Új Szó, 1999. január (52. évfolyam, 1-24. szám)

1999-01-25 / 19. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG ÚJ SZÓ 1999. JANUÁR 25. A Detroit Red Wings az észak-amerikai profi hokiliga történetének legeredményesebb amerikai csapata Janne Ahonen, a sísáncok koronázatlan királya Hatan, mint az oroszok Nem ugratja a bírókat Detroitot már régóta nem csak „Mototownnak" (az autók városa) hívják. A jégkorong legalább akkora népszerűségnek örvend, mint a négykerekű masinák. A 90-es évek sikercsapatának, a Detroit Red Wingsnek („Vörös Szárnyak") köszönhetően a várost „Hockeytownnak" becézik. MAREK SVÁTEK Kilenc Stanley Kupa-győzelmével a Detroit az NHL legeredményesebb amerikai csapata; 1991 és 1996 között ötször megnyerte a Nyugati Főcsoport Központi Divízióját. Csak az 1992/93-as idényt zárta a második helyen - paradox módon klubcsúcsnak számító 103 ponttal. Két évvel később bejutott a döntőbe. A csapat egész évben káprázatos támadójátékkal röpült áz utolsó felvonás felé. Ellenfeléről, a New Jersey Devilsről ugyanez nem mondható el. Ők a sziklaszilárd védelmet részesítették előnyben, igazi „hoki catenaccióť produkáltak. Nem csoda, hogy a laikusok inkább a Detroitnak szurkoltak. Egyébként is, a „Vörös Szárnyak" zökkenőmentesen jutottak a döntőbe, a cél felé vezető úton csak kétszer kaptak ki. A New Jerseynek viszont hajszálon függött a továbbjutás. Nagy nehézségek árán ütötte ki a Philadelphia Flyerst, amely korábban a New York Rangerst búcsúztatta. A finálé első találkozóján a Detroit l:2-re veszített. Második nekifutásra 2:4 arányú vereséget szenvedett, megint hazai pályán. A New Jersey-i Continental Arénában mindkét meccset a hazaiak nyerték 5:2-re. A Nagy Mágust, Scotty Bowman edző is kitért a hitéből, de a játékosok iránti bizalmát nem veszítette el. A csalódás ellenére kemény munkába kezdett. A következő évben a csapat bejutott a Nyugati Főcsoport döntőjébe, ott azonban nem tudta fölvenni a versenyt a későbbi Stanley Kupa-győztes Colorado Avelanche-zsal. Elsősorban az ellenfél kapusa, Patrick Roy és Peter Forsberg miatt. A „Vörös Szárnyak" a következő évben is nagy terveket szőttek. Az orosz hatos: Fjodorov, Kozlov, Larionov, Fetyiszov, Mironov és Konsztantyinov ellenállhatatlanul játszott. Lőttek, mint az oroszok. A Központi Divízió második helyéről jutottak tovább, s a Stanley Kupa-döntőben ugyanolyan meggyőzően nyertek, mint amüyen meggyőzően, korábban 0:4-re kikaptak a New Jerseytől. A határtalan ünneplésnek súlyos következménye lett. Egy autóbaleset során „Vlagyi" Konsztantyinov életveszélyesen megsebesült. Sikerült megmenteni az életét, de a volt sztár élete végéig tolókocsira szorul. Az elszánt csapat megint bejutott a döntőbe, ahol a Washington Capitals, no meg két szlovák játékos várta őket, Richard Zedník és PeterBondra. A két kapus, Osgood és Kolzig párharcából a detroiti Chris Osgood került Id győztesen. Neki és Steve Yzerman teljesítményének köszönhette a Detroit, hogy a 90-es években a második csapat lett, amelyik megvédte Stanly Kupáját (1991ben és '92-ben a Pittsburghnek sikerült). Ezután a Detroit negyvenéves veteránja, Szláva Fetyiszov befejezte aktív pályafutását. Két Stanley Kupa-győzelmén kívül hét világbajnoki címmel és két olimpiai bajnoki címmel dicsekedhet. Jelenleg a New Jersey Devils másodedzője, ahol öt évig játszott. A Detroit 1926. szeptember 25-én kapott hivatalos engedélyt. Ugyanebben az évben, a Chicago Black Hawks és a New York Rangers társaságában lépett Az elszánt „Vörös Szárnyak" megint bejutottak a döntőbe... az NHL-be, akitor még Detroit Congars („Pumák") néven. Velük tízre növekedett a bajnokság résztvevőinek száma. A ldub első tulajdonosa néhány detroiti üzletember volt, a csapat a Windsor's Border Cities Arena stadionban játszotta mérkőzéseit. Később az Olympia Stadiumba költöztek. Négy évre rá Detroit Falconsra („Sasok") keresztelték magukat, majd, amikor 1933ban James Norris iparmágnás MARCEL MERČIAK Finnország a téli sportok nagyhatalma. A sísáncokról mindig nagy nevek ugrottak a siker völgyébe. A téli olimpia óta új tehetség villant föl, Janne Ahonen. Nem egész egy éve még elkeseredetten távozott Naganóból. A középsánc (K 90) világbajnokaként nem volt nagy megtiszteltetés számára, hogy a téli olimpián csak negyedik lett. Igaz, mindössze egy ponntal maradt le a bronzérmes osztrák Andi Widhoelzl mögött; honfitársától, az aranyérmes Soininentől három pont választotta el. Az elsők között gratulált neki, pedig épp ő fosztotta meg az éremtől. Janne sorsa az első körben dőlt el, amikor „csak" 86,5 métert ugrott. A második fordulóban 91,5-tel ő volt a legjobb, de hiába. Csapatversenyben sem vívott ki elismerést. Ő volt a kapitány, de a kétszeres világbajnokok (1995 Thunder Bay, 1997 Trondheim) csak az ötödik helyen végeztek. Ahonent csak az avatott szakemberek tekintetik szupersztárnak. A finn válogatott szövetségi kapitányai nem sokat teketóriáztak, a fiatal tehetséget az 1993/94-es esztendőben jelölték a nemzeti keretbe. Tizenhat évesen utazott Lillehammerbe, a XVII. téli olimpiai játékokra (1977. május 11én született). Toni Nieminen képességű „Aranygyerek" nem lett belőle, Finnország 1976 óta mindig üres kézzel távozott a sáncversenyekről. Ahonen a Birkebeiner sáncon elsősorban tapasztalatlansága miatt vallott kudarcot. Prömier rögtön a mélyvízben - ez nem szokott jól végződni. Bár az olimpia előtt Ahonen a svájci Világ Kupán, Engelbergben K 120on első lett, más az, mint az ötkarika. Lillehammerben nagysáncon a 25., középsáncon a 37., csapatversenyben az 5. helyet szerezte meg. Fokozatosan zárkózott föl az elitbe. Az 1994/95-ös VK összetett versenyében bronzérmet szerzett, a Thunder Bay-i világbajnokságon a két egyéni kilencedik hely mellett csapatban első lett. Két év múlva a trondheimi vében már ő volt a legjobb síugró. A finnek megvédték csapatbajnoki címüket (Ahonen partere Jani Soininen, Ari-Pekka Nikkola és Mika Laitinen volt), Ahonen a verseny zárónapján középsáncon nyert. Jelenlegi formája azt sugallja, nem csak hiú ábrándok rejtőznek világbajnoki elvárásai mögött. Jonko Tormánen, az 1980-as Lake Placid-i olimpia bajnoka úgy gondolja, Ahonenben két nagy síugró, Nykánen és Nieminen képességei ötvöződnek. Mindkettő par excellence síugró volt. Míg Mati, a mai nemzedék példaképe a klasszikus ugrás mestere volt. Toni Nieminen a V-stílusban jeleskedett. Tormánen szerint Ahonen sokkal felelősségteljesebb az elődeinél. Kiegyenlített teljesítményt nyújtott az egész idény folyamán. Egyszer sem győzött a négysáncversenyen, mégis első lett az összetettben. Ilyenre utoljára tíz évvel ezelőtt volt példa, amikor honfitársa, Risto Laakonen rukkolt elő ezzel a bravúrral. Janne Ahonennek fiatal korát nézve - komoly esélye van rá, hogy a sísáncok királya legyen. Irány a világbajnokság (TA SR) A hoki testi örömei. Nem csak a játék érdemel figyelmet (ČTK) vette meg a klubot, új nevet adott neki, a máig megmaradt Red Wingset. Halálig hű maradt a „Vörös Szárnyakhoz", 1952-ben hunyt el. Róla nevezték el az NHL legjobb hátvédjének járó díjat. 1936-ban szerezte a csapat az első Stanley Kupáját, a következő idényben megvédték elsőségüket. Norris nem kevés pénzt áldozott új játékosok vásárlására. A befektetés helyesnek bizonyult, a két említett után 1943-ban újabb Stanley Kupa következett. Egy év múlva a Detroit 15:0-re letaposta a New York Rangerst, ami csúcsgyőzelemnek számít. Közben Jack Adams dolgozott az utánpótlással. Leszerződtette a tizennégy esztendős kapust, Terry Sawchukot és a nála egy évvel fiatalabb Gordie Howe-t. A csapat 1948 és 1955 között hétszer megnyerte az alapszakaszt - erre az NHL történetében nincs példa. Howe volt a Detroit vezéregyenisége. Huszonöt éves pályafutása alatt 786 gólt lőtt, 1809 pontot gyűjtött, mindezt 1687 mérkőzésen. Négy Stanley Kupát nyert, és csak 52 évesen hagyott fel az aktívjátékkal. Az ötvenes években Sid Ábellel és Ted Lindsayvel szerepelt egy formációban. Utóbbit az NHL legkeményebb hokisának tartották: 2002 percet ült a büntetőpadon. Tery Sawchuk és a többi „Vörös" rászolgált a sikerre, 1950-ben, '52-ben, '54-ben és '55-ben hódították el a Stanley Kupát. Ezek után Adams vette a kalapját. A hoki fölött beborult az ég, mindenki a megváltót várta. Az egyedüli fénycsóvát Marcel Dionne hozta, aid a 70-es évek első felében segítette a csapatot. A kihalófélben levő klubot 1982-ben az Ilitcov család vette meg, s minden visszatért a régi kerékvágásba. William „Scotty" Bowman lett az új edző, a csapatkapitányi posztot 1986-tól Steve Yzerman viseli, a kezdetkor mindössze 21 éves volt. 1987 és '93 között minden alkalommal több mint 100 pontot ért el a kanadai pontozásban. Scotty Bowman lassan fölépítette az NHL legjobb csapatát. Peter Bondra tavaly a Washington Capitals leghasznosabb játékosa volt, az alapszakaszban 52 gólt lőtt, a rájátszásban ezt újabb kilenccel toldotta meg Washingtonban kötött ki a „Tátrai Expressz" MARIÁN PÁLEŠ Szlovákia nem egy kiváló jégkorongozóval rendelkezik, de az biztos, hogy közülük a legprofibb hozzáállású az ukrán származású Peter Bondra. Hároméves korágig élt Ukrajnában, majd családostul Szlovákiába költözött. Gyerekkorától a sport megszállottja volt. Először focizott, de amikor bátyja, Juraj elcsalogatta a hokiedzésekre, csakhamar elbűvölte a fekete gumikorong. Spišská Sobotában járt általános iskolába, ahol fölfigyeltek rá a hokiosztály tanárai is. Peter az energiáját nem csak a hokira fordított. Általában valamennyi csínytevésben benne volt a keze. Már akkor is céltudatosan hajtott, hogy érvényesüljön a magas konkurenciában. Bár az edzések sok idejét elvették, az iskolában is megállta a helyét, nem volt egy géniusz, de hármasnál rosszabb jegy sohasem volt a bizonyítványában. Annál nagyobb lángelme tűnt a jégen, ahol lassacskán kezdték elismerni a trénerek és a szakemberek. Szakolcán (Skalica), a szlovák bajnokságon Bretislav Guryča, a Slovan ificsapatának mestere is kiszemelte és „korcsolyázó rakétának" nevezte el. Többek közt Bondra érdeme volt, hogy a Poprad 3:l-re vezetett a Slovan ellen. Igaz, a Slovan fordítani tudott, és megnyerte a mérkőzést, de Bondra jó benyomást tett a jelenlévőkre. Fiatal korában Bondra az alacsony termetű játékosok közé tartozott, s a többiek gyakran piszkálták emiatt. Ami hiányzott a magasságából, azt a gyorsaságával igyekezett pótolni. így tudott érvényesülni az NHL-ben is. A poprádi serdülőcsapatban állandóan nívósán korongozott, ennek köszönhetően Július Šupler az egész formációt meghívta az A-válogatottba. A II. ligás Poprad 11 forduló után abszolút utolsó volt a bajnokságban, de a fiatalok friss vért vittek a csapatba. Végül a harmadik helyen végeztek. Peter Bondra több mint 20 gólt lőtt, s az élvonalbeli klubok menedzserei azonnal üldözni kezdték. A „Tárai Expressz"Kassára utazott, ahol Liba, Slanina és Vodila istápolta. Peter első nagy sikerét Az élvonalbeli klubok menedzserei azonnal üldözni kezdték. 1988-ban érte el, amikor a VSŽ Košice csehszlovák bajnok lett. Egy évvel később, a bársonyos forradalom után az NHL kémei egyre nagyobb figyelmet szenteltek a keleti blokk hokisainak. Jeff Button vette észre Bondrát a Vítkovice elleni bajnokin. Peter két góllal járult hozzá a kassaiak győzelméhez, az amerikai menedzser a következő mérkőzésre is ellátogatott. Bondra ismét hozta a formáját, a találkozó után a VSŽ vezetői behívták az irodájukba. A kassaiakon kívül Button is jelen volt, és megbeszélte Bondrával, hogyan lehetne lebonyolítani az átigazolását. Egyik álma teljesült, de a válogatottba továbbra sem került be, mert szovjet állampolgár volt. Miután sikerült elintéznie a szlovák állampolgárságot, nem volt akadálya, hogy a sheffieldi olimpiai előselejtezőn bemutatkozzon a címeres mezben. Szlovákia végül kijutott a lille-hammeri ötkarikás játékokra, s ebben Bondrának is benne volt a keze (hokibotostul). Az NHL farkastörvényei lehetetlenné tették az olimpiai részvételét. Második alkalommal az amerikai Világ Kupán szerepelt a válogatottban. Gólt ütött Kanada és az Egyesült Államok ellen is, de hasztalan. Szlovákia hoppon maradt, a csoportban az utolsó helyen végzett. Mindezt a naganói olimpián szerette volna jóvá tenni a csapat. Az utolsó selejtező-mérkőzést az NHL csillagai, Šatan, Pálffy és Stümpel a lelátóról nézte végig, a későbbi lehetőségre várva. A Kazahsztán elleni találkozó még Bondra góljával is gyatra volt. Leírhatatlan csalódás érte a csapatot és a szlovák hoki hívőit. Peter nagyon nehezen viselte a következményeket. A Washington szupercsatára, akinek 36 találat volt a számláján a tengerentúli bajnokságban, sokáig nem talált magára. Miután megnyugodott, visszatért a formája, az idény végén 52 találattal, Temmu Selennevel az NHL alapszakaszának legeredményesebb csatára volt. Az idény csúcsa még hátra volt. Nyikolisinnel és Zedníkkel amerikai főváros legjobb csatársorát alkotta. A Washington a megnyerte a Keleti főcsoport döntőjét, a Buffalo Sabres ellen összesítve 4:2 arányban győzött. A Stanley Kupa-döntőben Bondráékat a Detroit Red Wings várta. A „Vörös Szárnyak" mindenben fölülmúlta a Washingtont és 4:0-ra megnyerték a döntőt. Peter Bondra az 59 gólhoz még kilencet hozzáadott a rájátszásban, így egyöntetűen a Washington leghasznosabb tagja lett. Peter nem kizárólag a hivatásának él. Minden szabad percét a feleségével, Ľubomírjával és három gyermekével, Petrával, Daviddal és Nicholasszal tölti. A nyári szünetet tavaly Szlovákiában töltötték, de Amerikában van az otthonuk, és Peter visszavonulása után sem akarnak hazatérni. Peter Bondra bátyja unszolására kezdett hokizni