3 Üres a kassai kassza Drágul a közlekedés? KASSA A kérdés ma dől el a városi parlament ülésén. A városi közlekedési vállalat a menetjegyek árának emelését javasolja. A jelenlegi 6 koronáról 9-re kívánják emelni egy jegy árát, a havi bérletek ára 240 koronáról 300-ra emelkedne. A KDM, a PEP és a DP képviselői ellenzik a javaslatot. Schwartz Arpád, a tömegközlekedési vállalat igazgatóhelyettese azzal próbálta nyugtatni a közvéleményt, hogy a bérletesek csak 85 fillérrel fizetnének többet. Több képviselő sürgeti a zónajegyek és az átszállójegyek bevezetését, amelyeket több európai nagyvárosban sikeresen alkalmaznak. (J. K.) Kelet-Szlovákiában továbbra is az árvíz az úr. A gátakat ugyan átvágták, Borsiban egyelőre csak csónakon lehet közlekedni (Fotó: TA SR) Agócs Béla a szülők és kollégák jelenlétében nem tudta magát megvédeni a vádakkal szemben Bepereli az igazgatónőt A Galántai Járási Hivatal elöljárójának kezdeményezésére került sor a nádszegi magyar alapiskolában arra a találkozóra, amelyen a hivatal és a tanári kar képviselői, valamint a szülők Agócs Béla pedagógus ügyét és az iskolában kialakult feszült helyzetet tárgyalták meg, s melyen maga Agócs is jelen volt. NÁDSZEG A hivatal elöljárója lapunknak elmondta, a zárt ajtók mögött arról folyt a vita, hogy Agócs napról napra megszegi a Munka Törvénykönyvét. Például nem vezeti az osztálykönyvet, s nem is adja át kollégáinak, nem ügyel, nem megy el a másik iskolába, ha erre utasítást kap. „A pedagógusok rengeteg érvet hoztak fel, amelyekre Agócs csak általánosságokban reagált, nem tudott konkrétan hozzászólni a vádakhoz" - mondta Pomothy László. Az elöljáró tájékoztatása szerint végül sikerült megegyezni abban, hogy ezentúl Agócs írásban kap utasításokat feletteseitől, amelyeket maradéktalanul teljesítenie kell. „Ez ellen neki sem volt kifogása. Ha ezeket az utasításokat nem hajtja végre, a Munka Törvénykönyve szerint járunk el" - mondta az elöljáró. Pomothy szerint elég információval rendelkeznek, de a szülők véleményére is kíváncsiak voltak, ezért kezdeményezte az ő meghívásukat is. A szülők lapunknak elmondták, nem kívánnak beleszólni Agócs és a tanári kar vitájába, viszont szeretnék elmondani véleményüket, elégedettek Agócs pedagógusi munkájával. Agócs Béla az ellene felhozott vádakra, konkrétan az ügyelet elhanyagolására lapunknak azzal érvelt, hogy „vannak mások is, akik nem ügyelnek rendesen". Mint mondta, elbocsátással fenyegették amiatt, hogy nem adta le a félévi bizonyítványokat. Szerinte a jelenlegi igazgatónőnek nincs erkölcsi joga, hogy most kétnyelvű bizonyítványokat írjon alá, mert tavaly és tavalyelőtt nem írta alá őket. „Jogtalannak minősítem az igazgatónő eljárását, mert megakadályozta, hogy a gyerekek kétnyelvű bizonyítványokat kapjanak. Már akkor bíróság elé kellett volna vinnem. Most viszont beperelem mint szülő és pedagógus egyaránt" - mondta Agócs. (-sík) A Zrínyi Ilona Matematikaverseny eredményei Az üggyel kapcsolatban egy fej már lehullott Komáromé a pálma Drága és haszontalan KOMAROM Idén ötödik alkalommal rendezték meg a matematikaverseny nyugat-szlovákiai fordulóját. A versenybe 1361 alapiskolás nevezett be. „A feladatokkal a tanulók logikus gondolkodását, gyors feladatmegoldó készségét akartuk megmérni" - mondta Keszegh István, a Selye János Gimnázium tanára, a verseny főszervezője. A matematikaversenyt nyolc alapiskolában szervezték. A Selye János Gimnáziumban 10 iskola 319 tanulója versenyzett. Harmadik osztályosok: 1. Lippai Ádám, Dunaszerdahely (tanára Leczkési Márta). Negyedikesek: 1. Konczer József, Komárom (Medovcik Anna). Ötödikesek: 1. Varga Tamás, Dunaszerdahely (Pomichal Márta). Hatodikosok: 1. Kacz Krisztián, Gúta (Fekete Gyula). Hetedikesek: 1. Balázsy Zsófia (Both Emőke). Nyolcadikosok: 1. Koltai Péter, Komárom (Balogh Claudia). Csapatverseny: harmadikosok és negyedikesek -1. a komáromi Munka utcai alapiskola, ötödik és a hatodik osztályosok 1. a dunaszerdahelyi nyolcosztályos gimnázium; hetedikesek és nyolcadikosok - 1. a komáromi Selye János Gimnázium csapata. A kecskeméti döntőre Szlovákiából minden kategóriából az első két helyezett utazik. Részvételi költségüket a MATEGYE Alapítvány fedezi, -czaNYITR.A Nem sok örömük telik a nyitrai városatyáknak a több mint 2,5 millió koronás szavazóberendezésben. A drága játék újabb programpont lesz a képviselő-testület ülésén, mivel a város főellenőre, Ladislav Fúska máris indítványozta a vásárlás körülményeinek felülvizsgálását. A főellenőr jelentéséből kiderült, a város 1997-ben 1,5 milliót, 1998-ban pedig 2,5 müliót különített el a berendezésre. A konkurens cégek meghallgatásán részt vett az egyik pályázó, a pozsonyi BaSyS képviselője is, de ma már senki sem tudja, hogyan került oda. A harmadik meghallgatáson négy cég kínálta fel a berendezéseit. Bár aVersyst 2 230 810 koronás ajánlata volt a legolcsóbb, a bizottság elnöke - Juraj Hanák, akkori polgármester-helyettes - a BaSyS 2 667 450 koronás berendezése mellett döntött. A szerződés értelmében, amelyet Vladimír Libant polgármester írt alá, a városi hivatal kötelezte magát, hogy 1999. július 30-ig kifizeti a berendezés árának 60%-át, holott az egészet csak szeptemberben szerelték be. Az üggyel kapcsolatban egy fej már lehullott. A Városi Hivatal gazdasági osztályának vezetője, aki a BaSyS céget kiválasztó bizottságnak is tagja volt, a héten beadta a lemondását, (bee) Március 15-i emlékünnepségek Március 15-én, hétfőn Pozsony. A Csemadok pozsonyi városi választmánya, a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége és a Csemadok Országos Tanácsa 1999. március 15-én 14.00 órától a szabadságharc kitörésének 151. évfordulója tiszteletére ünnepi megemlékezést tart a pozsonyi ligetben Petőfi Sándor szobránál, (ú) Vághosszűfalu. 11.00 órától emlékműsort rendeznek az iskolában. (ú) Zsigárd. 11.00 órától - koszorúzási ünnepség a kopjafánál és ünnepi műsor, (ú) Pered. 12.30-tól - megemlékezés az iskolában, (ú) Nagymácséd. 17.00 órától - ünnepi műsor a kultúrházban, (ú) Diószeg. 18.00 órától - Boráros Imre előadóestje, 16-án 11.30-kor emlékműsor az iskolában, (ú) Felsőszeli. 18.00 órától - emlékünnepség a kultúrházban, vándorkiállítás az iskolában, (ú) Vága. 18.00 órától - ünnepi műsor a kultúrházban, (ú) IPOLY VARBO Történelmi megemlékezés Toborzóval kezdődik 17 órakor a járási ünnepség Ipolyvarbón. Utána elültetik a főtéren a szabadság fáját, itt Kvarda József, az MKP alelnöke, parlamenti képviselő mond ünnepi beszédet. Az ünnepi műsorban az alapiskolások szerepelnek, valamint az Egri Csillagok Népdalkör. A fáklyás felvonulás után történelmi megemlékezést tartanak a honvédsírnál, ahol dr. Győriványi Sándor, a Független Kisgazda-, Földműves- és Polgári Párt elnökségi tagja, valamint Paál Sándor frakciótitkár emlékezik meg az 1948-49-es magyar forradalaom és szabadságharc eseményeiről, -dzsKIRÁLYHELMEC Márciusi ünnepség A hétvégén Királyhelmecen rendezték a központi március 15-i ünnepséget. A Petőfi-szobornál Pásztor István polgármester köszöntötte a résztvevőket és a vendégeket, Boros Miklóst, a Magyar Nagykövetség ügyvivőjét, Kelemen Gertrúdot, az MK Kulturális Intézetének igazgatóját és a magyarországi baráti települések képviselőit. Ünnepi beszédet Pál József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánalt helyettes államtitkára mondott. Az Apróbodrogközi táncegyüttes és a balassagyarmati Veritas pódiumszínház tagjai adtak műsort. Utána megkoszorúzták a forradalom emléktábláját. A művelődési központban Csorba Csilla, a Petőri Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese nyitotta meg a Petőfi-emlékkiállítást, (kat) SZEPSI Ünnepi istentisztelet Szepsi kálvinista templomában Erdélyi Géza püspök és Tőkés László, Királyhágó melléki püspök tartott istentiszteletet március 15. emlékére. Az emlékünnepség résztvevői megkoszorúzták a temető honvédemlékművét, amelynél Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnöke mondott beszédet, -úLegközelebb saját honoráriumukról is döntenek Jó az együttműködés ÉRSEKÚJVÁR A városi képviselő-testület március 11-i ülésén a képviselők nagy többséggel hagyták jóvá a polgármester által beterjesztett költségvetési tervezetet. Ez 230 millió koronás bevétellel számol, ami több mint 10%-os növekedés a tavalyi évhez képest. Számolnak egy 40 millió koronás, kedvező kamatú külföldi hitellel, amiből a város elsősorban a félig kész sportcsarnokot kívánja befejezni. Nagyjából 20 millió korona a város kinnlevősége, ennek legnagyobb része befizetetlen adó. A képviselők takarékossági okokból átértékelik a szakbizottságok, valamint a saját tevékenységük honorálásáról szóló rendeletet is. A testület elfogadta az 1998-as évi zárszámadást. (kisp) Ma kedvezően hat az időjárás az arra érzékenyekre. Könynyebben viselik a fizikai és szellemi megterhelést. Nagyobb teljesítményre, jobb reakciókra számíthatunk. Az alvás frissítőleg hat. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők azonban ne értékeljék túl erejüket, mert a nagy megerőltetés vagy stressz ronthat egészségi állapotukon. A gyengébb idegrendszernek és az alacsony vérnyomásúak hajlamosak lesznek a migrénes fejfájásra. A reumatikus fájdalmak enyhülnek. • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerekkuckó VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS ÉGBOLT, 5-9 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Országszerte megnövekszik a felhőzet, gyenge, változékony, az esti órákban megerősödő szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5-9 fok. Az 1500 m tengerszint feletti magasságban 3 fok várható. Kedden kezdetben megnövekszik a felhőzet, helyenként hózivatarra számíthatunk, nap közben feloszlanak a felhők, szerdán kisüt a nap. Az éjszakai hőmérséklet 1 és -3, szerdán a legmagasabb nappali hőmérséklet 5-9, az ország keleti részén helyenként 3 fok lesz. A Nap kel 06.08 - nyugszik 17.55 órakor. A Hold kel 05.01 - nyugszik 15.12 órakor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 368 Dobson-egységet mértek, ami 4 százalékkal alacsonyabb a sokéves átlagnál.