Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)

1999-02-01 / 25. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG - EREDMÉNYEK ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 1. Hašek hiába próbált meg bekerülni a Chicago Blackhawks kezdőcsapatába, Roenicket elcserélték, Belfour Dallasba ment, Chelios pedig már nem a régi Szent számok és szétszórt sztárok Ha a klub vezetői jobban meggondolták volna döntésüket, ma Dominik Hašek védené a Chicago hálóját Négy madártoll és egy indiánfej - évek óta ez a Chicago Blackhawks jégkorongcsapatának jelképe. A Fekete Héjáról elnevezett klub 1926-tól tagja az NHL-nek, amikor a profi üga szervezőitől hivatalos engedélyt kapott. MAREK SVÁTEK Pete Muldoonnak hívták a csapat első edzőjét. Bár a Blackhawks megnyerte első mérkőzését (a Chicago Coliseumban a Toronto ellen 4:l-re), a későbbiekben azonban semmi különöset nem produkált, ezért a szezon végén Muldoonnak és a klub tulajdonosának, Frederic McLaughlimnak kitették a szűrét. Muldoon elbocsátása nem ment gond nélkül. A „monda" szerint a kitagadott tréner kijelentette, hogy a Chicago soha nem fog Stanley Kupát nyerni. , Az első néhány idényben úgy is tűnt, mintha tényleg átok ülne a klubon. Unalmasan, fantázia nélkül játszott, a csapatok általában a kötelező győzelem tudatában léphettek jégre ellene. Nem csoda, hogy ebben az időszakban több negatív csúcs is született, amely egyelőre megdönthetetlennek tűnik. Az 1927/1928-as évadban, hazai pályán a Chicago két árva mérkőzést volt képes megnyerni - 20 alkalommal pedig a statiszta szerepére kényszerült. A következő évben 44 találkozón 33 gólt lőttek a Héják. Az új környezet új színt hozhat vélték a vezetők. Ebből kiindulva 1929-ben a csapat a Chicago Stadiumba költözött. A jégszentelőn, december 15-én 3:1 arányú győzelmet aratott a Pittsburgh Penguins ellen. Kezdték összeszedni magukat a játékosok, hamarosan megszülettek az első említésre méltó eredmények. A Blackhawks 1931-ben bejutott a Stanley Kupa döntőjébe, ellenfele a kétszeres győztes Montreal Canadiens volt. A Chicago derekasan harcolt, 2:2-ig bírta, de végül bedobta a törülközőt. Három évvel később, Tommmy Gorman vezetésével megint bejutottak a döntőbe, az ellenfél ezúttal is egy nagyágyú, a Detroit Red Wings volt. Ezt a lehetőséget a Héják már nem engedték elúszni, 3: l-re nyertek. Persze, nem volt könnyű dolguk, az utolsó mérkőzésen 60 perc játék után is gól nélküli döntetlen volt az állás. A második hosszabbításban Harold „Mush" March gólja azonban szertefoszlatta a kételyeket. Két hónapra rá váradan csapás érte a csapatot: Charlie Gardiner, a kétszeres Vezina Trophy-díjas kapus agydaganat következtében meghalt. Az 1936/'37-es évadban a Héják nem jutottak be a rájátszásba. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor a következő szezon végét a Stanley Kupa-döntőben töltötték. Bill Stewart edzősködése alatt Earl Soibert volt a közönség kedvence. A Kupáért ezúttal a Az új vezetés az utánpótlásra helyezte a hangsúlyt. Torontóval kellett megküzdeni; a Chicago 3:l-re győzött, így másodízben vésték a nevét a serlegre. Ezután a csapat nem sok vizet zavart. Bár 1944-ben bejutott a playoff-döntőbe, a Montreal Canadiensszel nem tudta felvenni a versenyt. Az eredmény 4:0 a Canadiens javára. Ugyanebben az esztendőben elhunyt Frederic McLaughlin, a klub tulajdonosa. Az utódját Bili Tobinnak hívták, aki 1952-ben J. és J. D. Norrisnak, valamint A. M. Wirtznek passzolta tovább a tulajdonát. Ebben a korszakban született meg Bili Mosienka rekordja: 21 másodperc alatt mesterhármast ért el. Az új vezetés az utánpótlásra helyezte a hangsúlyt. A feltörekvő nemzedéket Robby Hull, Stan Mikita, Glenn Hall, Kenn Wharram és Ab McDonald képviselte. Wharram, McDonald és Mikita alkotta minden idők egyik legeredményesebb csatársorát az NHL-ben, az úgynevezett Scooter line-t. Phil Esposito kapus a háttérbe szorult, mivel kapusként kevés dolga akadt. (Az ő ideje később a Boston Bruinsban jött el.) Rudy Püous irányította a Blackhawst, a kapitányi szalagot Ed Litzenberger viselte. A „zenekar" egész évben kristálytisztán muzsikált, aminek sorrendben a harmadik Stanley Kupa lett az eredménye. A vörös-fekete-fehér mezes Héják 4:l-gyel múlták fölül a Detroitot. Egy évre rá a Chicago megvédhette volna kupagyőzelmét, ám a Toronto ellen 2:4-re veszített. Egyhangúlag Stan Mikita és Bobby Hull volt a hatvanas évek két legjobb hokisa. Futószalagon kapták a díjkat és sokat javítottak a bajnokság statisztikáin. Bobby Hull 610 gólt lőtt pályafutása során, ezzel minden idők hatodik leggólképesebb csatára lett. Mikita csak két hellyel áll lejjebb az előkészítők rangsorában. Hull 18 évesen szegődött a Chicagohoz, már elekor érett játékos volt. Gyorsaság, erő és pontos cézás jellemezte. Izmai sokakat a kiváló ökölvívóra, Rocky Marcianora emlékeztették. Vitathatatlan tehetségén kívül a sajtóban tett megjegyzéseivel hívta fel magára a figyemet. Általában magasabb fizetést követelt, s amíg nem teljesítették az akaratát, nem volt hajlandó játszani. Az újságírók mindig kaphatók voltak az efféle botrányokra. Hullt 1983-ban beválasztották a Dicsőség Csarnokába, ahonnan soviniszta kijelentései miatt szeretnék kizárni. A vádlott próbálja menteni a bőrét, állítja: nem úgy gondolta, amit mondott, ahogy hagzott. Hát igen, ilyen is lehet egy kiváló hokis sorsa, akt mellesleg 12-szer jelöltek az Ali Stars-csapatba. Mindezek ellenére a szurkolók és a szakemberek inkább a jégen nyújtott tejesítményére emlékeznek. Chicagóban a kilences számú mez, Bobby Hull védjegye máig érintetlen maradt. Ezen kívül csak három „szent szám" van a klubban: kettő a kapusoké, az 1es Glenn Hall és a 35-ös Tony Esposito, valamint a Stano Mikita-féle 21-es mez. Tony Esposito nevéhez egészen különleges csúcs fűződik: az 1979/'80-as idényben 15 egymást követő mérkőzésen nem kapott gólt. Bár tehetségekben ma sincs hiány, a mostani csapat legnagyobb baja, hogy nincsenek igazi egyéniségei. Pedig voltak: „Dominátor" alias Dominik Hasek hiába próbált bekerülni a kezdőcsapatba, helyette Ed Belfournak szavazott bizalmat az edző. A támadósorban Jeremy Roemick riogatta az ellenfél hálóőreit, a védelemben Chris Chelios uralja a terepet (minden évben ő a legesélyesebb jelölt a legjobb hátvédnek járó Norris Trophyra). A felsorolt játékosok közül csak Chelios maradt a Héják között; Hašek Buffalo felé vette az irányt és az NHL egyik legjobb kapusa lett. Belfour a Dallas Starshoz igazolt, Roenicket pedig elcserélték a phoenixi Zsamnovért. Az utóbbi üzlet nem volt a legsikeresebb, az orosz Zsamnov ugyanis képtelen volt százszázalékosan pótolni elődjét. Sőt, mostanában Cheliostól sincs elragadtatva a közönség. Így eshetett meg, hogy a Chicago kimaradt a rájátszásból. Huszonkilenc év óta először. Ennek Craig Hartsburgh edző itta meg a levét. Az új idényben a Chicago egykori csapatkpitányát, Dirk Grahamet bízták meg a Héják vezetésével. Ő inkább a tapasztalt játékosok híve. Két veteránban, a 35 éves Doug Gilmourban és a 37 éves Paul Coffeyban, valamint Tony Amonte-ban és Jeff Hacket kapusban látja a jövőt. A következő hónapokban kiderül, mennyire próféta a tréner. Stan Mikita senkit nem ismert, amikor az Egyesült Államokba ment, és őt sem ismerték, de tehetségének köszönhetően hamar megváltozott a helyzet Agresszív ördögből szelíd bárány lett a „Fekete Héja" MAREK SVÁTEK Ma már hiába keresnénk a térképen Sokolčát, azt a kis szlovákiai falut, ahol 1940. május 20-án Stanislav Guoth született. A települést, egy halom másik községgel együtt a Liptovská Mara vize nyelte el. A kis Stano nyolcéves, volt, amikor amerikai nagybátyja, Joe Mikita hazalátogatott szülőföldjére. Látta, milyen nehezen megy a Guoth család sora, ezért felajánlotta, hogy magával viszi Stanot az Államokba. A kölyök bólintott. így lett Stanislav Guothból Stanley Mikita. Az „ígéret földjén" nem feledkezett meg szeretteiről, a kezdeti nehézségeket úgy tudta átvészelni, hogy gondolatban együtt volt szüleivel, testvérével, barátaival. Amikor hazalátogathatott, leírhatatlan pillanatokat élt át. Az 1960-as spartakiádnak Stan Mikita és Maurice Richard volt a díszvendége. Mikita végre találkozott családjával, ismerőseivel. Mindig szívesen tért vissza a Tátrába, pár évvel a spartakiád után feleségét, Jillt és lányát, Margaretkát is magával hozta. Parádés fogadtatásban volt része; jótékonysági mérkőzések, baráti öszszejövetelek... Akkortájt nem akadt ember Csehszlovákiában, aki ne ismerte volna Stan Mikitát. A sajtó nem győzött áradozni az NHL-ben nyújtott teljesítményeiről. Egy nemzet borult le előtte, amíg be nem vonult a szovjet hadsereg. Ettől kezdve minden kapitalista dolog esküdt ellensége volt a rezsimnek. Ez alól az NHL sem lehetett kivétel. Stanko első lépései az Egyesült Államokban nem voltak irigylésre méltóak. Nem beszélte a nyelvet, nem ismert senkit és őt sem ismerték. Hamar megbarátkozott az angollal, rövid időn belül haverokban sem volt hiánya. A banda állandóan hokizott, ami Stannek is elnyerte a tetszését. Kilencévesen már a St. Catharinesben játszott. A korosztály nem ült neki, mert az ő nemzedéke nem játszott olyan szinten, mint ő. Emiatt a nála 3-4 évvel idősebbekkel gyakorolt. Edzőjük, Vie Teal szigorúra vette a figurát. Tizenegy éves korában figyelt föl Stanre a Chicago Blackhawks kéme. Tizenhat évesen gólkirály lett az ontáriói bajnokságban, évekig ő volt a legeredményesebb csatár, s a St. Catherines mindig dobogós helyet harcolt ki. Két évvel később a Chicago vezetői végleg eldöntötték, hogy Stan Mikita lesz az ő emberük. Kétéves szerződést kötöttek vele. Stan mást is választhatott volna, a „Fekete Héjákon" kívül néhány baseballklub is csalogatta, de Stan úgy érezte, a jégen a helye. Huszonkét évig szolgálta a csapatot. A Montreal elleni mérkőzésen tűnt fel először. Olyan sztárok maradtak az árnyékában, mint Beliveau és Harvey. A „Tátrai Sas" mindenkit lenyűgözött. Első idényében nyolc gólt ütött, a Chicago edzője az első formációban helyezte el. Egyik csapattársát, Bobby Hullt már a St. Catherinesből ismert?, korábban ő volt a példaképe. Mikitának napról napra nőtt az önbizalma. Wharram és McDonald oldalán az NHL egyik legeredményesebb csatársorának, a Scooter linenak volt a centere. Ez a trió nagyban hozzájárult, hogy 1961-ben a Chicago bejutott a Stanley Kupa döntőjébe. Stan Mildta lövései rettegésben tartották az ellenfeleket. Az utolsó akadály a kupa megszerzése előtt a Detroit volt. A Héják 4:l-re legyőzték a „Vörös Szárnyakat", a mindent eldöntő gólt Stan Mikita ütötte. Még csak három éve szerepelt az észak-amerikai profi bajnokságban, huszonkét évesen emelhette a feje fölé a serleget. Az Ali stars csapatot összeállító szakemberek figyelmét sem kerülte Az NHL egyik legeredményesebb csatársorának volt a centere. el: a legjobb középcsatárként jelölték a keretbe. Stan a következő idényben sem lazított, a rájátszásban 21 pontot gyűjtött, abban az időben ez egyedülállónak számított. A döntőben mégsem bírt a csapat megküzdeni a Toronto Maple Leafsszel (2:4). Mikita karjaiban bődületes erő leledzett, kitűnő volt a periférikus látása, ragadozó módjára küzdött, szívóssága nem ismert határt. Útált veszíteni, ha kitört belőle a düh, fékezhetetlen volt, kiállították, nem ódzkodott a kisebb-nagyobb bunyóktól. Első idényében 119 percet töltött a büntetőpadon. Az agresszív ördög lassan, lehiggadt, megbízható játékossá fejlődött. Ebből egy bájos, Jill nevű hölgy is kivette a részét, aldt később Stan feleségül vett. Kezdtek kikristályozódni a képességei, többen Gordie Howe utódját látták benne. Nem kímélte a testi épségét, nagy előszeretettel vett részt az egy egy elleni kemény párharcokban. Egyszer, a Toronto ellen játék közben eltört a nagy lábujja. Nem állt le, folytatta a játékot. A találkozó után vérben úszott a lába. Stan Mikita egy rakás elismerést szerzett a szakmában. Ötször jutott be a Chicagóval a Stanley Kupa-döntőbe, de csak 1961ben kerültek ki győztesen. Egy évvel később a Toronto bizonyult jobbnak, 1965-ben, 1970ben és '71-ben a Montreal nyert. Mikita kétszer kapta meg az NHL legjobb támadójának járó díjat, a Hart Trophyt, és a bajnokság legtisztességesebb játékosát illető Lady Byng Trophyt (1967, 1968). Négy alkalommal, 1964-ben, '65-ben, '67-ben és '68-ban az NHL legeredményesebbjátékosa lett. Nyolcszor volt az All tars csapat centere, kétszer középcsatárként szerepelt. Huszonkét év alatt 1549 mérkőzésen lépett jégre, 600 gólt ütött, 1017 gólpasszt adott. A 21-es számú mez volt az első a Chicago történetében, amelyet visszavonulása óta senki nem viselhet. 1983-ban beválasztották a torontói Dicsőség Csarnokába. fittül: A, mint: A legjobb (Archívum)