Új Szó, 1999. február (52. évfolyam, 25-48. szám)
1999-02-27 / 48. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1999. FEBRUÁR 25. SpOrt/Tévé és rádIó szombaT FI A Szlovák Információs Szolgálatról szóló jelentés részletei - nem több, mint amit eddig is tudtunk II. Törvénytelen titkosok Minden eszközt bevetettek az államfő eltávolítására. (Archívumi felvétel) RÖVIDEN Janics Kálmán és Sidó Zoltán kitüntetése Pozsony. Tegnap magas magyar állami kitüntetésben részesítették Janics Kálmán orvos-történészt és Sidó Zoltánt, a komáromi Schola Comaromiensis igazgatóját. Janics Kálmán a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjét, Sidó Zoltán a Köztársasági Elnök Arany Emlékérmét kapta. A Göncz Árpád által odaítélt kitüntetéseket Boros Miklós, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője adta át. (ú) Bella Kanisszal sörözhet Pozsony. „Szlovákiát most éppen nem látni az űrből, mert eltakarják a felhők, de az Alpok és a Balaton nagyon szépen megfigyelhető" - mondta tegnap a Miren tartózkodó Ivan Bella Pavol Kanisnak. Az űrhajós elfogadta a védelmi miniszter meghívását egy sörre, ha szerencsésen hazatér, de megjegyezte, hogy legszívesebben még egy kicsit az űrben maradna. Kanis kijelentette: kitüntetésre is számíthat. (SITA) Dzurinda visszaélne jogkörével? Pozsony. Alkotmányos tényezőnek nem szabadna részt yennie az elnökválasztási kampányban - jelentette ki Juraj Švec, aki indul az elnökválasztáson. Szerinte nehezen lehet majd eldönteni, hogy például Mikuláš Dzurinda kormányfői vagy pártelnöki minőségben támogatja-e Rudolf Schustert, és ez az alkotmányos jogkörökkel való visszaéléshez vezethet. (SITA) Drága gyógyszer ingyen sem kell Pozsony. Bár a rendkívüli helyzet miatt sok, eddig térítésköteles gyógyszert is ingyen írhatnak fel az orvosok, sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel. Sok polgár panasszal fordult az egészségügyi minisztériumhoz, ezért Tibor Šagát tárcavezető ismét figyelmeztette az orvosokat: február tizenötödikétől változott a gyógyszerek osztályozása - egyébként kötelesek a betegeket tájékoztatni a felírt gyógyszerek áráról. (TA SR) Drogok ellen - miből? Pozsony. A költségvetésben egy fillér sincs elkülönítve a kábítószer-függőség megelőzésére és gyógyítására - nyilatkozta Csáky Pál. A kormány alelnöke sikertelenül próbálta meggyőzni a kormány tagjait az ügy fontosságáról, „a miniszterek valahogy nem mutattak nagy érdeklődést" - jegyezte meg Csáky. (SITA) Budapest-Zólyom vasúton Zólyom. Az Ipolyság-Drégelypalánk közötti vasútvonal újjáépítését mindkét ország miniszterelnöke támogatja jelentette ki Mikuláš Dzurinda tegnap Zólyomban. A kormányfő szerint az öt és fél kilométeres sínpálya közelebb vinné Zólyomot és Besztercebányát Budapesthez, gazdasági és turisztikai fellendülést hozva ezáltal mindkét ország számára. (SITA) Vladimír Mitro, titkosszolgálati vezető jelentése legbővebben ifjabb Michal Kováč ügyével, illetve az egykori államfő lejáratására tett kísérletekkel foglalkozik. ÚJ SZÓ-FELDOLGOZÁS Több törvényellenes forgatókönyvet is kidolgozott Michal Kováč államfő lemondatására az Ivan Lexa vezette titkosszolgálat. Nem egy provokációt készítettek elő - így a Skarabeus-, az Orme- és a Panič-levélügyet -, de a nemzetiségi kerekasztalt is megpróbálták az államfő ellen fordítani. A dokumentum számolt azzal a lehetőséggel is, hogy Kováč lemond, amiért cserébe megszüntették volna az ellene indított kampányt. Felmerült az is, hogy az elnököt visszahívja a parlament, amihez - a SZISZ szerint - 8-9 ellenzéki képviselőt kellett volna megnyerni, akik ennek fejében részt vehettek volna a privatizációban vagy állami posztokat kaptak volna. Sőt: korrupciós csapdákat állítottak képviselőknek, s ezzel akarták zsarolhatóvá tenni őket. Az elnök lejáratásának legkomolyabb esete fiának elrablása volt. A SZISZ adatokat gyűjtött az ún. Technopol-ügyről, amelybe belekeveredett ifj. Kováč is. A titkosszolgálat - a rendőrségtől szerzett információk alapján - Braňo Az emberrablásban részt vevők jutalmakat kaptak. Ch.-P.-t szemelte ki az elnök fiának tőrbecsalására. 1995 augusztusának közepén Csehországból Szlovákiába érkezett Braňo Ch.P., aki különféle pozsonyi erotikus szalonokban több találkozót is megbeszélt ifjabb Kováčcsal, de ezek nem jöttek létre. Közben a SZISZ úgymond csak Braňo Ch.P.-t figyelte, hogy elterelje a gyaÚJ SZÓ-HLR Pozsony. Az Első Lapterjesztő Vállalat Rt. (PNS) február 24-ig valamivel több mint 6 millió korona adósságot halmozott fel a lapunkat kiadó Vox Nova Rtvel szemben. Slezákné Kovács Edit, a részvénytársaság ügyvezető igazgatója elmondta, olyan kifizetetlen számlákról van szó, amelyeknek már lejárt a térítési határideje, ráadásul az összegnek körülbelül a fele már két héttel túlvan a fizetési határidőn. Ebből a PNS által még decemberben eladott újságok után járó, kifizetetlen számla értéke meghaladja az 1,6 millió koronát. Ha még a jelenlegi, roppant lassú fizetési tempónál is nehézkesebben érkezik majd a PNS által térített TA SR-HÍR Pozsony. „Előzetes számításaink lehetővé tették volna, hogy javasoljuk a pedagógusok bérének 23 százalékos emelését, de a pedagógusok szakszervezete 17 százalékos emelést kért, útmutatóul tehát ez a szám szolgált" - nyilatkozta Ľubomír Harach. A parlament nút az elnök fiának megfigyeléséről. Augusztus 28-án biztosította a titkosszolgálat, hogy ügynöke 31-én gond nélkül átléphesse a határt, 30-án a SZISZ autóbuszával útvonal-ismertető „kirándulásra" vitték az akcióban részt vevő ügynököket. Négy autót Szlovákia különböző járásaiból származó rendszámtáblákkal láttak el. Végül 31-én - különféle bonyodalmak miatt nem az eredeti tervnek megfelelően - elrabolták az elnök fiát. Az akciót a SZISZ vezető tisztségviselője, Jaroslav S. irányitotta, s maga az igazgató ellenőrizte. A SZISZ ügynöke figyelmeztette a hainburgi rendőrséget, hogy az épület előtt található Mercedesben olyan férfi ül, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Az emberrablásban részt vevő ügynökök az akció után különféle jutalmakat és szabadságot kaptak. A SZISZ közvetlenül az akció után megpróbálta eltüntetni a rablásban való részvételre utaló nyomokat. Egyes számlák után járó pénz, az rendkívül súlyos helyzetbe hozhatja lapunkat. Kiadónk az ügygyei kapcsolatban szerette volna megszólaltatni a PNS illetékeseit, hogy olvasóinkat első kézből tájékoztathassuk a legújabb fejleményekről. Ľubomír Bača, a PNS vezérigazgatója három héttel ezelőtt elfogadta felkérésünket, és ígérete szerint egy interjúban fejtette volna ki a lapterjesztő álláspontját. Az interjú azonban többszöri egyeztetés után sem jött létre. Lapunk utolsó próbálkozását Bača azzal hárította el, hogy a PNS tulajdonosának - a Danubiaprint Rt.nek - az igazgatója, Stanislav Srník, aki egyben a PNS igazgatótanácsának az elnöke, nem engedte meg, hogy nyilatkozzon nekünk, (mi) művelődésügyi bizottságának elnöke azonban tegnap még lejjebb ment: már csak „az infláció mértékétől függő, valószínűleg 10 százalékos" emelésről beszélt. Elismerte: valóban elfogadták a pedagógusszakszervezet javaslatát, de miután tárgyalt a pénzügyminiszterrel, még a 17 százalék is soknak tűnt. ügynököket vidékre vezényeltek, néhányan megváltoztatták külsejüket; el akarták érni, hogy az akcióban közreműködők ne találkozzanak a többi ügynökkel. Az autókon rendszámtáblákat cseréltek, s az ifjabb Kováčot figyelő Mercedest teljesen átalakították. Később a gépkocsit állítólag ellopták, mégis szerepel a SZISZ nyilvántartásában. Ezekkel az intézkedésekkel a titkosszolgálat valójában akadályozta a Michal Kováč ügyében folytatott nyomozást; együttműködött a rendőrségvezetőivel. Később megfigyelték a nyomozókat, kompromittálni akarták Peter Vačokot, az ügyön dolgozó első nyomozótisztet, Kováč ügyvédjét, Fegyveres Oszkárt (aki SZISZ-ügynökként részt vett az emberrablásban, s beismerő nyilatkozatot tett) és szüleit, más titkosszolgálati tisztségviselőket, Peter Tóth újságírót, akit meg is vertek. Közben a titkosszolgálat előkészítette az önelrablás-elméletet. Több MTI-HÍR Győr. Bauer Edit szlovák munkaügyi államtitkár és Őry Csaba, a magyar szociális tárca politikai államtitkára vezetésével alakul meg a szlovák-magyar alapszerződés végrehajtását ellenőrző vegyes bizottság szociális, egészségügyi és társadalombiztosítási kérdésekkel foglalkozó albizottsága - közölték tegnap az illetékesek Győrött. Bauer Edit és Őry Csaba a tanácskozást követő sajtótájékoztatón egyetértett abban, hogy mindkét félnek érdeke szociális és munkaügyi területen az együttműködés. Az albizottság alakuló ülését május 12-én Szlovákiában tartja. A grémium feladata lesz egyebek mellett az évtizedekkel ezelőtt SZISZ-ügynököt és egykori rendőrt hamis tanúzásra vettek rá, akik később a televízióban is elmondták elméletüket. Fegyveres ekkor már külföldön tartózkodott. A titkosszolgálat által irányított Miloš L. és Lubor K. - a két ún. „eltitkolt tanú" - azt a feladatot kapta, bírja rá Fegyverest, hogy térjen vissza az országba, s változtassa meg eredeti vallomását. Más ügynököket és személyeket is megpróbáltak felhasználni erre a célra. Bár a Fegyveres elhallgattatására irányuló kezdeményezések kudarcba fulladtak, Róbert Remiáš halála mögött is a SZISZ áll. a titkosszolgálat továbbra is kereste őt. Figyelték ügyvédjét, s így 1997-ben Švájcban a nyomára bukkantak. Néhány SZISZügynök - akik részt vettek Fegyveres felkutatásában - úgy vélte, feletteseik likvidálni akarják Fegyverest, hiszen akkor már halott volt Róbert Remiáš, Fegyveres egykori összekötője. Remiášt a titkosszolgálat egészen a haláláig figyelte. Több jel is arra mutat, hogy Remiáš halála mögött ugyancsak a SZISZ áll. 1996. április 29-én is, amikor Remiáš autója felrobbant, a titkosszolgálat a nyomában volt. A megfigyelésről nincsenek dokumentumok, csupán néhány ügynök tanúvallomása, amelyek azonban ellentmondásosak. Ami viszont gyanúra ad okot: az ügyben kihallgatott SZISZ-ügynök hamisan tanúskodott a rendőrségen. Ezeket a hazugságokat a titkosszolgálat egyik vezetője személyesen ellenőrizte a rendőrségen. Nem ez volt az egyetlen akció, amelyet a SZISZ valakinek a lejáratására szervezett. Bebizonyosodott, hogy a Háromkirályok triptichon eladásával megvádolt Besztercebányai Püspöki Hivatal ügye úgyszintén konstruált eset volt, azt is a Lexa vezette titkosszolgálat készítette elő. (Befejezés hétfői számunkban.) kötött kétoldalú szociális, munkaügyi megállapodások áttekintése, s a határon túli munkavállalás ügyeinek kézben tartása. A migrációs munkavállalásról elhangzott: az érintett szlovák és magyar minisztériumok vezetői által aláírt szerződés ez évre 400 munkavállaló kölcsönös foglalkoztatására teremt lehetőséget. Magyar munkások dolgoznak a komáromi hajógyárban, s néhány magyar pedagógus is tanít Szlovákiában. Tőlünk elsősorban varrónők, ápolónők vállalnak munkát Győr-Moson-Sopron megyében. Bauer Edit úgy vélekedett: nagy különbségek a bérekben nincsenek, bár Magyarországon a magasan kvalifikált munkavállalók jobban keresnek, mint Szlovákiában. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ha március folyamán nem történik semmi, a Csemadok kénytelen lesz az összes főállású és szerződéses dolgozójának felmondani, ami azt jelenti, hogy június végével megszűnik az a szervezet, amely az országos jellegű rendezvényeket megvalósította mondta tegnap Kolár Péter elnök a szövetség elnökségi ülése utáni sajtótájékoztatón. A Csemadok a továbbiakban nem képes biztosítani anyagilag az országos rendezvényeket, sem a rendezvények megvalósításán dolgozók bérét. A szövetség még decemberben gyorssegélyéit folyamodott a kormányhoz, melyre ígéreÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az én érdekem is, hogy ügyemet kivizsgálják, ezért kértem a mandátumvizsgáló bizottság elnökét és a parlamentet, vonja meg mentelmi jogomat, ha ezt a nyomozó szervek kérik - jelentette ki Peter Ďuračka, az SZDK képviselője, akit közlekedési baleset okozásával és egy taxisofőr megtámadásával gyanúsítanak. Arra a kérdésre azonban, hogy nem kellene-e lemondania mandátumáról, nemmel válaszolt. Kijelentette, bízik benne, hogy a nyomozás bebizonyítja ártatlanságát, mert nem ő tátet is kapott, de a támogatás a mai napig nem érkezett meg. Ha márciusban sem javul a Csemadok anyagi helyzete, nem valósulhatnak meg az idei évre tervezett rendezvények, sőt a jövő éviek is veszélybe kerülnek. Az elnökség azonban egyelőre számol azzal, hogy megrendezi a 30. Kazinczynapokat, de két részben, és nem a tervezett időpontban. A Szép magyar beszéd kiejtési versenyre áprilisban kerülne sor Komáromban, fél éwel később pedig összevonva tartanák meg a Kazinczyés a Fábry-napokat. A Csemadok nehéz anyagi helyzete ellenére is szeretné megünnepelni március 6-án a szövetség megalakulásának ötvenedik évfordulóját, (kó) madott. Ďuračka már többször konfliktusba keveredett a rendőrséggel, de állítása szerint eddig minden ellene indított perben felmentették. Gyakori botrányait a nyomozó szervekhez fűződő rossz viszonyával magyarázza. Szerinte a rendőrök a hétvégi incidens során sem teljesítették kötelességüket, és többszöri felszólítására sem biztosították az ő ártatlanságát bizonyító nyomokat. Az anyagi helyzetét firtató kérdésekre válaszolva elmondta, pénzét legális üzletek során szerezte, s kijelentette, nincs köze semmilyen adó- vagy hitelcsaláshoz, (sóti) Iskolaügyi bizottsági totó: 23, 17, 10 Minek a tanács, ha a parlament dönt Kétoldalú háromszög Kevesebb a tanároknak Pozsony. Bár a kormány és a szakszervezetek képviselői megjelentek, a haromoldalú érdekegyeztető tanács tegnap mégsem volt határozatképes. A munkáltatók képviselői ugyanis nem mentek el az ülésére. A munkaadók társulása még hétfőn jelezte: nem értenek egyet a parlament múlt heti lépésével az Altalános Egészségbiztosítóban folyó személycserék kapcsán. „A parlament nem a tanács általjavasolt személyeket helyezte a megfelelő posztokra - ezzel felrúgta a szociális megállapodást" - mondta František Bruckmayer, a munkáltatók szövetségének elnöke. Magvaši munkaügyi miniszter szerint a helyzet magasabb szintű tárgyalásokat igényel, s a kormányfő hamarosan találkozik a szakszervezetek és a munkaadók szövetségének elnökével. (TA SR) Március 6-án ötvenéves a Csemadok Mikor lesz pénz? Több mint 6 millióval tartozik a PNS lapunknak Magyar-szlovák munkaügyi együttműködés x Kifizetetlen számlák Albizottság alakul Ďuračka tagadja, hogy ő volt a támadó fél Nem akar lemondani