Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-13 / 60. szám, szombat
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 13. TANÁCSADÓ Az örökbefogadásról N. N.: Tizennyolc éves koromban derült ki, hogy nem lehet gyermekem. Én pedig nagyon szeretnék felnevelni, gondoskodni legalább egy gyermekről. Éppen ezért szeretnék örökbefogadni egy gyermeket. Mi ennek a módja? Számíthatok valamilyen kedvezőbb ügyintézésre, ha igazolni tudom, hogy nem lehet gyermekem? FEKETE MARIAN Az első teendője az lenne, hogy jelentkezik a járási hivatal szociális szakosztályán, hogy felvétesse magát az örökbefogadók névjegyzékébe. Ennek során részletesebb tájékoztatást kap az örökbefogadás feltételeiről (így például arról, hogy ha Ön férjezett, akkor csak a férje hozzájárulásával fogadhat örökbe gyermeket), illetve ennek menetéről. Nyilván meghívják majd Önt néhány beszélgetésre, esetleg kivizsgálásra, hogy megtudják, mennyire alkalmas gyermeknevelésre. Ha ezeken a vizsgálatokon túljut, felveszik Önt az örökbefogadásra alkalmas személyek névjegyzékébe. Ezután Ön már a gyermekotthonokban közvetlenül is kereshet örökbefogadásra alkalmas gyermeket, mintegy kiválaszthatja, Ön is keresheti, melyik gyermek örökbefogadható, melyik gyermeket fogadná örökbe. Az örökbefogadható gyermek (vagy inkább a jogilag szabad gyermek" kifejezést fogja gyakran hallani, ha valóban belekezd ebbe az ügybe) gyakorlatilag azt jelenti, hogy olyan gyermekről van szó, akiről a szülei lemondtak, például kitették az utcára, úgyhogy nem tudni, ki a szülő, azaz olyan gyermek, akinek a szüleitől nem kell külön hozzájárulást szerezni ahhoz, hogy Ön a gyermeket örökbefogadhassa. NÖVÉNYVÉDELEM Időben permetezzünk A levegő felmelegedésével egyidejűleg fokozott figyelemmel kell kísérni a kórokozók megjelenését. A gyümölcsösben az egyik első tavaszi kezelés az őszibarack levélfoltossága ellen irányul. E gombabetegség terjedését elősegíti az esős időjárás. A gomba blatospórák formájában az ágak kérgének felszínén telel át. Nagyon fontos, hogy időben végezzük el a permetezést a rügyfakadás idején, amikor a rügyekből kezdenek kibújni a levélkék. Réztartalmú készítményekkel permetezzünk, pl. Kuprikol 50-el és Kuprofor 50 SC-vel, esetleg Sulkával. Amennyiben időben elvégezzük, elegendő egyszeri permetezés is. Nedves időjárás esetén, ha a fertőzésveszély elhúzódik, ismételt kezelésre van szükség, ilyenkor Delan SC 750, Delan 700 WDG, Dithanc M 45, DitHane DG, Efuzin 500 SC, Novozir MN 80 és Syllit 65 készítményeket alkalmazhatunk. Virágzás után már nem érdemes permetezni, mert hatásfoka alacsony. (RN) CSEHORSZÁGI ALAPOK Néhány cseh befektetési alap részvényének árfolyama a Prágai Értékpapírtőzsdén 1999. március 11-én. (HN) Befektetési alap árfolyam (Kč) 1. IF Živnobanka 448 IF Bohatství 1075 Komerční banka 612 IF Obchodu 776 Kŕištálový IF 900 SPIF Všeobecný 63 Zlatý IF Kvanto 380 forgalom (ezer Kč) 3050 221 3533 34 150 14952 300 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Csökkenő cukorár London. A cukor világpiaci ára az év eleje óta 20%-kal csökkent és a májusi fizetési határidejű finomított cukor a londoni piacon tormánként 200 dollárért kelt el. A világ cukortermelése 128,3 millió tonna, miközben a fogyasztás 124.6 millió tonna. 1999 derekán a raktárkészlet 12 millió tonnát tesz majd ki. A cukorár csökkenéséhez hozzájárulnak a brazil cukortermésre vonatkozó előrejelzések, az idén 312.7 millió tonna cukornádtermésre számítanak az országban. Ebből 18,8 millió tonna cukrot állítanak elő, míg az előző idényben ez a menynyiség 16 millió tonna volt. Sőt, az 1999/2000-es kampányban elérheti a 20 millió tonnát. A világon 1 %-kal csökkent a cukor iránti kereslet, mindenekelőtt az ázsiai, az orosz és a latin-amerikai válság következtében. (TASR) Tapolcsányi siker Nyitra. Három lipicai csikó a Kistapolcsányi Állami Lovarda tenyész ménéi - képviseli Szlovákiát a németországi esseni nemzetközi lóvásáron. Favory, Neapolitano és Maestos naponta bemutatókon szerepelnek és nagy érdeklődésnek örvendenek a tenyésztők körében, mert az egész vásáron ezek az egyedüli lipicai lovak, (bee) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1999. március 15-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 44,827 Magyar forint (100) 17,688 Angol font 67,061 Német márka 22,920 Cseh korona 1,176 Olasz líra (1000) 23,151 Francia frank 6,834 Osztrák schilling 3,258 Japán jen (100) 34,281 Spanyol peseta (100) 26,941 Kanadai dollár 26,908 Svájci frank 28,015 Lengyel zloty 10,431 USA-dollár 41,022 Agrárkatasztrófával fenyeget az árvíz - a természeti csapás miatt késnek a tavaszi munkákkal Tetemes károk várhatók Magyarországon a belvízzel borított terület már mintegy 355 ezer hektár, a víz több mint 200 települést veszélyeztet. Súlyos a helyzet Szlovákia keleti régióiban is. A mezőgazdászok képtelenek elvégezni a tavaszi munkákat. ÚJ SZÓ-HlRÖSSZEFOGLALÓ Súlyosbítja a helyzetet, hogy sok helyen a csapadékos idő miatt az őszi talajmunkákat sem tudták befejezni. A szakértők agrárkatasztrófát emlegetnek. A Nagymihály és Tőketerebes környéki mezőgazdasági szövetkezetek tulajdonában lévő szántóföldek nagy része víz alatt áll. Nem lehet pontosan meghatározni a tavaszi munkák megkezdését, a válsághelyzetre való tekintettel azt fogunk vetni, amit a körülmények lehetővé tesznek nyilatkozta Ján Dvorový, a Cseleji Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. A cselejiek által megműA Nagymihályi járásban a mezőgazdasági földterület 70 százalékát, a Tőketerebesi járásban a földterület 75 százalékát belvíz borítja. (TA SR-felvétel) veit 480 hektárnyi szántóföld jelentős részét a kiáradt Helmec Korlátozzák a búzaexportot? A belvíz miatt korlátozódhat a korai vetésű növényfajták termesztése. Magyar agrárszakértők arra figyelmeztetnek, hogy nem lehet pótolni a sár miatt tavaly elmaradt őszi talajmunkákat. Sok helyen képtelenek elvégezni a tavaszi szántásokat, s nem tudják időben elvetni a korai vetésű növényfajtákat, így a korai borsót, a tavaszi búzát, a durumbúzát és az árpát sem. A gazdák termesztésre kevés növényből választhtanak: a legtöbben nyilván kukoricát és napraforgót vetnek majd. Ezekből tehát túltermelés várható, ami kihatással lesz az árakra. A Világgazdaság című gazdasági napilap jelentése szerint a magyar földművelésügyi tárca a belvíz miatt várhatóan tartalékolja a tavalyi termésből felvásárolt gabona egy részét. (Egyes becslések szerint a búzaterületből 80-100 ezer hektár eshet ki.) A tárca illetékese ugyanakkor cáfolta, hogy a búzaexport korlátozását fontolgatnák. Torgyán József miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az alacsony, 750 ezer hektáros búzaterület miatt csak 3-3,2 millió tonna lehet az idei termés, szemben a tavalyi 5 millió tonnával. Ez a belföldi ellátást nem veszélyezteti, de csökkentheti az exportáru alapot. A magyar kormány és az önkormányzatok eddig több mint 1,3 milliárd forintot költöttek a belvízkárok enyhítésére. A központi költségvetés általános tartalékából 2 milliárd forintot juttatott a Felső-Tisza vidéki gátak megerősítésére. patak öntötte el. Tavaly a szövetkezetet 4 millió koronás kár érte, ami főként a gyenge termésnek és a rossz időjárási viszonyoknak tudható be, ami lehetetlenné tette a termés begyűjtését és az őszi vetést. A tervezett 4 tonna búza helyett csupán 1,6 tonna termett. Az árpát 30 hektárról nem sikerült begyűjteni, ez a tervezett 3,5 tonnás termésnek több mint a fele. Múlt évben 200 helyett csak 45 hektáron sikerült elvetni az őszi vetést, azonban ez sem biztosít valós terméshozamot, mivel nagy része már hosszabb ideje víz alatt áll. A tavaszi munkák keretében 300 hektáron gabona, 100 hektáron olajos növények vetésével számolnak. Hasonló helyzetben van a garanyi szövetkezet is, ott az 1204 hektáros szántóföld 61 százalékát öntötte el a víz. A szövetkezet az Ondava és Trnávka összefolyásánál található, ahol a magas vízállás következtében veszélybe került a tavaszi vetés. Tavaly a tervezett 300 hektár helyett csupán 85 hektáron tudták elvégezni az őszi vetést, így a szövetkezetnek csaknem 3 millió koronás kára keletkezett. Szobránc környéke szintén az árvízzel sújtott területek közé tartozik. A Királyhelmeci járásban található Csicser szántóföldjeinek a felét öntötte el a kiáradt Udocs csatorna. Itt a növénytermesztést ért károk elérik a 6,6 millió koronát. - Valószínűleg képtelenek leszünk időben elvetni a tavaszi búzát, árpát és borsót, vagyis egyelőre semmi sem lesz elvetve - nyilatkozta Mikuláš Brutovský a szövetkezet elnöke. Lapunk értesülése szerint a Kassai kerületben 75,5 ezer hektár termőföld van víz alatt, ami a mezőgazdasági földterület 22,3 %-át teszi ki. További 40 ezer hektár (11,8%) műveihetetlenközölte lapunk kérdésére Anna Majkutová, a földművelési tárca szóvivője. (SITA MTI, ga, mi) A termőföld napjai Zbehyben - előtérben a mezőgazdasági talajmegművelő gépek és berendezések A gépkölcsönzés kifizetődőbb lenne ÚJ SZÓ-JELENTÉS Nyitra. Első alkalommal tartották meg Zbehy községben a föld napjait. A ma végetérő rendezvény keretében 20 hazai gyártó mutatta be a talaj megművelésére és a vetés előtti talajelőkészítésre szolgáló gépeit és berendezéseit. A rendezvényen Vincent Bíroš, a földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági osztályának vezetője megerősítette, hogy a tárca az idén felmérést készített a mezőgazdasági gépek műszaki állapotáról. Az eredmény eléggé elszomorító, és mintegy 1,7 milliárd koronára lenne szükség ahhoz, hogy valamennyi berendezés használható és a biztonsági előírásoknak megfelelő állapotban legyen. Megfontolandó az is, hogy minden mezőgazdasági szövetkezetnek fenn kell-e tartania a talajműveléshez és betakarításhoz szükséges gépeket, vagy gazdaságosabb lenne úgynevezett szolgáltatási központokat, vagyis gépkölcsönzőket üzemeltetni az egyes régiókban. A tapasztalatok a második lehetőség mellett szólnak, hiszen egy szövetkezeti kombájn például tavaly átlagosan 450 hektárról aratta le a gabonát, míg a kölcsönözhető kombájn 1200 hektárról. A földművelésügyi tárca az idén 930 ezer koronát fordíthat a költségvetéséből befektetésekre, ami a géppark felújítására biztos nem lesz elegendő. Komoly gondot okoz a mezőgazdászoknak, hogy késnek a tavaszi vetéssel. Tavaly ilyenkor már a gabona kétharmada a földben volt, idén azonban túl nedves a talaj, sőt a keleti országrészben a mezőgazdasági területek egynegyede víz alatt van. (vm) ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Rimaszombat Losonc Kassa március 11-én március 11-én március 11-én március 11-én márc. 11-én sárgarépa 12-14 Sk/kg 10-12 Sk/kg 18 Sk/kg 13-15 Sk/kg 13-15 Sk/kg petrezselyem 18 Sk/kg 16 Sk/kg 20 Sk/kg 18-20 Sk/kg 15-20 Sk/kg burgonya 12 Sk/kg 12 Sk/kg 12 Sk/kg 12-13 Sk/kg 9-12 Sk/kg mák 80 Sk/kg 80 Sk/kg 100 Sk/kg 70 Sk/kg 90 Sk/kg paprika 90-110 Sk/kg 115 Sk/kg 120 Sk/kg 65-85 Sk/kg 80-100 Sk/kg karalábé 15 Sk/kg 6-8 Sk/db 15 Sk/kg 18 Sk/kg 15 Sk/kg zeller 18 Sk/kg 16 Sk/kg 20 Sk/kg 20 Sk/kg 20 Sk/kg káposzta 10 Sk/kg 10 Sk/kg 12 Sk/kg 10-12 Sk/kg 10-12 Sk/kg hagyma 14 Sk/kg 12 Sk/kg 15 Sk/kg 10-16 Sk/kg 12-15 Sk/kg paradicsom 40-50 Sk/kg 40 Sk/kg 65 Sk/kg 51-65 Sk/kg 50-60 Sk/kg fokhagyma 60-70 Sk/kg 40-60 Sk/kg 60 Sk/kg 60-68 Sk/kg 60-65 Sk/kg feketeretek X 3-8 Sk/db X 7-10 Sk/db X őrölt fűszerpaprika 250 Sk/kg 200-240 Sk/kg X X X dióbél 140 Sk/kg 120 Sk/kg 120 Sk/kg 130-150 Sk/kg 120-140 Sk/kg kel X 16 Sk/fei 25 Sk/kg 40-47 Sk/kg 30-35 Sk/db alma 20-28 Sk/kg 15-23 Sk/kg 28 Sk/kg 26-29 Sk/kg 20-30 Sk/kg savanyúkáposzta 22 Sk/kg 15 Sk/kg 20 Sk/kg 19 Sk/kg 20 Sk/db méz 80-100 Sk/kg 70-80 Sk/kg 70 Sk/kg X 80-100 Sk/I uborka 70-80 Sk/kg 80 Sk/kg 75-89 Sk/kg 70-80 Sk/kg tojás 2,30 Sk/db 2,00-2,30 Sk/db 2,40 Sk/db 2,20-2,50 Sk/db 2,30-2,80 Sk/db szárazbab 50 Sk/kg 40 Sk/I 40 Sk/I 30-40 Sk/I 45-55 Sk/kg cékla 10-12 Sk/kg 13 Sk/kg X 10 Sk/kg X