Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-10-07 / 40. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1998. október 7. • 31. évfolyam 32 oldalas színes magazin Riport Heti tévé- es rádióműsor 1998. október 10-étől 16-áig Szlovákia polgárai a változásra szavaztak. Jöjjön az új kormány. Sport E heti portrénk: Boris Becker, a német tenisz imádott óriása. Meciar fátyolos szemmel, ajkán riadt dallal búcsúzott. Jöhetnek Dzurindáék A barikádharcos érzékeny búcsúvétele Az öröm kissé korai volt, de megalapozottnak bizonyult Dömötör Ede felvétele Miklósi Péter Százhárom óra nagy idő! Vladimír Meciar, a szavazóhelyiségek bezárásától számítva, mégis ilyen hosszan bujkált a nyilvánosság elől, mígnem 1998. szeptember 30-án este végre odaült a számára kiemelten kedves SZTV kamerái elé, és paranoiás depresszióiból fölinjekciózva bejelentette: visszavonul. Sőt! Minden s mindenki elől elzárkózik; és az újonnan választott parlament október végén összehívandó alakuló ülésén még a képviselői mandátumáról is lemond... Az már nem derült ki a távozó kormányfő szavaiból, vajon azután mit fog tenni, hogy mentelmi jogának feladása után egyáltalában Szlovákiában ma- rad-e. Megszólalásából kiderült viszont, hogy a hűtlen és rövidlátó szavazópolgárok hálátlanul cserbenhagyták őt, hiszen nem értékelték kellőképpen az évekig tartó áldozatvállalását, noha ő mindenét az ország népének adta. Fátyolos szemmel elmondott hatásvadász szavak, el-elcsukló hangon egy daltöredék, majd teátrális kivonulás a stúdióból. Ennyi. Utána még országosának néhány pillanatképe, majd csak a műsor stáblistája pereg. Vége hát a két rövidke megszakítással 1990 óta tartó Meciar- korszaknak. Akkoriban üstökösként tűnt fel a politikában, mostani távozása viszont távolról sem volt méltóságteljes. Nem bírta elviselni, hogy a parlamenti választásoknak csupán relatív győztese lett; képtelen volt elismerni, hogy zsákutcába vezette az országot; igyekezett eloszlatni még a gyanúját is, hogy gazdaságilag romhalmazt hagyott maga után; s gratulálni sem gratulált a választásokon Nem értékelték kellőképpen évekig tartó áldozatvállalását, noha ő mindenét az ország népének adta... alkotmányos többséget szerzett négypárti ellenzéknek. Ahogyan búcsúzott, egyáltalán nem volt idegen a kormányzási stílusától. Mindig is nyitott kérdéseket, zavaros szituációkat, konfliktusokat provokált maga körül. Ő olyan ember, aki a kusza helyzetekben érzi jól magát, akit még társalgás közben is támadni kell. Ettől felvillanyozó- dik. Az elmúlt nyolc esztendő szlovákiai eseményei számtalanszor bebizonyították, hogy Vladimír Meciar az ingatag helyzetek és hatalmi vákuumok utcai lelkesítője, az életelemét jelentő népgyűlések Robin Hoodja. Ám lehet-e egy Robin Hood kormányfő? - kiváltképp, ha a miniszterelnöki hivatás nem népgyűlések sorozata! Meciarnak soha nem is volt társadalmi eszmékhez, kitapintható irányzatokhoz kapcsolódó igazi programja, az sem véletlen, hogy igazi párt sem állt mögötte sosem. E sorok írójának már 1990 őszén, egy akkor készült interjú keretében elismerte: „Nem érdekelnek a nagy társadalmi elméletek, én a gyakorlat embere vagyok.” Ez is az egyik oka lehetett annak, hogy nehéz volt kifürkészni: mi az igazi célja. Éveken át kiszámíthatatlan, körmönfont taktikusnak bizonyult. Pőrébben szólva: ravasz hegyi legény, aki az ellenfelétől mindig meghátrálást követel, de ő maga sohasem kíván engedni. Mozgalma elnökeként, kormányfőként, korlátolt hatalmú pótállamfőként is megpróbált mindenkinek az eszén túljárni, akár kisstílű módszerekkel is. A délceg hegyi legény valamiféle falusi ügyvéd mentalitásával párosult benne: sokszor hagyta kiaknázatlanul azokat a helyzeteket, amelyeket maga provokált ki, mert intellektuálisan nem tudott mit kezdeni velük. Ő a kulisszák mögötti cselszövéseknek volt mestere. Sűrű nagyotmondásai révén Vladimír Meciar jórészt csak arra volt alkalmas, hogy „barikád- harcosként” az országalapítás élő jelképe maradjon; a politikai szimat és taktika-bajkeverési érzék viszont már kevés ahhoz, hogy a mai Európában valaki profi politikus legyen. Hát még nagyformátumú államférfi! Ezért hát álljon itt a végén régen várt jó hír is: a Vezér bukása után jöhet a demokratikus erők, tehát Dzurindáék, Migasék, Bugárék, Schusterék, az eddigi ellenzék koalíciója. Vezércikk Vivát Szlovákia! Lovász Am la _____________ Re mélem, a tisztelt Olvasó nem veszi cinizmusnak, ha a levitézlett Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom négy évvel ezelőtti, akkor sikeres választásijelszavát idézem. De ugyanúgy, mint ahogyan egyetérthetünk a Szlovák Nemzeti Párttal abban, hogy elég a parazitákból, elfogadhatjuk: éljen az az ország, amely végre felmérte, hogy az eddigi út helytelen, hogy az a nyomor és a puha diktatúra felé vezet. Az ország döntött. Legyen akár az első a DSZM, a választásokat alkotmányos többséggel az eddigi ellenzék nyerte meg. Az a politikai réteg, amelyet a többség diktatúrájaként értelmezett parlamenti demokratúrában a szó legszorosabb értelmében mellékvágányra kergettek, most lehetőséget kapott. Lehetőséget arra, hogyha nem is a Kánaánt, de legalább a tolerancia, a nyugodt élet légkörét teremtse meg az országban. Lehetőséget kapott arra is, hogy az alkotmányos rend hibáit, a társadalom működési modelljének tökéletlenségeit rendbe tegye. A lehetőség persze arra is vonatkozik, hogy a szlovákiai Bokros-csomag segítségével rendbe rakja a mesterségesen csodálatos makrogazdaságot, és az állampolgárok 4-6 év távlatában legalább a reményét lássák annak, hogy jobban, gazdagabban élhessenek. A választások két, számunkra is nagyon fontos üzenetet eredményeztek. Az elsőválasztók megjelenése az urnáknál rengeteget nyomott a latban. Megtudhattuk, hogy felnőtt egy olyan generáció, amely a gazemberséget, az in- toleranciát, a hazugságot és a kulturális értelemben vett Keletet elutasítja. Az oktatási kormányzat minden igyekezete ellenére nem fóbiás, nem másokban keresi a hibákat, nem akarja elhitetni magával, hogy hazája a világ közepe, és aki ezt nem így látja, aljas nemzetáruló. Ez a generáció - igaz, hosszú kampánnyal támogatva - rájött, hogy sorsát legalább négyévente a kezébe veheti, tehet valamit magáért. Nem véletlen, hiszen ha távlatokról beszélünk, akkor a pozitív változások kedvezményezettje a mai elsőválasztó generáció lehet. És még valami: ez a generáció komolyan vette önmagát. Nem szavazni ment, hanem választani. Hogy Győri Attilát plagizáljam, ez a generáció látta, hogy a választás nagyon jó buli. Hát az lett. A másik nagy üzenet, amely akár megnyugtató is lehet, maga a tény, hogy a szlovák választópolgárok elfogadták azokat a pártokat, amelyek nyíltan vállalták a magyar politikusokkal való szoros, akár kormányzati együttműködést is. Nem volt sikere a magyar kártyának, s a választó pontosan dekódolta Slota szavait, melyek szerint paraziták nélküli társadalmat kell építeni. A paraziták végül nem nyertek, de nyert a higgadt demokratikus tábor, amely nem azzal kezdi, hogy a magyarok nyakába borul, de politikai partnernek mindenképp elfogadja a kisebbség politikai képviseletét. A szlovák közvélemény nyílt támogatásával. Amikor e sorok íródnak, már tudjuk, hogy az RMDSZ kormánytényező maradt. Mert ez így van rendjén. A megbízható politikai partner teljesíthető feltételt szabott, és lön. E sorok írása közben búcsúzik határtalan tisztelőitől az elköszönő szlovák kormányfő. A televízió a nekrológok után szokásos összeállítással búcsúztatja az eddigi vezért. Ő pedig könnyekkel búcsúzik. Állítólag nem ártott senkinek. Nem hiszem, hogy ezt Robert Remiás édesanyja is így gondolja. Négy éve a Vivat Slovakia! szlogenből Privát Szlovákia! lett. Négy év hatalmaskodása és túlfitogtatott ereje dőlt össze kártyavárként. Most, a remélhetőleg történelemkönyvekbe távozó vezér után talán nem túlzás egy kis eufóriával Vivát Szlovákiát kiáltani. E nép legalább néha megérdemli a reményt. Annak reményét, hogy legalább reménykedhessen valamiben.
