Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-11-11 / 45. szám
4 1998. november 11. Háttér A csehszlovák delegációnak nem volt részletes tárgyalási anyaga, tagjainak csak vázlatos fogalmuk volt a nemzetiségi viszonyokról Néprajzi elvek alapján - első ízben Horthy a kassai repülőakadémia avatásán, 1939 novemberében BotlikJózsef Amikor 1938. március 12-13-án a német csapatok bevonultak Ausztriába, már jól érzékelhető volt: az Anschluss után sem áll meg a hitleri terjeszkedés. A következő célpont az önmagát demokratikus mintaállamnak hirdető és propagáló Csehszlovákia lesz, ahol három és fél millió szu- détanémet élt. Hitler ez év nyarán úgy döntött, hogy ősszel dűlőre viszi a csehszlovák ügyet. Augusztus 20-a és 26-a között a Führer meghívására Németországba látogat Horthy Miklós kormányzó, Imrédy Béla miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter. A tárgyalások során a náci vezetők felszólították őket: Magyarország vegyen részt a Csehszlovákia elleni német fegyveres akcióban. Hor- thyék a magyar honvédség felkészületlenségére hivatkozva visszautasították a felkérést. Magyarország nem akart háborút, hanem a magyar többségű felvidéki területeket, a vegyes lakosságú vidékeken pedig népszavazást az önrendelkezési jognak megfelelően. Azt igényelte, amit az 1918-1920-as terület- rendezéskor a nagyhatalmak egyszerűen figyelmen kívül hagytak, a magyarság esetében durván megsértve az önmaguk által meghirdetett magasztos elveket. Addigra már bebizonyosodott, hogy a csehek, a románok és szerbek nem igazi győztes államok voltak az első világháborúban, hanem a minél nagyobb konc reményében a győztesek köpönyege alá bújtak. A csehszlovák polgári demokrácia szabadságelveivel jól megfért a nemzetiségi elnyomás, az állam lakosságának mintegy harmadát jelentő kisebbségek másodrendű állampolgárként való kezelése. Ilyen előzmények után került sor 1938. szeptember 29-én Münchenben a négyhatalmi konferenciára, ahol Chamberlain angol, Daladier francia miniszterelnök, Hitler német birodalmi kancellár és Mussolini olasz kormányfő egyezményt kötött arról, hogy a szudétanémetek által lakott területeket Csehszlovákia átadja Németországnak. A magyar és a lengyel követelések ügyében közvetlen tárgyalást javasoltak Csehszlovákiának. A müncheni egyezményben ez Népszavazást, az önrendelkezési jognak megfelelően. utóbbit a pótjegyzőkönyvben fogalmazták meg, ez adta a jogi alapot Magyarország Csehszlovákiával szembeni területi igényének békés rendezésére. Ezt megelőzte a magyar kormány szeptember 22-i jegyzéke Prágához, amelyben leszögezte: A szudétanémet kérdés esetleges megoldásakor azonos elbírálást vár el a magyar kisebbség részére, azaz a magyarlakta területek visszaadását követelte. Budapest békés rendezést akart, ezt az is bizonyítja, hogy nem szándékozott részt venni Németország oldalán egy Csehszlovákia elleni katonai akcióban, hiába ösztönözte erre Berlin, mondván: Budapest kimarad a megoldásból. Október 3-án a magyar kormány újabb jegyzéket küldött Csehszlovákiához, amelyben követelte a magyar nemzetiségű politikai foglyok szabadon bocsátását, a magyar nemzetiségű katonák leszerelését és hazabocsátását, helyi rendfenntartó osztagok felállítását és két-három határ menti város előzetes átadását. A közvetlen tárgyalásokat október 6-ára tűzte ki Komáromba, ahol a magyar delegációt Kánya Kálmán külügyminiszter vezeti majd. Két nap múlva Zsolnán megalakult az autonóm szlovák kormány, amelynek elnöke Jozef Tiso plébános lett. Ekkor Kárpátalja is autonómiát kapott Prágától, külön kormányának élére Bródy András került. A következő napon, október 6-án rendkívüli minisztertanácsot tartanak Budapesten, amely nemzetközi akciót indított a Csehszlovákiában rögtönítélő bíróság elé állított mintegy háromszáz magyar rongyosgárdista, szabadcsapatos megmentéséért. Prága válaszolt másnap Budapest október 3-i jegyzékére: kész a tárgyalásokra október 9-én Komáromban, delegációját Tiso vezeti. A következő napon az újabb rendkívüli budapesti miniszter- tanács kimondta, hogy a csehszlovákiai területeket „nem történelmi, hanem etnikai alapon” követeli vissza, és Pozsony váljon szabadkikötővé. Az előzetes megegyezésnek megfelelően október 9-én kezdődtek a tárgyalások Rév-Komáromban (Komár- no), ahol a magyar delegáció vezetője Kánya Kálmán külügyminiszter volt, fő tanácsadója és szakértője Teleki Pál földrajztudós, a későbbi miniszterelnök. Az utóbbi vezetésével az Állam- tudományi Intézet már korábban részletes, térképekkel ellátott dokumentációt állított ösz- sze. A magyar delegáció minimális igénye az abszolút többségű magyarlakta területek visszaszerzése volt, kereken 14 ezer négyzetkilométerrel és egymillió lakossal. Mindehhez a magyar delegáció bemutatta az 1880-tól tízévenként tartott népszámlálási eredményeken alapuló 1:400 ezres méretarányú részletes községenként! térképeket, amelyekről bármely település vagy nagyobb területi egység nemzetiségi viszonyai azonnal leolvashatók voltak. A csehszlovák delegációnak nem volt ilyen részletes tárgyalási anyaga, tagjainak csak igen vázlatos fogalmuk volt a nemzetiségi viszonyokról. A magyar fél szintén térképeken és statisztikákban mutatta be a cseh legionáriuskolóniákat a színmagyar Csallóközben és másutt, valamint az erőszakos cse- hesítés gazdasági és kulturális eszközeit. A Tiso-féle delegáció mindezt felkészületlenül fogadta. Jellemző volt, hogy a hivatalos csehszlovákiai adatokat, valamint az 1921-es, illetve az 1930-as népszámlálási eredményeket is a magyar fél tárta a csehszlovák tárgyalófél elé a csehszlovák közlönyökből és a népszámlálási kötetekből. A Szlovák Autonom Tartomány elnöke, Tiso által vezetett csehszlovák delegáció - bár a magyar fél kívánságára kilátásba helyezte Ipolyság és Sátoraljaújhely- gyártelep azonnali visszaadását - elzárkózott minden területrendezés elől, és csak a Csallóköz autonómiáját ígérte. Négy nap múlva - miután a magyar fél a tárgyalások megszakítására készült - felajánlotta a Csallóköz visszacsatolását Magyarországhoz azzal a kikötéssel, hogy Csehszlovákia Komárom városban szabadkikötőt kapjon a Dunán. Ez az ajánlat Pozsony és környéke nélkül 1800 négyzetkilométer visszacsatolását jelentette volna 121 ezer lakossal, azaz a magyarlakta vidékek 11 százalékát. A magyar delegáció ezt nem fogadta el. Másnap, október 13- án a csehszlovákok több jelentős területfolt visszaadását ajánlották fel a határ mentén, de nem összefüggően. így a Pozsony- Érsekújvár-Léva vasútvonaltól délre, Nógrádban, Gömörben és Zemplénben, valamint Kárpátalján. Ennek teijedelme 5405 négyzetkilométer volt 349 ezer lakossal, ebből 342 ezer volt magyar. Ezáltal 725 ezer magyar maradt volna továbbra is Csehszlovákiában. Itt a tárgyalások megszakadtak, de diplomáciai úton tovább folytatódtak. A harmadik csehszlovák területi ajánlat október 20-án német közvetítéssel jutott el a magyar kormányhoz: 11 300 négyzetkiNem történelmi, hanem etnikai alapon követeli vissza. lométer terület 740 ezer lakossal, amelyből 680 ezer magyar volt. Ez Budapest számára továbbra is elfogadhatadan volt, hiszen kizárta a nyelvhatár melletti összes nagyobb várost, így Pozsonyt, Nagyszombatot, Nyit- rát, Lévát, Rimaszombatot, Kassát, Ungvárt és Munkácsot. Pedig a magyar kormány is tett engedményeket, a vegyes lakosságú vitás területekre népszavazást javasolt. A döntőbírósági ítéletre tulajdonképpen az utóbbi miatt, főként a határ menti, többségében magyarlakta városok miatt volt szükség. A magyar kormány ugyanis hiába javasolta, hogy a vitás területrészeken tartsanak népszavazást a hovatartozás kérdésében. Ezt a megoldást, azaz a népesség önrendelkezésijogának legtisztább érvényesítését mind a csehszlovák kormány, mind a nagyhatalmak elutasították. így került sor a döntőbíráskodásra, amelyet mind Prága, mind Budapest magára nézve kötelezőnek fogadott el. Az ügyben Franciaország és Nagy-Britannia érdektelenségét nyilvánította, és rábízta a Közép- Európában közvetlenül érdekelt két nagyhatalomra, Német-, illetve Olaszországra. Ezt követően ült össze az utóbbi két állam külügyminisztere, Ribbentrop és Ciano a szakértőivel Bécsben. Ennek eredménye lett 1938. november 2-án a Belvedere kastély aranytermében az első bécsi döntés határozatának a kihirdetése, amelynek értelmében 12 109 négyzetkilométer területet csatoltak vissza Magyarországhoz, kereken 869 ezer lakossal. E népesség túlnyomó többsége, 752 ezer lélek - 86,5 százalék - magyar volt. A hatvan évvel ezelőtti első bécsi döntés legnagyobb tanulsága, hogy a visszakerült terület túlnyomó részét, 93 százalékát nem a Csehszlovákiát kényszerítő bécsi döntés alapján kapta vissza Magyar- ország, hanem a csehszlovák delegáció saját ajánlatára. Az első olyan határ volt a térségben, amelyet a néprajzi elvek alapján jelöltek ki. Nézőpont A sejk bosszúja GörfölZsuzsa Egy nagy hatalmú sejk véres bosszút esküszik vetélytársa ellen, harcba küldi titkos hadserege legjobbjait, hogy gyilkolják meg a hatalom bitorlóját, adják vissza a sokat szenvedett nép büszkeségét, szabadságát. Nem May Károlynak a vad és titokzatos Arábiában játszódó valamely regényéről van szó, hanem arról az immár életre-halálra folyó küzdelemről, amelyet Jaszin sejk vezetésével a Hamász folytat Jasszer Arafat ellen. A Hamász az 1993-as oslói megállapodást is elutasítja, aláírása óta már nemcsak Izraellel áll hadban, hanem a legális palesztin hatóságokkal is. Áz elmúlt öt év arról szólt, hogy amint előrelépés történt a palesztin-izraeli tárgyalásokon, a Hamász nyomban produkált néhány véres terrorcselekményt, s ezzel visszavetette a békefolyamatot. Ez történt a a Wye Plantationben született megállapodás aláírása után is: a Gáza-övezetben egy öngyilkos merénylő megpróbált felrobbantani egy zsidó gyerekeket szállító iskolabuszt, de idejekorán lelepleződött, így csak a buszt kísérő katonai jármű robbant fel, és egy izraeli katona halt meg. A Palesztin Hatóság ekkor példátlan lépésre szánta el magát: házi őrizetbe helyezte Ahmed Jaszin sejket, hermetikusan elzárta őt a külvilágtól, és letartóztatta a Hamász több vezetőjét is. Nemcsak arról van szó, hogy a palesztin fél ismételten kötelezettséget vállalt a biztonsági helyzet javítására és a terrorizmus felszámolására, hanem arról is, hogy az elmúlt hónapokban a Hamász legalább tucatnyi merényletet kísérelt meg Arafat éhén. A Palesztin Hatóság főtitkára a felbujtót és támogatót is megnevezte: Irán. Irán pedig, mint közismert, nemcsak a Hamászt támogatja, hanem az ugyancsak palesztin Iszlám Dzsihádot és a Libanonban működő Hez- bollahot is. Az utóbbi vezetője, Hasszán Naszrallah sejk legutóbb november elsején fejezte ki reményét, hogy csak akad végre a palesztinok között is egy Háled Iszlambuli. Ez a „vértanú” attól népszerű a szélsőséges muzulmánok között, hogy 1981 októberében meggyilkolta Anvar Szadat egyiptomi elnököt, amiért békét kötött Izraellel. Jaszin sejk nemcsak bosszúálló, hanem feledékeny és hálátlan is: ha nem indult volna meg a palesztin-izraeli békefolyamat, ha Arafat nem olyan határozott, még mindig izraeli börtönben ülne. No meg hitszegő: azt ígérte, vezetésével a Hamász kemény ellenzék lesz, de nem fogja élezni a palesztinok közti feszültséget. Még a legutóbbi megállapodás aláírása napján is ilyen szellemArchívumi felvétel ben nyilatkozott, hozzátéve: az egyezmény ugyan „undorító”, de nem akar polgárháborút. Viszont a letartóztatások után a Hamász már azzal fenyegetőzött: a palesztin rendőrök ellen fordítja fegyvereit. Ha ehhez hozzáadjuk az Arafat elleni merényletkísérleteket, mi ez, ha nem a polgár- háború előszele? Persze ez nem palesztin sajátosság, Izraelben hasonló a helyzet, ott a zsidó telepesek játsszák a Hamász szerepét. S a lakosság 55 százaléka attól tart, hogy bekövetkezik néhány politikai gyilkosság, hasonlóan Jicchak Rabin meggyilkolásához. Netanjahu kormányfőt mindenesetre az utóbbi időben nem is nagyon látni - a testőrök szoros gyűrűjétől. Hitler bevonulása Bécsbe 1938. március 13-án Archív felvételek
