Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-09-30 / 39. szám
Kultúra 1998. szeptember 30. 1 Százharminc éve halt meg Szendrey Júlia, „a feleségek felesége” 77 Csókolom a telketeket 77 0O($ Miként lángolt fel a szerelem? Archív felvétel Alexa Károly __________________ .é s szíveteket miljomszor számtalanszor!” Ezzel a fokozha- tatlanul rajongó kiáltással zárja élete utolsó levelét egy költő, a Költő, két nappal halála-eltűnése előtt, szeretteinek, egy asszonynak és egy még magatudatlan kisfiúnak, annak a kisfiúnak, aki azon a napon fogant, amikor apja a magyar történelem legszebb napjának lehetett főszereplője. Hogy ki volt ez az asszony és anya? Ő volt „a feleségek felesége”. Ez a naiv retorikájú kép, amely valószínűleg egyetlen „Ez időtől számítom életemet, a világ léteiét... nyelv szellemétől sem idegen, az önmagába zárt abszolútum, ahol birtok és birtokos ugyanaz a tárgy, személy vagy fogalom, virág virága, bölcsek bölcse, királyok királya... Ezen még maga Petőfi sem volt képes feljebb és túllépni, az a költő, aki soha nem akart vagy tudott takarékoskodni a felsőfokkal. „Ez időtől számítom életemet, a világ léteiét... azelőtt nem voltam én, nem volt a világ.” Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ő maga egyenlő, sőt azonos a világmindenséggel. S honnan, mitől, mióta? ,Amott a fogadóval átellen- ben a kert és benne a fák, melyek alatt először láttam meg őt, tavaly szeptember 8-án, délután 6 és 7 óra között...” Tavaly - 1846. A Feleségek felesége... kezdetű-című oly könnyed, bájos, becéző, mámoros biedermeier-népies dal 1848 januárjában íródik, s mi mindent takar el és nyilvánít ki arról a másfél éves regényről, amely az első találkozástól zajlik és eltelt! S mily drámaian ellenpontozza azt a másfél esztendőt, amely még megadatik s bekövetkezendő... Szinte mindent tudunk erről a három évről, hiszen Petőfi mindenről mindenkit tudósít folyamatosan, hol versben, hol levélben, újságban és magánposta útján. Arról, hogy egy „barna lyányka” miként emelkedik oly magaslatokra, hogy a költészet istennői is szerénykedve kell meghúzzák mellette magukat. Ám tudunk azokról a játékokról, mórikálás- ról, negédes, ildom igényelte kedvcsapongásokról, cívó- dásokról, és őszinte bánatokról is, arról a szüntelenül szerepeket váltó magamutogatásról, közele- désről-távolodásról, amely ennek a szerelmi téren sok tapasztalattal éppen nem bíró huszonhárom éves fiúnak és tizennyolc éves leánynak a beavatási szertartása - egymásba és végérvényesen. Mindent tudunk, csak a legfontosabbat nem. Nem ismerjük egyiküket sem igazán. Júlia viselkedésében mennyi a szerepjáték, olvasmányélmények után- élése, póz, milyen a súlyuk gesztusaiban a korkívánalmaknak, hogyan tudja egyeztetni emancipált pózait és valós érzelmeit? Múzsa és úrilány, írogató kékharisnya, szenvedő, de bátor ember, kicsit hisztérikus és nagyon bájosan kedves. Mindent tudunk, csak a megtud- hatatlant nem: miként lángolt fel az a szerelem, amely már akkor is megérdemelné a „halhatadan” jelzőt, ha csak ezt a sort köszönhetné neki a magyar vers - a legszebb verssort Kosztolányi szerint. „Elhull a virág, eliramlik az élet.” Júlia sorsa Petőfi halála után megint közügy, akkortól, hogy elkezdi írni jelentését: „Az egyház kívánságára, részérőli terhelő felelősség elhárítása végett kijelentem, hogy legszorgalmasabb fürkészéseim és bizonyságot adó adataim meggyőzének a felől, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett.” S innen az új házasság, majd a betegség és a végleges magány. Egy londoni spionjelentés még 1853-ban is így ír: ,A népszerű népköltő Pet- hőíy, akit halottnak tartanak, Pest vármegyében rejtőzködik, felesége, hogy nyomát elmossa, beleegyezésével házasságra lépett...” Pedig már három évvel elébb a Hölgyfutár című divatre- vü és pletykalap beintett a kórusnak, máig kitartván a h amis és gálád hangzatot: „Egy barátunk szép özvegye nemrég második házasságra lépvén egy élő barátunkkal, azon tanakodtunk, hogy a menyasszonyt tartsuk-é boldogabbnak vagy a vőlegényt. E habozás közt végre azon határozathoz jutánk, hogy alkalmasint legboldogabbnak tarthatjuk barátunkat, ámde nem az élőt, hanem az elhunytat.” Három újabb gyermek, s ott van Zoltán, aki mind züllöttebb a menthetetlenségig, irodalmi tervek, kis sikerek s nem n agy kudarcok, a jelentéktelenségbe süppedés évei, a házasság titkai, amit majd egy megrendítő hangú gyónás fog kivallani, az eleje az apjának íródik tintával kezdve és ceruzával végezve, az öreg Szend- reynek, aki majdnem száz évig él, a vége már diktálás a férjnek egy utcabeli fiatalember keze alá, akihez halálos ágyán vércsatakosan a ráktól mintha feleségül akarna menni. S a szomszédban ott a nagytekintélyű sógor, aki szintén túléli a nyolcvanat (valaha szerelmes volt a fiatal özvegybe, hogy aztán annak húgát vegye feleségül), s még megéri, hogy az elhalt sírját negyven év múlva megSzendrey Júlia a „halhatatlanság kis strébere” volt... bontsák, mindenre fényt derítő dokumentumok után kutatva. Ki volt Szendrey Júlia? A „halhatatlanság kis strébere”, ahogy egy Gyulai-tanítvány mondja, a Nyugat derék és frusztrált mecénása, aki egész életében rögeszmésen kutatta Petőfi (és persze Júlia) emlékeit? „A legromlottabb nő, akit valaha ismertem” - ezzel a mondattal legyinti el valahai háziasszonya a Zerge ucában egy új lakásbérlő érdeklődését, aki Krúdy Gyula néven tölti ki a bejelentőkönyvet. Heti kultúra Könyvespolc Petőcz Kálmán: Álarcosbál avagy politika és zene Ez a kötet válogatás azokból az írásaimból, melyeket 1990 óta jelentettem meg szlovákiai magyar és szlovák napilapokban és folyóiratokban: az Új Szóban, a Napban, a Vasárnapban, Szabad Újságban, a Smeben, a Národná obrodában, a Kultúrny zivotban és a Mostyban. Miért politika és zene? A zene már gyermekkoromban lenyűgözött, és bárzeneiskolába, sajnos, nem jártam, önművelőként egészen messze eljutottam - az Operaház kórusába, ahol két éven át énekeltem. A politikát sem tanultam - amiként senki ebben az országban 1989 előtt. A Magyar Polgári Párt alelnöke- ként, parlamenten kívül tevékenykedő politikusként mégis elértem a lehető legtöbbet, amit elérhettem: egy európai szervezet, az Európai Liberális, Demokrata és Reformpárt alelnökévé választottak a párt tavalyi kongresszusán. Végzettségem - filozófia és fizika - abban segített, hogy minden kérdést több szempontból vizsgáljak, és nyitott legyek minden racionális érvelés iránt. Ugyanebben az is segített, hogy önszorgalomból még idejében megtanultam néhány idegen nyelvet. És a zene? A zene abban nyújtott sokat, hogy a szólamok versenyében, a pluralizmusban, az ellenpontban a harmóniát keressem és ne a zűrzavart. (Lilium Aurum, Dunaszerdaheiy) Lapozgató Szőrös Kő 1998/2. szám Zsillé Gábor NIL ADMIRARI című írásával nyit a Szőrös Kő legfrissebb száma. Ezt követően László Krisztián és Pénzes Tímea verseit olvashatjuk az irodalmi-művészeti folyóirat hasábjain. Buddha szemöldöke, avagy irodalom és drog címmel Nagy Attila Kristóf beszélget Garaczi Lászlóval és Krausz Tivadarral irodalomról és mágiáról, irodalom és álom, irodalom és forma, irodalom és halál, irodalom és érzékiség kapcsolatáról. Kanócz Zoé írásai után Charles Baudelaire és Csáth Géza, majd pár olSzőrös Kő dallal odébb William Burroughs alkotásából kap egy-egy részletet az olvasó. Regény irila verses szőrű Sólyoma, amint megszimatolja a nyúlcsa- pást, nyílegyenest elrohan, és már egy versztányi távolságból hangos csaholással jelzi a nyúl közeledtét. A már elejtett nyúlra rögtön ráveti magát, és kegyetlenül marcangolja, s csak a puska tus igénybevételével lehet elkergetni a zsákmány mellől. Sólyom, ha valaki magához hívja, törzsét hullámoztatva, fejét tekergetve közeledik, hízelke- dőn nyüszít, lázas örömmel csóválja a farkát, s végül, amikor az ember lábához ér, a hátára hemperdül. A falatot, amit feléje nyújtanak, kiragadja az ember kezéből, s elviszi valahova. Tekintete feszült, hízelgő és álnok. Szvirga sima fekete szőrű kis szuka. Pofácskája hegyes, szeme fölött sárga folt. A vadat némán űzi, és mint Talimon mondja, „hasmánt”. Emberkerülő, ideges és eléggé vad természetű; nem tűri a becézést. Rettenetesen sovány. Talimon sohasem eteti, mert véleménye szerint „a kutya meg az asszony maga nézzen élés után”, azaz maga gondoskodjék a táplálékáról. A kutya közönyösen viselkedik a gazdájával, de én tudom, hogy Szvirga és Talimon, ennek a látszólagos hidegségnek ellenére, erősen ragaszkodAz erdő SS SS • sűrűje Kuprin 3.rész nak egymáshoz. Estébe hajlott a langyos, szélcsendes nap. Csak messze a láthatáron, ahol nemrég leáldozott a nap, vöröslőitek még bíbor pászták az ég alján, mintha vérbe mártott, óriási ecsettel mázoltak volna rá széles sávokat. Erre a különös és félelmetes háttérre pontosan, durva és sötét sziluettként rajzolódott az állami fenyveserdő csipkés szélű tömege. A fenyők fölé magasló csupasz ágú nyírfák áttetsző, kerek koronáját mintha halványzöld tussal rajzolta volna egy könnyű kéz az égre. Valamivel följebb, szinte észrevétlenül, fakó türkizszínbe mosódott a hamvadozó alkonyi tűz rózsaszínű fénye... Körülöttünk már szürkült, s a fák törzse, minden ágacskáján azzal a lágy és bájos élességgel vált ki a homályból, amit csak kora tavaszi estéken figyelhetünk meg. Hallottuk néha, amint mély hangú don- gással egy-egy láthatatlan bogár zúg el a fülünk mellett, aztán valami akadályba ütközik a teste, tompán koppan és elnémul. A fák sűrűjén itt-ott átderengtek az erdei patakok, mocsártükrök ezüstös pásztái. Környékükön békák zengték sietős, átható éneküket. Néha vadkacsa húzott el rémült hápogással a fejünk fölött, máskor ide-oda cikázó erdei szalonka hangos, kurta kurrogását hallottuk. Az égre kiültek az első csillagok; hunyorgó tündöklésüket sohasem láttam még olyan aranyosan tisztának, olyan szelídnek és örömöt adónak.-Álljon meg, úrfi... tüzet rakunk - állított meg váratlanul Talimon, az út mellett hajladozva. - Itt meghálunk, ha igaz... N em tévedett: a vastag fenyőavar alól előhúzta azt az apró- fanyalábot, amit gyantás, öreg fenyőtönkből hasogatott. Gyufát adtam neki, s a száraz fenyőfa rögtön lángra lobbant; erős gyantaillatot árasztott, éles fényű, táncoló lángok csaptak fel róla. Talimon száraz, tavalyi fenyőtűt szórt rá, ami nyomban füstölögni és ropogni kezdett. A rendőrbiztos nem állhatta meg, hogy bele ne avatkozzék.- Eh! - kiáltotta bosszúsan. - Nem értesz te semmihez! Engedd, majd én! Talimon nyomban helyet adott neki, s posztóköpenye ujjával szégyenlősen törülgette az orrát. Hanem a másik sem boldogult, s a már-már lángra kapott tűz majdnem egészen elaludt.- Mért nem segítesz... csak állsz, mint a tuskó! - kiáltott mérgesen Talimonra. Talimon egy halom száraz ha- rasztot cipelt a tűzhöz, s nemsokára vidáman, zajosan ropogtak az ágak. Én közben elemózsiát vettem elő a tarisznyámból. Kirila nagy elégedettségére: szemmel kísért mindent, ami a tarisznya mélyéből előkerült. Vodkával kínáltam őket. A rendőrbiztos sietve elvette kezemből az ezüstpohárkát, rekedt fejhangján elrikkantotta magát: „Egészsire, nagysás uram!” - és heves mozdulattal felhajtotta a vodkát, vélt maradékát pedig a vállán keresztül hetykén hátraloccsantotta. Talimon - bár láttam rajta, hogy éppen úgy kívánja az italt, mint Kirila - illendőségből húzódozott egy kicsit.- Igyék csak, igyék, úrfi - kérlelt olyan gyöngéden, mintha azt akarta volna mondani, hogy vele ne törődjek, ő kibírja valahogy vodka nélkül is, de nekem feltétlenül innom kell. Rábírtam, hogy igyék. Amikor végül beadta a derekát, és kezébe vette a pohárkát, leemelte a sapkáját, néhány pillanatig tétován nézte az italt, aztán kissé felém biccentett, és azt mondta: „No! Egészségére, úrfi!”-és szemmel látható gyönyörűséggel felhajtotta a vodkát. Aztán mind a ketten vágtak egy-egy vastag szelet szalonnát, puskavesszőjükre tűzték, és a parázsba dugták. A sülő szalonna sisteregni kezdett, s az olvadó zsír égő, kék cseppekben hullott a tűzbe. Az izzó széndarabkák pattogva ugráltak szét a tűzből, s sziporkázó ívet írva le a levegőben, mögöttünk hullottak le. Melegünk lett. Kényelmesen elhelyezkedtünk, lábbal a tűz felé lefeküdtünk, s mind a hárman jó ideig fészkelődtünk: simít- gattuk magunk alatt a fenyőavart, kikapartuk belőle a testünket nyomó száraz ágakat és tobozokat. Aztán elcsöndesed- tünk, szótlanul néztük a lángokat; az az érthetetlen, csendes bűvölet szállt meg bennünket, amely éjnek idején olyan pa- rancsolón és olyan jólesőn vonzza a tekintetet az elevenen lobogó tűzhöz. (folytatj uk)
