Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-12-16 / 50-51. szám
Modern élet 1998. december 16. A karácsony hagyományokat őrző, a kialakult szertartásokat ápoló esemény volt, és ma is az. Összeköti a múltat a jelennel. Ünnep Európában és az Újvilágban Amikor régi, megsárgult karácsonyi képeslap kerül a kezünkbe, a bájos gyerekek, derű, béke és nyugalom láttán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy száz, százötven évvel ezelőtt egészen másképp ünnepeltek. Angliában már a kelta papok, a druidák megünnepelték az év legrövidebb napját, december 21-ét. Fáklyás, gyertyafényes ünnepségeik vidám, össznépi események voltak. A korai keresztények átvették a régi ceremóniákat. A szigetországban krisztustövissel, borostyánnal, örökzöldekkel köszöntötték a karácsonyt. A fagyöngy, mely a druidák gyógyító szent növénye volt, a termékenység jelképe, a halhatatlan szerelem örökzöld szimbólumává vált. Örökzöldekből kerek koszorút fonnak, feldíszítik, a mennyezetről függesztik alá, alatta a néphit szerint szabad a csók. A karácsonyfa-állítás nem régi hagyomány a szigetországban, először Albert herceg, Viktória királynő férje hozatott hazájából, Németországból fenyőfát a gyermekeinek a windsori kastélyba. Charles Dickens 1843-ban karácsonyi ajándékkal lepte meg olvasóit. A legnépszerűbb angol író Karácsonyi ének című írása karácsonyi kísértethistória, karácsonyi valóság, tanítását nem nehéz összefoglalni: nem a gazdagoké a mennyek országa. A Karácsonyi ének minden várakozást felülmúlt, példátlan sikert aratott. Scrooge, Dickens történetének főszereplője pökhendi, önfejű, érzéketlen és fukar, de végül nagylelkű, melegszívű emberré válik. Szántalpas omnibusz Milyen volt a karácsony az Újvilágban, a polgárháború idején, az 1860-as években? Kötetben gyűjtötték össze a korabeli történeteket, költeményeket, visszaemlékezéseket, leveleket, naplókat. A katonák, a hadvezérek és az otthon aggódók vallottak érzelmeikről. Híres illusztrációk készültek, sokatmondóak, szemléletesek. New Yorkban hat ló húzta a szántalpas omnibuszt a Broadwayn. A városban a fények is jelezték a karácsonyi hangulatot. A háború távolinak tűnt, Santa Claus, az ajándékot hozó, fehér szakállas Mikulás nagy népszerűségnek örvendett az utcákon. A New York-i Central Parkban lévő jégpályán a hölgyek, az urak és a gyerekek korcsolyáztak. Az ünnepnapot vidáman töltötték a korcsolyázók. Vidéken délután háromkor ültek le az ünnepi vacsorához, mire asztalt bontottak, már sötét volt. A módos házakban semmiben sem szenvedtek hiányt, az óriási pulyka mellett fehér csipkés papírral díszített tálra ínycsiklandozó sonkát tálaltak, az óhazából hozott recept szerint készült a pudingésaz almáspite va- níliafagy- lalttal. A szabadságon lévő katonák hosszú hónapokon át csak sós disznóhúst, rizst, babot és szárított almát fogyasztottak, számukra ez lu- kulluszi lakomának tűnt. Az ünnepek után, amikor a katonák búcsút vettek szeretteiktől, az asszonyok a vagonban a szalma közé egy kis hazaival teli kosarat rejtettek. 1861-ben a Hölgyek könyvében így tudósítottak a karácsonyról: „Az idén nincs karácsonyi ajándék, minden dollárt a szerencsétlen Mr. T. adósságára gyűjtünk össze - a család megértőén fogadta a kedves rokontól érkező szomorú hírt. Öt família képviselői jelentek meg a gondterhelt családnál. »Csak nagyon egyszerű vacsorát adhatunk« - szabadkozott a ház asszonya. Kis kézimunkákat készített, azokat adta ajándékba. A vendégek úgy megcsodálták az ajándékot, mintha drága ékszer volna. Felnyitották a pianínót, a daloktól elérzéke- nyültek, az aggasztó bajok ellenére is jól érezték magukat együtt.” Egy patríciuscsalád karácsonya A nagy családregények sorából kiemelkedik Thomas Mann klasszikus műve, első regénye, amely személyes élményein, a Mann család történetén alapul. A Buddenbrook ház a Nobel-díjas író remekműve, benne megelevenedik előttünk Lübeck, á nagypolgári család otthona, és a karácsony is. Bár Buddenbrook konzulék felemelkedését, hatalmát, jólétét időtállónak hitték, elkerülhetetlen volt a hanyatlás, a harmadik nemzedék már csak az elődök dicsőségéből élt, a negyedik új utakat keresett. A múlt század végi, regénybeli karácsony a patrícius Buddenbrookék fény- korábanjátszódik. „... eljött a karácsony, és a kis Hanno a leszakítós naptár segélyével, amelyet Ida készített neki, s amelynek utolsó napjára karácsonyfát rajzolt, szívdobogva figyelte a hasonlíthatatlanul szép ünnep közeledtét... A szentestét az öregkonzulné szigorúan magának foglalta le, mégpedig az egész család számára... Felállt a konzulné. Kézen fogva Hanno unokáját és Erzsébet dédunokáját, áthaladt a szobán. Az öregurak és a hölgyek nyomon követték, az ifjabbak utánuk mentek, az oszlopcsarnokban a cselédség és a házi szegények is csatlakoztak, s mialatt mindnyájan egyhangúlag rázendítettek az Ó, Tannenbaumra, a menet káprázó szemmel, mosolygó arccal vonult be a magas szárnyas ajtón át, egyenest a mennyországba... Hatalmas fenyő nyúlt fel a mennyezetig, ezüst permeteggel és nagy fehér liliomokkal ékesen, fönt a csúcson tündöklő angyallal... A fehér abrosszal megterített asztalon, mely széltében-hosszá- ban ajándékokkal megrakva, az ablaktól csaknem az ajtóig húzódott, édességekkel teleaggatott kisebb karácsonyfák sora következett, ezek szintén égő viaszgyer- tyácskák fényében csillogtak... A két ajtó mellett kétfelől kisebb asztalok voltak, ajándékokkal megrakva és égő gyertyás fácskákkal díszítve. Ez volt a cselédség és a házi szegények kriszkindlije.” Karácsony estéjén kilenckor asztalhoz ült a család. Az oszlopcsarnokban terítettek. A konzulné áhítattal rebegte el a hagyományos asztali imát, melyhez rövid, intő szónoklatot fűzött, főképpen arra szólítván fel mindenkit, hogy emlékezzenek meg azokról, akiknek ezen az estén nincsen olyan jó soruk, mint a Buddenbrook családnak. N. L. Karácsony előtt hajdanában is ajándékvásárokat tartottak, a jótékonysági egyletek karácsonyi uzsonnát rendeztek. Mozaik A fehér asszony A harmincnyolc éves Armando Munoz végre megtalálta álmai asszonyát, össze is költözött vele, majd berendezkedett benne. Armando új otthona ugyanis egy tizennyolc méter magas, tizennyolc tonnás szobor. Alkotója nemrég még a kaliforniai San Diego egyik legjobb francia éttermében szakácskodott, amikor isteni szikraként pattant ki az agyából a terv: meg kell formálnia szülőföldje, a mexikói Tijuana szimbólumát. A szobor meztelensége arra utal, hogy a városnak nincs ta- kargatnivalója. Magas homloka büszkeséget sejtet, kezét a szívén nyugtatmölcsükből lekvárt, szirupot és bort készítettek, a magja kitűnő állateledel. A madarakja, ami természetesen a haza- szeretet szimbóluma. A hölgy megformálása Armando egy teljes évét vette igénybe, és ha megunják egymást, csak kifüggesztik a táblát: „Kiadó”. A kaktusz madara A mexikói Sonora államtól az amerikai Arizona-sivatagig többemeletnyi magas kaktuszok nőnek. Az indiánok nagy becsben tartották e méltóság- teljes növényeket, lédús gyüpél- dául a kaktusz-ökörszem, a bíborszínű fecske - minden tavasz- szal a szúrós növényeken raknak fészket, itt biztonságban költhetnek. Élelemben sincs hiány, a húsos kaktuszgyümölcs és apró magjai fenséges csemegét kínálnak. Az óriás kaktuszok e háromszázezer négyzetkilométernyi térség jelentős részében védett növények. A vágy villamosa A hongkongi villamos legalább olyan nevezetes, mint a párizsi Eiffel-torony vagy az amerikai Tennessee Williams drámájából ismert jármű, a Vágy villamosa. A modern város kavargó forgalmában már csak ez a jármű őrzi egy letűnt kor emlékét. Többször tervezték, hogy megszüntetik az idejemúlt járatokat, de a város lakói ragaszkodtak az angol gyarmatosítás utolsó jelképéhez. Pedig azt minden helybéli tudja, hogy ha siet, nem célszerű villamosra szállnia, mert az ma már inkább csak ráérős városnézésre szolgál. Most, hogy a város újra kínai fennhatóság alá került, a százhetvenhat színes villamoskocsi az utolsó brit emlék Hongkongban.
