Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-11 / 58. szám, csütörtök
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 11 TANÁCSADÓ Névre szóló betét B. F. Névre szóló betétkönyvet szeretnék nyitni. A bankban felajánlották azt a lehetőséget, hogy a könyvbe még egy személy nevét irathatom be, akinek így joga keletkezik arra, hogy a betétkönyvről pénzt vegyen ki. Ezzel kapcsolatban szeretném megtudni, hogy ha a lányom nevét iratom be, a betétkönyvön elhelyezett összeg és annak kamatai valamilyen arányban megoszlanak-e köztem és a lányom között, vagy a betétkönyv tulajdonosának az adott esetben csak én számítok, és a lányomnak csak aláírási joga van (kezelheti a betétet), de a betétkönyv nem képezi a tulajdonát? FEKETE MARIAN A levelében felvetett kérdésekről nyilván kielégítő választ kaphatott volna abban a bankban is, amely a szolgáltatásait felkínálta. A bankbetétekről, betétkönyvekről természetesen rendelkezik a Polgári Törvénykönyv is. A Polgári Törvénykönyv elvben kétféle betétkönyvet különböztet meg: bemutatóra szóló betétkönyvet és névre szóló betétkönyvet. A bemutatóra szóló betétkönyvvel bárki rendelkezhet - a birtokában van, ha azt bemutatja. A névre szóló betétkönyvvel az rendelkezhet, akinek a családnevére, keresztnevére, születési adataira, lakcímére lett ez a betétkönyv kiállítva (lásd a Polgári Törvénykönyv 783. paragrafusának harmadik bekezdését). A betétekről szóló általános rendelkezésekbe (v. ö. a Polgári Törvényköny 780. paragrafusának), ha kissé problematikusán is, de belefér az, hogy Ön meghatalmazhat valakit a betétje, betétkönyve kezelésével, meghatalmazhatja arra, hogy pénzt vegyen fel stb. Ez egy meghatalmazáson alapuló jogviszony, márpedig ha Ón valakinek meghatalmazást ad arra, hogy a vagyonát kezelje, a meghatalmazott ettől még nem válik az Ön vagyonának társtulajdonosává. A meghatalmazott nem részesülhet minden további nélkül az Ön vagyonának hasznaiból (például kamataiból). Itt, ebben az esetben mégis meg kellene tudni azt, hogy a bank hogyan is gondolta a felkínált lehetőséget. Egyszerűen meg kell kérdezni azt, valóban csak arról van-e szó, hogy a további személyt meghatalmazottként jegyzik-e be. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Új Otčina fiók Pozsony. Március harmadikán nyitotta meg új, sorrendben 37. fiókját az Otčina Biztosító Rt. a pozsonyi Štúr utcában található volt „Luxorka" épületében. Az új fiók a biztosítás összes fajtájával szolgál. Az Otčina Biztosító a legnagyobb osztrák biztosító, a Bundeslánder Versicherung tulajdonában van. (ú) Nyereményakció a Pol'nobankánál Pozsony. Júniusig tartó nyereményakcióval lepte meg ügyfeleit a Pol'nobanka Rt. Azt, aki az elkövetkező négy hónapban a bank fizetőkártyájával fizet itthon vagy külföldön, besorolják a bank nyereményakciójába. Minden hónap végén 72 nyertest sorsolnak ki, akik átvehetik 2 ezer koronás nyereményüket, a júliusi zárósorsolásról három nyertes 50, 30 és 20 ezer koronát vihet haza. (ú) Gazdasági növekedés Brüsszel. Tavaly a második félévben ádagosan 3,4 százalékos növekedést jegyeztek abban a ll'országban, amelyet az Európai Unió tagjelöltnek tekint. Magyarországon ez az arány 5,1%-kal átlag fölötti. Szlovákiában 6,1, Lengyelországban 5,3%-kal nőtt a bruttó hazai össztermék. Leggyengébben, 2,4%-os csökkenéssel Csehország teljesített, további 1,9%-os csökkenést könyvelhetett el Románia is. (MTI) A Škoda uralma Pozsony. Februárban 4073 személygépkocsit valamint 456 haszongépjárművet adtak el a szlovák piacon. Januárhoz viszonyítva így 24 százalékkal több személygépkocsi és 48 százalékkal több haszongépjármű kelt el. Legnagyobb részesedése a piacon továbbra is a Škodának van, ők 2166 személyautót adtak el. Őket követi a Daewoo és a Volkswagen, 555 valamint 298 gépkocsi forgalmazásával. (SITA) Sztrájkkészültség a vasútnál Pozsony. Kedden sztrájkkészültséget hirdettek a szlovák vasutas szakszervezetek. A készültség március 29-éig tart, addig kéne a szakszervezeteknek és a vasút vezetésének megegyezniük a kollektív szerződés tervezetéről. A szakszervezetek 15 százalékos áüagbéremelést követelnek, a vezetés ugyanakkor csupán 8 százalékos emelést tart elfogadhatónak. (SITA) Tiltakozó szolgáltatók Pozsony. Mivel továbbra sincs megállapodás az Internet szolgáltatók és a Távközlési Vállalat közt az OnLine START szolgáltatást illetően, kedden a szolgáltatók a Monopolellenes Hivatalhoz fordultak. Beadványukban a hivatal véleményét kérik a Távközlési Vállalat szolgáltatásánakjogszerűségéről. (SITA) VALUTAARFOLYAMOK Érvényben 1999. március 11-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 44,331 Magyar forint (100) 17,551 Angol font 65,671 Német márka 22,007 Cseh korona 1,167 Olasz líra (1000) 22,666 Francia frank 6,758 Osztrák schilling 3,222 Japán jen (100) 33,586 Spanyol peseta (100) 26,644 Kanadai dollár 26,710 Svájci frank 27,697 Lengyel zloty 10,290 USA-dollár 40,469 Magyar-szlovák gazdasági kapcsolatok - tavaly 16 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelem Marad a dinamikus növekedés Pozsony. Dinamikus növekedést mutat a Magyarország és Szlovákia közötti árucsereforgalom. A múlt évi forgalom volumene dollárban kifejezve 760,4 millióra rúg, ami 16 százalékos növekedést jelent 1997-hez viszonyítva. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A trend ugyan pozitív, ám korántsem ad okot az elégedettségre. Magyarország külkereskedelme ma egyértelműen a fejlett piacgazdasággal rendelkező országok felé irányul. Hivatalos magyar statisztikák szerint a tavalyi magyar kivitel 84 százalékát az OECD-államokban értékesítették, ezen belül 73 százaléka A szlovák export 4,4 százaléka irányul Magyarországra. az Európai Unióban talált piacra. A múlt évi magyar export mindössze 1,44 százaléka irányult Szlovákiába, s ezzel Szlovákia a 14. helyen van a legfontosabb kereskedelmi partnerek listáján. Szlovákia számára Magyarország a hatodik legfontosabb kereskedelmi partner. A szlovák export 4,4 százaléka irányul Magyarországra. Ez a magyar oldalon importként jelenik meg - a Szlovákiából érkező termékek a magyar összbehozatal 1,66 százalékát teszik ki. A forgalom struktúráját tekintve a pozsonyi Magyar Kereskedelmi Képviselet adatai alapján a forgalom legnagyobb hányadát mindkét ország szempontjából a feldolgozott termékek teszik ki. Csökkenés figyelhető meg a nyersanyagszállításoknál, míg a gépipari termékek szállítása esetében mindkét oldalon növekedés történt. A magyar export sok tételből áll, ellentétben a szlovák kivitellel, amely néhány főbb termékcsoport köré koncentrálódik. Magyaroszág a múlt évben közel 60 millió dollár értékben vásárolt Szlovákiától gáz- és fűtőolajokat, valamint benzint, acéltermékeket közel 40 millióért, fatermékekeket több mint 30 millióért. A gépipari termékek közül Szekeres Imre, a kereskedelmi képviselet igazgatója az automata mosógépeket emelte ki - a szlovák export a múlt évben megduplázódott és meghaladta a 8 millió dollárt. Magyarországról elsősorban belsőégésű Audi motorokat, Ikarusz autóbuszokat hozunk be. Közel 15 millió dollárt tett ki a .gyógyszerek és gyógykészítmények importja, emellett nem elhanyagolható a magyar villamos energia (2 millió USD) és timföld (4,5 millió dollár) behoA magyar-szlovák árucsereforgalom alakulása 1993 1994 1995 1996 1997 1998 Magyar export 128 144 189 252,9 265,1 332,3 Szlovák export 238 356 391 38432 400,5 428,1 Forgalom 366 500 490 637,1 665,6 760,4 Egyenleg -110 -212 -202 -131,3 -135,4 -95,8 Az egyenleg Magyarország szempontjából értendő, vagyis a magyar kivitel elmarad a szlovák behozataltól. Az adatok millió dollárban értendők. (Forrás: Magyar Kereskedelmi Képviselet, Pozsony) zatala. Az élelmiszeripari termékek importja a múlt évben csökkent, mindössze 42 millió dollárt tett ki. Az egyik legjelentősebb tétel a fagylalt volt, amelyből évről évre többet igényelünk - 1998-ban az import 4,5 millió dollárra rúgott, szemben az egy évvel korábbi 3 millióval. A két ország közötti áruforgalom idei kilátásait illetően Szekeres Imre A magyar fagylaltból évről évre többet igényelünk. bizakodik abban, hogy sikerül megőrizni az áruforgalom múlt évi növekedésének dinamikáját. A piac szereplőit illetően mint nagyobb hányadot tesznek ki a kis- és középvállalkozások. A kétoldalú forgalomban mintegy 2800 szubjektum vesz részt. Becslések szerint 32-35 millió dollárra tehető a Szlovákiában jelen lévő magyar működőtőke. Az első hely a MÓL Rt.-t illeti meg, amely immár 12 üzemanyagtöltő állomást üzemeltet Szlovákia területén és további állomások telepítését tervezi. A Szlovákiában befektetett magyar tőke közel kétharmada éppen a MOL-nak köszönhető. A szlovák jegybank adata szerint 61 millió dollárra rúg a szlovák tőke részvétele Magyarországon. A legnagyobb beruházás természetesen a kassai Keletszlovákiai Vasmű által megvásárolt diósgyőri DAM volt. (gyor) Az előrejelzések szerint nem várható gabonahiány További áremelkedések várhatók a vasútnál Becsült áralakulás 6 milliárdos veszteség UJ SZO-FELDOLGOZAS Komárom. Szlovákiában a gabonafélék vetésterülete 1999ben a tavalyi szinten marad. Az új termés betakarításáig - részben az Állami Piacszabályozási Alap (ÁPA) 140 ezer tonnányi tartalékainak köszönhetően elegendő mennyiségű gabona áll rendelkezésre. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gazdasági Kutatóintézet munkacsoportjának elemzése szerint az élelmiszeripari búza árát jelentősen befolyásolja majd az ÁPA készleteiből felszabadított gabona, miközben a szakemberek két fejlődési változatot feltételeznek. Az első variáció azzal számol, hogy az Állami Piacszabályozási Alap még 1999 első félévében piacra dobja tartalékait. Amennyiben ez a lépés alacsony terméshozamokkal párosul, az Végre lehullott a lepel A Felicia titkolt utóda Prága. A Mladá fronta Dnes cseh napilap tegnapi száma első oldalon közölte azt a fényképet, amely a Škoda Felicia személygépkocsi utódát ábrázolta. A mindeddig sikeresen titkolt modellt hivatalosan az őszi frankfurti autóvásáron mutatják be, sorozatgyártása pedig az év legvégén vagy 2000 elején indul be. A Felicia utódának egyelőre nincs neve, a Škoda Auto mintegy negyven nevet regisztráltatott be, többek között a Stagetta és Sintila fantázianevet, s ezekből választanak. A Mladá fronta Dnes szemfülesen megszerzett fényképét látva Vratislav Kulhánek, a Mladá Boleslav-i autógyár vezérigazgatója meglepetten mindössze annyit mondott: „Nincs hozzáfűznivalóm, a fotót nem kommentálom." (MfD) év második felében ellenőrizhetetlenül megnövekedhet a gabona ára. A második változat szerint az Állami Piacszabályozási Alap csak a betakarítást követően, az új termés ismeretében szabadítja fel készleteit, ami elősegítheti az árak első félévi fellendülését. Ősszel a tervezett terület mintegy 62 százalékán sikerült elvetni a magot. Ennek következtében főleg a jó minőségű élelmiszeripari búzából várható hiány, ez pedig befolyással lehet az árra is. A takarmánygabona ára várhatóan az idén is a tavalyi szinten marad. A tavaszi búza vetésterületének növelése viszont a felvásárlási ár csökkenéséhez vezethet. A takarmánygabona árának évközi csökkenése már 1998-ban megmutatkozott, ami mindenekelőtt a sertésállomány visszaesésére vezethető vissza. (Az R-ky nyomán) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Szlovák Vasutak az elkövetkező időszakban az infláció mértékétől függően fogja emelni az árakat - jelentette be Andrej Egyed, a Szlovák Vasutak vezérigazgatója. Szerinte a vasutak az előző években is a kormány elé terjesztették a vasúti személyforgalom díjszabásainak emelését, amit azonban az előző kormány nem fogadott el. Ha az árak folyamatosan emelkedtek volna, nem lett volna szükség az év eleji drasztikus emelésre. Ezt többek közt az tette szükségessé, hogy a vasút tavalyi vesztesége elérte az 5,8 milliárd koronát. További 3,5 milliárdos veszteség halmozódott fel a személyforgalom üzemeltetéséből, ezt azonban az állam megtéríti. Jelenleg a vasút eladósodottsága elérte a 28 milliárd koronát, ebből 17 milliárd a felvett hitelekért járó pénz, további 4,5 milliárddal pedig a beszállítóiknak tartoznak. A vasút vezetősége ezért kidolgozott a közlekedési tárca számára egy üzleti tervet, amely a vasút terveit tartalmazza az elkövetkező négy évre. A kormány az idei költségvetés tervezete szerint 300 millió dollárig hitelgaranciát vállal a vasút által felvett hitelekre, amelyek a vasút modernizációjára lennének felhasználva. További terveik közt szerepel a vasutak részvénytársasággá való alakítása, amelyben 100%-os tulajdonrésszel rendelkezne az állam. Ezt 2001-ig szeretnék végrehajtani. A vasút által felvázolt tervek évi 3,5 milliárd koronás befektetést igényelnének, további 3,5 milliárdra lenne szükség a vasúti sínpálya felújítására. Ebben szeretne segíteni a kormány, kedvező kamatozású 200 millió eurós hitel felvételével az Európai Befektetési Banktól, (mi) A Škoda Felicia következő generációja lágy vonalvezetésével és nagyobb reflektorával tűnik ki. (Az MfD felvétele)