Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-04 / 2. szám, hétfő

FL E] SPORT ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 4. Lehetőségeihez mérten szerepel a csallóközaranyosi női kézilabdacsapat Még hiányzik a főtámogató Nagyüzem volt a hétvégén az N H L-ben Pálffy két gólt ütött Csallóközaranyos. Dél­Szlovákiából mindössze egyetlen csapat szerepel a legmagasabb osztályú női kézilabda-bajnokságban, a nyolctagú Extraligában: az aranyosi együttes. Nem valami fényesen, hisz az alapszakasz után az utolsó előtti, azaz az osztályozó helyen tanyázik. De ott van a legjobbak között. J. MÉSZÁROS KÁROLY Kilencvenkilenc küszöbén merre tart a csallóközi község kézilab­daélete? Tóth Károly, a sportág meghonosítói közül lassan már egyedül marad hírmondónak, de más társakkal napjainkban is folytatja, szervezi és menedzseli a Kóczán Mór Szabadidőköz­pontban zajló életet. Vele beszél­gettem. Nyáron fontolgatták, hogy egy­általán elinduljon-e a női csa­pat az élvonalban. Akkor is hi­ányzott a főtámogató, most is. Miért nem mondtak le az Ext­raligáról? Mert nem szokásunk csak úgy va­lahonnan kilépni. Kutya köteles­ségünk volt folytatni. Pedig a kellő anyagi háttér hiányzott hozzá. Hogy mégis létezünk, azt a helyi és komáromi cégek támo­gatásának köszönhetjük. Bízom benne, hogy a majdani főszpon­zorral képesek lesznek a csapat fenntartására. Az alapszakaszban három győzelmével hat pontot gyűjtött a csapat, kettővel töb­bet mind az utolsó nagymihá­lyiak. Nem számítottak jobb szereplésre? Már az csúcs, hogy az élvonalban játszunk. Nem szabad elfelejteni, hogy az Extraliga hetedik helye sokkal többet ér, mint az I. liga bármelyik előkelő helyezése. Ha ott szerepelnénk, aligha kellene attól tartanunk, hogy megszorí­tanak bennünket. Csak azt mondhatom: jó kis csapatunk van. Ha lenne kellő anyagi támo­gatás, akkor akár a legjobb négy­be is bekerülhetne. Tehát a pén­zen múlik a jobb szereplés. Ami pontszámunkat illeti: lehetne több is, kevesebb is, ám az a jó. hogy van ennyi pontunk. Az aranyosiak egyik legnagyobb tehetsége, Farkas (kapura dobás közben) kulcsember Ľubomír Poplu­hár jelenlegi csapatában. (Eugen Vojtišek felvétele) Mi a legnagyobb gond jelenleg a csapat körül? Csak a pénzhi­ány? Az mindenképpen meghatározó, mert emiatt nem vehettünk egy­két szükséges játékost. Egyéb­ként nagyon fiatal a csapat, húsz-huszonegy évnél nem ma­gasabb az átlagéletkora. És jól is játszik, de a nyolctagú Extraligá­ban ez nem biztos, hogy elég. Túlságosan fiatalok a lányok, még érniük kell, mind több ta­pasztalatot kell szerezniük. Fon­tos, hogy a nézők, szurkolók tü­relemmel viseljék el ezt az időszakot. Ha együtt tudnánk tartani a csapatot - ami egyér­telműen csak pénz kérdése - , két-három éven belül Szlovákia egyik meghatározó együttesévé fejlődhetne. Egy ideje már foglalkoztatja az a gondolat, hogy a csallóközi női kézilabdabástyákat össze­kapcsolva egy erős élvonalbeli csapatot hozzanak össze. Med­digjutottak? Elsősorban Aranyos, Nyárasd és Naszvad összefogására gondo­lok, ami már működik, de még nem teljesen. Jelenleg Naszvad­ról Haris Mária és Kelemen Petra, Nyárasdról Tóth Anita játszik ná­lunk. És mi újság az utánpótlás te­rén? Még mindig kiadós a for­rás? Aranyoson nyitott kapuk várnak a dél-szlovákiai fiatalokra. Után­pótlásunk a Lakszakállastól Ko­máromig húzódó tengely telepü­léseiről jön össze, főleg azonban aranyosiakból áll. Játékosnevel­dénkben Ľudmila Boltenkova és Ágh Eleonóra keze alatt mintegy száz fiatal érlelődik, három diák­és két ifjúsági csapatban. Minden korosztályban van együttesünk. Saját nevelésű utánpótlásunkra építünk a jövőben is. Legutóbb két szlovákiai bronzéremmel ör­vendeztettek meg bennünket. A gyerekek lokálpatrióták, ám a legtehetségesebbek megtartásá­hoz már megfelelő anyagi háttér is szükséges. Mindent ugyanis nem lehet szervezéssel megolda­ni. Többször nyilatkozta az elmúlt időben, hogy újra a Lodiar, vagyis a komáromi hajógyár lehet a csapat fő támogatója... Egyelőre a nevünk még mindig Lodiar Zlatná. Nem rajtunk mú­lik, hogy a támogató ne csak név­adó legyen. Bizonyos tárgyalá­sok már folynak. Murin úr, a szö­vetség új elnöke, aki a Chirana Prema közreműködésével a hajó­gyár csúcsszervében is érdekelt, megígérte, hogy Aranyoson a szlovákiai női kézilabda egyik, diák- és ifjúsági utánpótlásbázi­sát támogatnák. Olyan háttérrel, hogy a női csapat is extraligás maradhasson. Térségünkben csak egyeden nagy üzém van, já­rásunkban a csapatsportágak te­rén mi visszük a prímet, anyagi gondjaink a hajógyár nélkül megoldhatatíanok. Milyen távlatok nyílnak ebben a helyzetben? Kilencvenkilencben is a realitá­sok keretében igyekszünk mo­zogni. Erőnket meghaladó baj­nokságot játszanak a nők, az előrelépés tényleg csak pénz kér­dése. Ha az meglesz... Utánpót­lásbázisunk óriási, diák- és ifi­szinten igazán jó a kilátás. Mi a szakosztályban ugyanolyan szín­vonalon folytatjuk a munkát, mint eddig. Komárommal egybe­kötve. Erre alapozunk, ez a jövő. Ebből meríthet az aranyosi kézi­labda a következő évtizedben. TA SR ÉS SITA-HÍR New York. A hétvégén vala­mennyi NHL-ben korongozó szlovák hokis jégre lépett. Az St. Louisban Pavol Demitra már 19. gólját szerezte, ezenkívül két gólpassza is volt. Michal Han­dzuš két gólpasszt adott társai­nak, Ľuboš Bartečko pedig meg­szerezte második NHL-es gólját. Remek formában volt Miroslav Šatan (az utóbbi nyolc mérkőzé­sen mindig a hálóba talált) és Žigmund Pálffy, mindketten két-két gólt ütöttek. Marian Hossának is sikerült a hálóba ta­lálnia, ugyanúgy, mint Róbert Švehlának. Hiába ütött két gólt Pálffy, az Islanders vereséget szenvedett a San Jósétól, még­pedig hosszabbításban. A sors­döntő találat akkor született, amikor Zdeno Chára a bün­tetőpadon ült. Formába lendült Jozef Stümpel is, aki egy gólt ütött és egy gólpasszt adott. Eredmények: Washington-Ot­tawa 3:4, Nashville-St. Louis 5:6, Buffalo-Anaheim 2:7, Flo­rida-Carolina 3:3, Phoenix-Dal­las 1:2 - hosszabbítás után, Dit­roit-Chicago 5:2, Islanders-San Jose 3:4 - hosszabbítás után, Carolina-Nashville 4:1, Otta­wa-New Jersey 6:0, Toron­to-Washington 2:5, Buffa­lo-Calgary 7:1, Florida-Pitts­burgh 2:4, St. Louis-Rangers 0:1, Vancouver-Montreal 1:2, Los Angeles-Colorado 4:2. KELETI FŐCSOPORT Északkeleti Divízió: 1 Buffalo 34 20 5 9102:69 45 2. Toronto 37 21 2 14117:10544 3. Ottawa 35 18 4 13 105:83 40 4. Boston 36 17 6 13 94:81 40 5. Montreal 37 12 7 18 82:10031 Atlanti Divízió: 1. New Jersey 35 21 4 10104:92 46 2. Philadelphia 36 18 9 9 102:79 45 3. Pittsburgh 33 16 7 10 96:90 39 4. NY Rangers 36 14 7 15 98:96 35 5. NY Islanders 38 13 2 23 90:11128 Délkeleti Divízió: 1. Carolina 38 18 6 14100:91 42 2. Florida 34 13 7 14 90:96 33 3. Washington 35 12 3 20 80:91 27 4. TampaBay 36 9 3 24 75:12321 NYUGATI FŐCSOPORT Központi Divízió: 1. Detroit 36 18 2 16 113:10138 2. St. Louis 34 13 9 12 93:89 35 3. Nashville 36 13 3 20 86:11329 4. Chicago 36 11 4 21 80:11826 Északnyugati Divízió: 1. Colorado 37 16 3 18 88:96 35 2. Edmonton 35 15 3 17 96:94 33 3. Vancouver 37 13 4 20 99:11230 4. Calgary 37 12 3 22 98:11527 Csendes-óceáni Divízió: 1. Dallas 35 24 6 5 107:67 54 2. Phoenix 33 21 4 8 95:63 46 3. Anaheim 36 14 8 14 87:83 36 4. San Jose 35 11 8 16 75:83 30 5. Los Angeles 37 13 3 21 87:98 29 Már tegnap elkezdte a téli alapozást a Tauris csapata Gömöri változások TA SR-INFORMACIO Rimaszombat. A labdarúgó Szuperliga utolsó előtti helye­zettje, a Tauris együttese már tegnap délután elkezdte a téli alapozást. Az együttes játékos­keretében komoly változások történtek. Szántó István, klubel­nök: - Kozinkától, Kyselától, Siagó­tól, Pribyltől elbúcsúztunk, mert az őszi idényben komolytalan teljesítményt nyújtottak. Az is könnyen előfordulhat, hogy Dvorák is követi az elbocsátotta­kat. A napokban érkezett Andrej Daňko fia, Martin, aki Licsérden futballozott. Új szerzeménynek számít a zsolnai Ladislav Mészá­ros, a lévai Paľo, valamint a rozsnyói Doležal. Rák beszterce­bányai katonai szolgálata letelt, s visszatért a Gömörbe. A kassa­iakkal ismét tárgyalunk Piszár átigazolásáról. Két évvel ezelőtt sereghajtók voltunk, s kiharcol­tuk a bennmaradást. Most miért ne sikerülhetne a bravúr? A ta­bellán csak egy csapatot kell me­gelőznünk. A rimaszombatiak vasárnapig a Tauris-stadionban tréningez­nek, majd tíznapos edzőtbáro­zásra a Magas-Tátrába utaz­nak. Uborkaszezon az európai futball pályákon: csak Skóciában és Spanyolországban folytatódott a bajnokság Ronaldo ígéri: ő lesz idén a legjobb labdarúgó Angol Kupa-meglepetéselc ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Több meglepetés szü­letett az Angol Kupa 3. forduló­jában. A legnagyobb az amatőr Rushden and Diamond otthoná­ban, ahol nem tudott győzni a Premiershipben játszó Leeds, amely Woodgate kiállítása után csak tíz emberrel fejezte be a ta­lálkozót, és a végén örült a dön­tetlennek. Annak ellenére, hogy a Nottingham a legfelső osztály­ban az utolsó helyen áll, min­denki biztosra vette a másod­osztályú Portsmouth elleni győzelmet. A hazaiaknál ugyan hiányzott az eltiltott holland Van Hooijdonk, de vereségük még így is meglepő. Southamp­tonban két osztálykülönbség volt a két csapat között és egé­szen a 90. percig a vendég Ful­ham vezetett (edzője Kevin Ke­egan). A ráadás perceiben ugyan Ostenstad kiegyenlített, de a döntetlen is meglepő. A West Ham is sokáig vesztésre állt a negyedosztályú Swansea ellen, de Dicks gólja a továbbju­tás szempontjából nem döntött. A Premeirship vezető csapata, az Aston Villa gólzsákja Ion Dublin sérült, ezért a kezdőcsa­patban kapott helyet Stan Colly­more, aki a negyedosztályú Hull elleni találkozón két góllal járult hozzá a továbjutáshoz. Nagyon megdolgozott a sikerért a New­castle csapata. Negyedóra játék után a játékvezető kiállította a hazaiak kapusát, majd röviddel ezután a vendégek megszerez­ték a vezetést. Szünet után azonban Speed kiegyenlített, majd Alain Shearer közelről ta­lált a kapuba. A londoni ranga­dón ugyan a másodosztályú Watford szerzett vezetést, de a hazai Tottenham három percen belúl fordított. A csereként be­állt, majd kiállított Cort gólja döntötte el a továbbjutást a Wimbledon-Manchester City találkozón. A 3. forduló eredményeiből: Aston Villa-Hull 3:0, Collymo­re (44., 66.), Joachim (51.), 39 200 néző; Blackburn-Charlton 2:0, Davies (44.), Wilcox (88.), 16 600 néző; Bristol City-Ever­ton 0:2, Bakayoko (86., 88.), 19 600 néző; Coventry-Macc­lesfield 7:0, Froggatt (28.), Whelan (36.), Payne (44.-őn­gól), Huckerby (60., 71., 89.), Boateng (88.), 14 200 néző; Leicester-Birmingham 4:2, Sinclair (21.), Ullathorne (27.), Cottee (51.), Guppy (72.), illetve Robinson (35.), Adebola (90.), 19 800 néző; Newcastle-Crystal Palace 2:1, Speed (47.), Shearer (69.), il­letve Bradbury (17.), 36 500 néző; Nottingham-Portsmouth 0:1, Claridge (18.), 10 100 néző; Oldham-Chelsea 0:2, Vi­alli (68., 75.), 12 800 néző; Plymouth-Derby 0:3, Burton (15., 82.), Eranio (21.-11­esből), 16 700 néző; Rushden and Diamonds-Leeds 0:0, 6 400 néző; Southampton-Ful­ham 1:1, Ostenstad (90.), illet­ve Hayward (9.), 12 500 néző; Tottenham-Watford 5:2, Iver­sen (10., 19.), Anderton (13.­1 l-esből), Nielsen (42.), Fox (86.), illetve Johnson (1.), Kennedy (34.), 36 000 néző; West Ham-Swansea 1:1, Dicks (86.), illetve Smith (61.), 26 000 néző; Wimbledon-Man­chester City 1:0, Cort (62.), 11 200 néző. A győztes csapatok továbbju­tottak, a döntetlenül végződött találkozókat megismétlik. Űgy edz, mint az őrült SPANYOLORSZÁG - a 16. fordu­ló előrehozott mérkőzésén a Va­lencia 48 000 néző előtt Schwarz (19.) és Lopez (60.) góljaival 2:0-ra legyőzte a San Sebastian csapatát. SKÓCIA - 22.forduló: Mother­well-Kilmarnock 1:2, góllövők: Brannan (27.), illetve McCoist (16.), McGowne (86.), 8 500 néző; FC Dundee-Dundee U. 1:3, McSkimming (27.), illetve Dodds (11.), Thompson (17.), Olofsson (70.), 10 500 néző; Dunfermline-Hearts 0:0, 9 200 néző; St. Johnstone-Aberdeen 4:1, Bollan (44.-ll-esből), Ker­naghan (49.), O'Neill (73., 81.), illetve Buchar (29.), 9 000 néző. 1. Gl. Rangers 20 13 4 3 37:17 43 2. Kilmarnock 21 11 7 3 30:12 40 3. Celtic 20 9 6 5 42:20 33 4. St. Johnstone 22 8 9 5 28:28 33 5. Motherwell 22 6 8 8 21:29 26 6. Hearts 22 6 6 10 22:29 24 7. Aberdeen 22 6 6 10 23:35 24 8. FC Dundee 21 6 5 10 20:32 23 9. Dundee U. 22 5 7 10 22:27 22 10. Dunfermline 22 2 12 8 17:33 18 (a. t.) MTI-HIR Milánó. Az 1998-ban a korábbi­aknál sikertelenebb évet záró bra­zil Ronaldo olasz újságíróknak azt nyilatkozta: mindent megtesz azért, hogy idén ő legyen a világ legjobb labdarúgója. - Ugy edzek, mint egy őrült, a tér­dem pedig minden feladatnál egyre jobb és jobb lesz - mondta az olasz Internazionale csatára a La Gazzetta dello Sport című lap­nak brazíliai otthonából adott in­terjújában. A labdarúgó ugyan­csak a lap hasábjain mondott kö­szönetet klubjának, mivel az két nap plusz szabadságot enged­élyezett számára. Ronaldo tavaly sokat bajlódott térdsérülésével, és a vírusos fertőzése miatt a brazil válogatott által elvesztett vb-döntő sem tett jót neki. Most úgy nyilatkozott, hogy száz százalékig egészséges­nek érzi magát, így képes a leg­jobb teljesítményt nyújtani. Rá­adásul a rossz emlékű vb-döntő is lassan a feledés homályába me­rül. Újabb pozitív doppingtesztek Olaszországban Vétkes labdarúgók MTI-HLR Róma. Tizennégy esetben pozitív eredményt mutatott ki egy orvosi bizottság a legutóbbi vizsgálatok után az olasz labdarúgó-bajnok­ságban szereplő csapatok játéko­sainál. Mauro Checcoli, a bizott­ság elnöke egy olasz televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az Olaszországon kívül el­végzett legutóbbi vizsgálatok sze­rint tizennégy labdarúgónak, köztük öt élvonalbeli, négy má­sodosztályú és öt harmadosztá­lyú együttes játékosainak a dop­pingvizsgálata pozitív eredményt mutatott ki. A tiltott szerek több­nyire szteroidok voltak, ám há­rom esetben marihuána-szárma­zékot találtak a mintákban. Chec­coli nem árulta el a vétségen ért játékosok nevét, az eredmények a tesztek A-próbái voltak, így amíg a B-vizsgálatok el nem készülnek, addig nincs hivatalos eredmény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom