Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-21 / 42. szám
\ Politika 1998. október 21. 3 Hét nap a belpolitikában: október 8-14. Nagy halak, kis halak Malinak István _______________ Ig encsak nehezen születik nálunk a demokrácia, a vajúdás akár évekig eltarthat, s aztán még mindig csak a gyerekcipő következik. Nem pesszimizmus ez, hanem a fejlődés törvénye. Amit tenni lehet: a vajúdás idejénekle- rövidítése. Persze nem úgy, hogy a nagy halak megeszik a kicsiket, bár ami a választásokon győztes négy ellenzéki párt között zajlottzajlik kormányalakítás címén, arra inkább az erősebb kutyáról szóló példabeszéd illett volna, ha az újságíró megengedhetné magának a vulgarizmust, mint a négyek némely politikusai. Mert a DBP magyarellenes kirohanása politikai vulgarizmus volt a javából, szakasztott meciari praktika, még a szlovák partnerei sem nézhették jó szemmel. Meg is tartották október 8-án a választások utáni második kerekasztalt, amelyen a nyilvánosság számára deklarálták: baloldali uraimék visz- szatértek a demokrácia széles kebelére, ismét a négyes koalíció hívei, kerülhet tehát magyar politikus alá is miniszteri bársonyszék. De a DBP nagyon hamar „helyre rakta” azon naivakat, akik épp örülni kezdtek volna a felhőtlen összeborulásnak, 12-én este, a Markíza televízió Rosta című műsorában Pavol Kanis, a baloldaliak úgynevezett árnyékkormányának vezetője azt mondta, a legfelsőbb tisztségek - államfő, kormányfő, parlamenti elnök - elosztásában a három mérvadó pártnak kell megegyeznie. Nem négyet, hármat mondott. És valószínűleg nem a csak 13 mandátummal bíró legkisebb (de szlo______A finn______ ha dügyminiszter egy hölgy volt, svéd nemzetiségű. vák!) pártot, a PEP-et hagyta ki a számításból. Kanis ezzel a sunyi, lekezelő elszólásával ismét a magyarokat akarta megsérteni, de megsértette a négyek második kerékasztalának szellemét is. Ján Smerekkel, aki a DSZM részéről a kormányalakítási tárgyalásokat vezeti, szintén csak a DBP volt hajlandó egy asztalhoz ülni. Kanis szerint nem azért, mert hajlandók lennének Meciar mozgalmával a kormányalakításról dis- kurálni. Csupán azért, mert ez hozzátartozik a politikai tisztességhez, kultúrához - mondta Kanis, miután az SZDK, az MKP és a PÉP is egyértelműen leszögezte: erről a témáról nem tárgyalnak Smerekkel. Kanis úr logikáját követve Dzurindáéknak, Bugá- réknak és Schusteréknak fogalmuk sincs arról, mi a politikai tisztesség, politikai kultúra, ez csak a Meciar-kormány volt ukrajnai nagykövete által vezetett pártnak a sajátja. Még egy érdekes jelenség az ügy kapcsán: a demokratikus szlovák pártok is egészen természetes dolognak tartják, hogy az MKP az említett három legfelsőbb posztra nem tart igényt, nem is állít jelölteket. Ez csak azért van, mert a magyarok a szlovákiai realitásokat veszik figyelembe, nem azért, mert ez a normális. A normális demokrácia pl. Finnországban van, ahol a hadügyminiszter nem is oly rég egy hölgy volt, ráadásul svéd nemzetiségű- És egyetlen finnek sem jutott eszébe, hogy aggódjon Finnország biztonságáért, szuverenitásáért stb. Ráadásul ugyanez a hölgy indult az elnökválasztáson is. Majdnem győzött. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a négyek deklarálták: egyenrangú partnereknek tekintik egymást, először az elvekről, a programnyilatkozatról, a koalíciós szerződésről tárgyalnak, tisztázzák az álláspontokat, s csak ezt követően látnak hozzá a tárcák elosztásához. Ezzel szemben kiderült, hogy a két erősebbik párt, vagyis a Szlovák Demokratikus Koalíció és a Demokratikus Baloldal Pártja kétoldalú megbeszélésein már javában osztogatták egymás között a legfontosabb posztokat, természetesen úgy, ahogy az nekik megfelelt. A két kisebbik párt, az MKP és a PÉP háta mögött. Nem rugaszkodunk el a valóságtól, érthető, normális dolog az, hogy a két nagyobbik párt viszi a legfontosabb posztokat, övék a felelősség nagyobbik része is, és lényegében ez tükrözi a választók akaratát. Ami nem szép, az a módszer. Mintha az elmúlt négy év köszönne vissza. Akkor pedig minek beszélünk annyit a demokráciáról, a partneri viszonyról? Holnap, október 22-én lesz a huszadik évfordulója II. János Pál ünnepélyes beiktatásának. Az ismeretlennek számító lengyel bíborost, Karol Wojtylát egy héttel korábban, október 16-án választották pápává. Ez a választás óriási meglepetésnek számított, hiszen a pápaság kétezer éves történetében először fordult elő, hogy egy kelet-európai pap ülhetett Szent Péter székébe. II. János Pál megválasztása óta az emberiség morális lelkiismereteként hallatja szavát a minden embert érintő nemzetközi kérdésekben. CTK/AP-felvétel Somogyi Tibor felvételei Korábban az összes ellenzéki párt antidemokratikusnak minősítette a helyhatósági választási törvényt Miért kell mindenáron választani? Malinak István A választásokon alkotmányos többséget szerzett négy párt mindegyike agyonbírálta a Meciar-féle helyhatósági választási törvényt, mondván: több pontban is sérti az alkotmányt. Ezt tanúsítja az ún. Simko-féle beadvány is, amelyről az alkotmánybíróság október 14-én tárgyalt, de a testület csak lapzártánk utánra, 15-én délutánra ígért eredményt. Kvarda Józseffel, az MKP ön- kormányzati szakértőjével közvetlenül a taláros testület ülése előtt beszélgettünk. Ha mindenki tudja, hogy rossz a törvény, miért kell mégis ennek alapján megtartani a választásokat? Én még tavasszal felvetettem: meg kellene győzni a szlovák ellenzéki pártokat arról, hogy a parlamenti és a helyhatósági választások időpontja túl közel van egymáshoz, zavarni fogják egymást, ezért fél évvel el kellene halasztani az önkormányzati választásokat. Ennek akkor törvényes akadályai voltak, az érvényes jogszabály kimondja, hogy négyéves a ciklus. Most megérett a helyzet arra, hogy az akkor eretneknek tűnő gondolattal komolyabban foglalkozzunk. Tavasszal még nem is létezett ez a törvény. Igen, de már tudtunk arról, hogy az akkor érvényes jogszabályt meg akarják változtatni, és sejteni lehetett, hogy mi lesz benne. A kérdés ugyanaz: miért kell november 13-14-én mindenáron helyhatósági választásokat tartani? A helyzet tényleg az, hogy van egy nagyon rossz törvény, amely ugyanakkor érvényben van, és az illetékes szervek feladata e törvény rendelkezései szerint előkészíteni és lebonyolítani a választásokat. A paraszti logika mégis azt mondja: ha van, pontosabban lesz a parlamentben 93 „emberünk”, miért nem tudnak mégis valamiféle gyorsított eljárással a halasztás mellett dönteni? Én annak a híve vagyok, hogy ha csak egy mód van rá, akkor változtassuk meg a törvényt. Viszont ennek a jogtechnikai lebonyolítása már kérdéses. Október 29-én lesz az új parlament alakuló ülése, ekkortól lehet majd valamiféle vitát kezdeni a kérdésről. De november 13-áig csak két hetünk van. A törvények úgy készülnek, hogy vagy a kormány terjeszti elő a javaslatot, vagy képviselőcsoport nyújtja be. Ekkor új kormány még nem lesz, úgyhogy maradna a második lehetőség. Ez esetben is kérdés, mit lehet úgy megváltoztatni, hogy a választások másként történjenek. Hangsúlyozom: rettenetesen kevés az időnk, egy sor technikai jellegű kérdést már meg kellett oldani, elkészültek a jelöltlisták, megvannak a polgármesterjelöltek is, megalakultak a helyi választási bizottságok, sőt addig létrejönnek az ún. urnabizottságok, azaz a helyi választókörzeti bizottságok is. Vagyis egyetlen lehetséges megoldás marad: megváltoztatni azt a rendelkezést, amely kimondja, hogy a helyhatósági választások négyévenként vannak. Ez nem alkotmányos probléma, az alkotmány nem határozza meg pontosan a ciklust, ezt csak a helyhatósági választásokról, illetve az önkormányzatokról szóló törvény rögzíti. Tehát az már nem oldható meg technikailag, hogy november 13-14-én egy új törvény alapján legyenek a választások, egyedül az időpont elhalasztása jöhetne szóba. Tehát az elméleti lehetőség adott, és hajói értem, nemcsak az elméleti. Miért nyilatkozta mégis több ellenzéki vezető, hogy igen, a törvény rossz, ennek ellenére a helyhatósági választásokat novemberben meg kell tartani? Mint mondottuk, az egyedüli lehetőség az időpont elhalasztása lenne, amihez viszont politikai akaratra volna szükség az alkotmányos többséggel bíró pártok részéről. Pillanatnyilag nem tudni pontosan, van-e ilyen akarat, de az az érzésem, hogy nincs. Miért? Valamiféle politikai elképzelést látok a dologban. Bár általánosságban alkotmányellenesnek tartják az etnikai elvű választásokat, az egyes pártok mégis különböző szempontok alapján ítélik meg a kérdést. A törvény megváltoztatása esetén az etnikai kitételeket is törölni kellene. Igen ám, de akkor ki, milyen törvény garantálná, hogy a magyarlakta községekben a szlovák képviselők is biztosan bekerüljenek az önkormányzatokba? Ezt a többségi elv nem tudja szavatolni. Egyrészt tudják, hogy rossz a törvény, sérti a polgári egyenlőség elvét, de azért mégiscsak ez garantálja a többségi nemzet képviselőinek biztos bekerülését a helyi szervekbe. Nyilvánvaló, hogy erre is megoldást kell találni, de számomra az is nyilvánvaló, hogy demokráciában nem egy ilyen rossz törvény jelenti a járható utat. Én a Magyarországon alkalmazott megoldás felé hajlanék, az ottani, a kisebbségi önkormányzatokra vonatkozó törvény valamiféle szlovákiai változata jelenthetné a kiutat. Wall Street Journal Kelet-európai elvándorlás Korlátozott a kockázata annak, hogy az EU-tagságra pályázó országokból nagyméretű, kéretlen elvándorlás indul meg az EU mai tagjai felé, ha a tagjelölt államok polgárai már a belépés pillanatától lehetőséget kapnak az unión belüli szabad mozgásra - vélte a The Wall Street Journal Europe című lap. Hozzátette: az sokkal nagyobb kockázattal jár, ha a bővítés késik, a tagjelölteket magukra hagyják, miközben az orosz válság mélyül, és fertőz a térségben. A politikai-pénzügyi szaklap kommentálja szerint az orosz válság sürgetőbbé tette az EU keleti bővítését, miközben a tagjelöltek között egyre terjed a félsz, hogy erre a remélt 2002 helyett csupán 2005 táján kerül sor. Keleten jelképesnek tartanák, ha az EU már a belépés pillanatában engedélyezné a munkaerő szabad áramlását, és - az összes eddigi bővítéssel ellentétben - nem kéme átmeneti időszakot ennek bevezetésére. Nyugaton viszont él az aggodalom, hogy ez kéretlen bevándorlási hullámot indítana meg keletről. A nemzetközi bevándorlási kérdések szakértőjeként jegyzett szerző, Bimal Ghosh példákkal igyekszik illusztrálni, hogy az EU-félelmek nem megalapozottak. 1968-ban például, amikor az EU-n belüli szabad mozgásról döntés született, az uniós alapító tag Olaszország még tisztán kivándorló nemzet volt. A szabad mozgás azonban nemhogy növelte volna, hanem apasztotta a kivándorlást. Ugyanez történt 1988- ban Görögországgal, míg Spanyolország és Portugália esetében a félelmek megalapozatlansága miatt az EU egy évvel előbb véget vetett az átmeneti időszaknak. A lap azt a következtetést vonja le, hogy a szabad mozgás biztosítása nem jár azonnal a kivándorlás megindulásával, még akkor sem, ha az új tagország nemzeti jövedelme - mint a mostani esetekben - elmarad az uniós ádagtól.
