Vasárnap - családi magazin, 1998. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1998-09-30 / 39. szám
Nagyvilág 1998. szeptember 30. 7 Vettem kaviárt, némi vodkát, szögeket és kalapácsot, de nem kaptam gyufát, sót és rizst sem Deficit elvtárs visszatér Vajdasági levéi Maradék Az üzletek polcairól eltűnt szinte minden áru, gyümölcsöt, zöldséget még olykor a piacon lehet beszerezni jó borsos áron CTK/AP TAMÁSSY SÁNDOR ____________ A feleségem leküldött lisztért és mosóporéit: többórás bolyongás után végül a kért cikkeket nem tudtam beszerezni, de nem tértem haza üres kézzel. Vettem vörös és fekete kaviárt, füstölt lazacot, olívabogyót, némi vodkát, zseblámpát, szögeket és kalapácsot (kettőt!), no meg egy helyes kis üvegajtós szekrényt videokazetták tárolására. Nem kaptam gyufát, sót, margarint, grízt, makarónit és rizst sem. Történt pedig mindez Moszkvában, 1998 szeptemberének első vasárnapján, de történhetett volna 7-8 évvel ezelőtt is, azzal a különbséggel, hogy akkor az í- nyencfalatokat sem tudtam volna beszerezni. A fejlődés így kézzelfogható, különösen, ha azt is hozzáveszem, hogy most Zsigulit is vehettem volna potom 3 ezer dollárnak megfelelő rubelért. A nejemnek nem vallottam be, de az egyik török szupermarketben volt mosópor. Orosz vásárlótársaim úgy rohamozták a raklapokat, mint a rockrajongók bálványaikat, s e védőgyűrűről úgy pattantam le több mint száz kilómmal, mint 20 évvel ezelőtt Havannában Castro testőreiről, pedig csak autogramot kértem volna a kubai vezértől. Láttam egy helyen étolajat is, de ára 500 forintnak megfelelő rubel volt, vagyis még valutában számolva is 40 százalékkal drágább, mint augusztus közepén, a rubel mélyrepülésének kezdete előtt, pedig Moszkva már akkor is Európa legdrágább városának számított. Gyermekeimet a lisztmizéria miatt elmaradt palacsintáért pár tucat orosz gyártmányú Eszkimó fagylalttal kárpótoltam, amit dollárban számítva immár harmadáron szereztem be. A srácok örültek, a feleségem kevésbé - csak az üvegajtós szekrény beszerzését hagyta jóvá -, s azon sopánkodott, hogy ránk rothad az a rengeteg halikra meg tengeri csemege. Nem hatotta meg az sem, hogy milyen olcsónjutottam hozzájuk, akárcsak a két kalapácshoz, amely ráadásul importáru, kínai termék. Megvallom, utólag én sem nagyon tudom megmagyarázni, hogy miért is vettem két kalapácsot, valószínűleg megkaptam az általános ragályt, az orosz városokra az utóbbi napokban oly jellemző felvásárlási lázat. Talán azért tettem, mert a zsebemben még volt 25 rubel, ami másnap vagy 20 százalékkal kevesebbet ért volna. Vehettem volna kenyeret is, de az rám szárad, no meg benzint, de ha azt a kádban tárolom, hol zuhanyozzunk? Persze az orosz kereskedők sem ostobák, áraikat „elszámolási egységben” írják ki, ami a bevett gyakorlat alapján amerikai dollárt jelent a jegybanki árfolyamot 30 százalékkal meghaladó rubel-dollár árfolyamon számítva. Már ahol volt importáru, mert a behozatal gyakorlatilag megbénult, vagy teljesen irreális rubel-dollár árfolyamon zajlik. így most a moszkvai üzletek többségében az orosz élelmiszeripar termékei, főként tartós tej, mustár és kagylótészta, fagyasztott halak pompáztak a pultokon. Külön pénzügyi elemző vitát folytattam nejemmel a vodka beszerzésének kérdésében. Készleteim megújítását azzal magyaráztam, hogy Moszkvában a nehéz időkben mindig keményvalutának, „elszámolási egységnek” számított a félliteres üveg, akár a vízvezeték-szerelő munkáját honoráltam, akár a közlekedési rendőrrel egyeztem meg egy-egy szabálysértés ügyében. Feleségem azzal opponált, hogy egyrészt én is érdekelt vagyok a dologban - különben is pancsolt a szesz, s ugyanúgy fogyasztha- tatlan, mint a hamisított kaviár-, másrészt a beígért „gazdasági diktatúra” nyomán a vodkaárat és a rubel-dollár árfolyamot is olyan szinten rögzítik, hogy az megnyugtassa a lakosságot. A „legaranyosabb” szovjet időkben a dollár 66 kopejkán állt, egy üveg vodka pedig 3,12-be került, s a Marlboro (amerikai gyártmány!) éppen egy rubelt kóstált. A piacgazdaság híveként én viszont a vodkaár emelkedését jósoltam, s egyelőre nem osztottam a moszkvai kofáknak azt az elemzését, hogy ide megint kemény kéz, egy újabb Sztálin kell. Ja igen, vettem egy színpompás Adidas-papucsot is az egyik sportboltban, nagyon elfogadható, 1500 forintnak megfelelő áron. Talán azért nem árazták át, mert csak 49-es méret volt belőle, nekem ugyan kissé nagy, de jó lesz nagy lábon élő öcsémnek. Az áruházak többségében viszont üres polcok fogadtak, ahol volt áru, ott dollárban számoltak. Párom elvetette a Zsiguli beszerzését is, a kétezer dollárnál alig valamivel többért kínált Moszkvics sem kellett neki, hiába magyaráztam, hogy két hete ennyiért csak egy motorkerékpárt kaptunk volna. Megkaptam a letolást azért is, mert némi dollárt hagytam a bankszámlámon. Nem győzte meg az sem, hogy követségünk is a Vnyesztorgbankra bízza pénzét, s az már a vég, ha ez az állami bank sem fizet. Hitvesem egy moszkvai viccel adott jellemzést állapotomról, no meg a moszkvai bankviszonyokról: „Érdeklődik egy ügyfél az egyik orosz bank fiókjában.- Szeretnék bankszámlát nyitni, kihez fordulhatok segítségért?- Egy pszichiáterhez.” Én azonban bízom az orosz bankokban és a nemzeti fizetőeszközben, hogy hamarosan majdcsak megállapodik valahol, talán a 70 rubel-dollár árfolyamon, s így csak tizedére értékelődik le. Persze akkor sincs baj, ha még nagyobb lesz a leértékelés: az idei év végére befejeződik a rubel át- címletezése. Az új orosz fizetőeszköz 3 nullával lett soványabb, azért - mint magyarázták -, mert sikerült megfékezni az inflációt és stabilizálni a gazdaságot. A pénzromlás jelenlegi üteme évente ismét termel legalább egy plusz nullát, így két év múlva jöhet a következő denomináció, az újabb 3 nulla eltakarításával a még újabb rubel. Hacsak addig Moszkva nem lesz dollárövezet, amint az a kofáknál már elkezdődött. A szerző az MTI tudósítója. SlNKOVITS PÉTER _________ Er etnekség és írásbeliség egyidejűleg jelentkezett ezen a vidéken, a Bácskától is délebbre fekvő Szerémség lankáin; Tamás és Bálint munkájaként Kamoncon készült el a XV. század elején a Huszita biblia magyar nyelvű fordítása. A huszitizmus térhódítására meg is érkezett gyorsan Marchiai Jakab Ferenc- rendi szerzetes, feladatául azt szabták, hogy tűzzel- vassal irtsa ki a „délvidéki” eretnekséget. Rövid idő alatt bámulatosan alapos munkát végezve 25 ezer embert térített meg, azonfelül még a gyanúsnak tartott holtak sírját is felforgatta, s csontjaikat tűzre vetette. A magyar írásbeliség terjedését azonban már nem lehetett meggátolni, bár a „kegyes” évszázadok később csak gyarapították az inkvizítorok számát. Nomen est omen. Az idők rengetegében ilyen körülmények közepette is megmaradt - Újvidékhez viszonylag közel - egy szerémségi falucska: Maradék. Kerek száz esztendővel ezelőtt újból megvívták a saját kis „vallásháborújukat”, amikor kiderült, hogy Istenhez magyarul nem szólhatnak. A település lakossága ekkor csendben úgy döntött, inkább oda csatlakozik, ahol ezt megteheti. Az első református istentiszteleteket az 1890-es évek végén házaknál, udvarokban tartották, később imaház, aztán templom is épült. Maradék ezt követően valahogy kiesett a vajdaságiak látóköréből, a megkésett vészjelzések csak akkor érkeztek (idestova húsz esztendeje), amikor a Szerémségen már átcsaptak a szláv tenger hullámai, s felszámolták az utolsó magyar iskolát. Idővel aztán a Magyar Szó című napilapból is szinte csak mutatványszámba rendeltek néhányat az ottani újságárusok. Két éve talán, hogy felkerekedtek a szerkesztőség munkatársai, bejárták ke- resztül-kasul Maradékot, elbeszélgettek az emberekkel, este pedig előadást tartottak a számukra, különféle témákról, többek között a hagyományok megtartásának fontosságáról. Egy évre rá - ahogy megígérték - ismét arra jártak. De ekkor már színükig megtelt a korábban elárvult művelődési otthon nagyterme, s ajándékműsorral kedveskedhettek a helybeliek is: megrázták magukat, beindították ismét a szavaló- és színjátszó csoportot. Éledezni kezdett a dalárda is, ebben meg Bodor Anikónak, a vajdasági folklór legjobb ismerőjének lehetett érdeme, aki Zentárói járt át gyakorta hozzájuk, hogy lejegyezze a megmaradt betyár- és katonadalok ritkaságszámba menő (olykor a középkorba visszanyúló) változatait. Az ottaniak általában azzal is kezdték: „Ezt mi nem úgy énekeljük, mint maguk Bácskában.” Maradék erősen nótázó falu - tudom meg Anikótól, a szorongató kérdésre azonban bizonytalan a válasz. Idővel kik éneklik tovább ezeket a dalokat...? Most azonban maradjunk még az öröm perceinél. A maradéki református gyülekezet 100. évfordulója megünneplésének napján a falu kicsinek bizonyult: eljöttek az egykor elszármazottak, valamint a vendégek, egész Vajdaságból, továbbá Magyarországról, Hollandiából és Ausztráliából. - A szeretet és a vigasság együtt eltöltött órái után pedig - amint maguk mondják - megerősödve, lélekben és hitben is megújulva tértek haza otthonaikba. Lám, a maradék Maradék tartja magát. Mindig „elszámolási egységnek” számított a félliteres üveg. Én azonban bízom az orosz bankokban. Avészjelzések csak akkor érkeztek, amikor a Szerémségen átcsap- takaszláv tenger hullámai. Vasárnapi pletykák Tómba színészi pályára lép Alberto Tómba nem éri be sportsikerekkel, művészi babérokra is pályázik. Római értesülések szerint rövidesen kezdődik az Alex, a kos című kétrészes tv-film forgatása, amelyben az olaszok pislákoló sícsillaga színészként debütál. Tómba a csendőrség különleges ügyosztályának frontemberét, egyfajta „olasz Rambót” alakít a Damiano Damiani rendezte, látványos és veszélyes jelenetekben bővelkedő Cecchi Gori-produkcióban. A machoszerep nem áll majd nagyon messze a többszörös világbajnok síelőtől, hiszen eredeti foglalkozására nézve is csendőr. Érzéki, minden aljasságra képes partnernőjének szerepében Michelle Hunzikert, Eros Ramazzotti rocksztár szépséges feleségét láthatja majd a közönség. „Tómba, a bomba” tavasszal robban a képernyőkön, a Chi című olasz társasági magazin szerint ekkor tűzi műsorára a filmet a Canale 5, a legnézettebb olasz magántévé. Rambo lehetett volna- Réges-régen főszerepet ajánlottak nekem az első Rambo- filmben - árulta el Dustin Hoffman. Miután azonban belelapozott a forgatókönyvbe, Hoffman: „Talán hibát követtem el” határozott nemmel visszautasította az ajánlatot. „Talán hibát követtem el” - véli ma a hatvanéves amerikai színész. Persze - Stallone után - nehéz elképzelni, milyen Rambót varázsolt volna a rendező a kis termetű, eléggé vézna Hoffmanból. Hallotta már? Mel Gibson ismét apai örömök elé tekint. Pletykalapok jelentették, hogy a népszerű amerikai megasztár felesége, Robyn ismét teherbe esett. Jövőre várják hetedik gyermekük „eljövetelét”. Barbara Sinatra alig temette el férjét, újabb sokk érte. A híres énekes 71 éves özvegyétől az elegáns Beverly Hillsben, a nyílt utcán ragadták el a táskáját. Első házasságából született fia, Marx (46) a tolvajokra vetette magát, és azok brutálisan megverték. Súlyos fejsérülésekkel szállították a mentők a Cedars Sina-i kórházba. Ötvenévesen már nem kap a színész főszerepeket - állapította meg Gérard Depardieu. A francia filmsztár ezért elhatározta, hogy ezentúl tévéfilmekben is szerepelni fog - legközelebb Monte Cristo grófjaként találkozhatunk majd vele. Amikor Beatrix holland királynő a közelmúltban Hágában felkereste a Szobrok ’98 kiállítást, mindenki kíváncsian figyelte, milyen arcot fog vágni a Meztelen férfi szobrának láttán. Beatrix nem jött zavarba, sőt... A szája elé tette a kezét, és nevetve mondta: „Milyen jó, hogy még nincs szükségem szemüvegre!” A királynő egyáltalán nem jött zavarba
