Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-01 / 49. szám, hétfő

úJ SZó 1999. MÁRCIUS 1. SPORTVILÁG képekben Pinté Attila szerezte az Inter-Petržalka mérkőzésen (4:1) a Szuperliga tavaszi idényének első gólját Nem volt esélye a Ligetnek Pozsony. Az Inter labdarú­gócsapata egyértelmű győ­zelmet aratott a pozsonyi „másodrangadón" a ligeti­ek ellen, és a táblázat élére került. Ez is régen fordult elő a sárga-feketékkel. TOMI VINCE Kezdettől fogva világos volt, hogy melyik együttes nyeri a mérkőzést. A játékosságban előbbre tartó, jobb Inter köny­nyed, offenzív csapatjátékkal, egyéni kezdeményezéssel „ker­gette" ellenfelét, amely he­lyenkét csak csetlett-botíott, amolyan kínlódó „üzemmódú", gyötrődéses futballt produkált. Már az első negyedórában gólo­kat lőhettek volna a vendéglá­tók, de csak szögleteket rúgtak. A hetedik beívelés után a, vil­lámléptű Pinté elegáns mozdu­lattal, finom csúsztatással jut­tatta fejjel az ellenkező felső sa­rokba a labdát. Állandóan a lige­tiek térfelén zajlottak az esemé­nyek, nem kis nehézségek árán hárították a hazaiak változatos, gyors, szemre is szép akcióit, P. Németh távoli bombájánál a­zonban kapituláltak. A sárga-fe­keték azt a fényűzést is megen­Az Inter játéka helyen­ként közel volt az örömfutballhoz. gedték maguknak, hogy két-há­rom ziccert is „megtartottak" maguknak (Babnič, Porázik, Greško), Pinté váratlan löketét szinte önvédelemszerűen ütötte Roman Kratochvíl (középen) a 41. percben fejjel talált a ligetiek kapujába, s az Inter ekkor már 3:0 arányban vezetett. A vendégvédők csak statisztáltak az akciónál (Eugen Vojtíšek felvétele) ki Čobej kapus. Aztán jött Kra­tochvíl, és begyakorolt ívelés után fejjel volt eredményes. A második félidőben már amo­lyan takarék lelkesedéssel fo­ciztak a hazaiak, ezt megérezte ellenfelük, fokozta lelkesedé­sét, minden labdát megküzdve, csúszva, mászva igyekezett megszerezni. Vašík révén rúg­tak is egy kapufát (63.), de többre nem voltak képesek. „Leeresztett" a mérkőzés, csök­kent az iram, alig forogtak ve­szélyben a kapuk. Hiába no, egy jó meccshez két csapatra van szükség. A pályán viszont csak egy volt, az Inter. És mivel már nem nagyon ölte magát, csupán egy gólt lőtt (a kiütött labdát Kusalík küldte a kapu­ba), amire az ellenfél a ráját­szásban válaszolt. Egy pillanatig sem volt esélyük a ligetieknek, jobb helyeken so­kukból aligha lehetne több kelle­mes vízhordónál. Az Inter játéka az első félidőben közel volt az örömfutballhoz. Kár, hogy a má­sodik 45 percben a szép számú közönség (mikor voltak ennyien Inter-meccsen?) már csak a kora tavaszi szép, napsütéses délutánt élvezhette igazából. Góllövők: Pinté (18.), Németh (26.), Kratochvíl (41.), Kusalík (82.), ill. Vašík (92.). Játékveze­tő: Bezák, 6200 néző. Sárga lap: Németh, Kuna. INTER: Hýll­Šuchančok (46. Ševela), Ovad, Čmilanský, Kratochvíl-Pinte, Né­meth, Czinege, Greško (74. Majs­niar)-Porázik (60. Kusalík), Bab­nič. PETRŽALKA: Čobej-Kuna, Tomáš, Karnas, Baliak-Orabinec (59. Bednár), Zárecký (71. Majo­ros), Juriga-Medveď (71. Maix­ner), Žiga, Vašík. Kerametal Dubnica-Rimavská Sobota 3:0 (0:0) Besztercebányán második nekifutásra sem sikerült Tauris: őszi formában Nem akartak játszani? TA SR-JELENTES Máriatölgyes. Rendkívül ne­héz, mély talajon került sor a mérkőzésre. Kezdettől fogva a hazaiak diktálták az iramot, a kiesés ellen küzdő vendégek nem sokat mutattak. Az első fél­idő hajrájában Bochnovič 20 m­es bombáját Kakas kapus bravú­rosan hárította. Nem sokkal ké­sőbb ismét kitett magáért a ri­maszombatiak portása, Nosický lövését tette ártalmatlanná. A gömöriek a hálóőrnek köszön­hetik, hogy megúszták kapott gól nélkül az első 45 percet. Mindjárt a fordulást követően Bochnovič távoli lövése a vendé­gek kapujában kötött ki. Ezt kö­vetően már az történt a pályán, amit a vendéglátók akartak. A kitűnően játszó Polách mesteri­en osztogatott, ám csatártársai elpuskázták a lehetőségeket. A második játékrész közepén Po­lách növelte az előnyt. Á hajrá­ban az előretörő Šupka állította be a végeredményt. A látottak alapján a hazai siker teljesen megérdemeltnek mondható, a szurkolók vastapssal jutalmaz­ták kedvenceik teljesítményét. A rimaszombatiak csak a védeke­zéssel törődtek... Góllövők: Bochnovič (46.), Po­lách (65.), Šupka (79.). Sárga lap: Suchý, ill. Csányi. Játékveze­tő: Barczi, 4200 néző. DUBNICA: Kováč-Šupka, Hevessy, Nosický, Homér-Polách, Turza, Bochno­vič (73. Švikruha), A. Suchý-Bari (81. Jenes), Nemečkay (65. P. Su­chý). RIM. SOBOTA: Kakas­Olej­ník, M. Timko, Pavics, Kaličiak, Stehlo (70. UngvölgyO-Csányi (75. Wallner), Džubara, Paľo-Pi­szár, Sýkora (61. Mészáros). ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Szombaton kora délu­tán Kopča játékvezető alkalmat­lannak ítélte a besztercebányai pálya talaját. Azt hitte, vasárnap délelőtt sor kerülhet az eperjesi­ek elleni meccsre, ám még rosz­szabb körülmények fogadták a csapatokat... A két klub vezetői hosszas vita után sem egyeztek meg az új időpontban. , A besztercebányai Duklának sok a sérültje, ezért nem akartak ját­szani; 18 000 koronába került a hétvégi kirándulás. Követeljük, hogy mérkőzés nélkül 3:0-ra nyerjünk!" - mondta az igencsak ingerült Jozef Matuščin, a Tatran menedzsere. A bajnokság állása: 1. Inter 16 12 2 2 37:7 38 2. Trnava 16 11 4 1 34:10 37 3. Slovan 15 10 4 1 29:9 34 4. FC Košice 16 10 3 3 30:12 33 5. Trenčín 15 9 3 3 32:14 30 6. Prešov 15 6 7 2 23:12 25 7. Žilina 15 8 0 7 15:25 24 8. Petržalka 16 6 2 8 23:27 20 9. Dubnica 16 6 2 8 19:31 20 10. Ružomberok 15 5 3 7 13:24 18 11. B. Bystrica 15 4 5 6 11:20 17 12. Humenné 15 4 1 10 14:22 13 13. Prievidza 15 3 3 9 18:32 12 14. Nitra 15 3 3 9 12:27 12 15. Rim. Sobota 16 1 4 11 12:33 7 16. Bardejov 15 2 0 13 9:26 6 A következő forduló párosítása - március 6., 11.00: Trenčín­Spartak Trnava (élőben közvetí­ti az SZTV 2); 14.30: Nitra-Tau­ris Rimavská Sobota, Prievidza­Dubnica, FC Košice-Bardejov, Prešov-Humenné, Žilina-Inter; 18.00: Slovan Bratislava-Bans­ká Bystrica. Március 7., március 7., 10.30: Artrmedia Petržalka­SCP Ružomberok. Rekedten játszott a tavaszi első gól szerzője, begyakorolt szögletrúgás után fejelte hálóba a labdát Jozef Bubenlco megszidta a játékosokat TOMI VINCE Pozsony. A 27 éves Pinté Attila volt az Inter egyik legjobbja a Petržalka elleni rangadón. Rú­gott egy gólt és több kiváló ala­kítása akadt. Igaz, hogy rekedten léptél pá­lyára? Nem volt lázam, de fájt a tor­kom, most is nehezemre esik a beszéd. A mérkőzésen nem beszélni kell... Azt hiszem, elég jól ment a já­ték, nekem is és a csapatnak is, elégedettek lehettek a nézők. Mivel tudtuk, hogy játékosság­ban előbbre vagyunk ellenfe­Pinte Attila (a labdával) (Eugen Vojtíšek felvétele) lünknél, igyekeztünk rögtön letamádni a ligetieket, gólt rúg­ni, míg jó állapotban van a pá­lya. Bár az nem mondható, hogy rossz lett volna a talaj. Jár különprémium a tavaszi idény első góljáért? Nem hinném, de nagyon örül­tem, hogy én szereztem vezetést a csapatnak. A győzelem után állítólag megemelték a korábban be­ígért jutalékot az esetleges bajnoki címért. Volt ilyesmiről szó. De hol van még a vég! Az első nyolc forduló­ban nehéz meccsek várnak ránk. Ha ezeket sikerrel vesszük, van reményünk a prémiumra is. RÖVIDEN Nairn Süleymanoglu politikus lesz? Szófia. Politikai pályára készül Nairn Süleymanoglu háromszo­ros olimpiai bajnok török súlyemelő. Az egykori sikeres sporto­lónak az a terve, hogy független jelöltként elindul az áprilisi tö­rökországi parlamenti választásokon. A török származású Süleymanoglu több mint 10 éve Bulgáriából települt át Tö­rökországba. (MTI) Úszó-Eb: kényelmes nevezők Isztambul. Sürgető értesítést küldött a tagországok szövetsé­geinek az Európai Úszó Liga (LEN), mert rohamosan közeledik az isztambuli Európa-bajnokság előnevezésének határideje, és egyelőre csak 18 nemzet jelentkezett a július 22. és augusztus 1. között sorra kerülő eseményre. Magyarország és Szlovákia már az előnevezők között van. Hiányzik viszont az eddig jelent­kezők közül Németország, Olaszország és Anglia. Az előneve­zés határideje: március 1. (MTI) Labdarúgás: Gheorghe Hagi gyásza Bukarest. Súlyos családi gyász zavarta meg a Galatasarayban játszó világhírű román futballista, Gheorghe Hagi felkészülé­sét: szívroham következtében, 66 éves korában meghalt az édesanyja. A 34 esztendős Hagi édesanyja Constantában hunyt el, miután súlyos influenzával kórházban ápolták. A korábban a spanyol Real Madridban és Barcelonában, valamint az olasz Bresciában játszó világsztár édesanyjának halálhírére magán­gépen azonnal hazarepült. (MTI) Milyen nevet kap a kabalafigura? Brüsszel. Eldőlt, hogy a 2000-ben Belgium és Hollandia közös rendezésében sorra kerülő labdarúgó Európa-bajnokságnak egy félig oroszlán félig ördög kabalafigurája lesz, ám az „állat­nak" egyelőre nincsen neve. A holland és a belga címerben lát­ható oroszlán, illetve ördög keresztezésével kialakított figurá­nak színes sörénye és két kis szarva van. (MTI) Mike Tyson már nincs elkülönítve Rockville. Elhagyta magánzárkáját Mike Tyson volt nehézsú­lyú ökölvívó-világbajnok, akit azért különítettek el börtöntár­saitól, mert a hétvégén összekülönbözött őreivel és hozzájuk akart vágni egy tévékészüléket. Tysonnak, aki egy közúti kihá­gás utáni verekedés miatt tölti egyéves büntetését a rockville-i börtönben, a szerdai ítélet szerint 20 napot kellett volna elkülö­nített cellában töltenie. (MTI) « «=P?ÖK MONOTÁK DUŠAN GALIS (Trnava): „Vé­denceim nagy akarással küzdöt­tek, az első félidőben beszorítot­tuk ellenfelünket. Csapatom tel­jesítményével elégedett vagyok, kár, hogy nem sikerült megnyer­nünk a fontos rangadót. Tehát a Slovan után a kassai együttessel is döntetleneztünk hazai kör­nyezetben. Kár, hogy Jaroslav Timko eltiltás miatt nem léphe­tett pályára." JÁN ZACHAR (FC Košice): „Mind­két együttes odaadással küzdött, kapusunk több ízben is kitett ma­gáért. A zárt védekezésből igye­keztünk gyors kontrákat vezetni, sajnos, két nagy helyzetet elpus­káztunk. Játékosaimat dicséret il­leti, mert példásan harcoltak." ANTON DRAGÚN (Dubnica): „Az első félidőben is jól játszot­tunk, ám nem sikerült a hálóba találnunk. A szünet utáni gyors gól szárnyakat adott védenceim­nek, s a mély pályán minden te­kintetben felülmúlták a rima­szombatiakat. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, és, per­sze, az eredménnyel is, hiszen fontos három pontot szereztünk." ANDREJ DANKO (Rim. Sobo­ta) : „Végig a hazaiak játszottak fölényben, s kihasználták védel­münk megingásait. A második gól után beszorultunk, a hajrá­ban több játékosom erőnléti problémákkal küszködött." VLADIMÍR WEISS (Petržalka): „Az Inter gyors, modern, agresz­szív futballt játszott, teljesen megérdemelten győzött. A mie­ink közül csupán Žiga teljesít­ményével vagyok elégedett. Fe­gyelmezetlenül védekeztünk." JOZEF BUBENKO (Inter): „Tud­tuk, hogy játékosságban jobbak vagyunk, ezért már az elején igyekeztünk dűlőre vinni a dolgott. Csak az első félidővel vagyok elégedett, később pasz­szívakká váltak játékosaim, so­kat spekuláltak, ezért unalomba süllyedt a jól indult találkozó." Vissza a meccshez. Szép gólt fejeltél. A tréningeken sokat gyakoroljuk a szögletrúgások különböző fi­guráit. Most is a közelebbi sarok elé szállt a labda, s csak finoman kellett megérintenem, hogy az ellenkező sarokban kössön ki. Bubenko edző állítólag mér­ges volt a mérkőzés után. Igen. Leszidott bennünket, hogy szégyelli magát a második fél­idei játékunkért, kezet sem fo­gott velünk. Ehhez mit szóltatok? Semmit. Csak 1 felidéztük a meccs előtti mondandóját: őt csak a győzelem érdekli, a há­rom pont. A játék nem nagyon. Besztercebányán ilyen talajú pályán kellett volna lebonyolítani a B. Bystrica-Prešov szuperligás labdarúgó-mérkőzést. Miloš Kopča játék­vezető természetesen - szombaton és vasárnap is - a halasztás mel­lett döntött. (ČTK-képszolgálat)

Next

/
Oldalképek
Tartalom